ritkán van benne, de tegnap volt (talán 2-3. alkalommal). KZ és Törköly Levente után újabb Bűnös lélek jelent meg a színen (apró mellékszerepben): Janicsek Péter. :)
én meg közben a Lalival kapcsolatos kritikákat rendezgettem...
még nem láttam... vagyis 2002. nyarán láttam Szegeden az előzményét, Buckingham miatt (Szervét Tibor). mivel a Nemzetiben természetesen nem ő jáCCotta a szerepet, nem készültem ismétlésre. aztán LZs átvette a szerepet, azóta szeretném megnézni, de még nem került rá sor. arra emlékszem, hogy modern: autók, motor(ok?), lovak... örülök, hogy Kulka már nem tarkopasz, mint a szegedi előadásban.
nov. 25-én Címzett ismeretlent, 26-án Oresztészt nézek (=LZs napok), sok lenne a jóból, ha még 27-én is őt nézném. ;) az utolsón szeretnék ott lenni, úgyhogy rábólintottam egy (szinhaz.hu) fórumos ajánlatára, aki akkorra nekem is vesz jegyet.
ha csak pár percre is, de igen! :)) Navarre ígéretét vette egy következő topictalira - persze(?), egyáltalán nem kellett győzködni, rögtön azt kérdezte, hol lesz. :)
mielőtt elrobogott volna a Mester felújítópróbájára, hagyta magát fotózni és topicképhez is közénk állt. vicces, hogy többen fotóztak, mint ahányan rajta akartak lenni, így a két büszke és lelkes topicgazdi közt tornyosul a mi Zsoci barátunk. :)
a felszerelésével mit sem törődve képes voltam megkérdezni, hogy motorral jött vagy BKV-val... (valahogy azt gondoltam, az esése után erre az őszre-télre már eltette a motort) A kezében lévő sisakjára célozva visszakérdezett: Szerinted? :)
Marabu gyorsan mentette a helyzetet: Csak a hangodat akarta hallani. :) - mondta neki.
nahát, találkozhattunk volna az Úri murin! már ha a Cserhalmi-Trill-félére gondoltál, dehát nem hiszem, hogy volt még egy a városban. sokkal jobban teCCett, mint elsőre, Debrecenben.
Vegre sikerult megneznem egy Presszo epizodot. Interneten keresztul kicsit nehezkes volt, es L.Zs. sajnos csak az utolso 1 percben szerepelt. Egyelore nem igazan tetszik, de azert lehet hogy nezni fogom.:-)
Sajnos en azota Brusszelbe koltoztem, ugyhogy nem tudok ott lenni. De majd gondolok ratok. Az egyelten talalkozo, amin en is reszt vettem (ahol Berok Lajos is ott volt) azota is nagyon kedves emlekem.