Itt sok év hagyományát ápolva bebizonyítjuk, hogy a HUSZ-on vannak, akik a fejükkel is képesek gondolkodni. Kötetlenül, akár könnyed, profán, hétköznapi témákon is.
On: több mondatban kifejtett, tényleges elgondolkodás, akár egymásra reagálva, megvitatva.
Off: egysoros felvetések (nem csak állítjuk, be is bizonyítjuk, hogy elgondolkodtunk), köszönések, csevegések, pletykák, más topikok kitárgyalása, üzengetések, élménybeszámolók, melyet nem követ elgondolkodás.
Kicsit továbbgondolva, mi legyen azokkal, akik megbuktak a vizsgán? Meg lehet tiltani a házasságkötést nekik? Oké, azt formailag igen, de akkor vajon az együttélést is, sőt, a tartós partnerkapcsolatot is? Kasztráljuk őket? Fizikailag, kémiailag, lelkileg, hogy ne is vágyjanak ellenkező nemű partnerre? Hogy gondolod a kivitelezést?
És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy ki, milyen szempontok alapján állítja össze a konzultáció és a vizsga anyagát, hány szakembert kéne bevonni, jogászt, pszichológust, nőgyógyászt, védőnőt, és egy ilyen team hány munkaóra után képes korrekt döntést hozni egy adott pár felkészültségéről, stb, stb...
Kicsit csiszolgatnám még az elméletet a helyedben, mielőtt törvény lenne belőle, különös tekintettel a végrehajtási rendelkezésre.
Amúgy régen volt ilyen, házassági tanácsadásra kellett menni házasságkötés előtt, de kétlem, hogy bárkit is elutasítottak volna azért, mert nem találták elég felkészültnek a házasságkötésre.
Na és ha levizsgázik a delikvens?Attól még otthon,a gyakorlatban nem kell használni,úgysem ellenőrzi senki.
És akkor vizsgázni kéne szexből is? Nekünk háziasszonyoknak sütésből,főzésből,takarításból is? Kösz inkább nem,már így is agyon vagyunk szabályozva a hülyék által.
A gyermek-"vállaláshoz" nem teszünk szükségessé semmilyen fejtágítást; ugyan más, egészen ártatlan dolgokhoz is sikeres vizsgákat várunk el, de rendben, mondván amikor erre sor kerülhetne, amikor hivatalosan is elvárható lenne, már úton van a baba, nem lehet visszacsinálni akkor sem ha elégtelen a felkészültség. oké. (é.:nemoké)
De a házasságkötések elé ma, amikor ráadásul már nem is egyértelműek a játékszabályok, miért nem biggyesztünk egy konzultáció+"vizsga" cuccot, amiben a leendő résztvevők min a legelemibb követelmény szinten megismernék e játékhoz tartozó felelősségeket (és esetleg egymást is)?
Te most átsiklottál a kozmikus léptékű emberiség jövőjéről szóló fejtegetésről az egyéni ember emberöltőnyire előre néző optimizmusára. Én nem azt mondtam hogy ne élj a mában boldogan és ne tervezz gondtalanul a közeljövőre mert világvégét vízionálok. Csak azt hogy pár ezer év (na ugye hogy optimista vagyok!) és eltűnűnk a Föld színéről HA TOVÁBBRA IS így alakítjuk történelmünket. Márpedig nem látszik akarat a változtatásra és ha lenne ötlet akkor sem kivitelezhető mert az önpusztítás a génjeinkbe kódolt.
A földi létforma már százmillió évekkel ezelőtt kipusztította volna saját magát még mikor papucsállatka szintjén létezett ha ebben fizikai okok (a szétterjedés elve) nem akadályozták volna meg.
Akkor tudják kutatni az álmaimat vagy bárkiét, ha elmondja a dolgozó. Sokszor csak arra emlékszem, hogy álmodtam, de hogy mit? Kekulé álma a benzolgyűrűről elég érdekes ügy, mint probléma megoldó.
Nálam probléma felmerülő álmok vannak és amikor felébredek, akkor minden OK. :)
Freud és Jung töménytelen mennyiségű álmot és analízisét publikált. Úgy jártam velük , hogy bármit bele tudok magyarázni az álmokba, leszámítva a sajátot. :)
Hagyjuk a vallásokat. Karácsonykor ezekről vagy jót, vagy semmit ... :)
Azt mondják az álomkutatok, hogy sokféle álom létezik.
Nékem sokszor van analizáló-problémamegoldó álmom. Állítólag ez akkor jön elő, amikor az ember nem merül el túl mélyen, inkább viszonylag éberen alszik.
Elvileg a mindenféle perverz, bizarr, horrorisztikus, durva álmok is teljesen természetesek. Érdekes, én nem sok ilyenre emlékezem.
Sajnos , nem tudok a "minden valláshoz" hozzászólni, mert nem ismerek csak párat. Ráadásul nem is érdekelnek a szervezett vallások, azon túl, ami közös érték bennük.
Ami a majmot illeti nem akarok elvenni tőle banánt, általában a közelieknek én viszem, az oroszlánnal is ugyanez a helyzet húsiban, csak mohóbb, ha éhes. :))
Azt mondják, akik megfigyelték az álmokat, Freud , Jung és a mai analitikusok, hogy ott a bejárat a tudattalanhoz. - Én is úgy tapasztaltam, mégha bizarr álmok is előfordulnak.
Minden vallás kitalál valami olyan dolgot, amivel motiválhatja a híveket megalázkodásra, adakozásra-adózásra, lemondásra, engedelmességre, stb-kre. Próbáljon meg valaki egy oroszlántól elszedni egy darab húst, vagy egy majomtól egy banánt annak ígéretével, hogy majd a túlvilágon mindenből sokat fog kapni... Nem hiszem, hogy menne... :))
Az álmok érdekes dolgok.
Nagyon gyakran alvás (??) közben, álmaimban találok megoldást igen sok mindenre, pl műszaki problémákra, munka és hirdetési-stratégiára, építkezési munkasorrendre, hajótest elkészítésére, lakberendezésre, másnapi programok összeboronálására ... s még felsorolni nehéz, mi mindenre. Illetve nagyon gyakran álmodok erotikusokat, pedig boldog házasságban élek. :)
Jung papa azt mondja, hogy álmok kompenzatórikus jellegűek, általában vagyis valamiféle kiegyenlítő funkciója van. - Amit az ember éberen elfojt vagy nem kíván kiélni (nem mindig ugyanaz), akkor ez megjelenik. Esetleg lehet ez azért egy szükséglet vagy vágy is persze.
- Lehet ez egy archetípus, de akár egy komplexus is.
Nekem nagyon gyakran vannak visszatérő álmaim, pl. egy utazásról, valami homályos úti céllal vagy éppen kollégiumról. - Kollégista voltam, de nem tudom van-e valami üzenete a dolognak. :))
Ezt én is cáfolnám,kivétel nélkül minden álmom,amire emlékszem,azért maradt meg a fejemben,mert annyira elképesztően megdöbbentően hihetetlen volt,sőt viszolyogtató. Freud valószínűleg a saját álmaiból, vágyaiból indult ki,ên semmiképpen nem veszem magamra.
Állítólag az iszlám mennyországban a folyókban bor folyik és dús keblű hurik fogadják, az arra érdemeseket. Ettől a bortól nem részegedik meg az emberfia és a hurik is szüzek természetesen.- Nem volt még szerencsém a végigolvasnia Koránt, de eszembe jutott Freud erről a dologról. - Szerinte az álmok sokszor vágy megtestesítők (amit azért személyesen cáfolnék).
Volt egyszer egy szegény ember, aki gondterhelten bandukolt az erdő szélén. Amikor elfáradt, leült pihenni, és a hátát egy fának támasztotta. Ekkor még nem tudta, milyen fát választott. Különös, mágikus fa volt ez. Olyan fa, ami minden kívánságát teljesíti annak, aki hozzá ér.
A vándor először arra gondolt, milyen jó lenne most egy pohár víz. Hirtelen azon vette észre magát, hogy egy pohár kristálytiszta víz van a kezében. Meglepetten nézte, vizsgálgatta, még meg is szagolta. Végül úgy döntött, hogy nem lehet veszélyes, és megitta. Aztán megéhezett, és valami ennivalót kívánt. Az étel ugyanolyan hirtelen és bámulatos módon jelent meg előtte, mint a víz. „Úgy látszik, teljesülnek a kívánságaim!” – gondolta meglepetten. Most már hangosan mondta ki: „Akkor hát szeretnék egy gyönyörű házat!” Az előtte lévő völgyben megjelent a ház. Arcán széles mosollyal szolgákat kívánt, akik a háznak gondját viseljék. Amint ezek is megjelentek, úgy érezte, hihetetlen erővel áldotta meg az Úr. Kívánt hát magának egy gyönyörű szép és rendkívül intelligens asszonyt, akivel szerencséjét megoszthatja. Amikor ez is valóra vált, meglepődve szólt a nőhöz: ”Várj csak egy kicsit! Mi történik itt? Nekem nincs ilyen szerencsém! Ez velem nem történhet meg!” Abban a pillanatban, hogy ezeket a szavakat kimondta, minden eltűnt. „Tudtam” – mondta, és megrázta a fejét. Azután felállt, és gondterhelten bandukolt tovább az erdő szélén.
Persze hogy optimista vagyok. Mindenki optimista, aki pozitív dolgokat tervez a holnapra, jó dolgokat tervez a holnaputánra. :) Ha nem lennék optimista, akkor nem vállaltam volna be három gyereket, építkezést, tanulást...stb-t.
Van egy mondás, miszerint az optimista az nem más, mint egy jókedvű realista. :))))
Amúgy szerintem Te nem realista, hanem pesszimista vagy. Hiszen kvázi a totális pusztuláson kívül más jövőt nem tudsz elképzelni. Ez bizony nem realizmus, mert a fejlődésünk olyan gyors, olyan kiszámíthatatlan, hogy ebből még bármi kisülhet, bármi lehetséges lehet.
S ami más, mint a megszokott, mint ami régen volt, az nem biztos, hogy rossz is egyben. Tény, egyedek, fajok eltűnhetnek a süllyesztőben, de ez miért is lenne baj? Mióta az élet megkapaszkodott a földön, azóta sok milliónyi faj pusztult ki. És? Lett helyette másik, amennyiben volt annak helye, létjogosultsága, versenyképes volt a többi élőlény mellett.
A súlyt meg nem cipelni kell, hanem le kell tenni egy sarokba. Hiszen lehet, neked még fontos az a súly, de valószínű, hogy az unokádnak az lesz a természetes, hogy az a sarokban porosodik évtizedek óta, és vagy nézegeti még egy darabig, vagy kirakja az egyik lomtalanításkor.
Világosan látszik hogy te optimista vagy, én viszont realista. Saját vesztünk a génjeinkbe van kódolva. Nem az ember génjeibe, hanem az Élet génjeibe, aki küzdeni akar azért hogy legyőzze a másikat vagy bármit ami legyőzhető, mégha ezzel saját vesztét is okozza.
Valaki kiszórt egy nagy halom száraz kenyeret a galamboknak. Csipegették is szorgalmasan mígnem leszállt közéjük két sirály. Egyik(et tudtam figyelni egyszerre) odament a legközelebbi galambhoz és elkezdte csipkedni a kenyerét. A galamb persze arrébb húzódott egy másik kenyérhez, azt kezdte csipegetni. Sirály észrevette, és odament hozzá mert az kellett neki ami a másé. Párat csípett, aztán átment a hozzá közelebbi galambhoz a kajáját elvenni. Legalább nyolc galambot űzött el a kajájától mire megelégelte, pedig kedvére talált gazdátlan eleséget szerteszét.
Ismerős ez a tulajdonság valahonnan?
Ezt a súlyt cipeljük magunkban az általad elképzelt fényes jövő felé. Olyan ez mint mikor Ripli elmenekül a mentőkabinban a Nostromóról nem tudva mit visz magával, és amikor rájön, rádöbben hogy minden erőfeszítés és a hite a boldog végkifejletben hiábavaló volt.
Az emberiség tényleg kezdi kinőni a földgolyóbist. Ez bizony tény.
De hogy ez okvetlenül a kipusztulásunkhoz vezetne, az már nem egészen egyértelmű tény.
Szerintem az emberiség válaszút előtt áll. A jelen formánk, illetve a lehetőségeink és adottságaink azt valószínűsítik, hogy még van hova fejlődnünk. S túl sok más egyéb lehetőségünk nincs is, csak az előrefelé menekülés. Ez bizony evolúciós kényszer.
Mert megállíthatatlanul és fékezhetetlenül száguldunk előrefelé, s egy olyan egyirányú utcában vagyunk, amiben visszafordulásra nincs lehetőségünk, ám ha a következő elágazásnál jó irányba indulunk tovább, az nem a szakadékba vezet... hanem a következő fejlődési fázisunkhoz.
Ha túlélünk, akkor az ezer év múlva élő ember már nem homo sapiens lesz, és kicsi az esélye annak, hogy hasonlítana reánk. Mi csak fejletlen, primitív vademberek leszünk a szemükben...
Tanulmány sokféle van... :) Mint ahogyan sokféle világvége jóslat is akad bőven. Majd minden hétre egy. :))
Amit én olvastam a pusztító képességeinkről, az az, hogy bizony, a jelen fegyvereinkkel sok száz, vagy akár ezer fokosra is képesek lennénk felhevíteni a föld légkörét és a földkérget, illetve képesek lennénk elpárologtatni majd minden vizet. De ha a nukleáris fegyvereket elfelejtjük, olyan vegyi arzenállal bírunk, ami bizony, igencsak képes lenne minden fejlettebb életformát eltörölni...
S akkor még ne felejtkezzünk el mindarról az iszonyatos mennyiségű szennyező anyagról, ami eddig mérgezte a földet, s ami percről percre mérgezi, mérgezni fogja.
Olvastam egyszer egy tanulmányt ami majdnem hosszabb volt mint a Háború és béke és rendkívül körültekintően végzett kutatások és valószínűségmodellezések eredményét foglalta össze az emberiség által okozható legsúlyosabb kihalási hullám lehetséges következményeiről.
Végső konklúzió: a Földön az élet mai és jövendő technológiánkkal kipusztíthatatlan. Legjobb igyekezettel is csak annyit tudnánk elérni hogy visszamenne a mikroorganizmusok szintjére ami kb 500 millió éves ugrás az időben és kezdődne minden elölről.
Kevésbé borúlátó elképzelések szerint mire baktériumszintig mindent kiirthatnánk addigra velünk együtt a kataklizmát okozó tevékenységünk hatása is megszűnne, így csak kb a két kilogramm feletti fauna pusztulna ki.
Magánvéleményem az, hogy a mohó sapiens kezdi kinőni a földgolyót és a természet maga fog gondoskodni hogy helyet adjunk egy életrevalóbb fajnak aki harmóniában tud élni a természettel.
Ha meg nem lettünk volna intelligensek, nem lettek volna tudósaink, feltalálóink, akkor kinyuvasztottak volna minket a vadabb, erősebb, gyorsabb, mérgesebb, erősebb fegyverzettel bíró állatok. :)
Tehát túlélés, vagy kipusztulás.
Így mostanra, lényegesen fejlettebbként, komolyabb technológiával bíró lényként annyi lehet a "vigaszunk", hogy ha kihalunk, akkor magunkkal rántjuk a föld teljes szénalapú élőlényközösségét. :) Ami lehet, jó a földnek is.
Ám ne felejtsük el azt, hogy bár önmagunk kipusztítására komoly esély van, ám ha mégsem történik meg, s ha túléljük a gyerekkorunkat, akkor az új emberiség (aki már nem a homo sapiens) csodálatos, ma még számunkra felfoghatatlan, elképzelhetetlen jövőt, életet, létezést kap ajándékba... voltaképpen elődeitől, őseitől... tehát tőlünk.
Úgy ahogy mondod a tudósok miatt jelentősen megnövekedett az emberiség kihalásának esélye. Tudásuk elegendő ahhoz hogy valami nagyszerűt feltaláljanak de hülyébbek annál hogy fel tudják mérni mekkora katasztrófákat okoz ha a primitív emberiség kezébe kerülnek a találmányok.
Csak úgy zárójelben, a tudósok miatt jóval előbb kihalhat az emberiség, mint a járványok és fákon kergetőző vadállatok miatt. Lásd atomháború, környezetszennyezés, stb.
