A III/3 as ügyosztály arra volt hivatott, hogy egyszerű magyar állampolgárokat figyeljen meg politikai megbízhatósági szempontból. Ha valaki egy csöppet megbízhatatlan volt már mehetett jóesetben a munkahelyéről rosszesetben megveretni magát és börtönbe. Családokat tettek tönkre, vitték el a családfenntartót, szegénységbe taszítva a családot, családokat telepítettek ki a pusztába a semmibe.
Emberek nem mehettek egyetemre, nem tanulhattak, nem lehettek életkilátásaik pusztán azért mert valami nem tetszett nekik. A saját apám is érintve volt. (még 1980(!) ban is jártak hozzá az államvédelmisek de ez hosszú történet) sok mindent 10szer nehezebben ért el az életben mint mások ha egyáltalán elérte. Másrészt ez a hálózat koncepciók alapján is dolgozott. Tehát sok olyan ember is áldozatául esett akire csak vki haragudott. Harmadrészt megzsaroltak embereket akik a családjukért, a megélhetésért kénytelenek voltak igent mondani. (apámat is többször megpróbálták beszervezni - sikertelenül)
Szóval bárki akinek köze volt e szervezethez, aki a kommunista szovjet diktatúrának dolgozott a magyar nemzet ellen (kivéve akinek szerencsétlenül nem volt más választása (ez sem mindig igaz de nincs jogom megítélni))
szóval az az ember húzza meg magát és ne vállaljon közéleti szerepet menjen kapálni a kiskertjébe és kussoljon.
Nos ennek a vizsgálóbizottságnak feladata lenne kideríteni, hogy Medgyessynek mennyire volt köze a III/3-hoz. Megjegyzem elég nagy átjárás volt az egyes ügyosztályok között. Ezt nem én mondom hanem egy volt III/2-es ügynök nyilatkozta.
Mert ha köze van akkor nem lehet erkölcsileg MO. miniszterelnöke. Ha ezt az mszp-nek az a fő feladata hogy eltussolja az ügyet akkor nagyon sajnálom az erkölcstelen hatalomvágyukat.
Azokat az embereket - állampolgárokat is nagyon sajnálom akiknek ez csak egy "ügy amivel nem kellene már foglalkozni".
Sajnos Magyarország erre az erkölcsi szintre sűllyedt. A történelem és a lelkiismeret elől nem lehet elmenekülni még akkor sem ha nem érintett az ember. Én szeretnék a történelmére a becsületére büszke Magyarországot. És nem azt a mostanit ahol csak az számít hány autód van meg milyen vállalkozásod. Meg mennyi pénzed a bankban. Sajnos ebben az irányban visz tovább a liberális gazdaságpolitika, a globalizáció, a fogyasztás és sajnos az EU is.
Persze, vegul is ez az erdeke, hogy tussoljon.
Egy masik bizottsagban, ami esetleg a masik oldal valamely ugyet vizsgalja, ott a masik oldal kepviseloje fogja minden aron akadalyozni a munkat. Ez igy van, miota vilag a vilag es Gibraltar Angliae.:)
Akkor ebben a reszben tevedtem. Igazad van.
Hiaba, en sem tudhatok mindent..:))))
Szoval a bizottsagok.
Kisse tavolinak es kodosnek ertekelheti az atlag magyar ember barmifele bizottsag munkajat, mivel eleg keves infot szivarogtatnak ki, a hattermunkarol meg egyenesen semmit. Eppen ezert nem hiszem, hogy tudnank 1ertelmu velemenyt alkotni ez ugyben, pedig en is szivesen megtudnek egyket zaftosabb dolgot.
Kis baratom, ez dicseretes, de nem tudom, hogyan jon ez most ide?
En nem vedtem a Benes dekretumokat, csak kozoltem nehany infot.
Ha az eszetlen tamadasaidon kivul mashogy nem tudsz beszelni, akkor inkabb igyal.
Magyarpolgarral egeszen kulturalt hangnemben tudunk targyalni..veled miert nem lehet?
Nincs igazabol velemeny, mert aki nem kepviselo, az nem igazan rendelkezik pontosabb informaciokkal a bizottsagok mukodeserol. Eppen ezert kisse idejetmultnak erzem a topik temajat.
Az igaz, hogy a szlovakokat jobban erintette a dolog, de ne felejtsuk el, hogy a dekretumok meghozatalakor es vegrehajtasakor Csehszlovakiarol es annak fovarosarol Pragarol beszelunk. Tudtommal jelenleg is mar csak a cseh jogrend resze.
Szoval akkortajt meg elt benne a liberalis ertekrend es az internacionalizmus.
Kesobb radobbent, hogy ez nem tul jo poen, mert ezzel nem fog a hatalom kozelebe jutni ezert gyorsan rantott a koponyegen es azonnal atesett a jobboldalra. Csunyan a csehek pofajaba koptunk, nem is olyan regen, az oreg Benes kapcsan..:)))
Enyjeee
Igen komam, 27 eves vagyok, de megeshet, hogy 56-ban a tomegbe lottem, sot 68-ban bevonultam Pragaba is. Kibaszottnagykommunista3/3-as ugynok is vagyok..na ne rohogtess..:))))
Ha itthon tuntet es ezert zarja dutyiba, oks. Idegen allamban tunteni siman felforgatasnak szamit. Ugyhogy ne gyere nekem ezzel, nem veszem be.
Ennyire nem lehet semmibe venni a nemzetkozi jogot. Dajcs tudhatta volna, ha mar olyan okos es kimuvelt emberfo(lenne).