az a baj, hogy ezzel foglakozik a "nep" es persze minden medium
jol kitalaltak es el is erik amit akarnak, figyelem eltereles a vereseg tenyerol (nem ertem, hogy lehet elterelni:) es kvazi egyfajta, hog is mondjam riogatas, felelem keltes
mindez a demokraciaert, de ha valaki megmondja mert volt demokratikus a parlament az ellenzek kirekesztesevel, jegyzokonyv nelkulisegevel, akkor beszelhetunk a demovonalakrol stb stb..
pont azt csinaljuk, amit akarnak: foglakozunk Veluk
pedig csak hagyni kene, elhamvad az magatol is, ha senki nem is figyeli, akkor tenyleg csak a valos tevekenysegukkel tudnak figyelmet szerezni
Kerestetik? Már rég megvan.
Közvéleménykutatók. Prolik. Nyugdíjasok. Budapestiek. Miskolciak. Pécsiek........ Az akkori ellenzék. A lenyúlt ballib média. Kövér azavait kiforgatók. A négy évszak.
Meg vagyunk osztva. Ha megnézed pl. ennek a topiknak is a szerplőit, van aki "balos" van aki "jobbos". Ők egymást a sárba tapossák, ordináré jelzőkkel illetik egymást stb.
A Fidesznek most - azért, hogy ne kerülhessenek képbe - állandóan feszültséget kell kelteniük, amely mögé el lehet bújni. Ott vannak ők, akiket a "tömeg" véd. Úgy vélik, hogy amig az ország lakóinak egy része fel van "bujtogatva", nem mer senki velük foglalkozni.
Nézzétek, hallgassátok OVI "kinyilatkoztatásait", mind arról szól, hogy megpróbálja a "jobboldali" érzelmű embereket fellázítani. Amig ez működik, addig nem mernek velük foglalkozi, hisz bármikor jöhet a népharag. Gondolják ők ! (most már ebben a stílusban is követnek el hibákat)
Azok az emberek áldozatok ! Sajnálni kellene őket.
A FIDESZ a XX.-XXI. sz. nagy gazdasági lenyúlása politikai köntösben.
Ezért a vereségért a felelősök nem lesznek meg, mert úgy ahogy írod, semmi másért nem jöttek létre mint a pénz és haszonszerzés. Egy zárt, szűk elit. Csak kihalni lehet, bekerülni nem.
Azert az erdekes, hogy Orban Viktor a tehetseges politikus, a milliokat meg mozgato ember, akit az orszag megmentojenek tartottak es Vele a jovo elkezdodott, nem tudta megnyerni a valasztasokat
ezt a vereseget nem is ertekelik, de meg csak meg sem probaljak megmagyarazni, helyette:
- jogos keretein belul gyerekes penzmozgatasok, a nep megmentese erdekeben
- szvazatok ujraszamlalalsa, pedig tenyleg, aki csalhatott (es valoszinu csalt is) az pont ok es meg igy sem nyertek
- demokracia vonal, meg most jogvedo cssoport a "kirugottaknak" + politikai tisztogatas szajkozasa (tobb mint 70 , majd kesobb tobb mint 120 "kirugas" 98-ban)
mert nem lattam egy ertekelo beszedet sem, hogy miert vesztettek, ki a hibas???? (mint "polgar" jogos kovetelesem lehetne)
Ha valakit leváltanának, akkor be kéne ismerniük a vereséget és akkor a nimbusz összeomlana. El tudod te képzelni, hogy kiállna valaki középre és azt mondaná, hogy az OVI ezért meg ezért felelős, a "szép barna gyerek" pedig ezért, vagy a FatLacinak ezt meg ezt köszönhetjük. Nem lesz ilyen ember, egyrészt azért, mert nincs "második, mérsékelt vonal" - ez egy erősen összetartó, mást a tűzhöz nem engedő társaság -, másrészt akkor elmúlna a varázslat és a sok támogató hirtelen rádöbbenne, hogy eddig kibe volt a bizalmuk és csalódottan elfordulnának tőlük. Akkor pedig mindent vesztenének, az lenne a pusztulásuk. Ezért kell lebegtetni állandóan, hogy valakik eléjük tolakodtak - átmenetileg - tulajdonképpen a törvényességet is ők tartják fenn "lám" és nem szabad erőtlennek sem mutatkozni, mert kiderülhet a sok disznóság, amit elkövettek.
Hasonló őrületet keltik a "szavazat újraszámolással" is. Ez is arra való, hogy a táborukhoz tartozókban fenntartsák a lelket, hogy íme "ezek" nem engedik meg a "számolást", holott "azok" voltak ott a tűznél akkor ! Vagy rosszúl "csaltak" ? Ott ültek a bizottságokban, ott voltak az Országos Választási Bizottságban (egyoldalú többségben !). Ezt ők nagyon jól tudják.
Csak a vereséget bevallani nem lehet !
Hát én így gondolom, ezért nem lehet belső bűnbakot találni.
Magyarországon nem szokás lemondani. Hiába szar valaki, hiába hibázik, nem történik semmi. Nem mond le. Magyországon nem kell lemondani. Nem szokás. A nép nem követeli meg. Ha valaki leszerepelt, megvonja a vállát és azt mondja: na és? Ez ma Magyarország, ezért nem jutunk ötről hatra. Itt következmények nélkül bármit, bármikor meg lehet tenni. Csak akkor mond le valaki, ha már halálragázolt egy trabantot a miniszteri autójával, vagy ha valaki vagy valami arra kényszeríti, hogy tűnjön el.
Hajrá Magyarország.
Az volt a bűnös, aki engemet nem ébresztett föl időbe'... hukk, bocsánat.... mer' mire eltántorogtam licitre az összes voksommal, má' nem adtak még Egy Pofa Söröt sem nem... Disznóság a zilyen, kérem szépen... majd máskor jobban ügyeljenek!
akkor modositani kell a kerdest, hiszen ha a fidesz-mdf nyert, a szocik es a szadesz veszitett. vajon felteszik-e maguknak a kerdest miert es vajon levaltjak-e a vezetoiket? :o))))
egyebkent fideszek persze, hogy nem teszik fel ezt a kerdest, hiszen a valasz megvan..:
a, alszoclibstbstb media es foleg a HH
b, lumpenprolik
c, nameg a nyugdijasok...
Naiv vagy. A Fidesz-MDf, meg a Miép nyerte meg a választást, csak nem Ők kaptak megbizást Mádl-tól.
Nem tudtad? Pedig a Pokornyi is megmondta.
Meg a bencsik.
Vajon kit fognak találni saját soraikban e pártok vezetői, ha a szavazók megkérdezik a régi vezetést, hogy vajon miért nem győzött a párt? Beferkozott bal oldali politikusokat. Ergo: boszorkanyuldozes...
Vannak -e annyira bátrak ezek a szavazók, hogy meg merjék kérdezni? Csapolas kozben ezek nem fontos kerdesek...
Van -e ezekben a pártokban annyi tartás és tiszutesség, hogy a vereség okán ne kívülállókra mutogassanak? Ezt a kerdest Te sem gondoltad komolzan. Nincs...
Egyáltalán mennyire civilizáltak ezek a pártok?->0
A választáson vesztes civilizált pártok vezetése egy vereség után általában levonja a konzekvenciát (MDF, MSZP).
A MIÉPnél nem ez a helyzet.
A Fidesznél nem ez a helzet.
A kishazdáknál nem ez a helyzet.
Vajon kit fognak találni saját soraikban e pártok vezetői, ha a szavazók megkérdezik a régi vezetést, hogy vajon miért nem győzött a párt?
Vannak -e annyira bátrak ezek a szavazók, hogy meg merjék kérdezni?
Van -e ezekben a pártokban annyi tartás és tiszutesség, hogy a vereség okán ne kívülállókra mutogassanak?
Egyáltalán mennyire civilizáltak ezek a pártok?