sajnos, a jobb oldalon nemigen találhatók demokraták, de az ilyenek, akik a fityesztől hallották, hogy az a demokrácia, amit ők művelnek, szegény, megtévesztett emberek, még haragudni semlehet rájuk; sajnálni sem, mert aza legutálatosabb érzés; azt fejezi ki, hogy nem látok benne értéket, és ezért keresek számára mentségeket; legegyszerűbb megmosolyogni!
1991-ben, augusztusban. Csaknem egy évvel a hadiállapot után (Kőnya akkor még frakcióvezető volt) és csaknem pontosan egy évvel a Csurka-dolgozat előtt.)
A Klub Rádió többször akart nyilatkozatot kérni Pokorni Zoltántól. A válasz az volt, hogy a Fidesznek nincs a sajtópprogramjában, jogy a Klub Rádióban megjelenjen. Választás előtt, választás után.
Ezzel együtt, Rogán, Répássy nyilatkoztak ott.
Hontalan
se Magyar B. sem más demokrata ne nyilatkozzon ennek a szennylapnak! Bitorol egy nevet, ugyanúgy, mint a Heti válasz; a jobb oldal csak lopni tud, magától építeni semmit!
És mikor volt ez a nem-nyilatkozó Kónya? Szerintem még Antall-időkben, a komoly hadiállapot előtt... Egyébként persze, hogy ugyanaz folyik, más előjellel. Ez a politika meg a demokrácia. 2006 után megint fordulhat a kocka. A rendszerváltás alapmotívuma az, hogy erre a fordulatra lehetőség nyílt. Meg persze a tulajdonra, véleménynyilvánításra vonatkozó polgári jogok. A lényeg: teljesen felesleges mérgelődni.
Amúgy szerintem a politikusnak is jopga van ahhoz, hogy elutasítson egy interjút valamely lappal. Kónyának is, Magyarnak is.
A dolog nem ilyen egyszerű. Amikor Kónya nem nyilatkozott a Népszavának, akkor az egész ballib sajtó nekiesett, hogy ilyen skandalum... Mit képzel ez a diktatorikus miniszter. Méghogy jogállamban egy közszereplő nem tiszteli a sajtó szent jogát a tájékoztatásra!
"Milyen alapon nem engedheti meg magának egy oktatási miniszter, hogy egy napilapnak amelyet széles réteg olvas Magyarországon nem nyilatkozik és ezt ki is nyílvánítja? Így tett 1-2 szadeszos politikus is a kilépések ügyében. Az nem számít nekik, hogy rengeteg emberhez nem jut el a véleményük? Másrészt ez enyhén szólva nem európai viselkedés. ...természetesen
"MIlyen alapon engedheti meg" (becsúszott egy nem szócska mérgemben) :) "
Miért mérges magyarpolgár? Azon az alapon, hogy nem nyilatkozott, a (mai) Magyar Nemzet sokkal nagyobbakat cikizhet Magyar Bálinton, mint bármilyen csillagos megjegyzéssel vagy kellemetlen kérdéssel.
Tudjátok, mi a sajtó-nem-szabadság, feltehetőleg nálam ifjabb polgárok? Amikor a lap nem írhatja meg, hogy a miniszter nem nyilatkozott nekik, és a nyilvánosságban nem jelenhet meg ezirányú méltatlankodás. Bizony. Olyan a nem-szabad sajtó.
Magyar Bálint nem tiszteli a másságot.
Íme ilyen egy hazug liberális, aki a nagy liberális elveket szelektív módon használja ahogy éppen megkívánják az érdekei.
Másrészt, nem figyeltél... én sorban olvastam a hozzászólásokat és úgy reagáltam rájuk. Amire Te gondolsz, azt én előbb leírtam, mint ahogy olvastam volna, hogy azt más is megtette. Úgyhogy nem a "védencem", nem is szorul rá.
"Max. 300 ezer olvasó mióta széles réteg? Ez a felnőtt lakosság 3-4 %-a."
magyarországon 10 millió felnőtt él? ez új statisztikai adat... biztos a néphazugság megrendelésére készített felmérésből vetted...
(amely eladott példányszáma mellesleg már rég nem éri el a 200 ezret sem, tehát nem olvassák annyival többen mint az MN-t.)
OV 1998-ban a két választási forduló között kapot egy interjú-lehetőséget a Népszabadságtól. Azóta sem élt vele, bár a meghívást rendszeresen megújították. Van ilyen...
"de attól még.."
De attól még Orbán nem nyilatkozott egyetlen valóban polgári orgánumnak sem a ciklusa alatt...
A 168 Óra és a Magyar Fórum általad produkált összehasonlítása teljes tájékozatlanságról vallana, de ezt nincs okom föltételezni. (A lap bírálható, de semmivel sem szolgált rá arra, hogy bárki is újnyilas hetilappal vesse össze.) Marad hát még egy lehetőség: erősen vonzódsz a szélsőjobboldalhoz... Ott szokták lökni ezt a gagyi dumát.
No, ezt tán elmondhatnád a Hatökör Polgári Körönek is. Valamelyik cifra nevű csapat ippeg most szólította fel a lyóérzésűeket a 168 óra bojkottálására.
Jelzem, mindenkinek rendelkezésre áll az a lehetőség, hogy sajtóbeszélgetést rendez a számára fontos újságírókkal. Ezt a Fidesz, Szili és MB is megteheti, valószínű meg is teszi. Sőt, exkluzív infókat is adhat egy-egy médiumnak, és ezzel sem szegi meg a tájékoztatási kötelezettséget.
Jogos, az egy másik történet. Ezt én sem helyeseltem, bár a Néphazugság utólagos felháborodása visszataszító volt. A minap olvastam a Nemzetben, hogy az ő újságírójukat nem hívta meg Szili egy tájékoztatóra, csak néhány csókost. Most tessék háborogni ezen is!