Érdekes vita volt ma este az m2-ön. Vendég volt többek közt Braun Róbert, a Medgyessy-kormány egyik kommunikációs "guruja" (némi túlzással), és a volt kancelláriaminiszter, Stumpf István is. Braun igencsak ideges lett, amikor Stumpf azt kezdte fejtegetni, hogy a média paradigmaváltáson megy keresztül, és mintegy új hatalmi ágként működik, zavaros és átláthatalan gazdasági és politikai érdekekkel a háttérben, melyek olykor nem is annyira zavarosak, de mindenképpen legitimációs kényszer nélkül. Mire Braun mindjárt előrántotta az összes panelt. Aztán volt ott egy filozófus is, aki megvilágította, hoghy így szokott ez lenni: akinek megfelel a helyzet, az mindig függetlenségről papol. :) Braun meg megint nagyon okos akart lenni, pedig nem az... :) De az idegeskedése érthető: a független és objektív médiákokról szőtt liberális mese a múlté. Na, persze azé' nem annyira ideges a Robi, hiszen tudja ő ezt, meg azt is, hogy miért hirdeti még mindig ezt a mesét... :) Jó neki, ami van, habár szerintem például csak a HírTV miatt most neki is, mint a Medgyessy-korműny kommunikációs szakemberének 3-szor kell visszavernie a tényeket, amik nem passzolnak a Medgyessy-féle bábszínház műsorába... :) Márpedig, kevés olyan tény akad mostanság. ami passzolna... :)
Andy Capp, jó, jó, de az alábbi tétel is bizonyítható? :) (Csak hogy ontopik irányba tereljem a matematikát!) :)
Chomsky szerint: "Feltételezhető, hogy a társadalmi elitnek történelmileg ezért volt olyan könnyű lelkes sztálinistából, reformkommunistává válni, majd mindenestől a szabad piac, s az Egyesült Államok erőpolitikájának a pártjára állni. Az emberek nagyon könnyen megváltoztatják az álláspontjukat. Az a gyanúm azonban, hogy ez azért lehetséges, mert ugyanarról az álláspontról van szó és maga a változás nem is olyan jelentős. Csupán a hatalom hollétének az újbóli megítéléséről van szó, de magához a hatalomhoz való álláspontjuk mindig ugyanaz."
Csak roviden, mert ez durwa off, meg rangattya is a kezem, hogy mennyek wissza hozza:) Szowal elosszor is a TeX (kielytese: TeCH:), ami arra keszult, hogy matematikus es fizikus fattyak (wegyeszeknek altalaban mar picit bonyolult:) nyomdai (nem m$word!!!) minosegben allicssanak elo szowegeket.
Ühüm, szóval olyan, mint ceruzahegyező, csak fölöslegesen sokkal bonyolultabb? :) Az Emacs az meg valami olyan lehet, ebből következően, mint az Awacs (vagy Apache), vagy mifene, szóval valami kémrepülőgép... :) Értem én! :)
Ühüm, de mija za AucTeX? :) Csak roviden, mert ez durwa off, meg rangattya is a kezem, hogy mennyek wissza hozza:)
Szowal elosszor is a TeX (kielytese: TeCH:), ami arra keszult, hogy matematikus es fizikus fattyak (wegyeszeknek altalaban mar picit bonyolult:) nyomdai (nem m$word!!!) minosegben allicssanak elo szowegeket. Salyna kb. az egyik legrafinaltabb prognyelw all mogotte (a TeX, of course...).
Adott az Emacs, ami a vi (kielytese: vi:) mellett a standard unix szoweggyarto; de nem csak az, hanem egy egesz eletmod (nekem altalaban tizenhat desktopon nyegywennyolc Emacs frame wan nyitwa; azert csak ennyi, mert ha tobbet nyitok akkor egyresz elfogy a wirtualis memoria, masreszt kirohognek az ismeroseim:). Lispbe irtak, nem csoda, hogy ha akarsz, akkor beszelgethecc wele, es rowittawu gondolatolwasasra is kepes:))
Wegre is: az AucTeX egy olyan programcsomag, amit az Emacs lisp nyelwen (kielytese: elisp:) irtak arra, hogy konnyebben lehessen az Emacs-szel TeX-et irni. Na kb. eddig trivialis is lenne a dolog; de salyna spin networkokkel kapcsolatosan kezdtem firkalgatni XyPic-et (ez a TeX egy macrocsomaglya grafokhoz, de szerintem ebbe ne mennyunk bele...) hasznalwa, es irtam egy tucat speci macrot picit nem standard szintaxissal, amihez az AucTeX-et hozza kene idomitani; igy aztan duhodten:) kodolok elispben izeket amiket az AucTeX hooklyaira lehet aggatni...
(Sorry, but you asked...:)
BTW, a fentieket sokkal rowidebben is el lehet modani: hosszasan hegyezem a ceruzamat, elkerulendo, hogy walami hasznosat csinallyak:)))
Üdv, Andy (a Caesar mintájára!)! :) Szerintem hiába fáracc a bőcsészekkel. Én inkább az alant felvázolt vitával kapcsolatos véleményedre vagyok kíváncsi. (Hiába, a bőcsész vérem!) :)
Mindenek elott bocsika, hogy az utobbi idoben nem wettem reszt a topik szetoffolasaban:) de nem csak elwezem a matematikat, hanem muwelem is, es epp ramlyott a muwelhetnek:))))
Szowal, megegyszer utolyara, az inkriminalt kilyelentes:
Bolyai óta tudjuk, hogy még a geometriában sem tudunk mindenre határozott választ adni. Gödel óta azt is tudjuk, hogy semmilyen más matematikai ágban sem. A Bolyai hiwatkozas abszolut rossz, mert B. relatiw konzisztenciat bizonyitott (es, igy siman elofordulhat, hogy a B-L es az E-i geometria egyszerre, egy azon modellben is mukodik:))).
Az, hogy a masodik mondat miert rossz, az telyesen wilagos. A matematikaban mindig mindenre hatarozott a walaszunk (mert "vilagos, egyertelmu", mint azt -- altalam roppant nehezen megszerzett -- ertelmezo szotar mutattya). (Ha egy matematikusnak walamirol nincs "wilagos, egyertelmu" welemenye, akkor az a matematikan kiwuli -- vo. irodalmi -- munkassagahoz tartozik. Ezert is wan salyatos balya a "matematika lyelenlegi allasa szerint" kifelyezesnek.)
Meglyegyzem, hogy a szociologiara az eredeti allitas meg inkabb erwenyes: miutan -- szomoru selytesem szerint -- a walaha elt, elo, ill. elni fogo emberek szama weges, a szociologia targykorebe tartozo dolgok igen sanszosan mind algoritmikusan eldonthetoek.
nem az lehet inkább, hogy "lowwwesed sincs" a "generatiw grammatika"-ról? Hat lehet, hogy igazad wan. Ha legkozelebb talalkozok Chomsky-wal (remelem meg lesz ra modunk az eletben), akkor megkerdezem tole. Ha O is asszongya, hogy nincs lowesem rola, akkor nincs mit tenni, beismerem ...:)))
a "magyar bolcsesz" karon ugyanis tanítják Na pontosan ez a baly!!!
Sziasztok. Hát tényleg szétesett a topic. Mér is kellett engem lebölcsészezni????????
Én meg mé nem hagytam rá.
ez itt most egy ideiglenes nick, mert kimoderáltak egy f-el kezdödö szo csillaggal leirt verzioja miatt. Elöször használtam ilyet.
És még mindig nem vagyok bölcsész. Csak müvész., de az igaz, hogy közel állnek egymáshoz.
Andy Capp! A halmazaimhoz meg ragaszkodom. Rajzold fel öket és látni fogod, hogy nem fedik egymást teljes egészében.
rabida
Hát ezt most nem mind értettem, de hogy AC sokat sejtető tripla vékkel, porbasújtó elipszilonokkal és vérfagyasztó szmájlikkal nyilvános kivégzést fog tartani fölöttem, azt már első közbeszólásomkor tudtam.
Talán nem jutott eszedbe Wittgenstein Tractatus Logico-Philosophicusának zárómondata: amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. Látod, látod, Andy Capp csak arról beszél, amiről lehet. Ez egy különbség közte és egy bölcsész között. :) (Várjuk meg, mit lép a tegnapi felhozatalra!) :)
Na ja. A "semmilyenért" valóban megérdemlem a AC aláírással ékesített bőcsész billogot. (Mindazonáltal a művelt matematika kb. 99%-a abba az "extensive class"-ba esik, amelyre a Gödel-tétel áll. Persze vannak olyan ágak bőséggel, amelyekre a tétel nem érvényes, és mint az általad felsorakoztatott utalások is jelzik, vannak olyan ágak, amelyek nem is tekintik matematikának, csak valamiféle bőcsészkedésnek azokat a matematikákat, ahol a teljes indukció, vagy az indirekt bizonyítás és az ilyes pogány ritusok elfogadottak.)
Ne bőcsészkeggyünk itt, kérem! :) Te ezt mondottad alább: "Gödel óta azt is tudjuk, hogy semmilyen más matematikai ágban sem." Nu, az idézett részben, ugyi, Gödel nem mondott ilyet. (Minthogy máshol sem.) De azé' csak keresgéjjj! :) (Persze tudom, a pontosság a királyos udvariassága!) :)