Persze, csak átmenetileg, aztán a mindennapi élet visszatereli őket a helyes útra, de azért jó lenne erről a témáról itt az interneten a névtelenség előnyeit élvezve, közhelyek nélkül írni. Ma, amikor nincsenek a viselkedésre vonatkozó általános szabályok olyan mértékben, mint régen és szabadabban nyilvánul meg az egyéniség*, akkor vajon mennyire cselekszünk nem materiális módon? Erre lenne jó ez a topic.
_____________
* Ez nem feltétlenül jó, de hát ez van.
A romantikának mibdig nagy művelői voltak. A romantika végeredményben mindenkit elkísér egész élete során, de menthetetlenül romantikusokká csak átmeneti ideig válhatnak az emberek.
Több, mit 2 éve egy MENTHETETLENÜL ROMANTIKUS sem járt itt? Ha 10 percen nem jelenik meg valaki, felteszek a fórumba egy Fásy Ádámba bújtatott Armageddont.
Ötlet? Tipp? Elárulom, azt belülről, spontán a másik iránti érzelmed indikálja, csak figyelj rá! Bármivel és bármikor meglepheted a Kedvesedet - Te ismered, Te tudod mi okoz örömet neki. A lényeg a figyelmességedben, a szándékban, és nem az értékben rejlik, legalább is szerintem, a nagy romantikus szerint.:))))
Arra célzol hogy nunivadítás közben Heidegger/Milton összehasonlító elemzéssel (is) szórakoztatnának? Szívesen elviselném, mint különösen megrázó élményt. :-)
bezony, nemrég én is menthetetlenül romantikus voltam, amíg rá nem döbbentem arra, amit már az oviban is tudtam csak mindig elfelejtettem nagy jóindulatomban, nevezetesen hogy a lányok alapvetően hülyék, a maradék meg simán geci.
A fiúk gondolom még rosszabbak, úgyhogy beszerzek néhány kecskét, örömmel nyírják a füvet, tejet is adnak, és nemcsak hogy nem esnek tőlem teherbe, de még nemibetegséget sem kapok tőlük. Nem kell nekik ékszerrel-házzal-autóval-sokpézzel-virággal kedveskedni, és nem fikázzák sem Beethovent sem a Mozart-operákat. Halkszavú, kedves állatok.
Ajánlom a megoldást mindenkinek szeretettel. Érdeklődés esetén nyitok egy kecske-kölcsönzőt. :-)
Nos bizonyára a legnagyobb szerelem is megfárad egyszer. Érdekes engem az ilyen fórumokon félreértenek:)
Szerintem amit caixa írt annak nincs sok köze a valódi érzekmekhez. Kicsit olyan volt mint egy szappanopera. Persze élőben is láthatunk ilyesmit, de mennyire őszinte+tartós?
Ezzel nem bántani akarom caixát, csak leírom, amit gondolok.
romantikus, idealista <-> józan, realista
Én messze nem látok ekkora ellentétet. Sokszor azokról derül ki mérhetetlen naivitás, akiket józan realistáknak gondolunk.
Csakhogy ne maradjon megválaszolatlanul, bár a kérdést nem kimondottan hozzám intézted, mégis megválaszolnám.
Nos bizonyára a legnagyobb szerelem is megfárad egyszer. Érthető, hiszen, ritka az a tűz, amelyet ha nem táplálnak, akkor is olthatatlanul azonos hőfokon ég. Mondják ilyen csak a mesékben van. Pedig a mese néha - elhiheted - megelevenedik.:))) Vagy, ha nem, hát igen sokan - mégha nem is vallják be - vágynak rá, álmodoznak róla, különösen a romantikus, idealista lelkek. Persze aláírom, józan ésszel felfogni mindezt nem lehet, de állította valaki, hogy éppen a romantikus, idealista lélek az, aki józanul, realistán látja a világot, akit nem repítenek fellegekbe, vagy éppen a mélységekbe érzései?
a ket fel rajongasig szereti egymast, husegukkel szovetseget alkotnak egy eletre, es toluk telhetoen lesik egymas gondolatat. Na jó, de ez fárasztó is lehet egy idő után nem?
Igy kerek a világ, nem? :)) A téma pedig továbbra is marad: Van-e napjainkban helye, létjogosultsága a romantikának, vagy sem? És az érzelmek világában mit értünk romantikán?
Végül, de nem utolsó sorban hozzászólásod kapcsán egy-két hasonló gondolat.
Magam is sokra, mindennél többre értékelem, a személyemre szabott, eredeti ajándékot. Hogy mindehhez az ajándékozónak nem kell gondolatolvasónak lennie? Háát.. Látod engem éppen egy ajándékba kapott játékmackó örvendeztetett meg. Mai napig kulcstartóként hordom a táskámban. Az ajándékozó nyilván "ismert" lelkileg rámhangolódva választotta, és minden különösebb alkalom nélkül meglepett vele,nem is kis sikerrel.:)) Nem rokon, nem hozzátartozó, csupán egy figyelmes, mély empátiával megáldott Valaki, aki örömet akart és tudott szerezni.
Mi a véleményed, ha nem különleges alkalomra (név, vagy születésnap, egyéb évfordulóhoz kötve) ajándékoznál, akkor is elfelejtenéd a spontán ajándékötleted? Egyáltalán kell-e ahhoz a fenti alkalom bármelyike, hogy ajándékkal kedveskedjünk? Kipróbáltam, saját tapasztalatom, hogy nem. És nem is pénztárca függő. :)))
Az ajándékozás valami megfoghatatlan titkos, belső öröm. Számomra a legnagyobb, nagyobb, mint ajándékot kapni. Nagy kár, hogy egyre inkább teherré vált az emberek számára felfedezni, mi lenne az ajándékozottnak igazán szívéhez, lelkéhez szóló, csak neki értékes, egyedi ajándék. Nekem - lehet örök romantikusként ezzel a felfogással egyedül vagyok - az igazi ajándék nem a forintális értékében rejlik, hanem az örömszerzés szándékában. Hiszitek, vagy sem, de igaz: Jelentett már sokkarátos aranyékszernél többet egy szép piros mosolygós alma, mert az utóbbit a mély szeretet, mig az előbbit a mások ajándékain való túllicitálás adta.
Én ezt úgy csinálom, hogy csalhatatlan érzékkel észreveszem, hogy mit szeret a kedves, mikor együtt kószálunk, aztán amikor arra kerül a sor, hogy épp ideje van egy ajándéknak, akkor kiderül, hogy elfelejtettem, mit vettem észre a múltkor...
:-7
Sajnos mennem kell, pedig igen szemléletesen fogalmaztad meg, pont azt, amit magam is érzek, amit kutatok, amit hányolok. A szeretetnek ezt a formáját mások "abnormális" jelzővel titulálják, és örülhetek, ha csak legyintenek, és jön a már sokat szajkózott tanmese: "Jó dolgodban...stb:" Pedig az apró figyelmességek, ezernyi jele lehet a házastárs, az élettárs szívében betöltött különleges szerepnek. Egy-egy eltalált ajándék, egy érintés, egy jó szó, sorolhatnám, jelképe az összetartozásnak. Folytatás következik, de most le kell vinnem a kutyámat, majd alvás. Ugye jössz máskor is?
Pl. most a szulinapomra kaptam egy nagy plusskutyat. Biztosan orulne neki sok lany, de en sosem szerettem az ilyesmit. Orulok, hogy kaptam egy kis figyelmesseget. Szep joszag, puha is, de en csak leteszem egy polcra es tobbet nem erdekel.
Az Igazi megfigyelne, hogy milyen zenet hallgatok vagy mirol beszelgetek vele, es masolna nekem egy kazettat vagy venne egy konyvet. Filleres tetelek. Gndolatolvasonak pedig ehhez sem kell lennie...(reg felismertem, hogy tevedes ezt varni)
Ha en nem vagyok biztos abban, hogy egy baratnom minek orulne, akkor felhivom a baratjat, a testveret, a mamajat es kerek tanacsot...tobbszor bevalt. Van, aki szerint ez hulyeseg...
Az altalam idealizalt pasas valoszinuleg kihalofelben van. Talan mert regimodi. Ugy az udvarlasban, mint az egesz ertekrendjeben. A szamomra idealis parkapcsolatban a ket fel rajongasig szereti egymast, husegukkel szovetseget alkotnak egy eletre, es toluk telhetoen lesik egymas gondolatat.
A párkapcsolat szerepét az egymással, az egymásért, tehát semmiképpen nem az egymás mellett élésben látom. Egymás mellett élni, egymástól függetlenül, a szomszédok, de nem a házaspárok, az élettársak éljenek. Mit mondjak, saját bőrömön tapasztalom fenti életszemléletemmel nem vagyok népszerű. A napokban egyik Nettársamtól kivívtam az "önző, praktikátlan, hiteltelen" jelzőket is csupáncsak azért, mert ahogy Ő mondta a "bort iszom, vizet prédikálok. A szeretetről nem ömlengeni kell, hanem cselekedetekkel bizonyítani. Szerintem a kettő nemhogy kizárja, inkább megerősíti egymást, de belátom ez csak "lelki társaknál" működhet.
Közös program, esti beszélgetések, sajnos ezek is csak romantikus álomképek, amolyan lelki pótlékok. Kinek van ideje, energiája az egész napi hajtás, stressz után ilyen romantikus maszlagra. Nekem. Nekem lenne, de mennyire lenne, ez adna feltöltődést. De mit lehet várni egy menthetetlenül romantikus, idealistától, aki én vagyok?:)))
Helyes! Csigavér!:)) Ez is csak egy vélemény volt. A véleményeknek pedig itt, a fórumon a helyük! Vitatkozni, érvelni, igazadról meggyőzni a másikat csakis kultúrált stilusban, a másik iránti tisztelettel érdemes. :))))
