Emberek, a populizmus mindkét oldalon létezett/létezik és létezni is fog. Ellene küzdeni nem nagyon lehet - a populisták azzal, hogy leegyszerűsítik a dolgokat és erőteljesen hatnak az érzelmekre eleve előnnyel indulnak.
Ez még az olyan komoly demokratikus hagyománnyal rendelkező országokban is sikeres lehet, mint pl hollandia.
Azt hiszem, a megoldás az, amire már nyugaton is rájöttek: Meg kell szelidíteni a populistákat. Szép nyugodtan, jó erős kontroll alatt bevonják őket a kormányzásba, ahol aztán kiderül, hogy voltaképp csak a szájuk járt, csinálni nem tudnak semmit.
És onnantól kezdve minden rendben.
Én azt szeretném látni, hogy Esterházy, Göncz és Konrád egyszer a benesi dekrétumok vagy Funar nyilatkozatai ellen ír alá levelet. Amennyiben tényleg a "nemzeti" a mumus, keresve sem találhatnának ezeknél jobb céltáblát.
Nem, nem, felreertesz. De ne csak rosszakat mondjon. Erdekes azonban az is, mennyire tulsulyban vannak az osztrakok, a magyarok a nevsorban, es nem latok se olaszokat, se hollandokat. A felkover betukert bocs, igazad van :-)
hát, valóbn nem ment sem a tf-re, sem a Kossuth térre ovi-t hallgatni; én őt értékpártinak tartom, de elismerem, jobboldalinak ez a szó érthetetlen; akik a nemzeti, magya szót csak kisajátításra tudják használni, egész európában jobb oldali populisták; jellemző, hogy populizmus nincs a baloldalon, a mai magyar baloldalra a társadalom kettéosztása, az ellenségkereséls sem jellemző; ovirAa jellemző volt, hogy ő nem az országlakosok egészét akarta megszólítani, aki ő polgárnak nevezett, beállhatott júdáspénzért, az ország nagyobbik fele pedig ellenség volt számára; jellemző, hogy a most agyonszapult MP az országlakosokat akarja képviselni, és nem rekeszti ki azokat, akik nem rá szavaztak; lehet, hogy tévedek, de arra sem igen emlékszem, hogy azt hangoztatta volna, mi vagyunk a jobbaak, csak a progragot próbálta ismertetni
Konradot talan nem neveznem nemzetinek. Az en ertekrendemben nem fer bele ebbe a meghatarozasba az, aki kulfoldon interjut adva, soha, semmi pozitivumot nem kepes a hazajarol mondani (hiszen o magyarnak es zsidonak tartja magat).
Eleg szepen kiderult, hogy nem partatlan az ex-elnok ur.
Na és?...
Göncz az SZDSZ-ből ment köztársasági elnöknek, ex-elnökként meg annak szorít, akinek akar. Vagy szerinted a populizmus letörésére csak pártfüggetlen értelmiségiek foghatnak össze?
Miert csodalkozol, hogy nekimennek Goncz Arpadnak? Mindent megtett annak erdekeben, hogy kihivja maga ellen a jobboldal ellenszenvet. Csak emlekezzel vissza a legutolso "teadelutanjara". Eleg szepen kiderult, hogy nem partatlan az ex-elnok ur.
ez a dolga az értelmiségnek! csak az a baj, hogy kutyaugatás nem hallatszik az égig! Akikhez igazán el kellene hogy jusson az üzenet, pont azokhoz nem jut el; a populisták, nálunk ovi, csuri sajnos eljut a tömegekhez, de nálunk még Gönc Árpádnak is nekimennek, Konrádot pedig a jobb oldalról csak azok olvassák, akik kereseik, mibe lehet belekötni; Eszterházyba is tisztességesen belekötnek, ld. online fórum az indexen; éppen azért élhet és virágozhat a populizmus, mert ők tőmondatokban megmaGYARÁZZÁK A TÖMEGEKNEK, MIT GONDOLJANAK; EGY ÉRTELMISÉGI ILYET NEM TEHET, CSAK ELMONDHATJA, Ő MIRŐL MIT GONDOL, MINDENKINEK TOVÁBB KELLENE GONDOLNIA, ÉS ELDÖNTENIE, Ő MILYEN ÁLLÁSPONTRA HELYEZKEDIK; egy dolog volt jó a horthy rendszer alatt; akkor az értelmiség tudatosan vállalta, hogy segít a munkás-, szegényparaszt rétegeknek, pl. túrákon, falusi estéken tartottak szabadművelődési összejöveteleket; öntudatra nevelték őket, mert tudták, csak így lehet elérni az akkori politikai elit gyűlöletpolitizálása ellen
Lényegesen több haszna van, mint az állandó ellentétszításnak. Az egyesült Európa pedis segíteni fog nekünk is a kintrekedt magyarok ügyében, addig nem kell elmérgesíteni a kapcsolatokat a befogadó (?) országokkal.
Kezdetben nem foglalnék állást, csak idéznék egy cikket. Várom a véleményeket.
Értelmiségiek felhívása a populizmus ellen
21.06. 12:07
Neves európai értelmiségiek felhívást tettek közzé a „nemzetinek”, mondott olcsó populizmussal szemben.
A hét országban egyidejűleg megjelent felhívás aláírói között van, egyebek közt, Erhard Busek volt osztrák alkancellár, Heinz Fischer az osztrák parlament, Wolfgang Thierse, a német Bundestag elnöke, Günther Grass német író, Bronislaw Geremek és Wladyslaw Bartoszewski volt lengyel külügyminiszter, Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja elnöke. Magyar részről Göncz Árpád volt köztársasági elnök, Konrád György és Esterházy Péter író csatlakozott az aláírókhoz, akik arra hívják fel a figyelmet, hogy az egyesült és békés Európa felé mutató szövetségesi viszonyt megtorpedózhatják a régi idők konfliktusait, sérelmeit újjáélesztő manipulációk Közép-Európa államaiban. (uno.hu)