Van olyan villanyautó amiben van váltó mert nagyobb fordulatnál/sebességnél már a nagyobb frekvencia miatt megnő a motorok induktív ellenállása és csökken a nyomaték. Hibrideknél amik 200+ felett mennek (lexusok) azokban van "váltó". Ez egy plusz bolygókerék rendszer tehát nem foglal sok helyet és nem vesz el sokat a teljesítményből.
"A gyartok nem olvastak a forumos tanacsokat."
Toyota a világ legnagyobb autógyára sem tudja, hogy elavult rendszert gyárt. A hülyék. :)
Mesélj, milyen irodai munkával lehet összehozni 120e eurót egy Tesla X-re?
Úgy, hogy ne adósodj el rettenesen.
Ha egy céget vezetsz, akár ügyvezetőként, akkor is muszáj kijárni, legalább heti 3x az irodából. Ha a cég a sajátod, akkor el kell menni elintézni, amit a beosztottak elszúrtak.
De még egy jó ügyvéd is ki kell járjon tárgyalni, intézkedni a bíróságon, stb.
Szóval szerintem teljesen életszerütlen az, hogy csak ülünk egy irodába a lakásunktól 3 km és csak dől a pénz.
A Tesla killerezés mindig a sajtó találmánya. Soha egy hivatalos céges kommunikációs anyagban nem olvastam ilyet, de még csak a Teslát sem nevezik meg, nem is utalnak rá.
A mozgás a VWnél a dízelbotránynak köszönhető, meg annak hogy Diess átvette a hatalmat és a saját embereit ülteti be mindenhová.
Nem alacsony a végsebesség minden hibridben EV módban. Az enyém 130-at tud. Az akku méret pont elég egy-két kivételtől eltekintve, pl hegyről jössz le jól megterhelve. Inverter CSAK a régi Toyotákban van alul méretezve az újabb HSD-s autókkal már vontathatsz.
Mint írtam NEM csak P+ és P3 HSD-s autók vannak a világon
A HSD és a párhuzamos hibrid amit pl. a KIA használ az az EV-k és az ICE autók között vannak. Nem tud EV lenni de nem is akar viszont viszont akár 1000km-re is el lehet utazni vele egyhuzamban tankolás nélkül.
Az Amperát nem én sajnáltam le hanem a piac. :) (Nem kellett a piacnak)
Na még egyszer: melyik hibrid rendszer jobb mint a HSD? Hibrid rendszerről van szó.
Várom a választ.
Az, hogy 20 éves mit számít? A négyütemű motor hány éves? Persze reszelgetnek azon is évről évre de az elv marad. A HSD-n is reszelgetnek: párhuzamos MG1 Mg2 tengely 2 fokozatú váltó beéoítése, nyomatéknövelő beépítése az MG1-hez stb.
Magas gordulesi ellenallassal es magas legellenallassal mozgatni a jarmuvet barmilyen kornyezetbarat energiaforassal taplalva is a jarmu mozgatasat energiapazarlas, alacsonyabb utazosebeseg, tobblet utazoido.
OFF: Annyi csak a baj, hogy a 96034 hozzászólásodban kW/litert említettél, nem kW/kg-ot. Valóban jobb a diesel hatásfoka, de a diesel literenkénti energiatartalma is nagyobb. Csak azt nem értem mindennek mi köze a villanyautókhoz...
Igen. 4-5 szemelyhez sik uton ugyanugy felesleges energiapocsekolas a 2 tonna mozgatasa fosszilis forrasu uzemanyagal is, kornyezetkimelo forrasu elektromos arammal is.
HA kozel az indulasi hely, ha olcso, ha van ulohely es elfersz, ha nem kohognek a nyakadba, ha nem fertoznek meg, ha nem fertoz le a legkondi legionellaval, ha a leszallohely kozeli a celodhoz.
Ebbol a neha van hely, es osszehuzodva fersz csak el valosul meg. A tobbi csak alom.
mondjuk az imént lesajnált Amperában épp 40% körüli a puffer ;)
Egyébként nem kedvelem az amperát, kicsi és idejét múlt technika az is. De az, hogy az Amperának van rengeteg hibája még nem teszi modernné a 20+ éves HSD rendszert.
Az emberek túlnyomó többsége naponta közlekedik városban és csak ritkán Bp-Debrecen viszonylatban.
Tehát a gyakori felhasználásban a HSD sokkal szennyezőbb.
A HSD rendszer hibáira kérdeztél, amiben mások jobbak. Nos az egyik hiba az aprócska akku, a másik az alacsony EV módban elérhető végsebesség, harmadik az alulméretezett inverter.
És közben fingod sincs, hogy Euro3,4,5,6 vagy villany megy alattad. Az emberek nem azért ülnek trolira mert az jobb, hanem mert az jár arra. Ezek hülyeségmarketingek, hogy az ev népszerűvé teszi a buszozást valami nagyon nagy baromság.
Nekem Amperaval nem jott ossze sose a 80 km hatotav, legalabbis azona pekdanyon ami nalam volt par hetig javitasra. Olyan realis hafotav az 50-55 km volt nalam viszonylag "normalis-ovatos" vezetessel, jobban nyomva annyi se.
Persze, de van amit simán. A Bosch-ra van némi rálátásom és ott - a covid hiszti indulásakor - láttam azt, hogy az irodisták otthonról csinálták a dolgukat.
Öcsisajt, itt személyautókról (és nem vasútról) vagyon szó. Már megint be vagy löve illen korán? Ami még vicces, hogy a nagy súlyú ice SUV-ok ellen vagyon szervezett hiszti, de a a nagy súlyú akkupak miatt sokkal nehezebb ev-k esetén a rendesen megnött súly az természetesen OK. A mi kultúránkban ezt kettös morálnak hívják, de ugye a söt'tzöld liberón'sci klimahisztizöknél és ev-fanoknál ez a gyárilag beállított default érték.
Öcsisajt, a nagy büdös helyzet az, hogy nagyon sok dolgot NEM LEHET távmunkában végezni. Én is ajánlottam minden alkalmazottamnak távmunkát, de majdnem lázadás tört ki, minimum 3 napot benn akarnak lenni. Ill. vannak munkakörök ahol a távmunka meg eccerüen nem kivitelezhetö a munkafolyamatból adódóan.
Kell az otthoni munkaeszkoz, azt a ceg fizeti. Ha nincs bizt es kiesik az ember a munkabol a cegnek hianyozni fog a munkaja. A meg nem epitett es nem uzemeltetet epulet utan nem tud a ceg tamogatast felvenni. Kevesebb munka az epitoiparban, tobb allaskeresesi segelyes.
Uzemorvos nelkul barmilyen ember dolgozhatna, a kovetkezmenyeit a ceg fizeti.
Lecsokkentik a fizeteseket.Oke. Kinek fogja eladni a ceg a termeket, ha
1.Nem lesz ra igeny? Otthon van a munkavallalo, minek vegyen felesleges sallangokat?
2. Amire megis szuksege van, arra nem lesz penze az alacsony fizetesbol. Fedel es osszetorheto ellophato auto miatt nem fognak evtizedekig rabszolgaskodni a fogyasztoi tarsadalom biorobotjaikent. Akkor elrontjak azt is ami van. Gyujtogatas, no go zonak, stb.
Kis gordulesi ellenallasnal(vasut) szamit legkevesbe az akku toblettomege, de arra ott a felsovezetek.
Az autok sajattomeg/hasznos teher aranya is alacsony. Tul sok sajat tomeget cipelnek allandoan tul sok energiaigennyel.800+kg sajat, 450kg hasznos(utasok+csomag)
azért a covid elég sok cégnél megmutatta, hogy távmunkában dolgozni sem ördögtől való...
Igen. Sőt, ha a cégek felismerik, ha az embernek nem kell a munkába járását fizetniük, akkor nem kell biztosítást kötni rájuk, épületet nem kell építeniük-bérelniük, amit nem kell fűteniük-világítaniuk-klimatizálniuk-vízzel-csatornázással ellátniuk, nem kell étkezést-étkezési időt biztosítaniuk, nem kell üzemorvossal foglalkozniuk és még ami nem jut hirtelen eszembe, jöhet a drabálisan drasztikus fizetés csökkentés!
Öcsisajt, olvasd el még eccer amit írtam. Én ugyanis azt írtam, hogy az ENERGIASÜRÜSÉG kb. két nagyságrenddel különbözik:
---Li-akku 0,65 MJ/kg
---Olajj, benzin, diesel 42 MJ/kg
42/0,69=60,89. A kedvedért legyen "1,5 nagyságrend".
Most érdekes lenne tudnia hatásfok számításoknál, hogy pl. millen hatásfok veszteséget okoz 1000 km-en, ha 100 kg teher helyett még cipelni kell 10*100=1000 kg terhet (akku) is. Esetleg lehetne tovább részletezni a dolgot, hogy az 1000 km végére elfogy az üza (kb. 50 kg), s a végén csak 50 kg súly (az üza tartály súlya kb.) marad mint holt teher a dízelnél az 1000 kg holt teher helyett, mint az ev-nél. Repülögépek esetére meglehetösen pontos számítások vannak ezügyben (gyakorlati okokból).
Az elektromos és PHEV autókban viszonylah gyorsan degradálódik az akku kapacitása mert kihasználják szinte az akku teljes kapacitását. A hibridekben (HSD) maximum 35%-ban gyakorlatban 20%- t hsznál ki csak, ezért 250 300E km után sem észlelni fogyasztás változást .Aki nem hiszi számolja ki egy PHEV és egy ugyanolyan autó HEV elektromos hatótávját. Az fog kijönni, hogy a PHEV kb 3x annyit megy el 1kWh akkukapacitással.
Plug-in hibridet hogy lehet egy öntöltő hibridhez hasonlítani? :)
Menj le Bp-Debrecen vissza egy huzamban és akkor nézd meg a fogyasztást. az Opel gagyi 1.4 benzinmotorja van az Amperában ami igencsak fogyaszt az 1.7 tonnás autóban.
Egyébként a plug-in Ampera olyan "jó" hogy már évek óta nem gyártják miközben Toyotának az európai eladása több mint 50%-a hibrid. 2018-as adat 2019 et nem tudom gyanítom még több.
Öcsisajt, szerinted ákkor mi a priorizált átvételi kötelezettség ráadásul rögzített (a tözsedinél (piacinál) lényegesen magasabb) áron akkor is, amikor a szélkelep termékére (áramára) semmi igény nincs? Biza ez egy, a piacgazdasággal teljesen ellentétes durva állami támogatás (gyakorlatilag monopolhelyzet biztosítása).