Most csak futólag tudok olvasni, így egy rövid: Stohl András úgy jön ide, hogy a fél ország Stohl Buciként emlegeti. Nem akart valami nagyon komoly lenni a felvetése.
> Nekem az [a kenyérvég] nagyon hivatalos nyelvinek tűnik; de ezt már írtam.
Megkövezel vagy sem, de gyermekkoromból én nem emlékszem semmi különleges nevére, bár utánagondolva inkább "csücsök"-nek hívtuk, kevesebbszer "vég"-nek. Én a "sercli"-t később tanultam meg, a "buci" viszont a feleségemtől jött.
Mifelénk háromkilós köralakú kenyerek dívtak: ezeknek elviekben "végtelen" csücske volt, talán emiatt nem volt a serclinek külön neve :-). Ezt azért is említem, mert a suto által említett "durca" nálunk nem a kenyérvég, hanem ennek a kenyérfajtának a tetején lévő magas taraj neve volt. Ez utóbbit máshol hívják "gyürke"-nek is.
---------
> Hogy Stohl Andrásról ne feledkezzünk meg!
Ez a Stohl az a Stohl, aki a csigakettesen van? Mást ui. nem ismerek, de emezt meg nem értem, hogy kerül az asztalra...
---------
> Mindig is furcsálltam viszont az olyan homonimákat, amelyek relatíve közeli szemantikai tartományban működtek.
Végülis a "buci" összes jelentéséhez társítható a domború külső felszín: a zsemléhez, a kenyérvéghez, és a fejtetőhöz is. Emiatt lehet, hogy valójában poliszémiával van dolgunk.
---------
> Csak az egyiknek a szótár a ’csónak; hajó’, a másiknak pedig a ’hajó; csónak’ jelentést adja. Ez nekem már magas.
Ez a "fune" (összetételekben "funa-") szó lehet. Véleményem szerint ez nem homoníma, pusztán két kínai írásjelnek azonos a japán ("kun-on") olvasata, de az eredeti kínai ("go-on" v. "kan-on") olvasatuk eltér, mert a kínai megkülönböztette a kisebb folyami csónakot a nagyobb tengerjáró hajóktól. A jelek szemantikus közeledése éppen annak hatása, hogy a japánban ez a különbség eredetileg nem létezett.
* A 'csónak; hajó' jelentés kínai olvasata "sú". Ezt a szót a tradícionálisan 137-es szám alatt nyilvántartott "fune-hen" nevű gyökjel jelöli. Viszonylag kevés szóösszetételben szerepel, ritkán használt.
* A 'hajó; csónak' jelentés kínai olvasata "szen". A jele összett: baloldalt a fenti "fune-hen" karakter, jobboldalt pedig egy tatfelépítményre, árbócra utaló jelrészlet. A szóösszetételek többségében ez a kandzsi jelöli a hajózást, sőt a japán "fune" hangalak elsősorban ehhez a jelhez társul. Így ha csónakról van szó, akkor inkább vagy a "kobune" 'kis hajó' (42. "só" 'kicsi' + 137. "fune-hen") szóösszetételt, vagy az angolból átvett "bóto" szót használják, mint a fenti "fune-hen"-t önmagában.
* Ide tartozik még a "haku" kínai olvasatú '(hosszújáratú) hajó' értelmű jel is, melynek nincs japán olvasata, mivel csak összetételekben szerepel. Ennek összetett karaktere baloldalt a "fune-hen"-ből, jobboldalt pedig a japánul "shiro(i)"-nak, kínaiul "haku"-nak olvasandó 'fehér, tiszta' jelentésű 106. gyökjelből áll. Van 'külföldi' jelentése is, minthogy a külföldi áruk távolsági hajókkal érkeztek.
A fentiekhez hasonló zavart érzékelhetnek azon nyelvek beszélői, amelyek nem latin betűkkel, vagy fonetikusan írják át a görög-latin műveltségi szavakat: a disz- előtag 'rossz'-at jelent mind a diszfunkció, mind a diszlokáció szóban, de az előbbiben a görög dys- 'hibás, zavart' elem, az utóbbiban a latin dis- 'szét, kettőbe' tag található.
Hogy Stohl Andrásról ne feledkezzünk meg!
Mindig is furcsálltam viszont az olyan homonimákat, amelyek relatíve közeli szemantikai tartományban működtek. A legvadabb ilyen élményem a japánban volt (nem tudok japánul, csak néha rákényszerülök, hogy japán szöveget szedjek). Szóval így találkoztam egy homonimapárral, és az teljesen meghökkent. Értelemszerűen azonos a hangalakjuk (sajnos a hangalakra már nem emlékszem, de valószínűleg utána tudok nézni), az írásképük viszont eltér. Ez idáig általában igaz a homonimákra fogalomírást használó nyelvekben, tehát semmi különös. Csak az egyiknek a szótár a ’csónak; hajó’, a másiknak pedig a ’hajó; csónak’ jelentést adja. Ez nekem már magas. (Bár ha a TESz.-nek igaza van abban, hogy a magyar ér szó ’patak’, illetve ’vérér’ jelentése is homonima és nem poliszéma, akkor nincs min csodálkozni [az EWUng. kihátrálni látszik ebből az álláspontból].)
Van a serclinek még egy, a Rumci által idézettel azonos eredetű jelentése, a 'sarok'. Napköziben, táborban és általában a közétkeztetésben a kenyeret úgy szeletelik fel, hogy hosszában kettévágját, majd a két felet lehetőleg egyenlő szeletekre darabióolják. Így minden vekninek akad 4 'sarka', az a rész, ahol kezdik a szeletelést, és az, ahol abbahagyják. Na, ez is sercli. (Megjegyzendő, hogy zsír, vaj, lekvár is több jutott rá, így a jóllakásra kétszeresen több esélyt adott, mint a 'belső' szeletek, de szalámi, párizsi ehhez is csak annyi járt, mint a többi részhez.
Kis Ádám
A buci nálam önálló péksütemény, a kifli és a zsemle között valahol. A kenyérvég kb. olyan nekem, mint a cigarettavég a csikk helyett vagy a burgonya a krumpli helyett: végtelenül formális.
Amúgy (halványuló) emlékeim szerint a recept:
Reszelt nyers krumpli, liszt, esetleg tejföl, aprított hagyma (kis bors, só ízlés szerint) sűrű masszává keverve, forró zsírba öntve (kb. 10 cm átmérőjű, 0.5-1 cm vastag lepényként) és kisütve, míg kissé megpirul. Van, aki utána fokhagymával enyhén megkeni, estleg tejfölt tesz rá.
A debreceni ("keleti") változatába tudtommal tesznek tojást is (talán nem mindenki), a Dunántúlon viszont nem...