Itt sok év hagyományát ápolva bebizonyítjuk, hogy a HUSZ-on vannak, akik a fejükkel is képesek gondolkodni. Kötetlenül, akár könnyed, profán, hétköznapi témákon is.
On: több mondatban kifejtett, tényleges elgondolkodás, akár egymásra reagálva, megvitatva.
Off: egysoros felvetések (nem csak állítjuk, be is bizonyítjuk, hogy elgondolkodtunk), köszönések, csevegések, pletykák, más topikok kitárgyalása, üzengetések, élménybeszámolók, melyet nem követ elgondolkodás.
Azon gondolkoztam el, hogy egy eseményből hányféle reakció ébredhet a különböző nézőpontok miatt.
Kidöntött egy hatalmas fát a vihar: - Én megmondtam előre, mindig féltem alatta elmenni. - Kevesebbe fog kerülni a téli fűtés. - Kinek lehetett útban? - Még az üknagyapám ültette. - Már megint csak a munka. - Biztosan az Orbán vágta ki. - Ideje volt, ősszel mindig sok levelet sodort be róla hozzánk a szél. - Mi lett a rajta élő állatokkal? - A hajó garázsát éppen csak súrolta, de az ügyvédem már intézi a kártérítést. - Miért nem szabad már az út, hol vannak a tűzoltók ilyenkor? - Szerettem azt a fát, gyerekkoromban többször felmásztunk rá. - Stílbútor lesz belőle. - Ez hír? - Ültessünk helyette másik fát. - A jog szerint kié ilyenkor a fa? - Kár azért a szép fáért. - Ennél sokkal nagyobb fákat is vágtam már ki. - Már a járdát is felnyomta, remélem ezután lebetonoznak mindent. - De jó volt nyáron az árnyéka. - A városi főkertész szerint amúgy is kivágták volna.
Azon gondolkoztam, hogy hogyan változhat meg az ember értékrendje. Talán erősebb prés alatt hamarabb. Bajára vittek tisztesképzőbe. Egyik reggel véreshurka volt reggelire. A mellettem ülő beleszúrt a villával, és cserébe az asztalra spriccelt jó hosszan az élénk piros lé. A legtöbben jóízűen megették a hurkát, de én nem is próbálkoztam vele. Zsebre vágtam két szelet kenyeret, és lehúztam a teát. Aztán amikor kint a terepen megvolt a délelőtti kúszás-mászás a sárban, igazán jólesett a kenyér. Nem volt baj, hogy kicsit földes lett, lekapartam róla. Azóta másképpen nézek a kenyérre, és megértettem, hogy nagyapám miért mondta azt, hogy ő még sohasem dobott a szemétbe egy falatot sem belőle.
Engedd el! A vallás kívül áll a korszakokon. Te is jobban jársz, ha karbantartják a kereszténységet Európában. Neked nem kell hinned. Én sem vagyok vallásos.
ja és mi a gondolatom erről...hát, hogy sajnálom, és hogy kár, hogy ilyen nyelvművelésre már csekélyke az igény manapság...pedig mennyit tanulhatott belőle az ember
Azon gondolkoztam, hogy ha perfekt lennék valamelyik idegen nyelvből, és olyan viccet találnék, ami magyarra lefordítva már nem vicces az elvesző szójáték miatt, akkor megosztanám-e a magyar anyanyelvű emberekkel az eredeti nyelven. Arra jutottam, hogy nem. Mert én semmilyen viccet nem osztok meg másokkal. Pedig jobb lenne, mert akkor biztosan többet mosolyognék. És akkor talán mások is visszamosolyognának rám néha. Úgyhogy mégiscsak igen, megtenném, ha megtehetném.
Én egy Nokia 105-öt használok 7 éve. Van mellette egy Redmi okostelefonom is, amit leginkább nyelvtanuláshoz és netezésre használok otthon, és két éve le van némítva. Azt 2020-ban vettem.
Tegnap, a temetés után, beszélgettem egy gyerekkori barátommal. Amikor meglátta a butatelefont a kezemben, akkor azt mondta, hogy kiöregedtem a korosztályomból. Nem tudtam rá semmit sem mondani, de lehet, hogy nem is akartam. Hazafelé tekerve a hóesésben azon gondolkoztam, hogy igaza volt e. Arra jutottam, hogy bizonyára vannak olyan emberek, akik már a születésükkor is öregek.