Azzal a kígyóval / " sikamlós izmos tekergődzés "/ még gondolatban se játszadozz a torkom körül. Még a szivárványos zászlótól is föláll a szőr a hátamon!
Nem tudhatjuk, hogy unalmas lenne-e, amíg nem próbáltuk. Tehát valószínűleg sosem tudjuk meg.
Az elmében elvileg létezhet abszolút szabadság (gondolatban most épp lenyomtam egy kígyót a torkodon .. :), bár talán ez sem igaz teljesen...
Tologasd csak a gatyádat lefele, az jó! :)) Közben az ember nem gondolkozik ilyen hülyeségeken, mint abszolút szabadság, csak megtapasztalja a hatást és ellenhatást...:)
Ezt az abszolút szabadság dolgot még át kell gondolnom. Bár, ha bármit következmény nélkül tennék, az kissé unalmas lenne egy idő után. Interaktív dolog az élet, hisz ha bármit teszek, megváltoztatom a hatással a környezetemet. Mókus és kígyó letoláson még ugyan nem, de ha csak a gatyámat is letoltam, különböző ingerek és hatások értek az eddigi tapasztalataim alapján.
De, az vagyok. De abszolút szabadság ugye, nincs, hiszen akkor bármikor letolhatnék egy kígyót bárki torkán (vagy mőkust, vagy bármit..:)), de nem tehetném meg következmények nélkül. És már amúgy is belém neveltek egy csomó mindent, ami miatt akkor sem tennék meg dolgokat, ha megtehetném.
Ismét eltelt sok év: megint felülírom a korábbi gondolataimat - hiába, öregszem: nem akarni valamit is akarás. MA MÁR nemhogy nem akarok semmit, de azt sem akarom, hogy ne akarjak semmit se akarni. (?)
Hát éppen ez az, embertársam. Csak szeretnék haladni az igénytelenség felé, de ebbéli törekvésemben minduntalan feltartanak kicsinyes, s e földhöz kapcsolódó, minden szinten megjelenő vágyaim emberek, termékek, gondolatok, eszmék, tárgyak, helyek, érzések és mindenféle birtoklás iránt. Ha egyszer nagy leszek, - I mean - igazán nagy, akkor majd nem kell semmi.
Bár ez jóval egyszerűbb, téma: a 77. oldal környékén a körkörösen önmagába visszatérő idő lehetőségével foglalkozik ez a Swinburne nevű mókus, miközben intenzíven hivatkozik "Az idő rövid történére". (Mondtam, hogy ponyvaregény ez..) Ennek kapcsán vizsgálja az a szituációt, hogy egy fiú megöli szüleit, mielőtt ő még megszületne. Megállapítja, hogy ilyen nincs, tehát körbenforgó idő sincs, tehát csak a lienáris idő marad, annak az elején meg a végén valaminek lennie kell, stb... :-) Egyébként hasonlóan gagyi színvonalon mozog az egész könyv.
No most jön a képbe Ádám nevű versenyzőnk, a ceruzás lábjegyzetek hőse. Igaz, ugyan, hogy a cselekmény időbeli vonatkozásait nem teljesen sikerült adaptálnia, de azért a gyilkosságot sikerül regisztrálnia. Talán ezt hívják Oidipusz komplexusnak? Vagy csak egyszerűen figyelmetlen volt? Biztos a Kata miatt...
Hm... ez végülis olyan, mint az Oidipusz, nem? ami ott jóslat volt, az a könyvben cselekmény? milyen szociálpszichológiai következtetést lehet ebből levonni az ember lelki fejlődését illetően a történelem során? :-)
Ja, ez csak azért érdekes, mert a könyvben viszonylag fontos szerepet kapnak a véletlennel és a valószínűséggel kapcsolatos fejtegetések. (Ez egy ilyen korszerű teista. Ezért unalmas.)
Újabb izgalmas szövegtöredékre bukkantam! Ezuttal az 53. oldal alján (naná, hogy nem sorban olvasom): "Ki Lesz életem szerelme?" "Ábrahám Ádám" " 2004.06 8"
Ennek ugye épp egy éve. (A könyvet ma délután vettem ki, mert csütörtökön vizsgázom belőle.) Ezek után rákerestem, mégis ki ez az ürge. Hála az ELTE lazaságának gyorsan akadt is egy Word doksi, amiből megtudtam mikor záróvizsgázik, mi a hallgatói kódja, és mikor született. Érdekes módon a szülinapja pont akkor van, mint nekem, azaz csütörtökön.
Épp Richard Swinburne: Van Isten? c. ponyvaregényét olvasom -jó szar, meg unalmas, meg gyermeteg, stb...- és az 105. oldal alján az alábbi kérést találtam: "Katával járok" "de megfogom csalni" "Aki ezt olvassa az figyelmeztesse!" Kata vigyázz! Nagyon! (Mindenestre én szóltam ... )
Ha meghámozni szeretném ezt a hozzászólást (ezt teszem), rögvest a zárójelek eltávolításával kezdeném, és zárójelbe raknám, ami nincs eredetileg zárójelben. Meg is tettem, pi-ha!, így, képzeletben.
Hát te engem egy vélhetően feljelentő gecinek tartasz? Ki megosztja érzeményeit mindenféle vérlábszag-hatóerőkkel, te kedves Buki? Te látni véled a moderatúra vérér-ágas lábát, göcsörtös lábujját a titokzokniban? Te, Buki, előreloholtál az időben?
Ha eljutsz odáig, fogd be orrod likát hüvelyk- és mutatóujjaddal. Mert nincs más választásod.