Rengeteg szuper jó kép került fel a Vidor Fotónaplójába ma reggelre a tegnap esti Bolha előadásról (és a legtöbb kép a második-harmadik felvonásról!:)). Nagyon nagy köszönet érte!
Doktor Finache szerepébe Márton András beugrása sem lehetett kis teljesítmény, csak gratulálni lehet neki és a radnótis kompániának...
Valamint óriási elismerést érdemelnek a VIDOR Fesztivál körültekintő, gyors szervezői a sokszínű, érdekes, pontos tájékoztatásért! :)
30-án, holnap indul vadászat a „Bolha a fülbe” után ;), a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán 18 órakor. A Radnóti Színház színészei annyira szívvel-lélekkel, jól játsszák, hogy már le se kell írnom, hogy drukkolok nekik...
(Egy óhaj-sóhaj:
A Vidor-fotógalériában jó lenne majd sok-sok képet látni az előadás fergeteges második felvonásáról már csak azért is, mert fotóspróba csak az első felvonáson volt, és azokról a legjobb jelenetekről nem létezik több kép, mint ami a Vidor előadás-ismertetőnél látható.)
„Jutalomjáték a javából! A Furcsa pár pillanatok alatt meghódította a hőséggel hősiesen dacoló publikumot. Merthogy vasárnap este talpalatnyi hely nem maradt üresen a nagyszínpad nézőterén. [...]
Az előadás legemlékezetesebb alakja Szervét Tibor volt: neki elhittem, hogy a szorongó, takarítás-mániás Felixszel nem lehet együtt élni. Az Oscar által csak "élő porszívónak" nevezett, feleségét még most is szerető (ex)férjként Szervét abszolút hiteles tudott lenni.
A többi szereplő is hozzájárult a befejezést követően hosszú percekig tartó, tomboló sikerhez. Kell ennél több egy forró nyári estére?”
Amint a Vidor Fesztivál „Furcsa pár” képei mutatják, az igencsak lendületes csapat sem bírta visszafogni Félix elementáris erejű, heves érzelmeit... :)
A debreceni nézők elismerése után a Furcsa párt a szerencsés nyíregyháziak is láthatják holnap. :)
„A Debreceni Nyári Színházi Esték egyik legsikeresebb darabja - a Madách Színház művészeinek előadásában - a Furcsa pár volt. [...]
Oscar, a humoros, lezser fickó joggal teszi szóvá: kezd a saját otthonában megbolondulni barátja "vénkisasszonyos" szokásaitól. Ebből persze újabb és újabb bonyodalmak támadnak.
Ezen a ponton lehet azt mondani: e komédia nem más, mint a barátság ruhájába öltöztetett "házasság". Szervét-Félix elveszíti férfiúi szerepét, s női tulajdonságokat vesz magára, Oscar-Gálvölgyi olykor maga sem állja meg nevetés nélkül a színpadi mókát. A közönség pedig eleve jegyet váltott a kacagáshoz...”
(Balogh Mária: Két furcsa férfi = Szabad Föld, 2012.08.24. p.38.)
"... végül is mindegy, hogy az ember tragédiával vagy komédiával ér-e el az emberek szívéig. da legbelülre csak a jó színház jut el, és ez a lényeg!
Nem tudom, mit csinálnék, ha ennyi befektetett munka után sehol semmi pozitív visszajelzés nem lenne. Életbevágó dolog a visszajelzés! Gondolom, mindenkinek. Annak az élménye, hogy amit csinál, az tetszik azoknak, akiknek szól. Adott esetben például a színház nézőinek. És persze az is nagyon fontos, hogy a saját értékmérőmnek megfeleljek."
A Kémjátszma című filmet újra megnéztem (kockánként is akár), és bizony nem lehet nem megállapítani azt, hogy az – egyébként nagyon keményen harcos - filmben senki játékában nincs ahhoz fogható belső erő, mint ami Szervét Tibor mindössze egy percig tartó jelenetében sűrítve látható, érezhető:
A filmben Szervét Tibor egy hivatalnok szerepében, aki nem érti a főnök szavait, mert nem ismeri a nyelvet, eljut az alázatosan hajlott testtartástól és a joviális hűséggel igyekvő tekintettől - a legnagyobb megalázottságig, a kudarc kétségbeeséséig: a szájszeglete remeg, a kéztartása rebben, és a rémült tekintete ezer árnyalattal pillanatról-pillanatra áthatóbb...
... mindez egyetlen perc alatt – ami miatt viszont érdemes megnézni a filmet.
Augusztus 20-án, a VIASAT3 TV-n 18:55 órakor megnézhetjük a Magyar vándor című filmet.
... és az nem véletlen, hogy - az annak idején ugyan kritizálgatott - ám kedves humorú, szép kiállítású, sok neves színészünk részvételével készült kosztümös történelmi vígjáték nemhogy feledésbe nem merül, hanem immár harmadszor ünnepelhetjük az államalapítás ünnepét is ezzel a filmmel. :)
A Madách Színház meglepetés-próbáján mindhárom Mary Poppins bemutatkozott, három híres dal hangzott el, és persze a fergeteges táncokat is láthattuk.
(Mr. Banksnek ezen a próbán nem volt szerepe, sajnos).
Az „Egy kis mézzel” dal jelenetében:
"Mary Poppins: - Most pedig munkára fel! Ki a munkát nem becsüli, a mókát nem érdemli! Egy kis mézzel az orvosság is leszalad simán, de leszalad simán, leszalad simán. Úgy lecsusszan, mint a pinty!"
A „Betűzős” jelenetben:
Mary elviszi a gyerekeket a Szóvirágboltba, ahol szép és jó szavakat lehet kapni.
Mary Poppins: - Azt hiszem, van itt a pult alatt még néhány betű. Tíz dekát mondtál? Az pontosan 17 betű. Lássuk milyen szavakat lehet kirakni belőlük! Ha egy betűt többször is fel lehet használni, akkor lássuk csak... szuperfenofrenetikomaxikapitális!
Kisfiú:- De hát ez nem jelent semmit!
Mary Poppins: - Pontosan azt jelenti, amit akarod! Ha elvitte a nyelvedet a cica, semmi baj, ha megszólal a tarsolyodban, add elő hamar!
Az „Egy-két-há”
dallal elképesztően mozgalmas és látványos a „Kéményseprő” jelenet - de sajnos nem tudom a próbán készített képeimet feltenni, mert az index valamiért nem engedi. :(
Ami azt illeti, el tudom képzelni Szervét Tibort a férfias Törzs Jenőnek, a nők bálványaként Jávor Pálnak és még a mókás Kabos Gyulának is, amilyen szenzációsan tudja utánozni a hangját, beszédét... :D
- átadták az idei Radnóti díjakat.A legnagyobb gratuláció a díjazottaknak!
És persze külön is szeretettel gratulálunk Szervét Tibornak, amiért a Radnóti Színház nézői 2012-ben is, immár TIZEDSZER Szervét Tibort tartják a legjobb színésznek. :)
- az ülésen a jövő évad bemutatóit is bejelentették:
Szervét Tibor főszereplésével Nényei Pál Mozgófénykép című zenés magyar filmvégjátékát „a boldog, 1944. március 19-e előtti időkből a férfias Törzs Jenővel, a végzet asszonya Karády Katalinnal, a nők bálványa Jávor Pállal, a bájos Perczel Zitával és a mókás Kabos Gyulával” Göttinger Pál rendezi.
Az előadás nyilvános főpróbája 2013. április 20-án, a bemutatója 21-én lesz.
„Krizsó Szilvia: - Palya Beával szinte végignevettük a beszélgetést, amit a közönség is nagyon élvezett. Bea persze énekelt is, majd szinte hanyatt esett a meglepetéstől. Mivel tudtuk, hogy plátói szerelme Jack Bauer és Sandokan, újraszinkronizáltuk a két sorozat egy-egy rövid részét Beára kiélezve, majd Szervét Tibor és Schneider Zoltán a színpadon is belebújt a két lovag bőrébe és megküzdöttek Bea kegyeiért. A közönség dőlt a nevetéstől.
Ez a talkshow szárnyakat ad, érzem magamban az alkotó energiát, ami újabb és újabb ötletekre sarkall. Már nem az íróasztalfióknak készítem a terveket, és jönnek a pozitív visszajelzések.”
(Lévay Gizella: Krizsó Szilvia: A kérdezés művészet = Kisalföld, 2012.06.11.p.9.)
Karinthy Frigyes „A rossz tanuló felel” című írásával köszöntötte Szervét Tibor Cegléden a Padagógus nap ünnepeltjeit (a ceglédi származású művészek műsora keretében).
Azt a karcolatot adta elő, amelyet már oly sokszor idézett az interjúiban... és most meghallgathattuk a szorongó kisdiák - szívszorító arc- és kézjátékkal előadott - egész történetét.
(...plusz az idei érettségi magyar írásbeli tétele is volt ez a Karinthy-mű. :))