Rendben van utánnanézek, aztán majd beszámolok, hogy mire jutottám! Bár ahogy az előttem levőt nézem nem lesz nagy lehetőségem.
Kérdések: Ha tőletek rendelem postán, akkor az mennyiben van? Előfizu mennyi? 1ébbként ez a magazin mióta létezik? Fennáll illusztrációbeküldési lehetőseg?
Valhalla páholy?! Remélem a kérdés nem irónikus volt. Hmmm... Körülbelül félévente ha benézek hozzájuk. A múltkor (kb. 1 hónapja) mikor bementem leginkább fantasy, sci-fi, meg néhány szépirodalmi könyvet láttam. Megmondom őszintén (mivel a Monte Cristo-t kerestem (amit azóta se találok új, szépirodalmi kiadásban) nemigazán figyeltem, hogy van-e újságjuk.
Az Alexandra könyvesboltjaiban biztosan megtalálod a magazint. Év elején indítottunk újságárusoknál, de a lapker érdekes módon nézi a szerződéseket, amiket köt, s teheti: a hírkerrel együtt olyanok, mint Sziciliában a maffia... szóval a legutóbbi számunk megint csak könyvárusi terjesztésben kapható.
Reményeink szerint visszamászunk majd lapterjesztésbe, de az egy másik ütközet lesz.
Viszont ha a tavalyi számok érdekelnek, (és ezt mindenkinek mondom) most menjen értük, mert bekérjük őket a könyvárusoktól, s onnantól kezdve csupán a kiadónál, korlátozott számban kaphatók... tekintve, hogy a második szám teljesen elfogyott...
Szóval: a Valhalla páholy milyen szinten jelenik meg nálad? Van újságjuk?
Miskolcon kerestem az Átjárót, de nem találtam sehol. Volt olyan hely (nagy újságárus pavilon egy plázában) ahol nem is ismerik az újságot. Mind1.
A Valhalla páholyban foglalkoznak ezzel a magazinnal?
1ébbként kössz a tippeket a novellával kapcsolatban!
Egy-egy novellát megírni néha nehezebb, mint egy regényt. A novella önálló lény, minden szónak meg kell legyen a helye. A történet, mivel nem ad időt az összes karakter megjelenítésére, háttérre, korrajzra... stb. a maga egyszerűségében kell komlex egészet adjon... és a novellában erőteljesebben kifejezheti magát az író, a regényben a szavak között nem olyan hangsúlyosak a gondolatok...
Egy világ, melyben regények és novellák játszódnak, maga lehet a siker kulcsa és a sikertelenségé is. Ha jó a háttér, a stílus, az író személyiségteremtő ereje, akkor mindent bele, de szvsz ez már regényeket jelent, nem novellákat. Sorozatnovella ... hm ( mondom én a Monas após sorozatommal :-) ) nem tudom... inkább a szereplő kösse össze őket, mint a világ...
Azért gondolkoztam azon, hogy előbb a világot találom ki, időrenddel, főszereplőkkel, technikával, földrajzzal stb., mert akkor könnyebb építeni rá és nem kell menet közben a leg alapvetőbb dolgokon törni a fejem. Ez olyan, mint amikor egy készülő festményhez előtanulmányokat készítesz, melyeket felhasználsz valamilyen szinten a fő munka alatt. Lehet, hogy ezek adják a gerincét, de lehet, hogy csak tanul belőlük az ember.
Mellesleg, bár én korántsem tudok és talán nem is akarok olyan szintre eljutni, de Asimov is rengeteg novellát írt, melyek mondhatni összefűzhetőek voltak egymással az író által megteremtett univerzum miatt.
1ébbként mit értesz az alatt, hogy "az író elkényelmesedését okozza"?
Zocsi: nem feltétlen kell egy egész világot kitalálnod, ha novellát szeretnél írni. A novella meglehetősen önálló műfaj tud lenni, és szerintem a novella-sorozatok nem mindig bizonyulnak jó ötletnek... már csak azért sem, mert az író elkényelmesedését okozzák.
A magazin a 10. számánál tart, az fog megjelenni augusztusban. Az Alexandra könyvesboltjaiban fellelhetők a régebbi számok is, vagy a kiadónál megrendelhetők. Galaktika formátumú és méretű, az utolsó 96 oldalon jelent meg...
"Nekem megfordult már a fejemben, de a témával gondjaim vannak. Ha valaki csinált már ilyet adjon már tanácsot hogyan kezdejem! Én úgy gondoltam előbb vázlatosan felépítem a világot és annak kronológikus történetét, majd ebbe beilleszkedő novellákat írok. Szerintetek jó ez így?"
Nem tanacs, sajat tapasztalatok hijan csupan egy otlet: szerintem inkabb a tortenetet talald meg eloszor. Es ne osszpontosits arra, hgoy "scifinovellat" irjal.
Az evszamok, a vilag, minden mas, johet kesobb is.
A Galaktika megszünésének részben pénzügyi okai voltak, ami részben a vásárlók számának csökkenésére vezethető vissza. Ez pedig összefügg azzal, hogy a lap utolsó évfolyamainak színvonala ugyancsak alacsony volt. Azt hiszem, a Móra kiadóban is zűrök voltak akkortájt.
Sziasztok! Nem tudja valaki miért szűnt meg a Galaktika c. folyóirat? Nekem nagyon tetszett! 1ébbként nemigazán vagyok otthonos a témában. Van esetleg ma is működő magyar sci-fi folyóirat?
Ti gondolkoztatok már azon, hogy sci-fi novellákat írjatok? Nekem megfordult már a fejemben, de a témával gondjaim vannak. Ha valaki csinált már ilyet adjon már tanácsot hogyan kezdejem! Én úgy gondoltam előbb vázlatosan felépítem a világot és annak kronológikus történetét, majd ebbe beilleszkedő novellákat írok. Szerintetek jó ez így?
Edgar Ken Rhodes Bihon Tibort rejti, ha olvastad könyveit, akkor tudhatod.
A Dick-et most olvasom, valóban zseniálisan jó. Tényleg csak ajánlhatom, szerintem dobok róla egy kritikát az Átjárónak :-)) Az augusztusi számban benne lesz...
azt hiszem múlt évben jelent meg, de nem tudom hogy sci-fi e? egy enyhén alternatív történelmi idővonalat dolgoz fel (a II. világháború allati korszak) ami sokkal közelebb van a valósághoz (mint pld. a Mars 1910,) de ez inkább fejtegetésnek tünik, ufok, összeesküvés elmélet, ami egy kicsit zavart, nagyon összekevert mindent, német übermensch kisérletek (ha nem is genetikai szinten) , és meglódított rakéta és űrhajó kisérletek és így a naprendszer sikertelen meghódítására készülő 3. Birodalom , egyhén emlékeztet a Vaterland -ra, hát nem tudom ...érdekes mindenesetre, sőt korai internet is felbukkan benne, hackerekkel :))
na amúgy a sok halandzsám után egy korrekt ismertető:
A XX. század második roppant világégésének közepére kalauzolja olvasóit a regény. A birodalmi Németország tudósai erejüket megfeszítve dolgoznak, hogy olyan technológiai áttöréssel szolgálhassanak a náci vezérkarnak, amely segítségével megnyerhetik a háborút. A legelszántabb és legtitkosabb kutatások a rakétatechnika és az űrutazás területén folynak. A kozmosz meghódításával szerzett hatalom nemcsak a nyugati Szövetségesek felett aratott győzelmet garantálhatná, hanem egy dédelgetett álom valóra válását is: a Naprendszer gyarmatosításával megszülethet a Negyedik Birodalom... Azonban a titkos laboratóriumokat vezető professzornak rá kell ébrednie: legyőzendő ellenségei némelyike nem angolszász vagy orosz; sőt az sem bizonyos, hogy földi eredetű... Alternatív történelem és vérbeli, klasszikus SF egyben - W. Hamilton Green remekműve olyan olvasmány, amely szórakoztatva gondolkodtat el!
ehh
Zsoldos Péter: Ellenpont c. regénye a világszínvonalat képviseli.
"Jo 2 a lap aljához ért, Joker megállította. Jo 2 magától is megállt volna, de Joker az utóbbi időben bizalmatlan volt, túl sok váratlan történt már ebben a járatban. Jo 1 és négy Leo odaveszett, nem csoda, hogy Einstein is ideges."
Örömmel jelenthetem, hogy megkezdtük egy Átjáró-születésnapi rendezvény szervezését, hátha sikerül felélesztenünk a régi klubos hagyományt, illetve alkalmat teremteni azonos érdeklődésű embereknek találkozásra, eszmecserére. A rendezvény február 22-e magasságában lesz (tervezett időpont), egy szombati napon, amelyen bemutató előtti filmvetítés, klasszikus filmek, kasszasikerek megtekintése, előadások meghallgatása, kötött és kötetlen beszélgetések várják az érdeklődőket.
Terveink között szerepel egy amerikai színész meghívása, és hogy eme eseményt egy hetes "filmklub" kövesse olyan filmekkel, amelyet csak itt és csak ekkor lehet megtekinteni Magyarországon moziban. Helyszín ügyében egyelőre tárgyalások folynak, amit biztosat tudunk, ezt is közzétesszük.
Szívesen várjuk filmes javaslataitokat, mit szeretnétek látni, milyen filmritkaságokról tudtok archív részen vagy olyan filmet illetően, amely Magyarországon nem került forgalmazásba. Mi utána járunk a jogoknak, s ha lehet, lehetővé tesszük megtekintésüket.
Mivel a rendezvény a közönségnek készül, örömmel vesszük, ha segítetek akár az index, akár a scifi.hu Átjárós fórumán, akár magánban.
Az Odisszea az Univerzumban sci-fi regény (Trore.Gilgame.Zeuse ''igen értelmes'' világ szponzori segítségének köszönhetően) ingyen, PDF
formátumban, október 12-től a http://www.odisszea.hu/download cimrol letölthető.
Ha esetleg ajándékba szánod a könyvet, akkor
lehetőséged van benne egy pár szavas üdvözletet
elhelyezni: ez minden oldalon látszani fog a
fejlécben, pl.: Erikának sok szeretettel.
Nos, megszámoltad, Endre? Az ötödik számban helyünk sem volt az elmúlt időszak összes művét megjeleníteni. Egy ponttal kisebb betűre kellett vennünk a bibliográfiát.
Elkészült az
Odisszea az Univerzumban kézírata. Ennek megfelelően új külsővel jelentkezik a www.odisszea.hu szájt. A megjelenésen túl tartalmában is elcsúszik kicsit a tudomány felé... (sürget az idő :)
Megtudhatjuk, miért nem szólítanak meg minket az UFO-k, vagy, hogyan működik az emberi tudat... stb.
Akinek hiányozna a régi lap, a http://www.extra.hu címen megtalalhatjuk, illetve a főlap ördöge a http://web.tar.hu/tudat és a http://tudat.rtlmail.hu címeken is megvan.
No, magam is gondolkodtam... :-) Az Átjáró bibliográfiái alapján idén eleddig mintegy 200 sci-fi és fantasy jelent meg (persze lehet vitatkozni, Bacon Új Atlantisza sci-fi-e, de e felett sikoljunk (!) el). Kétszáz, átlag 1500-2000 példányban, az háromszázezer-négyszázezer kötetet jelent nyolc hónapra... Előbb-utóbb ezek elfogynak (van, amelyik több darabban is). És csak most jön a karácsony, amikor a kiadott könyvek száma megduplázódik...
Biztos, hogy csak 3000-4000 rajongó van, aki többet is vesz?
Attól függ, hogy kit tekintünk sci-fi kedvelőnek. Ha ide számoljuk azokat, akik minden fantasztikus filmet megnéznek a moziban (márpedig ált. ezek többnyire a nézettségi listák elején állnak), akkor több 10(akár 100?)ezer ember. Ha azokat vesszük, akik időnként megvesznek 1-1 könyvet, akkor max. 10 ezer. Tovább szűkítve a kört: a könyvet gyakran vásárlók, folyóírat olvasók 3-4 ezer. Lev.lista látogatók, klubtagok - vagyis az aktív rajongók - szerintem olyan 500-1000 fő lehet.
Figyelem, a számok tájékoztató jellegűek! :-)
ps. A legbelső kör, akik szegedre járnak táborozni: 25 fő :-)))