Miért lenne baj, hogy véleményt nyilvánítasz? Azonban nem árt a dolgokat átgondolni.
1. A nem mesterséges nyelvtani konstrukció, nincs köze közvetlenül magához a nyelvhez. Minden bizonnyal a nyelvtanírás kezdetei során - bizonyára valamilyen metaforikus gondolkodás folytán - ennek megfelelően próbálták a főneveket kategorizálni. Chrystal A nyelv enciklopédiájában leírja (121. oldal), hogy pl. az egyes afrikai nyelvekben sokkal több főnévi osztály van. Fontos érv emellett, hogy nyelvészeti evidencia, hogy a nyelvtani és a természetes nem között nincs összefüggés.
2. A nem jelölése a foglalkozásnevekben ugyancsak tarka a nyelvek metszetében. A magyarban, mint láttuk, nem jellemző, és a létező esetekben sincs nyelvi viszonyító elem (bát a tanárnő szóban a -nő morfémát én hajlandó vagyok kötött morfémának, képzőnek tekinteni. Az is érdekes, hogy a nyelvtani nemet következetesen jelölő orosz nyelvben, - ahol van a női változat képzésére szolgáló képző, illetve képzőváltozat, - van jó néhány olyan foglalkozásnév, amely esetében nincs lehetőség a nem jelölésére (врач, товарищ). Érdekes, hogy e két szó esetében a nyelvtani nemet nem használó magyar nyelv ismeri a női változatot (orvosnő, elvtársnő).
3. Írod: "Vélhetően a beszélő(író, gondolkodó) szándékai szerint alakítja a nyelvet". Ez nagyon téves védekezés, fokozattévesztés. A nyelv nem függ az egyes embertől, mindig csakl az emberek közösségétől. Természetesen az egyes ember is hat a nyelvre, de ez a hatás esetleges. Nem a n yelv függ a beszélőtől stb., hanem ez utóbbi a nyelvtől. A nyelv relatív objektivitása (tehát az, hogy az egyes emberhez képest objektív, viszont az adott nyelvet beszélők kollektív tudata szempontjából szubjektív)arra vall, hogy a nyelv változása nem az emberi szándéktól függ, hanem valami mástól. A helyzet az, hogy a nyelvészet, de még inkább a pszichológia még adós ennek a magyarázatával.
4. Írod: "de ki sem alakult volna", (mármint a nyelv a beszélő szándékától függetlenül). A nyelv a beszéd képességével párhuzamosan alakult ki, és ennek vajmi kevés köze van a beszélők szándékáhóz (nemhogy az íróéhoz). A párhuzamos fejlődés harmadik eleme a gondolkodás, és e három jelenséget ontológiai tekintetben nehéz különválasztani. Ebből következően az általad tételezett összefüggés nem fogalmazható meg kauzálisan.
Nem gondolom, hogy baj lenne azzal, ha véleményt nyilvánítok a világ dolgairól. Minek az aktualizálására gondolsz?
Engem nagyon érdekel, hogy miért létezik vagy éppen hiányzik a nyelvtani nem egy nyelvből? Milyen pontok okozhatnak ebben változást a nyelv fejlődése során? Vélhetően a beszélő(író, gondolkodó) szándékai szerint alakítja a nyelvet. Másként nemhogy nem változna, de ki sem alakult volna.
Ez a megszólalás kicsit értékítéletnek tűnik. Pedig sokkal inkább lehet ott keresni az összefüggést, hogy a magyarból hiányzik a nyelvtani nem.
Én nem keverném bele a nyelv és az antropológia ügyeibe a feminizmust, ez kissé nyakatekert aktualizálás lenne.
Tehát valamiért úgy gondolták elődeink, hogy nem szükséges nemet jelölni, mert világos, hogy a pásztor nem lehet lány, aztán más nyelvek és kultúrák (vagy kulturálatlanságok)hatására egy kicsit úgy döntöttünk, hogy a meglévő foglalkozásneveket és megszólításokat nemesítjük a társadalmi változások tükrében, ugyanakkor nem élünk ezzel az igénnyel az újonnan kialakult foglalkozások esetében. És ez mind a magyar nyelv, mögötte pedig mi mindannyian...
Ha van valaki a nemjelöletlen foglalkozásnév-en azt érti, amit gondolsz, megeszem a téligumit a kamrából. Nem is lenne jó, az a nemet nem jelölő foglalkozásnév magyarul.
A nővérke ügybe peched lehet, velem ez még nem fordult elő. De kellett volna mondani Pusztainak.
Például: nemjelöletlen foglalkozásnév. De attól még lehet valami melléknév, hogy nem állhat jelzői pozícióban. A ’lehet’ jelentésű szabad vagy a muszáj épp ilyenek (ők még ráadául igék is lehetnek).
A nővérke esetében nem kombinálok túl, többször kijavítottk egészségügyi dolgozók, mondván, a kettő különböző (asszem, a körzeti orvos asszisztense nővérke, de nem ápolónő, a kórházban is mintha lenne különbség).
A rendszergazda asszony semmiképp sem foglalkozásnév, csak megszólításra használható. Ez azt mutatja, hogy épphogy nem elvárása a mai nyelvhasználatnak a foglalkozásnevek „nemesítése”, csupán a megszólításban válik ez fontosá. Egyébként a magyar nyelv – szemben az európai nyelvek többségével – nem ismer grammatikai nemet, tehát sokkal kisebb a kényszerítőerő a foglalkozásnevekben a nem jelölésére.
A nemjelöletlen és az írástudatlan stb. nem teljesen analógok. Előbbit továbbra sem tudom mondatba foglalni. Minek lehet ez a jelzője?
Az óvóbácsit illetően a köznyelv reagálását érzékelhetjük: csak familiáris megoldásban jelenik meg a nempár.
A nővérke esetében azt hiszem,túlkombinálsz. Az ÉKSZ2 szerint ez az ápolónő megszólítása, fokozati különbség nélkül. Lehet, hogy eredetét tekintve valaha különbözött az apáca-novicia párnak megfelelően.
'...a magyarban a foglalkozásnevek túlnyomó többsége a mai napig nemsemleges, tehát nyilván korábban is az volt.' Talán inkább kettéválik a jelölés igénye és az, hogy férfit vagy nőt értünk a szó mögött. Nemsemlegesnek tűnnek a régi foglalkozásnevek, de - ahogy írod - férfit értettek alatta. Máris felmerül(het) egy hasonlóképp találó kifejezés megalkotásának igénye, mint a 'nemsemleges'. Ha jól értettem, a szóalak leírására használtuk, a jelentés ugyanakkor összetettebb.
Az újkeletű foglalkozásnevek esetében a nemsemlegesség (programozó, rendszergazda - rendszergazdasszony :-)) milyen szándékot tükröz? Gyanítom, nem a demokratikus megközelítés vívmányai. Csak nem mindig férfit értünk mögötte?! Tehát mára elfogadott, hogy egy nő miniszterasszonynak álljon, de programozó matematikus(nő) - matematikus pedig végképp - ne akarjon lenni.
Megnyugtató lenne más (tudományosabbnak látszó?) magyarázatot találni.
Nem állítottam, hogy nekem tetszett ez a terminusjavaslat, de még Len is fenntartással szólt róla. Példák: írástudatlan, szófogadatlan, végeláthatatlan.
Szándékosan írtam ilyen nemfüggő példákat: arra, hogy a korábbi látszólagos nemfüggetlenség csak azon alapult, hogy a szakmák nagy többségét nők egyszerűen nem művelték.
Az óvó bácsi éppolyan familiáris stílusértékű, mint az óvó néni. A hivatalosabb nyelvhasználat szerint az óvóképzőben óvókat képeznek.
Amennyire tudom, a nővérke és az ápolónő nem szinonimák, az utóbbi magasabban kvalifikált egészségügyi dolgozó.
Hát, én a nemjelöletlen alakot fenntartással fogadom. Nagyon erőltetett. Az értelme kb. az lehet: nemet nem jelölő. Örülnék, ha hasonló szerkezetre (tehát valamely főnévhez fosztóképzős melléknévi igenév kapcsolódik utótagként, tárgyas kapcsolatban) hoznál néhány példát.
Más. A példáid éppen azért érdekesek, mert nemfüggően, és kizárólag nőkre utalnak. Jellemző, hogy az óvónő mellett az óvóbácsi jelent meg. A nővérke nem teljesen jó, mert az másodlagos alakulat, elsődlegesen az ápoló-ápolónő.
Nincs az egészben semmi meglepő: mondj olyan foglalkozást, amit mondjuk 100-150 évvel ezelőtt is nagyobb tömegben űztek nők! Nem sokat fogsz találni, és azok a nő utótag nélkül nem vagy csak újdonságként léteznek (óvónő, szövőnő, sőt nővérke, vécésnéni). Amúgy a magyarban a foglalkozásnevek túlnyomó többsége a mai napig nemsemleges, tehát nyilván korábban is az volt.
Valóban a 'genderre' gondoltam. Természetesen. Milyen vicces, hogy az angolt hívjuk segítségül, hogy magyarul megértsük egymást... A 'nemsemlegesre' szavazok. Logikusnak tűnik a nemjelölés iránti igényről irt véleményed, éppen ezért izgalmas lehet elgondolkodni azon, hogy korábban miért nem jelentkezett a nyelvünkben. Vajon nemsemleges vagy hímnemű volt eddig az a sok kifejezés, amit ma már szeretünk 'nőzni'?
Szerintem a nem-jelöletlen szót félreértetted. Úgy vélem, nem ’not’-jelöletlenre, hanem ’gender’-jelöletlenre gondolt Len.
Én nem látom ennyire tragikusnak az okelemzés helyzetét, csak baromi fáradt voltam, ezért nem reagáltam. De ha már megszólaltam, akkor én ott keresném az okokat, hogy az ember számára a másik ember legfőbb tulajdonsága a neme (gondoljunk arra, hogy egy újszülöttről is sokszor ez az egyetlen információ, a személynév is kizárólag ezt tükrözi – mivel a fajfenntartás kelléke a nemiség, ezen nincs is mit meglepődni), és valószínűleg ez indukálja a nemjelölés iránti igényt.
A nemjelöletlen szóban semmi nem indokolja a kötőjelet (akármelyik nem is az előtag), csak az egybeírás a helyes (a tagadószó nem esetében természetesen a különírás is). Én inkább nemsemlegesnek nevezném ezt a kategóriát, vagy akár kissé tréfásan, a sex és a gender összemosásával uniszexnek, netán unigendernek. Az utóbbi megoldás nekem kifejezetten tetszik, de sajnos a gugli szerint előttem már mások is kitalálták.
Szabad megkérnelek, hogy a nem-jelöletlen és a jelölt közötti különbség megfogalmazására?
Ezen túl tisztelettel említeném, hogy a nyelv túl bonyolult rendszer ahhoz, hogy az okok elemzésével érdemes lenne az idönket fecsérelni. Mindamellett szerintem a tanárnő, doktornő szavak idegen nyelvi hatást mutatnak. Szerintem ezért érezzük képzőszerűnek.
Mit szólnál az okokról folyó gondolkodáshoz? Miért 'igyekszünk' jelölni a nemet bizonyos helyzetekben? Vajon 'nem-jelöletlennek' vagy hímneműnek tekintjük a jelöletlen neműnek tűnő alakokat? És kötőjellel jól írtam a 'nem-jelöletlent'? Van jobb kifejezésed rá?
Produktív, termékeny azt jelenti, hogy az adott szóosztály (szófaji kategória, esetleg jól leírható szemantikai korlátozásokkal) bármely eleméhez tud járulni az adott toldalék. Szemben áll vele az improduktív képzés, amelyet az jellemez, hogy már nem működő szabály hozta létre a vele alkotott szavakat, noha még többnyire elemezhetők az így keletkezett alakulatok. Ezek a dolgok a szinkrón szempontú nyelvvizsgálat számára érdektelenek.
Foglalkozásnevekben aránylag ritka a nemjelölés kényszere, sokkal gyakoribb a megszólításokban.
Miért próbálunk nemet - pontosabban nőnemet - jelölni a foglalkozásnevekben? Érdekes, hogy a 'jelöletlen' alakot szinte minden esetben 'hímneműnek' tekintjük.
Nagyjából arról van szó, hogy a nő csak azokban az esetekben használatos, amelyek régiek, megkövültek, és foglalkozásnévként is élnek. Az asszony viszont produktív, és kimondottan a megszólításra szorítkozik.
A katonai rangoknál összetételben inkább a -nő megy: hadnagynő, századosnő, stb (mint ahogy az angolszász hadseregekben is "Yes, Ma'am" a formula női feljebbvalónál.
Édes anyanyelvünk már csak olyan, hogy egyes foglalkozásoknál a nő, másoknál az asszony illik...
(papnő kontra pap-asszony, miniszter asszony kontra miniszternő... :))
Fiatalkoromban ezzel a jelenséggel az iskolában találkoztam, diákként és tanárként egyaránt. A tanárokat tanár úr-nak kellett szólítani, a tanárnőket meg meglepő módon tanárnő-nek. Ezt mindenki elfogadta, az érintettek is. Az egyetemen is ez járjaa. Igaz, a professzorral már az asszony megy.