"Sok volt ez a három gól, a déli kanyar ultráinak túl sok is, a római keménymag ezután elhagyta a stadiont.
Az utolsó félóra a Roma számára kínszenvedés volt – az ultrák visszatértek, és saját csapatuk ellen szurkoltak –, a Fiorentina pedig örömjátékot mutatott be."
Remélhetőleg ez lesz ezután is a vendégszektor. Tegnap még 30 ezren sem voltak, szóval könnyen berakták őket a második szintre. Azért vicces, hogy nem megy a csapatnak és egyből így megcsappan a nézőszám a San Siróban. Én csak remélem, hogy a következő 10 évben így fognak szerepelni. :D
Bergamói ultrák kezdettől fogva elutasítják a tesserát. A sima szurkolók közül persze sokan kiváltották, és max ők utazgatnak -de csak kis létszámban. Most meg valami büntetés miatt (Roma elleni meccs talán) még azok sem mehetnek.
Egyes kluboknál (ASR, Genoa pl.) van alternatívája a TdT-nek, ők azért utazhatnak -de nem mindenhova. Szóval vicc, ami ott folyik.
Juve, Milan, Inter (többek között) pedig ugye alapból tesserás.