"– Négyszer került börtönbe az elmúlt rendszerben. Érzett-e valamikor bosszúvágyat?
– Amíg a börtönben voltam, éreztem gyűlöletet. Minden rosszat a fejükre kívántam. De tudatában voltam, hogy előbb vagy utóbb szót kell értenünk. Ez nehezebb volt, mint az egész addigi harcunk. Egyszerű és világos volt a képlet, amikor én az egyik, ők pedig a másik oldalon álltak. De amikor tárgyalnunk, beszélgetnünk kellett ezekkel az emberekkel, akkor a megegyezésre kellett törekednünk. Mi kevesebbet tudtunk, mint ők, hiszen az övék volt az állambiztonság apparátusa és az ország állapotáról szóló összes valós adat. Bármelyik pillanatban megszakíthatták volna a tárgyalásokat. Aztán kezet kellett nyújtanom azoknak, akik üldöztek. Nem volt könnyű. Nem is tudtam mindenkivel kezet fogni. Egyszer például Kiszczak tábornok, a belügyminiszter, aki a titkosszolgálatot is irányította megállt egy lépcsőfordulóban és mindenkivel kezet fogott. Gondolkodtam, mit csináljak. Végül kikerültem őt, és a háta mögött mentem be a terembe. Három évvel később már nem tudtam elkerülni, hogy kezet kelljen vele fogni. Egy diplomáciai fogadáson újra találkoztunk. Kiszczak odalépett hozzám: „Lis úr, üdvözlöm önt. Mi ismerjük egymást, bár nem ismerjük egymást.”
– Volt olyan funkcionárius vagy ügynök, aki legalább magánemberként bocsánatot kért öntől?
– Nem találkoztam ilyen emberrel.
– Jó lett volna, egyébként?
– Lehet, hogy jó lett volna. Őszintén szólva, nem is vártam el a kommunistáktól, hogy bocsánatot kérjenek tőlem."
Cikk :
http://zona.hu/article/2179/az-ellenallo-akitol-soha-nem-kertek-bocsanatot.html
