Igazad van abban, hogy a 'vmivel ellát' jelentésű -z képzôt ki kell venni a vizsgálatból.
Eljátszottam a szavaiddal, és csak részben értek veled egyet velük kapcsolatban. Számomra csak a ducól a nyilvánvalóan lehetetlen. No de félre az egyéni ízléssel, egy kis gyűjtés:
1. -a, -e végű szavak (a szavaidhoz neked az -l végzôdés a jobb hangzású): listáz, hintázik, morzsázik (vö. morzsol, morzsálódik), tisztáz, vécézik (-é végű), hajrázik (-á végű), gatyázik, parázik (?), anyázik, macskázik, csírázik, újrázik.
2. Egyéb mgh.-ra végzôdôk (neked: -z): pisil, kakil.
A fenti szavakat átnézve továbbra is úgy látom, hogy a mai képzések körében egyértelműen a -z vezet. De hogy rögtön rácáfoljak magamra, megemlítem nyelvünk legújabb "ékességeit", a katol/kopizik/pésztel hármast, mely pont a te szabályod szerint alakult ki. Uezt követi a lassúzik, robotol, szövegel stb. is. Továbbá Micimackóéknál is hull a hó és hózik.
> Ha jól tudom, az -l képzô régebbi, mint a -z (nem akarok tévtanokat terjeszteni, nincs nálam TESz meg egyéb nyalánkság). Szerintem az -l és a -z igeképzőink egyforma idősek, és mindkettő az uráli korra megy vissza. Nálam sincs most semmi támpont, így hirtelen az alábbi igen régi képzések ötlenek fel: szerez < szer+e+z, hízik < háj+z+ik, fázik < fagy+z+ik, evez (a töve sincs már meg). Én úgy gondolom, hogy ezek régtől fogva párhuzamosan egymás mellett élő, túlnyomóan rokonértelmű nyelvi eszközök (vö. szer > szerez ~ szerel).
> Újabban, mint már írtam, jobbára csak a -z járja: füvezik, üvegez, mantráz(ik), mozizik, majrézik, rádiózik stb. Én az üvegez-t elválasztanám a többitől: ennél világosan érződik számomra a 'valamivel ellát' jelentés, amely nem volt az -l képző sajátja régebben sem. Ez a jelentésárnyalat tehette lehetővé a -z számára, hogy igékhez járuló visszaható képzőként is fungálhasson: vö. vakar > vakarózik. Ugyanez érződik a -zat/zet főnévképzőben is.
Az általánosabb jelentés esetén pedig javaslok egy nyelvi játékot: képezzünk igét az arga, bang, cérk, ducó, fopp, gere, hörez, jűdi stb. "névszókból". Az én nyelvérzékem szerint a magánhangzóra végződő szavak esetén az -a és -e végűekhez szinte kizárólag csak -l toldalékot tudok tenni[*], míg a a többi mgh.-nál a -z dominál. A mássalhangzóra végződőek esetén nekem az -l-es, esetleg -ál képzős alakok természetesebbek. Szóval én a magam részéről a -z térnyerését nem tudom megerősíteni: leszámítva természetesen a 'valamivel ellát' jelentést (vö. hülyül 'hülyeként viselkedik', de hülyéz 'hülye megnevezéssel "lát el" vkit').
[*] Az matrázik ellentmond az én nyelvérzékemnek, én önmagamtól a matrál alakot használtam volna. És nem csak én. Ebben a szövegben "a Hare Krisnát mantrálta" kifejezés fordul elő. Bár a mantrázik szót el tudom fogadni, de ebben a szituációban, azaz egy meghatározott mantra recitálására, nem tudom alkalmazni: csak általános tevékenységként, ill. nem egy vagy több, de specifikált mantra mondásakor. Vagyis ismét két igénk lenne: az mantrál [egy valamit] ill. mantrázik [általában]. Ilyesmi különbséget érzek a zsolozsmál ill. a zsolozsmázik közt. Ennek az lehet a hátterében, hogy az -ó(d)zik/ő(d)zik képző sokszor ad az igének gyakorító értelmet (vö. dobál > dobálózik).
osztom a véleményed, és szorzom még azzal, hogy nekem a sízik eléggé idegen; csak magát a versenyzôt mondom sízônek s nem síelônek. Vagyis nálam a sízô már fônevesült, a síelô mn.-i igenév.
Ha jól tudom, az -l képzô régebbi, mint a -z (nem akarok tévtanokat terjeszteni, nincs nálam TESz meg egyéb nyalánkság). Ezt alátámasztják a szagol, gátol, lábal, tüzel, kilincsel, kefél, tarol, farol, görcsöl, lékel, földel, énekel stb. igék, nekik nincs is -z-s párjuk. (Nem tudok mit kezdeni pl. az igéz, nyomoz szavakkal.) Ahol mindkét képzô járulhat az alapszóhoz, ott vmi olyasmit vélek fölfedezni, hogy az -l-es származék jelentése egy kissé távolabbra került az eredetitôl, míg a -z-sben közvetlenebbül érzôdik az eredeti. Ilyenek: (át)lapol/lapoz, szól (szaval)/szavaz, sorol/soroz, vizel/vizez, utal/utazik, szemel/szemez, felel/felez. Számomra ez is bizonyíték arra, hogy az -l a régebbi. Az -l járult még nem is olyan régen az idegen meg a jövevényszavakhoz: sportol, startol, sprintel. Talán fél évszázados sincs a rongyol argóbeli szó, de szerintem azért viseli az -l képzôt, mert a jelentése ('elrohan, elsiet') már eleve túl távol van az alapszóétól (ha van hozzá egyáltalán vmi köze).
Újabban, mint már írtam, jobbára csak a -z járja: füvezik, üvegez, mantráz(ik), mozizik, majrézik, rádiózik stb. A sportnyelv megújításakor kapóra jött, hogy a kéznek nincs -z-s származéka, s így a "henc" lehetett kéz ill. kezezés. (Vszleg fordítva van ez a jelez/jelel esetében: az elsô már vitathatatlanul megvolt, amikor a némák jelbeszédére kitalálták a másodikat. Bár lehet, hogy volt a régiségben jelel szavunk, csak az most jelöl...)
Az elôbb már említettem, hogy mindkét képzô megléte esetén a -z-s változat közvetlenebbül viszi tovább az eredeti jelentést. Ez olyannyira így van, hogy a vele képzett alkalmi szavakat általában könnyen megértjük: a könyvel/könyvez, fenekel/fenekez(ik), fülel/fülez(ik). (Házi feladat egy-egy példamondat velük.)
Ritkán nemcsak fônevekhez járulnak e képzôk: hülyül/(le)hülyéz, különül, különbözik. Elôfordul jelentésváltozás ill. -átvétel is e szavak körében: az ural régebben azt jelentette, amit ma az uraz ('urának ismer el, annak szólít'). Érdekes még a fénylik/fényez, hámlik/hámoz, porlik/poroz páros, melyben az elsô tag szenvedô ige. Az utolsó nem is páros, mert kiegészíthetô a porol szóval. A tározó a közelmúlt alkotása, egyfajta speciális tároló (ti. a vízé).
Helyesírási kérdés itt legföljebb az lehet, hogy a sí hosszú vagy rövid í. Hogy melyik képzô járul hozzá, az -l vagy a -z, azt már a nyelvszokás mondja meg. Régebben mindkettô produktív volt, ma inkább csak a -z: fusizik, netezik (hálózik), DOS-ozik, egerezik. Régebben voltak párhuzamos alakok, melyek közül vagy az egyik gyôzött (zongorázik/zongorál, trombitál/trombitázik, telefonál/telefonoz), vagy jelentésmódosulással mindkettô továbbélt (szerez/szerel, fülez/fülel, szemez/szemel, fejez/fejel stb.).
A síel szvsz kezd fölébe kerekedni a sízik-nek.
