Keresés

Részletes keresés

pontivy2 Creative Commons License 2019.10.20 0 1 16933
Mister V. Creative Commons License 2019.10.17 0 0 16932

Vivishine fényesítő tapasztalat:

 

Vegyes tapasztalataim vannak.A catsuiton egy vékony olajos jellegű filmréteget képez száradásig, ám egyenletes.

Fénye inkább matt fény, tehát aki a tükörképét akarja benne látni, annak nem ez a szer kell, de ha egy buliba menne csak le, oda a félhomályba több, mint tökéletes. Megközelíti a lycra/shiny nadrágok fényét.


Ugyanabban a vízben 5 perccel később 1 pár kesztyűt is átmostam, ami már sokkal mattabb lett, de az alap mattságától persze fényesebb.

Ezután 1 pár zokni is át lett mosva a vízben, de azt el sem kezdett fényesedni, azaz a szer igazából 1 átmosásra alkalmas (lehet az idő múlása is számít).

Durván 2L langyos vízhez egy fél kupaknyinál picit több Vivishine került. 3-4 perc "kézi mosás" után már mindenhova jutott az anyagból és szép fénye lett.

Önmagához valóban nem tapad, öltözés szempontjából még nem próbáltam.

 

A kesztyűk ujj részét jobban befogta, mint a szárát, ebből gondolom, hogy a reakcióideje korlátozott az anyagnak és nem az olajos jellegű részecskék fogytak el, mivel a víz felszínén enyhe szivárványosan még olajosnak tűnt, ám az már nem fényesített semmit.

 

Tapintásra picit zsíros a latex száradásig, illetve nagyon vékony filmrétegben utána is, de gondolom puha ronggyal áttörölve jobb lesz.

 

A szilikonspray vagy egyéb 2-3e Ft-os mini flakonokkal szemben nagyon olcsó. Durván 10eFt fél liternyi anyag, ám ebből nem egész 1 kupaknyi 2-3ml elegendő volt egy teljes catsuitra.

Természetesen ki kell tapasztalni az adagolást, mert írták is, hogy a túl sok szer olajos felületet képez, illetve foltos lehet az anyag.

 

Ami számomra nagy pozitívum, hogy mindenhol rendesen befogta, egyenletes a fényessége, nem ragad, nem olajos tapintású, szagtalan és ilyen adagolás mellett ár-érték arányban megéri. Szer még akkor is marad, amikor az anyag már elöregszik.

 

Persze a 25-26-ai fétis/BDSM partira még 1x beáztatom és meglátom, van-e eredménye... ha nincs, a kesztyűk, zoknik legalább fényesek lesznek, mert együtt áztatom, nem egymás után.

Kovács Pisti? Á, dehogy! Creative Commons License 2019.10.16 -1 2 16931

Kb két hete az egyik vidéki városban láttam így egy csajt; én meg lakk dzsekiben voltam. Össze is néztünk.

Előzmény: déliszomszéd (16930)


déliszomszéd Creative Commons License 2019.10.15 0 3 16930

Pesten ilyet még nem látni hétköznap, de talán majd ideér:)

 

GabeGlossy Creative Commons License 2019.10.15 0 0 16929

Köszi!

Igen, a párom fotózott.

Az a szett direkt lett szuperhősös :D

Előzmény: Sárkány_BG (16928)
Sárkány_BG Creative Commons License 2019.10.15 0 1 16928

Egészen jópofa az oldalad!

A párod fotózott?

Nehogy megsértődj, de az a bordó alsó a fekete szerkódhoz, háát ... ! Kicsit olyan szuperhősös! ;-D

Előzmény: GabeGlossy (16924)
Sárkány_BG Creative Commons License 2019.10.15 0 3 16927

Háát, asszem nekem is homokba gyökerezne a lábam, ha megpillantanák a tengerparton egy ilyen sellőt, "békaember" ruhában!

Nehezen tudna a párom odébb vonszolni!!

Úgy csinálnák mintha nem nézném, de lese venném róla a szemem!!! :-D

Előzmény: technograd (16925)
Sárkány_BG Creative Commons License 2019.10.15 0 2 16926

Én a helyedben először jobbra indulnák el! :-D

Előzmény: GabeGlossy (16924)
technograd Creative Commons License 2019.10.15 0 2 16925

Akkor helyette is: Domo arigato, Shiryu-san :) ! Egyébként sokszor az is előfordul, hogy a nagyközönség a megbotránkozás helyett izgalomtól remegő kézzel, fejjel (egyéb végtagokról most nem is beszélve) érdeklődik, hogy lehet ilyen izgalmas ruhákat kapni =D .

 

Előzmény: Sárkány_BG (16923)
GabeGlossy Creative Commons License 2019.10.15 0 0 16924

Köszi!

 

Ha már így szóba került :), érdekel a modellkedés, szívesen kipróbálnám magam. Férfiként, hogy kezdjek neki, merre induljak el? Van igény férfi modellekre itthon?

Néhány kép van az oldalamon: gabeglossy.page

Elsősorban latex, fétis téma érdekel, de nyitott vagyok másra is.

Előzmény: Sárkány_BG (16920)
Sárkány_BG Creative Commons License 2019.10.14 0 1 16923

... szívesen!!

Előzmény: Sárkány_BG (16920)
FHLS Creative Commons License 2019.10.13 0 0 16922

Sziasztok!

 

Van valakinek feleslegessévált belépője a  27-i Freedom partyra? Akár felárral is megvenném. bil kukac fhls.hu

Titkos.profil.24 Creative Commons License 2019.10.12 0 0 16921

Ha valakit izgat, akkor a femdomcult-on nyílt regisztráció van:

 

Site IS open at Saturday 12.10.2019 to Sunday Evening 13.10.2019 and 19.10.2019 Saturday to Sunday evening 20.10.2019 for registration

Sárkány_BG Creative Commons License 2019.10.12 0 1 16920

Gyanitom, hogy se a vámon se a tengerparton nem szólna érte senki!

A reptéren azért nem, mert ruhát vihetsz magaddal és nincs joguk firtatni, hogy mibe öltözködsz! Ákár női ruhák is lehetnének a bőröndödben, sértené a személyiségi jogaidat ha rákérdeznének! ...

A tengerparton viszont azért nem, mert mindenki szörfösnek vagy búvárnak nézne békatalp nélkül!!

Szerintem vidd bátran és fotózz sokat!!!

Előzmény: GabeGlossy (16919)
GabeGlossy Creative Commons License 2019.10.12 0 0 16919

Sziasztok!

 

Felmerült bennem, hogy nyaralásra (Thaiföldre) viszek latex catsuitot, jó lenne fotózni a tengerparton, fürdeni benne.

Attól tartok, hogy a repülőtéren mi lesz, ha kinyittatják a csomagot? Szólnak érte? Esetleg belekötnek, meg kell magyarázni, mi az?

A másik meg, hogy, mi lesz, ha a tengerparton valaki észre vesz minket, rosszabb esetben a rendőrök?

Van ezzel kapcsolatban valakinek tapasztalata?

déliszomszéd Creative Commons License 2019.10.11 0 1 16918

A japánokra mindig számíthatunk.:) Tegnap reggel a Kossuth-téren felszállt egy távol-keleti lány meg a barátja. A lányon lila lakkmini volt. Meg 5 centi  vastag talpú bakancs és fekete combzokni. Fekete lakkminit néha lát az  ember, de lilát nem. Ugyanolyan mint ennek a leggingsnek a színe:

https://medoo.hu/toscana-nadrag-2242

Roli0622 Creative Commons License 2019.10.10 0 3 16917

Kovács Pisti? Á, dehogy! Creative Commons License 2019.10.10 -1 0 16916
technograd Creative Commons License 2019.10.08 0 1 16915

Legyen megint ingyenreklám, megérdemli, keresőbe beírni: HannaBDSM . Úgyis ma az információ a legfontosabb érték, valamint Bartos Cs. szerint a föketebors, meg a Koccintós.

 

Amikor megláttam Hanna új gépét, azt hittem, valami CNC megmunkáló szerkentyű =) .

technograd Creative Commons License 2019.10.07 -1 0 16914

Van rá szó, de azt inkább csak halkan mondjuk, hátha sikerül megmenteni a közbeszédet az obszcenitás-lavinától (remélem, B+ XD ). Közben eredményre jutott az én személyes Hamlet-monológom is: megtartom a maradék, jó minőségű fétiscuccaimat, mert az tuti, hogy nem lehetne őket újra beszerezni. Már csak partner kéne hozzá, de ez sokszor fölemlegetett probléma, mindenki megoldja valahogy egyénileg. Ha a legtutibb élmény kell, irány Székesfehérvár, ilyen ügyben még nem jártam ott, de sokan tudják, a királyi városban ki az igazi királynő.

 

https://www.youtube.com/watch?v=vyi8A_y5nAU

Előzmény: Kovács Pisti? Á, dehogy! (16913)
Kovács Pisti? Á, dehogy! Creative Commons License 2019.10.04 0 0 16913

Hát ... erre nincs szó......

Előzmény: technograd (16912)
technograd Creative Commons License 2019.10.03 0 2 16912

ikazariel Creative Commons License 2019.10.02 0 0 16911

Sziasztok

 

Még mindig eladó latex rövidnadrág XL-XXL méretben
Elől zipzáros, levehető résszel, lyukkal a nemiszervnek
1-szer próbált, nagy lett.
Ár: 10000 ft.
Postával , előre utalás után +700 ft (foxpost)

 

Ezen kívül 57 cm kerületű fejre eladó egy latex maszk is, csatolható haj nélkül, fotózásra volt használva egyszer csak.

Ár : 10000 ft

Postával, előre utalás után +700 ft (foxpost)

 

Ha mindkettőt viszed, a kettő együtt 18000 ft postával együtt.

 

 

Kovács Pisti? Á, dehogy! Creative Commons License 2019.09.28 0 0 16907

Köszi!

Kíváncsian várjuk, mik lesznek a változások!

Előzmény: déliszomszéd (16902)
déliszomszéd Creative Commons License 2019.09.28 0 0 16906

Szívesen:)

Előzmény: Latex Bond (16905)
Latex Bond Creative Commons License 2019.09.27 0 0 16905

Köszi szépen az infót mindenki nevében!

Előzmény: déliszomszéd (16902)
djt-123 Creative Commons License 2019.09.27 0 0 16904

Én a begloss fényesítőjét használom az is öblitős és qrva jó anyag a  fényesítéshez,illetve a futurefetish.eu oldalról ajánlanám még ez olcsóbb is lengyelországból küldik és szuper

https://futurefetish.com/latexother.html

Előzmény: Mister V. (16892)
déliszomszéd Creative Commons License 2019.09.27 0 0 16903

Ha nem ugrik rögtön a hírre, akkor a július 3-i (jelenleg utolsó) bejegyzésre menjetek.

Előzmény: déliszomszéd (16902)
déliszomszéd Creative Commons License 2019.09.27 0 2 16902

Végül ezt találtam a Facebookon (Nem volt könnyű megtalálni:))

https://www.facebook.com/Luxuria-774635125991349/?__tn__=kC-R&eid=ARCyAb6duzUHSnLTcvA0Pi_bdnUfSC1vNnsJCpM-43G-gkAFWFXN9PzRnyfv7zPqgHiUBJyxCI0WgJPV&hc_ref=ART7r-ipo_WNLeczW9jqHgWUsvLjFL3wgVgBqAi1LmBQwRKHeE5_xTeXckHOjvWU0L8&fref=nf

 

Bejelentés - Luxuria party 2020

- English version below -

Egyre több levelet kapunk tőletek, amiben az idei Luxuria party-val kapcsolatban érdeklődtök, így igyekszünk elébe menni a dolgoknak és ezzel kapcsolatban egy bejelentést tenni.

A Luxuria party több változáson megy keresztül így a következő Luxuria party időpontja várhatóan 2020 első felére tolódik.
Amint tudunk igyekszünk ezzel kapcsolatban további részletekkel szolgálni, de addig is, hogy idén se maradjatok különleges party nélkül, szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani a Budapest Fetish Weekend-et ami ez év októberében kerül megrendezésre.

További információ: http://www.freedomfetish.com

 

Reméljük lesz valami jövőre.

 

Előzmény: Kovács Pisti? Á, dehogy! (16899)
Kovács Pisti? Á, dehogy! Creative Commons License 2019.09.27 0 0 16901

Ja, bocs, én nem a szervezőkre gondoltam, hanem úgy általában, hogy mikor lesz parti, meg hogy akkor a Luxuiriának van-e jövője, meg minden ilyesmi, ami a partival kapcsolatos. Nem mintha olyan nagyon készülődnénk menni, de ki tudja mikor jön rá az emberre a mehetnék, és legyünk képben e téren is.

Előzmény: Latex Bond (16900)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!