it was my pleasure - ahogy a művelt svéd mondja. ;)
a köszönet egyértelműen LZs-t illeti, általa lett szép az esténk és egy időre jó a kedvünk - gondolom legalábbis, hogy a többiek is úgy érzik, feltöltődtek.
megejtő, hogy pont velünk történik ilyesmi. ;)
remélem, a következő találkozóra nem kell 4 évet várni!
ezen a rég várt találkozón LZs barátságosan, oldottan, nyitottan, kedvesen, őszintén, partnerként beszélgetett velünk színházról, nyaralásról, az élet dolgairól.
Még új vagyok itt, nemrég találtam rá erre a fórumra.
Lehet, hogy pofátlanság, hogy már rögtön kérnék is valamit, de nincs meg valakinek a Tartuffe című előadás dvd-n?
(Egyszer adták a tv-ben, de lemaradtam róla, és már sajnálom, mert nagyon szeretném megnézni)
Egyébként kíváló színésznek tartom topicalanyunkat, és ott van a kedvenceim között:)Bár sajnos csak a filmjeit láttam eddig(vagy épp sorozatait: Tűzvonalban), mert nem pesti vagyok, ezért az ottani színházakat nem igazán tudom látogatni:(
"Nagyon erős a halott nádas, a ködben úszó folyó, a fakó, kopár táj. És persze a szépséges Bertók Lajos, akinek hihetetlen jelenléte van, még ezekből az elcsípett pillanatokból is egyértelmű."
Mindenképpen érdekel a találkozó! Nálam nem minden színésznél van meg az a plusz, ami Zsoltnál: egy pillanatig nem jut eszembe az a lehetőség, hogy csak egy alakításról van szó. Gondolom, ez a jó színészek titka. A másik 2 helyre sokan esélyesek, pl Rudolf Péter, a bűvös 3-as szám inkább csak jelzésértékű. Írhatnának ide többen, vagy inkább többször. Vidám kánikulát!
A film címe: A kanyaron túl (Bertók Lajos is játszik a filmben.) TV2 - 2009. augusztus 5. szerda, 00:45 Bővebb információk a filmről, vélemények és pontozás itt található: http://www.filmkatalogus.hu/A-kanyaron-tul--f23274
tudjátok, a szerda 00:45 a filmkatalógus.hu-nál valóban szerdát jelöl, nem a szerda este utáni éjszakát (ahogy a port.hu-nál)!
Oké, akkor rendben. Olyan messze nem olvastam vissza, kinek van annyi ideje... Mindenesetre most is vetítik a sorozatot, és annyira tuti ez a szerep, hogy meg kellett említenem. Az tény, hogy ritka sokoldalú színész a Zsolt, rögtön felkerült a magyar top 3-ba nálam. További szép napot!
a Tűzvonalban-beli alakításával kapcsolatban egyetértünk. :) hitetlenkedtem és visszakerestem: 2008. január-februárban (7940-től kezdődően) többször is írtunk a sorozatról és azon belül LZs-ről.