( csak nagyon csöndben mondom, az Inforádió és a Klubrádió szerintem hallgatható, az előbbi inkább kormánypárti, az utóbbi ellenzéki, én magam az utóbbit hallgatom sokszor, vannak igényes műsorai mindkettőnek - persze, csak Pesten hallgathatóak)
Nálunk a konyhában pont ez a rádió van, a 70es években velünk jött haza Frankfurtból. Olyan kazetta volt benne, ami itthon szerintem nem is volt soha. Az egész nem működött, amikor anyám nekem adta, de persze DN megcsinálta.
És tőlem kapott DN egy vele egyidős rádiót a Vateráról, ami szintén működésképtelen volt, de azt is megcsinálta.
Ezért vannak rádióink. :) Igaz, azt hiszem valahol elrakva megvan még a Sansui rádióerősítőm is, de hát ki használ már olyat. Ja és persze a műholdvevőn is jön ezer rádióadás, de még sosem hallgattam.
Érdekes olvasni a különféle hallgatói szokásokat. Ilyenkor jövök rá, hogy én egy milyen kőkori pali vagyok. Majd minden helyiségre jut egy rádió (tuner, receiver, táskarádió, butatelefonos rádió, stb.) Jószerivel csak Bartókot és Kossuthot hallgatok, (még annak ellenére is, hogy politikai információszerzésre csak nagyon korlátosan alkalmas jó ideje, de ezt hagyjuk most...) Ugyanakkor a Kossuth rádió tematikus műsorai szerintem nélkülözhetetlenek, legalábbis számomra fizikai fájdalmat jelent - általánosítva, leegyszerűsítve - a kereskedelmi rádiók hangütése. Valaki említette a délutáni vallási félórákat, de a délelőtti A hely vagy a Vendég a háznál, vagy a tudományos műsorok, mind nagyon jók és igényesek. Sajnálom, hogy kevesen hallgatják. Ez a közszolgálatiság mércéje (nem a politikai műsorok) Nem a reklám helye de a múltkor vettem egy kis noname kínai rádiót és kellemes csalódást keltett. Csak akkumulátorról működik, ugyanazzal töltöm, mint a telefont. A kis mérete ellenére egészen tűrhetően szól és van egy olyan jó tulajdonsága, hogy egyetlen gombnyomással azonnal rögzíthető (microSD kártyára) az éppen hallgatott műsor. De van mikrofonja is és diktafonként is használható.
Van egy régi rádió, ami remekül működik. Viszont én kizárólag a konyhában, főzés előkészítés közben hallgatok rádiót. Mindegy hogy mit, csak szóljon valami. Erre egy ősi kis hordozható rádió nagyon alkalmas. Most más van már beállítva, de évekig a vallási félórát hallgattam a Kossuthon, mert pont akkor volt mikor főztem. Váltakozva volt, naponta más vallás.:-)
Én rádiót már nem is tudok rádión hallgatni, mert itt a külvárosban olyannyira nincs térerő, hogy csak tortyogva jön egy adó, az, amit nem szeretek.
Ezért is a netről rádiózom, és éppen emiatt valahogy el kellett érni, hogy legyen wifi a melléképületben, mert ha kinn dolgozom, ott szólhat a rádió a netről. Ezért is vettem egy wifi repeatert, amivel le tudom fedni a kertet meg a melléképületet. A nyáron sokat szólt, jó volt.
A radio hianya nem tunik fel - zenet is tudok hallgatni TV-n... A kedvenc zenem meg a szamitogepen, telefonon van, es hangszoron keresztul tudom hallgatni. Jo a csond... foleg reggel a kertben, nekem az a kikapcsolodas, a meditacio, megnyugtat, feltolt...
Nálunk van két díszként működő rádió (egy retro meg egy még régebbi), és a házimozival is lehetne rádiózni, de évek óta nem volt bekapcsolva egyik sem. Az egy darab tévét én vasárnap néztem utoljára.
Persze, azért csináltam úgy. De attól még lakberendezésileg hibás. :) Ülőgarnitúra részben a radiátor előtt.... erkélyajtó + ablak (az ülőgarnitúra miatt) különböző hosszúságban függönyözve.... a bioetanolos kandalló egy neki/hozzá abszolút nem passzoló helyen, mert csak ott fért el, és nagyon akartam.. ilyesmi. Persze egy férfit ebből egyik sem izgat. :)
Akinek dolga van az amúgy remek Aquakolor színezőpaszta-festékkel, az végezze el gyorsan, mert állítólag kivezetik és egy HÉRA nevű paszta lesz helyette, és az azonos színnév nem ugyanazt a terméket (és árnyalatot) tartalmazza, ahogy észrevettem.
Nagyon szeretem a receptjeit, nagyon szivesen fozom oket, egyszeruek, mindennapiak, finomak. Szeretem a videoit, amin latom a "mit es hogyan"-t. Na o sokszor ott van velem a konyha pulton mikor csinalom a foztjet :). Ez a legutobbi, ezt meg csak neztem, nem csinaltam meg, talan holnap...
Az szuper, ha az ember a prioritásaihoz / szokásaihoz tudja alakítani a lakást, mi is ezt tesszük. Van ahol így lakberendezési szempontokból 'hibás', de sebaj. :)
nekem ugye egy légtérben van a nappali a konyhában, és direkt úgy helyeztem el a tévét, hogy a helyiség bármely pontjáról lehessen látni, a konyhából is. Nekem ez szempont volt, de nálunk mindenhol van tv (kettőnknek összesen 3 készülék), mert én erős háttértévézős vagyok.
Még szerintem is furcsa, mert imádom a szakácskönyveket, meg a jó éttermeket, meg imádok újakat kóstolni, de a főzősműsorok untatnak. És valahogy nem tudom elképzelni, hogy tévén / tableten nézzek egy receptet, hiszen azok 10 percekig is el tudnak tartani.... inkább kinyomtatom, kijegyzetelem, akármi. DE persze biztos csak szokás kérdése az egész, meg hát az ember soha ne mondja, hogy soha. :)
tablet, laptop, telefon, tv. Gyakorlatilag tökmindegy mineik nevezzük, mindet fel lehet akasztani a falra, csak egy nyamvadt kijelzők, amin az jelenik meg amit akarunk.
Há minek? Há paprikatv, chili tv, haliomádók konyhája, vadászok konyhája, kismilió pancserfőzőverseny. És egy lapos tv-be be lehet tolni jutubról leszedett akármit, ami receptkönyvként funkcionál. :) Nem 40"-os förmedvényre kell gondolni, egy max 32"-os sőt még akkora se is bőven elég.