Kész a Castaneda életéről, s varázslói csoportjának életéről szóló cikk, valamint az összes könyvéről, illetve róla, vagy varázsló társai által írt könyvek összefoglalói, értékelői. Az utóbbi cikkekhez vezető linkek ezen cikk szövegében találhatók:
AZ "EGYÜTTÉRZÉS" (LEGTÖBBSZÖR CSAK ÉRZELGŐSSÉG), és a keserű valósággal való szembesülés:
"– A harcos elkötelezettsége nem csupán átmeneti ragaszkodás annak a kornak a modalitásához, amelyben ő történetesen él. Carlos közölte, hogy társadalmi kötöttségeink képzetét mások ültetik belénk. Az érzelmi zűrzavar, a félelem és bűntudat, és az a vágy, hogy másokat vezessünk vagy hogy minket vezessenek, nem tudatunk természetes fejlődésének velejárói, hanem kollektív elménk termékei.
– A modern ember nem vívja meg a saját csatáit. Helyette idegen háborúkba keveredik, amelyeknek semmi közük a szellemhez. Természetesen a varázslókat ez az egész hidegen hagyja!
A tanítóm azt szokta mondani, hogy nem tiszteli azokat a megegyezéseket, amelyeket a távollétében kötöttek: „Nem voltam jelen, amikor úgy határoztak, hogy hülyének kell lennem!” Ő különösen nehéz körülmények közé született, de volt bátorsága valami mássá válni, és nem hagyta, hogy a körülmények uralkodjanak felette.
Úgy gondolta, az emberiség helyzete általában véve rettenetes, és nagyobb hangsúlyt fektetni egyik vagy másik embercsoportra a rasszizmus nyílt formája.
– Don Juan azt ismételgette, hogy ebben a világban csak kétféle ember létezik: azok, akiknek van energiájuk, és azok, akiknek nincs.
Állandóan embertársai vaksága ellen küzdött, és mégis feddhetetlen maradt. Nem avatkozott bele senki dolgába. Amikor megpróbáltam elmagyarázni neki, miért törődöm az emberekkel, rámutatott ereszkedő tokámra, és azt mondta:
„Ne álltasd magad, Carlitos! Ha az emberiség állapota komolyan érdekelne, akkor nem úgy bánnál magaddal, mint egy disznóval!”
Arra tanított, hogy a szánalom érzése elfogadhatatlan a harcos számára, mert forrása az önérdek. Gyakran előfordult, hogy rámutatva egy-egy szembejövő emberre megkérdezte:
„Talán azt hiszed, hogy különb vagy nála?”
De arra is ráébresztett, hogy a varázslói szolidaritás nem érzelgősségből fakad, hanem egy felsőbb parancs következménye.
Könyörtelenül becserkészte érzelmi reakcióimat, s eközben elvezetett előítéleteim gyökeréhez, hogy felismerjem, az emberekkel való törődésem nem más, mint trükk."
- Armando Torres: "Találkozók az utolsó naguállal - Beszélgetések Carlos Castanedával"
A nevem Armando Torres és ennek a könyvnek a megírásával egy évekkel ezelőtt kapott feladatot kívánok teljesíteni. 1984 októberében találkoztam Carlos Castanedával, egy ellentmondások és viták övezte antropológussal, aki több könyvet is írt a varázslásról. Ez idő tájt még nagyon fiatal voltam. Válaszok után kutattam, számos spirituális hagyománnyal megismerkedtem, és szerettem volna találni magamnak egy tanítót. Carlos az első pillanatban világosan a tudomásomra hozta, mi a véleménye a dologról.
– Nem ígérhetek semmit – mondta. – Nem vagyok guru. A szabadság egyéni döntés, és mindegyikünknek vállalnia kell a felelősséget a csatáiért.
Első beszélgetéseink egyikén Carlos arról beszélt, mennyire elítéli az emberek bálványimádásra való hajlamát, amely arra készteti őket, hogy másokat kövessenek, és kész válaszokat várjanak tőlük. Azt mondta, hogy ez a viselkedésmód nyájmentalitásunk maradványa.
– Aki komolyan meg akarja érteni a varázslók tanításait, annak nem kell vezető. Elég az őszinte érdeklődés – és az acélkemény mersz. Ha a szándékod hajlíthatatlan, saját magadtól is rátalálsz majd mindenre, amire csak szükséged van.
Ebből a kiindulópontból bontakozott ki a kapcsolatunk, így határozottan állíthatom, nem vagyok Carlos tanítványa a szó hagyományos értelmében. Mi csupán meghatározott időközönként elbeszélgettünk. De ez is elégnek bizonyult számomra ahhoz, hogy elhiggyem: az igazi ösvény alapja az eltökéltség, hogy feddhetetlenek legyünk.
A fő ok, amiért úgy határoztam, közreadom átélt tapasztalataim egy részét, a hála volt. Carlos példásan viselkedett mindenkivel, akit a jó szerencse az útjába sodort, mivel a nagualok természete az, hogy az erő ajándékait adják. Rengeteg inspirációt merítettem a vele való ismeretségből; elhalmozott történeteinek, tanácsainak és tanításainak gazdagságával. Nagyon önző volnék, ha ezeket az ajándékokat megtartanám magamnak, hiszen Carlos a teljes szabadság harcosaként maga is mindent megosztott a körülötte lévőkkel.
Egyszer azt mondta, minden éjszaka leül, és lejegyzi azon tudás töredékeit, amelyet Juan Matus nagualtól, egy észak-mexikói jaki törzsbéli idős varázslótól és a jótevőjétől, don Genaro Florestől, egy erőteljes mazaték indiántól, a don Juan vezette tudós emberek körének egyik tagjától tanult. Hozzátette még, hogy az írás lényeges eleme személyes összegzésének, és nekem is ugyanezt kell tennem mindennel, amit a beszélgetéseink során hallok.
– Mi van, ha nem emlékszem valamire? – kérdeztem.
– Ebben az esetben az a tudás nem a te számodra volt. Összpontosíts arra, amire emlékszel.
Carlos nem csupán azért tanácsolta nekem mindezt, hogy információkat raktározzak el, melyek majd a jövőben hasznosak lehetnek, hanem egy ennél sokkal fontosabb okból: hogy szert tegyek az alapvető önfegyelemre, amely nélkülözhetetlen a későbbi varázsló gyakorlatokhoz.
Carlos úgy írta le a varázslók célját, mint felsőbbrendű vállalkozást, mely arra irányul, hogy kiragadják az emberi lényeket észlelési korlátaik közül. Amikor az emberek visszanyerik az irányítást saját érzékelésük felett, végre ráléphetnek az energia megőrzésének ösvényére.
Kijelentette, hogy a varázslók minden tettét a gyakorlatiasság sürgető érzése kell, hogy átjárja. Más szavakkal, a harcosnak hajlíthatatlanul kell összpontosítania az emberi lények valódi céljára, a Szabadságra.
– A harcosnak nincs ideje lazítani, mert a tudomás kihívása teljes körű, azaz napi 24 órás maximális éberséget követel.
A vele és más tudós emberekkel való találkozásaim alatt olyan események tanúja voltam, amelyek racionális szemszögből nézve nem nevezhetők egyébnek, mint természetfelettinek. A varázslók számára azonban a távolbalátás, a jövőbeli események ismerete vagy a párhuzamos világokba való utazás szokványos jelenségek mindennapi tevékenységeik során. Természetesen mindaddig, míg a saját bőrömön nem tapasztaltam ezeket, magam is úgy gondoltam, az egész hiú fantázia, vagy a legjobb esetben is puszta szókép.
De ilyen a varázslók tudása: vagy megszoksz, vagy megszöksz. Nem tudsz semmit megmagyarázni vagy intellektuálisan „igazolni”. Az egyetlen dolog, amit tehetünk, az az, hogy átültetjük a gyakorlatba, s felfedezzük létezésünk természetfeletti lehetőségeit.
Szerencsére azért a világon mindenütt hatalmas a sikere a könyveknek, tudományos és ezoterikus körökben egyaránt.
Carlos Castaneda egyedülállósága ugyanis abban rejlik, hogy egzakt tudósként (antropológus hallgatóként) kisérelte meg egyesiteni a szellemi világ, a yaqui indián varázsló-harcosok tudását és a modern, "mitosztalanitott" ember világát. Vagyis megkisérelte a lehetetlent: a spiritualitást tudományos módon, tudósként vizsgálni.
Kisérlete aztán azzal a happyend-del végződött, hogy felismerte a lényeget: a spiritualitást nem lehet kivülről piszkálni, "tanulmányozni":
ahhoz, hogy megtudjuk milyenek a sámánok, varázslók, MAGUNKNAK KELL AZZÁ VÁLNI...! Igy is történt: antropológus hallgatóként, yaqui indián mestere, Don Juan varázsvilágában, félretette jegyzeteit és rátért a belső megVALÓSitás útjára.
Egyébként nagyon sok a párhuzam az ősi tolték tanitások és más időtlen bölcsesség között:
Énösszetörés (endura - enduro), a szellemi vezetők, tanitók 12-es belső köre, az ember kettős lénye: tonál-naguál (elme-szellem), az értelem és a szellem általi irányitottság, stb.
Minden egyes könyve egy önálló belső kaland.
A "Tensegrity" az indiánok ősi "mozgáskultúrája": végülis e nélkül is megvalósitható a varázsló-harcosok világa, jól jelzi ezt, hogy a Don Juan-könyvekben sem szerepel, hanem ezt egy külön műben tárta a közönség elé. Főként Castaneda halála után épitenek manapság erre, tanfolyamok, videók, stb.
Kicsit olyan, mint amikor a jóga mögül elpárolgott a szellemiség, és mára maradt a népszerű, torna része... :)
Sajnos ma már csak a Püski Kiadó jóvoltából elérhetőek a Castaneda (Don Juan)-könyvek.
A '90-es évek végén még az Édesviz gondozásában jelentek meg, teljesen elkapkodták őket - ma már nem is lehet kapni, csak antikváriumokban. Van helyette viszont angyalkártya, Tarot, álomfejtés, stb. ... kár. Az sem véletlen, hogy nem adják ki újra őket;
nincs rá igény: Castanédával - és még nagyon kevesekkel - végre véget ér a spirituális spekuláció, álmodozás, időtöltés, és elkezdődik valami teljesen MÁS. Az igazi szellemi utazás, az igazi VÁLTOZÁS, ÁTALAKULÁS felé. ...
Akik Facebookoznak, most ismerik meg a "fórumozást", amit a fórumozók már régóta ismernek.
Gyors közlések a minket érdeklő témákban. Ilyen közlések bombáznak minket "spirituális" témákban is. Ez ihlette ezt a jegyzetemet a "Világ szivének hivásán". Nagyon időszerü, és eleddig nem igen fogalmazták ezeket meg:
"Önfontosság és spirituális egó
A világhírű íróhoz, beavatotthoz, Carlos Castanedához a yaki indián mestere, Don Juan:
“Energiánk jó része fontosságunk fenntartására megy… Ha képesek volnánk e fontosság egy részét elveszíteni, kettő rendkivüli dolog történne velünk:
Az egyik, hogy felszabadulnának erőink abból az erőfeszítésből, hogy nagyszerűségünk illuzióját fenntartsuk.
A másik, hogy elegendő erőnk lenne a világegyetem valódi nagyszerűségének megpillantására.”
Babi, híven régi munkásságunkhoz :), ismét a lényegre tapitottál ezzel az idézettel. Nem hiába, Castanedával megszűnik a szócséplés, ábrándozás és elkezdődik valami teljesen MÁS. Ami valóban a megVALÓSítás, híven egy másik sokat idézett mondásához:
"A bölcs ember /az eredetiben: a harcos/ cselekszik és nem gondolkozik a cselekvésről."
Eleven aktualitása szinte vibrál az önfontosság kérdésének (self-importance).
Több helyütt olvashatjuk mostanság ezt az új fogalmat: "spirituális egó". Több szempontból is különleges korszakban élünk. Az egyik különlegessége e korszaknak, hogy soha nem volt még ennyi "tanító", "guru", mester", "nevetőbuddha", a világtörténelemben, mint most. Percenként ezrek mondják meg mit kellene változtatni, hogyan éljünk, vagy küldenek egy-egy megérintő fotót, bölcs idézetet, "áldást". "Segítő kezekben", nyitott szívekben tehát nem szenvedünk hiányt, sőt mi magunk is nagyon szeretnénk segíteni, ez csak természetes.
Azonban elgondolkodtató, vajon mit/kit is szolgálunk azzal, ha "segíteni akarunk"? És hogyan szolgáljuk...
Nem arról van-e szó, hogy kényelmesebb az önfontosságnak, a spirituális egónak, ha folyton kifele irányul, és azonnal olcsó pénzzé teszi az előre megrágott kincseket, ahelyett, hogy azokat magába illesztené, ahogyan Hermészírja a "Lélek okulására" c. kis kincsestárban?
Kifejlesztett ez a mai "fast-food ezoterikus tanítói tevékenység" egy reflexszerű mechanizmust, egy külsődleges spirituális pótcselekvést.
Minden egyes megnyilvánulásunk sajátmagunk, az épp aktuális tudat/lélek állapotunk megerősítésére (is) szolgál: a világunk fennartására, ahogyan Castaneda mondja. Lehet ez írás, közlés, beszéd (kényszer), lényeg, hogy follyon a belső párbeszéd (akár csak önmagunkkal).
Hogy ezt az "önfontosság", "spirituális egó" szüli-e, azt mindenkinek magának kell felismernie. Sajátmagunk nagyszerűségének illúziója, vagy a világegyetem valódi nagyszerűségének felismerése."
"- Tudod-e, hogy örökre kiterjeszkedhetsz bármelyik irányba? - folytatta.
Tudod-e, hogy minden egyes pillanat maga lehet az örökkévalóság? Ez nem rejtvény, nem hasonlat, hanem tény, de csak akkor, ha felhágsz arra a pillanatra, és arra fordítod, hogy minden irányban örökkévalóvá tegye a teljességedet. Rám szegezte a pillantását.
- Ez a tudás mindeddig nem volt a birtokodban - közölte mosolyogva. - Most már igen. Feltártam előtted, ám ez a legcsekélyebb különbséget sem jelenti, mivel nem rendelkezel elegendő személyes erővel, hogy a hasznodra fordítsd. Ha viszont volna elég erőd, a puszta szavaim révén is kikerekíthetnéd a teljességedet, és átléphetnél a határain."
"...A szenvedély, szerelem- mind csak vágy. Ha megvizsgálod a társadalmi rendszert önmagadon keresztül, látni fogod, hogy sehova nem vezet. Nézz a szociális rendre, ne összehasonlítóan, hanem vizsgálatként. Egy igazi rádöbbenés a rendszerre és meglátjuk, hogy nincs semmi értelme vagy szándéka. A pénznek, vagy a többi dolognak van szerintünk értéke? Vagy a biológiai parancsnak?
Az összegzés egy mód, hogy megtámadjuk az önfontosságunkat. Szükségünk van arra az energiára, amit visszaszerezhetünk, ha ítéletmentesen megvizsgáljuk az újra átélt lószarunkat, az önfontosságunkat."
"... A harcosok, látók, Nagualok úgy szeretnek- ezen a földön vagy azon túl - hogy semmit nem kérnek cserébe. Nem vesszük észre ezt az önfontosságot, ami irányítja az létezésünket. Ha tudatosulna, nem tennénk azt, amit teszünk a testünkkel. A személyiség ideája nem a miénk, itt az ideje kibonyolódnunk belőle. Don Juan adott egy sor alaptételt, így elkezdhettük látni, mi is történt velünk, mit is csináltak velünk. Nem egy összehasonlításként, hanem egy vizsgálatként.
Egyszer egy pszichiáternek dolgoztam, mint kutató asszisztens, kazettákról írtam le esettanulmányokat. 3000 kazettája volt a történeteikkel. Ahogy hallgattam a szalagokat, felfedeztem, hogy ők mind én vagyok. A történeteik az én történeteim voltak. Don Juan azt szokta kérdezni tőlem, mi bennem az egyedi. Semmi egyedi nem volt bennem. Ott volt 3000 különböző ember a kazettákon és ők mind én voltam. Nincs semmi egyedi, de van valami mágikus velünk kapcsolatban, mind meg fogunk halni. Don Juan kiemelt a társadalmi rendszerből, és láthattam, hogy nem érdekelte őket élek e vagy halok. Elpusztít minket. Miért ragaszkodunk ehhez a abszurd társadalmi rendszerhez, ami csupán a pusztulásunkhoz vezet......"
"...A szenvedély, szerelem- mind csak vágy. Ha megvizsgálod a társadalmi rendszert önmagadon keresztül, látni fogod, hogy sehova nem vezet. Nézz a szociális rendre, ne összehasonlítóan, hanem vizsgálatként. Egy igazi rádöbbenés a rendszerre és meglátjuk, hogy nincs semmi értelme vagy szándéka. A pénznek, vagy a többi dolognak van szerintünk értéke? Vagy a biológiai parancsnak?
Az összegzés egy mód, hogy megtámadjuk az önfontosságunkat. Szükségünk van arra az energiára, amit visszaszerezhetünk, ha ítéletmentesen megvizsgáljuk az újra átélt lószarunkat, az önfontosságunkat."
"... A harcosok, látók, Nagualok úgy szeretnek- ezen a földön vagy azon túl - hogy semmit nem kérnek cserébe. Nem vesszük észre ezt az önfontosságot, ami irányítja az létezésünket. Ha tudatosulna, nem tennénk azt, amit teszünk a testünkkel. A személyiség ideája nem a miénk, itt az ideje kibonyolódnunk belőle. Don Juan adott egy sor alaptételt, így elkezdhettük látni, mi is történt velünk, mit is csináltak velünk. Nem egy összehasonlításként, hanem egy vizsgálatként.
Egyszer egy pszichiáternek dolgoztam, mint kutató asszisztens, kazettákról írtam le esettanulmányokat. 3000 kazettája volt a történeteikkel. Ahogy hallgattam a szalagokat, felfedeztem, hogy ők mind én vagyok. A történeteik az én történeteim voltak. Don Juan azt szokta kérdezni tőlem, mi bennem az egyedi. Semmi egyedi nem volt bennem. Ott volt 3000 különböző ember a kazettákon és ők mind én voltam. Nincs semmi egyedi, de van valami mágikus velünk kapcsolatban, mind meg fogunk halni. Don Juan kiemelt a társadalmi rendszerből, és láthattam, hogy nem érdekelte őket élek e vagy halok. Elpusztít minket. Miért ragaszkodunk ehhez a abszurd társadalmi rendszerhez, ami csupán a pusztulásunkhoz vezet......"
nnna, találtam jó Castaneda-idézeteket és szerencsére a könyvek is kaphatók!!
Az ÖSSZEGZÉS-módszeréről és az ÖNFONTOSSÁG-MEGSZÜNTETÉSÉRŐL:
"Itt az ideje, hogy elkezdjünk erre rájönni. Elkezdjük összegezni az életünket. Minden akciót, minden eseményt, hogy megtaláljuk a sarokköveket, amik bemutatják az életünket. A sarokkövünk az a mód, ahogy az emberekhez viszonyulunk.
Amikor elkezdtem összegezni, felfedeztem, hogy úgy kapcsolódom a világhoz, mint egy baba. Sajnáltam magam. Az egész életem semmi más nem volt, csak ennek a ténynek a végtelen ismétlése. Don Juan rávett, hogy összegezzem az életemet, és láttam, hogyan töltöttem az egészet azzal, hogy a pozíciómat védtem. Szörnyű rádöbbenés volt. Minden, amit akartam, csak az volt, hogy valaki hallgassa meg az én szomorú történetemet és érezzen sajnálatot értem.
Ezek az ideák önmagunk fontosságáról olyannyira elvakítanak bennünket, hogy semmi mást nem vagyunk képesek látni, de azért ki lehet valakit mozdítani az önfontosság ideájából.
A másik mód, ahogy vakok maradunk, hogy azt képzeljük, eljön a teljesség, ha társra lelünk. Akár házasok is lehetünk és még mindig keresgélve valaki után, aki kielégíti a szükségleteinket. ’’Ő, csak a feleségem.’’ Nem akarunk adni, hihetetlenül önzőek vagyunk, csak kapni akarunk."
"- Tudod-e, hogy örökre kiterjeszkedhetsz bármelyik irányba? - folytatta.
Tudod-e, hogy minden egyes pillanat maga lehet az örökkévalóság? Ez nem rejtvény, nem hasonlat, hanem tény, de csak akkor, ha felhágsz arra a pillanatra, és arra fordítod, hogy minden irányban örökkévalóvá tegye a teljességedet. Rám szegezte a pillantását.
- Ez a tudás mindeddig nem volt a birtokodban - közölte mosolyogva. - Most már igen. Feltártam előtted, ám ez a legcsekélyebb különbséget sem jelenti, mivel nem rendelkezel elegendő személyes erővel, hogy a hasznodra fordítsd. Ha viszont volna elég erőd, a puszta szavaim révén is kikerekíthetnéd a teljességedet, és átléphetnél a határain."
Emlékszem Duendére, egy kedves hölgy volt :) Örülök, hogy Te sem felejtetted el.
A blogját sem találni már a neten és az Indexen sincs már... sajnos. Reméljük egyszer visszatér. Nagyon képben volt spirituálisan, Castanédát is (jól!) értette, ami
