A végkifejlet felé
2002-05-10 21:27
Exkluzív részlet Debreczeni József Orbán Viktor című könyvéből, amely az Osiris kiadónál jelenik meg a könyvhéten, június elején:
2001 végén a közvélemény-kutatások adatai szerint a Fidesz-MDF pártszövetség újra átveszi a vezetést az MSZP előtt. A baloldal bénultnak tűnik. Jellemző a helyzetre, hogy a legnagyobb ellenzéki hetilap, a HVG olyan cikket közöl a kormánypártinak ugyancsak nem nevezhető Szelényi Ivántól, amelyben a nagy tekintélyű szociológus "az újabb kori magyar történelem legtehetségesebb politikusának" nevezi Orbán Viktort. Mint írja, Orbán 1993 óta "egy nagy formátumú politikus ütemérzékével" hajtotta végre akcióit, amelyek végül a jobboldal teljes integrációjához vezettek. Ez szerinte 2002-ben a kormányerők újabb győzelmét fogja eredményezni, mivel a baloldal nem tudott erre megfelelő választ adni. "Az MSZP ingadozásai igazán érthetetlenek... a már önbizalmát vesztett Kovács... kitalálta Medgyessyt. Hihetetlen történet. Egy hiteles pártvezér által vezetett, a győzelem felé haladó szociáldemokrata párt az utolsó kommunista kormány miniszterelnök-helyettesét, a gazdag posztkommunista bankárt választja miniszterelnök-jelöltjének, aki még csak be se lépett a pártba. Csoda, hogy az MSZP nem vesztett még többet a pozíciójából."
Ám karácsony előtt váratlan fordulat történik. Nem az ellenzéki, hanem a kormányoldalon. Olyan fordulat, amely - mintegy ajándékként - ismét visszaadja a baloldal esélyeit. December 22-én Budapesten (azon a napon, amelyen Szelényi cikke megjelent) Orbán Viktor aláírja Adrian Nastase román miniszterelnökkel a magyar-román egyetértési memorandumot. Az "Orbán-Nastase-paktum" nemcsak a közvélemény és az ellenzék, hanem a kormánypártok számára is bombameglepetés. Nyilván annak szánja a magyar miniszterelnök is, csak éppen a robbanás erejét és hatását méri föl rosszul.
Az előkészületek nem nyilvánosak, így Orbán szűkebb környezetén kívül mindenki számára meglepetés az ünnepek előtt két nappal kötött egyetértési memorandum, amely a parlament által elfogadott törvény jelentős módosulását tartalmazza. A három hónapra szóló magyarországi munkavállalási engedélyt s a vele járó egészségügyi ellátási jogosultságot ugyanis nemzetiségi hovatartozástól függetlenül kiterjeszti az összes román állampolgárra.
A megállapodás komoly alkotmányos aggályokat vet föl, hisz a kormányfő olyan egyezményt köt, amely módosít egy parlament által elfogadott törvényt. A közvélemény azonban - jellemző módon - nem emiatt aggódik. Hanem amiatt, hogy az országot elözönlik a román munkavállalók. A szocialisták azonnal fölismerik az óriási propagandalehetőséget, s teljes erővel azon igyekeznek, hogy növeljék a munkahelyvesztéstől való - idegengyűlölettel párosuló - félelmeket.
A miniszterelnök nem számol az ellenzék gátlástalan kampányával, ami súlyos hiba. A választás célegyenesébe fordulva ilyen kockázatot nem volna szabad vállalni. Már csak azért sem, mert nincs miért. A státustörvénnyel a kormány megtette a magáét. Semmilyen negatív következménye nem lenne a koalíció választási esélyeire nézve, ha annak gyakorlati végrehajtása - a románok és a szlovákok ellenállása miatt - a választások utánra marad. A nemzeti érzelmű szavazótábor meg van nyerve - a radikálisok is. A munkavállalási lehetőség románokra való kiterjesztésével az utóbbiak körében nem lehet további támogatókat szerezni, sőt! Ha a romániai magyarok szavazhatnának a magyarországi választásokon, akkor érthető volna a dolog, de - mint tudjuk - nem szavazhatnak. Közvetlenül az EU-csatlakozás előtt, ha érezhetőek volnának olyan elvárások, amelyek a szomszédokkal való viszony rendezését szabnák föltételül, akkor talán érdemes volna kockáztatni. Ám erről sincs szó, hisz a csatlakozástól több évre vagyunk. A választásoktól viszont csak pár hónapra...
Vajon miért vállalt Orbán Viktor ekkora kockázatot? Nincs rá ésszerű magyarázat. Ez viszont azt jelenti, hogy ésszerűtlen döntést hoz. Talán elragadja a hév, és (nem először) túlbecsüli a saját lehetőségeit. Nyeregben érzi magát. Hisz eddig minden sikerült. Mennyi mindent mondtak, mennyi kétely és kritika hangzott el, s lám, most mégis itt nyargalunk: az élen - három hónappal a választások előtt. Ezt is meg lehet csinálni. Egy nagy és váratlan húzással - egyedül. Talán arra gondol, hogy meglepi az ellenzéket, amely mindig a szomszédokkal való konfrontáció miatt vádolta őt. Most majd leesik az álluk, és eláll a szavuk.
Jókora tévedés volt - különösen az utóbbi. - tévedés rávilágít az Orbán-féle hatalomkoncentráció korlátaira. Az egyszemélyi döntéshozatal a ciklus végére kizárólagossá válik, gyakorlatilag nincs lehetőség korrekcióra. A kormányfő elemzi a helyzetet, meghallgatja a véleményeket (egy szűk és zárt, vele azonos hullámhosszon mozgó kör véleményét), majd mérlegel és dönt. Mindig villámgyorsan átlátja a helyzetet, mindig éles ésszel mérlegel, mindig bátran és jól dönt. Szinte sohasem hibázik. Ha mégis, akkor viszont baj van. Jelen esetben Orbán azzal sem kalkulál, hogy döntését a parlamentnek is jóvá kellene hagynia. Minek? A többség utólag úgyis megteszi, ha kell, hisz mindent jóváhagy. Pedig a frakcióban talán elmondanák, hogy veszélyes a dolog, de nincs rá alkalmukÉ
A januári közvélemény-kutatások meghökkentő erővel jelzik ezt a hatást: az MSZP újra az élre tör, a Fidesz-MDF az előző hónaphoz képest 5 százalékot veszít. Orbán - a nyilvánosság előtt régóta képviselt "pártok fölötti" pozíciójához igazodva - még januárban bejelenti, hogy március 20-áig "nem vesz részt a kampányban", mert az ország érdekében végzett kormányfői teendőit előbbre tartja. Ennek megfelelően folytatja külpolitikai offenzíváját. Január közepén Londonban találkozik a brit kormányfővel, a hónap végén a finn és a svéd miniszterelnökkel, februárban pedig ír, belga, majd holland kollégájával. A tárgyalások deklarált célja a magyar EU-csatlakozás esélyeinek javítása. A háttérben az EU bővítési biztosának bejelentése áll, amely szerint a csatlakozó országok kezdetben a tagországoknak járó agrártámogatásnak mindössze a negyedét kaphatják. Orbán tehát ezt akarja kommunikálni: miközben a pártok otthon marakodnak, én külföldön az ország érdekeiért dolgozom.
Csakhogy újabb malőr történik, ami megint csak rontja a miniszterelnök megítélését. Február 5-én, az Országgyűlés plenáris ülésén botránnyal végződő vita kerekedik a státustörvény kapcsán. Az ügy előzménye, hogy Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje öt nappal korábban Brüsszelben jár, és tárgyal Romano Prodival, az EU-bizottság elnökével, valamint Günter Verhaugen bővítési biztossal. A tárgyalások során - miközben alacsonynak ítéli az agrártámogatás kilátásba helyezett mértékét - kijelenti: "meghökkenve tapasztalja, hogy a korábbi magyar csatlakozási előny elolvadt, s ez szerinte amiatt van, hogy a mostani kormány sok ismétlődő brüsszeli bírálatra okot adott." Ez a kijelentés kétségkívül összeegyeztethetetlen a politika íratlan szabályaival, amelyek nem teszik lehetővé, hogy az ellenzék vezére Brüsszelben kampányoljon országa kormánya ellen. Az is bizonyos, hogy Medgyessy ezzel nemigen javított hazája csatlakozási esélyein. Nem csoda, ha öt nappal később a parlamentben kissé paprikás a hangulat, s a kormánypártok részéről keményen minősítik az ellenzék magatartását. Azon sem csodálkozunk, hogy az ilyen ügyekben mindig vehemens Kövér László szájából a vita hevében - közbekiabálásként - elhangzik a "hazaárulók" kifejezés. Az viszont már meglepő, hogy a szocialista Keller László szót kér, és azt állítja: a miniszterelnök is lehazaárulózta a szocialistákat, s ezért nyilvános magyarázatot követel tőle. Miután ezt nem kapja meg, az MSZP-frakció kivonul az ülésteremből. Keller szerint Orbán Viktor a szemébe nézve szó szerint ezt mondta neki: "Az a baj, hogy ti mind hazaárulók vagytok."
A parlamenti jegyzőkönyv csak Kövér László és Tirts Tamás bekiabálását rögzíti, több szocialista képviselő állítása szerint azonban - a körülötte ülők számára jól hallhatóan - Orbán Viktor is használta az inkriminált kifejezést. Orbán másnap reggeli rádióinterjújában kijelenti, hogy parlamenti fölszólalásban nem hangzott el a szóban forgó minősítés, de azt elismeri, hogy egyébként megmondta a véleményét Keller Lászlónak az ülésteremben. Mindezek alapján valószínűsíthető, hogy a miniszterelnök valóban elvesztette a nyugalmát az ülésteremben, és csakugyan elragadtatta magát. Annyi bizonyos, hogy a szocialisták vagy két hétig fölemlegetik az ügyet, és bocsánatkérést követelnek Orbántól, aki a közvélemény előtt nem építheti tovább a vitákon fölülemelkedő, a pártharcokba nem keveredő, az országért munkálkodó államférfi nimbuszát.
Pedig a mélyrepülés még nem ért véget. Másnap ugyanis a Népszabadság harmadik oldalán ez a cím olvasható: "Orbán: különrepülőgéppel Bostonba". Aztán 11-én, hétfőn már a címlapon: "Egynapos Orbán-vizit 32 millióért". Kedden-szerdán folytatás, már az egész média ezzel van tele: egy álló hétig. Mi történt valójában? A magyar kormányfőt díszdoktorrá avatták a bostoni Tufts Egyetemen. "Véletlenül" épp a kampány finisében: ez eddig szokványos történet. A kitüntetés átvételére Orbán különgéppel utazik ki, amelyet egy svájci cégtől bérelnek 32 millióért. Ez már egy kicsit veszélyes a választások előtt, de sietni akar haza, hogy részt vehessen a keddi kormányülésen. Az esemény a kampány hatásos és jól időzített eleme volna, bizonyára komoly lobbitevékenység, sok munka előzte meg. A tervek szerint (bár ezt hivatalosan tagadják) az amerikai villámlátogatás során a kormányfő Bush elnökkel is találkozna - legalább egy közös fotó erejéig a Fehér Házban. Mondanunk sem kell, ez különösen jól jönne; egy csapásra szétzúzná az ellenzék Orbán szalonképtelenségéről terjesztett vádjait.
A malőrt az okozza, hogy Bush mégsem fogadja. Tíz percre sem. A fehér házi körökben járatos magyar származású politológus, Charles Gati azt állítja, személyesen Bush elnöktől hallotta, miért nem fogadta Orbánt. Azért, mert a szeptember 11-ei merénylet után a magyar miniszterelnök nem határolódott el személyesen a radikális jobboldal vezérének Amerika-ellenes kijelentéseitől. A külügyminiszter nyilatkozata ugyanis nem volt elég. Szeptember 11-e vízválasztó: az USA ettől kedve feltétlen és teljes támogatást vár el a terrorizmus elleni harcban a barátaitól. Ez pedig megkívánta volna a kormányfő személyes kiállását.
Hogy Orbán miért nem akar konfrontálódni Csurkával, az nyilvánvaló. Pragmatikus megfontolásból. Meg akarja nyerni a választásokat, s ehhez szüksége van a radikális jobboldali szavazókra is, akiket nem szeretne elidegeníteni magától. A görcsös nyerni akarás azonban ezúttal visszaüt. Mert Orbán nemcsak arról a - választások kimenetele szempontjából szintén jelentős - haszonról kénytelen lemondani, amit az amerikai elnökkel való találkozás révén nyerhetett volna, hanem ezen túlmenően is nagy árat kénytelen fizetni a fehér házi vizit elmaradása miatt. Az ellenzék és a sajtó ugyanis ettől kezdve hatásosan állíthatja, hogy útja magánút, amihez indokolatlan volt állami pénzen különrepülőgépet bérelni. Hiába védekezik azzal a kormányszóvivő, hogy annak idején Horn és Göncz is különgéppel repültek hasonló kitüntetéseik átvételére vagy egy-egy drámabemutatóra, mert ők akkor hivatalos találkozót is programjukba tudtak iktatni. (Horn például a rosztovi doktorátus átvétele után találkozott Jelcinnel.) De ha nem így lett volna: mindez akkor is csak magyarázkodásnak hatna. Az átlagpolgárt ugyanis az egészből csak az érdekli, hogy Orbán elköltött 32 milliót. Félelmetes összeg. Az teszi félelmetessé, hogy ez az a nagyságrend, amelyet még a egyszerű ember is érzékelni tud. Aki, ha azt hallja, hogy ilyen meg olyan beruházásra indokolatlanul elment negyvenmilliárd, azt elengedi a füle mellett. De 32 millió! Abból szép lakást, új autót lehetne venni, és még jócskán maradna is belőle. (A vidéki önkormányzatokban se százmilliós beruházási tételeken, hanem harminc méter járdán szoktak összeveszni a képviselők!) A bostoni különgép tehát rettenetesen sokba kerül: a szoros választási eredmények ismeretében fölmérhetetlenül sokba.
Mit szóltok hozzá?
Szerintem tök érdekes.
forrás:http://www.magyarhirlap.hu/Archivumindex.php3?cikk=100000050284&next=0&archiv=1
