November 29. vasárnap 19 óra és 21 óra, Spinoza Ház Címzett ismeretlen
Levéldráma
Írta: Kathrine Kressmann Taylor Fordította: Kiss Marianne/Upor László
A darabot a magyar közönség a Spinoza színpadán láthatja először. Az 1938-ban írt amerikai dráma levélváltás-sorozat két barát között. A levélváltás azt mutatja meg hogyan sodor el egymástól a történelem két embert, hogyan zúz szét egy barátságot a XX. század legsötétebb időszaka. Hitler hatalomra jutása előtt pár hónappal kezdődik a két barát, a zsidó származású amerikai Max Eisenstein és a német Martin Schulse levelezése.
Max – Kulka János Martin – László Zsolt Griselle- Pető Kata Rendező: Groó Diana
Kicsit megkésve (de törve nem)... Köszönet CC-nek a szervezésért, Zsoltnak pedig Az Élmányért!:-)
A lét elviselhetetlen könnyűségei nekem is a favorit kötetek között van. Én épp külföldön olvastam először, és akkor ez a könyv volt az egyetlen magyar kapocs... Nos, így hangoskönyben is meg tudnám szeretni!:-)
Iskolához kapcsolódóan el köll olvasnom A lét elviselhetetlen könnyűsége című Milan Kundera-könyvet. Épp csak belekezdtem, de nem fűlt nagyon hozzá a fogam. Nem tudom, miért.
Aztán ma megtaláltam hangoskönyvben - amúgy utálom a beszélő könyveket -, de ezen derék Elzsé koma olvassa föl a regényt, közel 10 órán keresztül. Jöhet. :o) Hátha így már jobban elviselem.
Igen, láttam aztán a mailt, de 31-én jöttem haza egy utónyaralásból, és minden levelemet csak 1-jén este olvastam el. Nem baj, látom, így is sokan voltatok!
köszönhetünk Neked egy Lali- (Delta werkfilm), majd egy LZs-képsorozatot. milyen kár, hogy az előző (1. BL-LZs topictali) találkozás alkalmával olyan bátortalanok voltunk és nem készültek fényképek! és milyen nagy kár, hogy már nem lehet több olyan találkozó...
köszi a képeket! ezek szerint már átkerültek a fotómasinádról a gépedre. várjuk a többit is :P, de nem a fórumon - "ha érted ezt a konspiratív beszédet" (A balkáni kobra c. előadás, Kecskemét)
igazán jól jellemezted a találkozót, vagyis inkább LZs-t. szeressük. :)
26-án este beszéltem LZs-vel, 27-én késő este írtam az első köremilt az esetleges érdeklődőknek. Neked a barrix@freemail.hu címre küldtem a levelet, más elérhetőségedet nem ismerem. A fórumra már csak akkor tettem be a hírt, amikor a válaszok beérkezése után megszületett a találkozó időpontja. Sajnálom, hogy nem voltál itt! :(
it was my pleasure - ahogy a művelt svéd mondja. ;)
a köszönet egyértelműen LZs-t illeti, általa lett szép az esténk és egy időre jó a kedvünk - gondolom legalábbis, hogy a többiek is úgy érzik, feltöltődtek.
megejtő, hogy pont velünk történik ilyesmi. ;)
remélem, a következő találkozóra nem kell 4 évet várni!