Nem fejtegetek én semmit. Egyszerűen kijelentem, hogy a Fidesz és csatolt részei a választások óta a törvényesen és tisztán megválasztott jelenlegi kormányzat BÁRMI ÁRON történő megbuktatására játszanak, aminek legutóbbi fejezetét csütörtökön láthattuk. Azt a mesét ugyanis az internet és az sms korában nem veszem be, hogy nem tudtak róla. Tudták ők nagyon jól, hogy mi készül, csak lapítottak, hogy hogyan fog a dolog elsülni. Aztán mikor nem verődött össze kétmillió ember a belvárosban és általánossá vált a "söpörjék őket a Dunába" hangulat, igyekeztek elhessegetni maguktól, mint tehén lengő farka a legyet. Milen érdekesen is nyilatkozott a Jobbik vezetője a jobboldali pártok magatartásáról, ugye?
Ugyanakkor a Fidesz-Fidelitas-Mádl trió SOHA egyetlen nyilatkozatával sem hűtötte a vérmesebb híveket, a mismásoló, hol ilyen, hol olyan nyilatkozataikkal csak adták alájuk a lovat. Ez az akciózgatni vágyók számára felhívás keringőre, azaz felhívás a kormány megdöntésére.
Így van ez, nem kell félni a kimondásától. Jobb a valóval szembenézni, mint illúziókban ringatózni.
Hát mivel a POLMODERATOR lapít és én még szeretnék gedeonbacsi maradni :
az sms-t küldő, egy egykori közjogi méltóság ( a három közül az egyik )közvetlen munkatársa, jogi tanácsadója, így pártsemlegesnek a legkisebb jóindulattal sem tekinthető. Jogászként duplán elitélendő, hogy a törvények megszegésére hív fel !
Hát egyenlőre ennyi !
T. MODERÁTOR ! Amennyiben már ez is sok, töröld !
Ezek mocskos provokatőrök, uszítók és meghülyített bégető birkák. Addig jó míg terelgetni lehet őket, de félek vadállattá változnak megfelelő terelgető nélkül...
Egyébként a szöveg nem rossz, t.i. ha azt írják, hogy "baloldali provokáció" akkor tényleg mindenki otthon marad. Már megérte és csend van a városban nem?! Mindenképpen energiatakarékos!
Köszönöm kedves Phopchopy!
Neked hálából nem válaszolok a "programajánlataimból"....
Hogy egyesek a modern technikát mekkora hülyeségre használják, de most komolyan van aki mindent elhisz?!
Nézd azt, hogy te ki vagy azt nem tudni, de az én sms-m feladóját tudtam azonosítani és a legnagyobb jóindulattal sem tudnám a balos provokátorok csoportjába illeszteni ! ( Habár a PJ ügy óta minden elképzelhető....)
SMS-ed érkezett:
"Nyomatékosan kérek mindenkit, hogy értesítse barátait, ismerőseit, hogy NE MENJEN el senki. Ez (is) egy egyértelmü baloldali provokáció!!!"
És a PANNON rádió aznapi (egésznapos) "uszító" lázító szövege hány évet érdemel?!Csurka bácsi hasonlóan "egyetértő-támogató" véleménye a törvénytelen tüntetésről hány évet jelen?!
Úgy szeretnék már egyszer én is kapni valamilyen SMS-t!!!
.... és úgy szeretnék rá válaszolni valami nagyon mélyről, belülről jövő "programajánlatot" az illető küldőnek....
A szöveg feltételét nem ajánlanám jogilag,ellentétben a szervezők nevével, és az én kérdésem is csak azért fogalmazódott meg mert nem szeretném elveszíteni a nickemet :
Jog 1 ( a szövegre) :
Lázadás
140. § (1)Aki olyan tömegzavargásban vesz részt, amelynek közvetlen célja, hogy
a) az Országgyûlést,
b) a Köztársasági Elnököt,
c) a Legfelsõbb Bíróságot,
d) a Kormányt
alkotmányos jogköre gyakorlásában erõszakkal vagy ezzel fenyegetve akadályozza, vagy intézkedésre kényszerítse, bûntettet követ el, és két évtõl nyolc évig terjedõ; a tömegzavargás szervezõje vagy vezetõje öt évtõl tizenöt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
(2)Aki lázadásra irányuló elõkészületet követ el, bûntett miatt egy évtõl öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
(3)Nem büntetendõ lázadás miatt az a résztvevõ, aki a tömegzavargást önként vagy a hatóság felhívására az erõszakos cselekmények megkezdése elõtt elhagyja.
Jog 2 ( a névre ) :
Feljelentés elmulasztása
150. § (1)Aki hitelt érdemlõ tudomást szerez arról, hogy az alkotmányos rend erõszakos megváltoztatása, az alkotmányos rend elleni szervezkedés, lázadás, rombolás, hazaárulás, hûtlenség, ellenség támogatása, kémkedés készül, vagy még le nem leplezett ilyen bûncselekményt követtek el, és errõl a hatóságnak, mihelyt teheti, nem tesz jelentést, vétséget követ el, és két évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
(2)Az (1) bekezdésben felsorolt bûncselekmény feljelentésének elmulasztásáért az elkövetõ hozzátartozója nem büntethetõ.
Megvagy, gedeon_2001, te Heppijend titkosügynök! Ha nem adsz le 50%-ot, akkor megmondom az óvónéninek, hogy csak azért tetted bele a "h" betűt szegény Vörösmarty-ba, hogy arról is Magyarország jusson az eszébe a marha idegeneknek!
A torvenyes hatalomnak az a definicioja, hogy a torvenyek betartasaval kerult hatalomra. Hat most nem ez az eset van....
Igy tovabbi "fejtegeteseid" targytalanok.
Halló, halló, itt a mókus sejt. A vörösingesek dezinformációs csapást mértek ránk. Mégis a Vörösmarthy téren találkozunk, ott vár ránk a Sziriuszra induló űrladik. Rövidesen visszatérünk az őshazában maradt rokonainkkal. És akkor véglegesen kizavarjuk a vörösingeseket a fűvészkertből. Éberség, szűrjük ki a provokátorokat. Jelszó: pöcsök vagyunk.
Istenem, felnőtt emberek játszák itt a cserkész-riadóláncot. "halló, halló, mókus őrs, ezek nem mi vagyunk, ezek a vörösingesek. tudjátok, akikről Molnár Feri bácsi regényt írt. senki ne menjen a vörösmarthy térre, mindenki gyűlekezzen a fűvészkertben. jelszó: a polgár okos, neki a seggiben is a feje van"