Előreláthatóan 23-án lesz a topiktali, valószínűleg estefelé, mivel hétköznapról van szó, és munkásemberek is akadnak közöttünk. A helyszínt még mindeig keresem - remélhetőleg meg is találom hamarost.
KÉRLEK, JELENTKEZZETEK, HOGY TUDJAM, HÁNY EMBERRE KÉNE ASZTALT FOGLALNI AZ AKÁRHOL! :o)
most néztem újra a kaméleont. lzs király volt benne, a kevés szerepe ellenére. mondjuk a jelmeztervező kicsit túllőtt a pszichológusi sztereotípián a póló fölé felvett inggel és a velúrzakóval... :)
Most forgatják Pécsett a "Géniusz, avagy a Saint Germain-kód" című misztikus krimisorozatot, amely az év végén lesz látható az MTV-ben.
László Zsolton kívül szerepel benne Alföldi Róbert, Stohl András, Feke Pál is.
én meg jól megvettem, kihasználtam a lehetőséget, hogy így dedikált példányhoz juthatok. persze, csak épp a számomra legfontosabb emberkék (a Zsoltok) aláírása hiányzik róla... (persze, még ki sem bontottam)
Topikunk ma hétéves és két napos, míg derék topikanyunk ma ünnepli ....-ik születésnapját! ;o) Mennyi minden történt azóta, Barátim! ;o) Boldog szülinapot Mindenkinek!
Az Éjjeli menedékhelyen gyülekeztek a Barbárok, s azon tanakodtak, vajon a Kalevalát olvassák-e fel Istenítélet gyanánt A Gézagyereknek vagy a Jógyerekek képeskönyvét. Odasietett A parkon át Leonce és Léna is, azonban útját állta Kasimir és Karoline, akik a Fédra fitness terembe tartottak. Hatalmas veszekedés támadt a párok között, ám ekkor megjelent A velencei kalmár és kecsegtető utazási ajánlatot tett nekik. Hű, de messze van Petuski!, azonban az Augusztus Oklahomában megfizethető lenne. Ők igent mondtak s már épp folytatták volna útjukat, amikor megjelent a sétányon a feldúlt Hamlet, aki A képzelt beteg ágya mellől szaladt le egy kis friss levegőt szívni. Megállította őket, s belekezdett a végeérhetetlen Bérháztörténetekbe. Órákkal később maga volt A csoda, hogy végül mindannyian kéz a kézben távoztak. Oblom-off.
LZs mától esténként mesél nekünk és gyerekeinknek.
19.51 Jó éjszakát, gyerekek! - Szépike és Csúfuka VI/1. rész Jó éjszakát, gyerekek! Szépike és Csúfuka Méhes György meséjét László Zsolt mondja el (2005) (VI/2. rész: holnap, Kossuth 19.50)
az 5:50-es vagy 6:17-es vonattal indulok a Nyugatiból Debrecenbe (attól függ, hogyan érek Pestre = elérem-e az elsőt), ha valaki csatlakozna, jelentkezzen!
másolatban megvolt már korábbról, de ezúttal én is dvd-re vetettem anyukámmal, utána a werkfilmet is leadták. a filmet még mindig nem láttam, de most erre a lehetőségre is lecsapok:
Nincs kegyelem rendező: Ragályi Elemér szereplők: Csuja Imre, Eperjes Károly, Monori Lili, Nagypál Gábor, Gazsó György, Bertók Lajos, Csoma Judit, Lázár Kati ár: 1 000 Ft státusz: Előrendelés megjelenés: 2009. április 29.
A Könyvfesztiválon mondtam Dömötör Adrienne-nek, hogy jó, hogy Bertók Lajos is szerepel a kötetben. Felragyogott a szeme, nagyon megörült az észrevételnek. :)