Bercikénk, drágánk, egyetlenkénk, mondom, hogy te vagy itt a legnagyobb attrakció. Szíves engedelmeddel ezen szösszeneted be fogom illeszteni az egyetemi elöadásomba példaképp a majdnem tökéletes közgazdasági dilettantizmusra. Info csak neked: Eccerü közgazdasági okokból az olajcégek részvényeinek ára is jelentösen meg fog ugrani, merthogy korlátos eröforrásokat birtokló cégekröl vagyon szó, s mint az ismeretes, minél jobban összemegy valamiböl a kínálat, annál borsosabb árat lehet érte kérni. A tözsdéröl betett grafikonodhoz csak annyit, hogy március közepe körül az olajrészvények a korábbi ár kb. felére rogytak be, míg a Tesla részvény kb. egyharmadára (ami jól mutatja a Tesla részvényárfolyam igen erösen spekulatív voltát, azaz azt, hogy a Tesla részvényárfolyamának nem sok köze vagyon a reális piaci folyamatokhoz). Egyébként a VW részvénye is csak kb. a felére rogyott be, és azóta rendesen megközelítette a korábbi értéket. Egyébként úgy tünik, hogy a Tesla a legfelsö ev luxuskocsi szegmenst még az USA-ban sem tudta megfelelöen lenyúlni, mert még Bill (Gates) is Taycan-t vett, pedig Bill egy echte usák hazafi, és nála az ár már egyáltalán nem számít. További kéjes nedves álmokat kívánunk neked flottaügyben. Talán arra hajazol, hogy a kaliforniai flottavíziók magyarországi vezérképviselöje lehetsz, oszt most a potenciális jövöbeli megbízóidnak próbász csontig nyalni egy kis ingyenpropagandával (ill. már kapsz is pár fityinget érte)?
Ahogyan nyugaton sem lesz. A szegenyebbek szepen jarnak tovabbra is hagyomanyos autoval, vagy ha nehany, a joletben teljesen elhulyult nyugati allamban tenyleg betiltjak a belsoegesu motoros autokat, akkor szepen kiarazodnak az individualis mobilizaciobol. Aztan jarnak busszal.
Persze most jon majd a sok lokott, hogy onvezeto auto meg carsharing... Ja, persze. Majd egyszer, talan, a nagyvarosokban, egeszen addig amig be nem tiltjak.
Magyarorszag soha nem az autoparkja mdernsegevel tünt fel. Pl. Kiskunfelegyhazan (vagy Romania sok helyen) ~100 ev alatt nem tudta a lovaskocsit kiszoritani a teherauto.
Figyi, nekem ez a szakmam, a bokamig nem ersz fel. (Ebben sem). Persze nyomhatod a szanalmas linkvadaszatot, de kozben meg a legalapvetobb tudasod sincs meg.
Majd az árából kiderül el is akarják-e adni, vagy újabb alibiautó.
Sikerült "megalkotni" azt az autot, amelyet a Tesla kb. 2014 ota arul. De, lehet, hogy a hamutartoja szebben van nickelezve ... viszont a kamerak nagy resze hianyzik ...
Nem személyeskedés, de akkor ismét egy fotelszakértő.
Nem, ez nem fotelszakertes, hanem annak a felismerese, hogy "eljött az ideje" a mobilizacio atallitasanak, ahol az 1 milliard plehkasztninak mar csak modjaval van helye. A mai eszközökkel LEHETSEGES egy jobb infrastrukturat felepiteni (amely gazdasagilag is negallja a helyet). A kritikad meg azert nem helyenvalo, mert a "vilagon" eddig van ~1 milliard szemelygepkocsi ... es kb. ~5 millio EV. Meg azert nem tartozok közejük, mert jelenleg a legjobb strategia a meglevö autok hasznalata. Ha ezek "kifutnak", akkor lehet EV-t venni. A haz tetejen mar van PV, ugyhogy az EV feladata lesz a tetön leletkezett delej felhasznalasa, valamint az energetikai önallösag biztositasa (a haz aramellatasa). Az "elenjaro" orszagok meg ugyis ellatjak a hazi feladatukat ... es felfuttatjak az EV-t. Hozza kell tenni, hogy mar Kina is (mint a vilag legnagyobb autopiaca) is ezen a sinen jar ...
Az "atallasrol" meg annyit, hogy (ez barmennyire is hihetetlen), de le fog jatszodni ~10 ev alatt (nem hinnem, hogy 15 lesz belöle) ... vagyis ebben az evtizedben ... ugyhogy az is lehet, hgy nem lesz szükseg sajat autora, hanem "csak" egy flottaauto ~1/5-nek a fenntartasara lesz szükseg ...
Meg sokaig fogunk hagyomanyos ICE autokkal együttelni, hiszen, amit ~2030-ban legyartanak ... az ~2040 körül meg az utakon lesz. Viszont az ara, meg a kihasznaltsaga igen gyatra lesz. De azert, aki hasonloan gondolja, az mar "bünteti" az olajipart is ... hiszen a berakott abran (94951) az all, hogy ezek is elvesztettek piaci erteküknek a (legalabb) ~felet ... es a COVID-os megreccsenes utan mar nem ternek vissza az eredeti palyara. Hasonloan, mint a hagyomanyos autogyarak se. Közben pl. a Tesla erteke ~5-6-szorozodott.
Akkor te is hagyományos autóval jársz és buzgón drukkolsz a kihalásuknak. A közzétett információk ezek szerint mind-mind olvasottak, nem tapasztaltak. Nem személyeskedés, de akkor ismét egy fotelszakértő.
Még mindig nem értem a régi nagy gyárakkal kapcsolatos ellenszenvet, pláne hogy a magyar gazdaság nagymértékben épül rájuk.
Bercikénk, dr'gánk, egyetlenk'nk, megint palira akarod venni a népet. Ugyanis a tözsdei árfolyamokról betett ábrádhoz hasonlót produkált minden részvény. Az ábrán március közepe körül (március 18.-a körül) van a mélypont. Pont ekkor rogyott be a Tesla is 1000 euró körülirpl 320 euró körülire. Azóta gyakorlatilag az össze részvény visszaállt a berogyás elöttire (vagy attól nem sokkal kevesebbre). A DAX is szépen kb. ugyanott van mára, mint a berogyás elött. Peched vagyon, mert én figyelem a tözsdét a nyugdíjas koromra épülöfélben lévö részvénypakettem miatt.
Egy e-tron 27 kW, de ugye ebbe nincs benne, hogy mennyi idő alatt gyorsulna fel oda. Mondjuk úgy, mint egy trabant csak hátszélben és lejtőn érné el ténylegesen.
Bercikénk, drágánk, egyetlenkénk, most lebuktál. pár napja ugyanis azt írtad (ráadásul nekem), hogy te haladsz a korral, és ezért nektek csak ev-itek vannak. Most meg lököd, hogy azok az ev-k az egy Passat meg egy Golf. Akkor én még sokkal jobban haladok a korral, mer a Passat mellé októbertöl lesz egy e-Golfom is. Vagy egyeztessetek a váltótársaddal müszakváltáskor, hogy koherensen tudjatok kamuzni.
Ilyen tapasztalata van a barátomnak is. A családban van több EV, a kis Bimmer meglepően sokat kajál. Avval a legóvatosabb jobb lábbal sem tudott 15 kW/100 km alá menni. Bár benne volt az extender + súlya is. A kis e500 Fiat nagy átlagban 13 körül, az új Zoe a nagy akkus, de az is 12-13. Egy PUG Ion volt nála a minimum, az 10 körül alakult.