Nagyon sok meccs pályaválasztói jogát eladták, nem csak ezt. Nézz utána, hogy az 1927/28-as bajnokság utolsó meccsét (Bocskai-Újpest) miért kellett Újpesten játszani! Az egy nagyon abszurd történet. Debrecenben semmi gond nem volt a pályahelyzettel, 22-ben rendberakták a DVSC pályát, ott játszott a Bocskai. A játékosok, meg a klubok természetesen nem tiltakoztak, sőt, amikor a PLSZ meg akarta tiltani a pályaválasztói jog eladását, a középegyesületek bírálták a tervet. De az sem véletlen, hogyha visszaolvasol, én nem "igazságtalanságról", hanem mindig "egyenlőtlenségről" beszéltem. A másik fontos dolog, hogy azt állítottam, "normális" körülmények között is ugyanaúgy alakultak volna a bajnokságok végeredményei, csak szerintem nem lett volna akkora szakadék a három nagy, és többi kisebb egyesület között. Örülök, hogy Telekit olvasol!:) (sajnos vasárnap délutánig nem tudok írni a topicba)
Ha jól tudom, ebben a szezonban ez volt az egyetlen eladott pályaválasztói jog debreceni részről, és tiltakoztak is rendesen a játékosok (sőt, a meccset Teleki visszaemlékezései szerint még jól el is csalták). Szintén a Teleki könyvből kiindulva soha máskor nem tiltakoztak a játékosok a pályaválasztói jog eladása ellen, csak ekkor. Szóval ha ment a szekér, valószínűleg ellenállásba ütközött a dolog :D
Egyébként nem volt ennek köze a pályaproblémához? Ugyanis vidéken nem nagyon voltak komoly stadionok, ahol sok nézőt el lehetett volna helyezni. Pl. a Bocskaynál nem csökkent az idegenben lejátszott hazai meccsek száma a nagyerdei stadion megnyitása után?
Erre egy példa. A Bocskai volt az első vidéki csapat, amely 1934-ben dobogóra került. 34 tavaszán mégsem Debrecenben fogadták a Ferencvárost: Nemzeti Sport 1934. 04. 26. A Bocskai elfogadja a Ferencváros ajánlatát és eladja mérkőzés pályaválasztói jogát. Ok: a Bocskai csak úgy indulhat a siker reményében a középeurópai kupában, ha anyagi helyzete rendezettebb lesz. A Bocskai végül 7000 pengőt kapott a Ferencvárostól. A mérkőzést a Ferencváros nyerte.
Nem vagyok benne biztos, hogy reális kimutatás lenne! Ugyanis a csapatok - legalábbis szerintem - akkor adták el a pályaválasztói jogukat, ha amúgy is gyengén szerepeltek, és tök mindegy volt a nagycsapat elleni meccs, nem osztott, nem szorzott. Ha azonban amúgy jól szerepeltek, akkor sokkal kevésbé voltak hajlandóak eladni a jogot. Tehát valószínűleg a nagycsapatoknak jóval gyengébb a vidéki mutatója a valóságban annál, mintha minden meccsüket vidéken játszották volna!
Tegnap - a felhozott példa (Újpest-Bocskai) miatt - pontatlanul fogalmaztam. Természetesen az egyenlőtlenségek nem a Budapest-vidék törésvonal mentén húzódtak, hanem a nagycsapat-középcsapat oppozíció mentén (a középcsapat volt a bevett kifejezés). Ez természetesen mindenhol így van, ahol profizmus van, viszont itt a gazdasági egyenlőtlenségek a pályaválasztás adás-vétele miatt túlzottan is belejátszottak az erőviszonyok alakulásába.
A kérdés tehát az, hogy ennek megszűnte mennyiben járult hozzá az erőviszonyok átrendeződéséhez. Én úgy gondolom, hogy jelentősen, ám azt is figyelembe kell vennünk, hogy az átrendeződésből a visszacsatolt városok csapatai (Nagyvárad, Kolozsvár, Újvidék), és a nagy cégcsapatok (Csepel, Gamma) jöttek ki legjobban. A revíziói előtti vidéki magyar városok csapatai jobban szerepeltek ugyan, mint korábban, de látványosan előretörésről azért nem beszélhetünk.
Azért szívesen látnék olyan kimutatást, hogy a 26-44 között jelentős szerepet játszó kb. 15 klubnak hogyan alakult a valóban hazai pályán játszott mérkőzéseinek aránya.
1926 Pósza, Weisz Gyula, Török 1927-33 Dénes József 1928 Kutrucz 1933 Dobozy 1933-46 Gergő (Gengeliczky) 1934-37 Vági 1937-38 Kósa (Kohn) II Károly 1938-40 Boldizsár Géza 1938-41 Vécsey (Wéber) Adolf 1941 Bogár 1942-43 Boldizsár Géza 1943-44 Bozsik I István 1944-46 Mindszenti (Minich) Pál
26-os kartell Sporthírlap 1944. 01. 05. Cikksorozat a Fradi történetéről 1926. július 12-én tanácskozott a Nemzeti Kaszinóban Brüll, Gschwindt és Aschner. A profizmusról már megállapodtak, de ezen a titkos találkozón döntöttek arról, hogy a három klub kartellt köt. (részletekről nincs szó)
Egyébként ez egy nagyon jó cikksorozat volt, sajnos mikor ráakadtam, idő hiánáyban én csak átfutottam. Továbbá - reflektálva hármas e-mailváltásainkra - összességében én a Sporthírlapot jobban kedvelem, mint a Nemzeti Sportot. Összeállításokat, adatokat inkább az NS-ből lehet nyerni, ez igaz, de egyébként, például az ilyen cikksorozatok miatt, szerintem a Sporthírlapból jobban megismerhető a futball múltja.
Szerintem ez más Monostori lehet. Én is fedeztem már fel azonos nevű, azonos posztú játékosokat, akik tuti nem azonosak :D Pl. Újpesten volt egy Pozsonyi nevű jobbszélső, majd alig néhány év múlva a Dorogban volt egy Pozsonyi nevű jobbszélső. Vagy a Pereces tele volt Futó nevű játékosokkal...
Elmaradásaim: Gergőt 1913-ban Gengeliczky néven anyakönyvezték.
Monostori mikor játszott a Perecesben?
Az 1957-es futballtörténetben: Galambos Antal, Horváth Imre, Tímár István, Varga József. Nálam: Galambos József, Horváth Gábor, Tímár Ferenc, Varga Ferenc. Tichy, Machos, Bozsik egyezik.
A Kispestnél érdekesen alakult ez a dolog. Pontos adataim nincsenek, mivel még senki nem publikálta a csapat összes mérkőzését. A kezdetekben voltak olyan csapatok, amelyek nem óhajtottak a falu végén található homokbuckás pályán játszani. Később anyagi okokból adta el a pályaválasztó jogát. Az 1945-46-os bajnokságban a Legjobb 10 első körében a bundaügy miatt elmaradt Szombathelyen a meccs. A "visszavágó"-ra is Szombathelyen került sor. Nyilván így érte meg jobban a Kispestnek.
Pl. 21-ben volt nagyobb vita erről (ekkor nyilatkozott Langfelder is)
Sporthírlap 1921. 07. 14. „A pályaválasztás a magyar futball történetében mindig nagy szerepet játszott. Régente az egyesületek féltékenyen vigyáztak pályaválasztási jogukra és kérlelhetetlenül kivitték ellenfelüket a nekik kedvezőbb pályára. Később mindinkább kompromisszum tárgya lett a pályaválasztás és a nagy pályatulajdonos egyesületekkel szemben a legritkább esetben éltek a kisebb egyesületek pályaválasztási jogukkal. […] Természetesen ez a rendszer nem nagyon biztosította a bajnokság realitását. […] Az idén három olyan egyesület esett ki az első osztályból (33, Vasas, MAFC), amelynek nem volt saját pályája. Úgy látszik, ez a meglehetősen igazságtalan szituáció indította arra az intézőbizottságot, hogy oly módon változtassa meg a pályaválasztási szabályt, hogy a pályaválasztás a jövőben nem jog, hanem kötelesség lesz az egyesületekre nézve. Nincs többé pályaválasztási jog feladás, de pályaválasztási jog adás-vétel sem. Minden egyesület köteles lesz élni a pályaválasztási jogával, s egyik ellenfele ellen sem választhatja annak a saját pályáját.”
Sporthírlap 1921. 08. 01. Malaky Mihály (FTC) szerint a pályaválasztás új rendje kivitelezhetetlen. Az FTC és az MTK úgy döntött, hogy mérkőzésük előtt nem adják oda másnak a pályát. A kisegyesületek pedig hiába bérlik ki valamelyik nagy pályát, ha a két nagy máshol játszik éppen, nincs bevétel. Így az első osztály képviselői beadványban kérték, hogy a pályakérdés megoldásáig függesszék fel a határozatot. (1921. 08. 08.: az MLSZ visszavonult, a beadványt elfogadták)
Sportlap 1921. 08. 03. MLSZ tanácsülés Fodor után Malaky is szembehelyezkedik az új pályaválasztási szabály-javaslattal. Langfelder „melegen üdvözli a tanácsot múltkori határozatáért, amivel szemben az MTK–FTC csapat egy korcsmában összeül, onnan diktál és terrort használ.”
A Tanács végül elfogadja Malaky indítványát, azaz nincs kötelező pályaválasztás, de a pályaválasztó ellenfele pályáját nem választhatja.
Magyarán: a Budai-FTC meccset bárhol játszhatták, kivéve az Üllői úton. Úgy tudom, a profizmussal változott ez meg, szabad volt a vásár.
A magyar futballt "legfelsőbb szinten" kartellek mozgatták. Először az MTK és az FTC osztotta fel a piacot, pl. válogatott meccsek bevételének megosztása révén, aztán ehhez kapcsolódott az Újpest. Az újpesti Langfelder 21-ben még felháborodva nyilatkozta, hogy az "„az MTK–FTC csapat egy korcsmában összeül, onnan diktál, és terrort használ”. Tényleg volt ilyen kocsma: az Akácfa utcai Sárhányó, az MLSZ vezetőségik előtt a nagyok (többnyire Malaky és Fodor) itt mondta meg a kicsiknek, hogy mire kell szavazni... 1926. július 12-én tanácskozott a Nemzeti Kaszinóban Brüll, Gschwindt és Aschner. Meg is kötöttek egy kartellt, nem tudom biztosan, de talán ez lehetett a játékos-kartell. Ez úgy működött, ha a három csapat közül valamelyikük tárgyal egy játékossal, akkor a másik csapat csak akkor tehet ajánlatot a labdarúgónak, ha az első klub visszalépett szerződtetési szándékától. Illetve talán olyan passzusa is volt, hogy egymás játékosaival csak a klub beleegyezésével tárgyalhatnak. Ilyen szerződést egyébkét 34-ben a Bocskai és a Hungária is kötött, és talán volt ilyen megállapodás a Ferencváros és a Bocskai között is. (Oda akarok kilyukadni, hogy a kartell majdnem négy szereplős lett, aztán máshogy alakultak a dolgok). (Azért nehéz ezekről pontosan írni, mert a lapok - érthető okokból - nem szívesen cikkeztek ilyen kényes témákról.)
Viszont a rendszer sajátossága volt, hogy a kiscsapatok érdekeit is védte. Amikor szóba került 29-ben (?), hogy egy új szabály szerint ne lehessen pályaválasztói jogot adni-venni, akkor a kiscsapatok elsőként tiltakoztak, mert ők majdhogynem ebből éltek. Szóval hatalmas egyenlőtlenségek voltak a magyar futballban, melynek oka mindenekelőtt a pályahelyzet (közvetve a pénzhiány) volt, illetve az, hogy csak néhány klub tudott nagyobb támogatottságra szert tenni. Ha minden csapatnak van legalább saját pályája, és mindenkinek kötelessége saját pályáján játszani, akkor meggyőződésem, hogy ugyanúgy a két, majd három nagy csapat végez rendre a tabella élén, de hogy nem lett volna ilyen nyomasztó fölényük, abban biztos vagyok.
Nem akarom megszakítani a témát, de ezt nem lehet kihagyni.
„Minden [olasz] egyesület, amely valamire becsüli magát, elküldi a trénerét Budapestre és futballistákat importál.” (Bruno Roghi írása a Gazetta dello Sport-ban)
A MÁV úgy profitált ebből, hogy háborús időkben e gyárakban (a vasutas csapatok jellemzően járműjvaítókban működtek) ugrásszerűen megnőtt a foglalkoztatottak száma. Sok munkás fizette a kis 50 filléres, egy pengős havi tagdíját. Első ránézésre nem számít egy pengő. De amikor 1500-an fizették be - abból megélt egy sportegyesület.
Soroksár, Újpest (Újpest FC, Phöbus), Kispest, Budafok, stb. is vidéknek számított, de én a fővárosiak közé számoltam az ezek ellen játszott meccseket!
34 alkalommal utazott az Újpest vidékre az említett szezonokban a 11 pályaválasztóijog-csere mellett. Vagyis az esetek 75%-ában vidéken játszottuk le a meccset! Voltak kivételes szezonok, pont egy ilyet találtál meg :D
A 2. pont kissé érthetőbben: a 20-as évek második felében és a 30-as években a fővárosi nagy hármas kiemelkedően jobb anyagi körülmények között működött, mint a vidéki klubok, míg ezek az anyagi körülmények a 40-es évek elejére igen jelentősen megváltoztak a vidékiek javára. Ennek leginkább a struktúrális felépítés közötti különbésg az oka.
Háborús viszonyok között az állami vállalatok (bányák, vasút, satöbbi) minden valószínűség szerint jobban prosperáltak, mint a magáncégek (pl. Gschweidl Likőrgyára)...
Szerintem ennek igen jelentős szerepe volt a vidéki futball előretörésében, és megmagyarázza a korábbi elmaradottságát is.
Szerintem ennél a pályaválasztósdinál sokkal nagyobb szerepe volt három tényezőnek a vidéki futball előretörésében:
1. a TV által már említett nagyvállalati háttérnek a kis mecénásokkal szemben
2. A fővárosi három csapatot inkább a mecénásoktól függő klubnak lehet besorolni (még ha nagyobb volumenben is, mint a többieket) mint vállalati csapatnak, így az ő idejük is valamennyire "lejárt"
3. Gidófalvy nem csak megtörte a fővárosi nagy hármas egyeduralmát az MLSZ berkein belül, hanem gyakorlatilag a vidéket hozta pozícióba.
Ez a három tényező, valamint a magyar futball általános meggyengülése játszhatott szerepet (ha mindenhol rossz a foci, bárki nyerhet a sok gyenge közül) a vidék előretörésében - szerintem.
A magyar futball és futballisták megbecsültségéről majd hozok írok két utalást este, otthonról...
Szerintem tényleg sarkosan van megfogalmazva, mert a legtöbb ilyen "hazai pályás" meccs az jellemzően a kisebb fővárosi csapatok ellen volt, akiknek amúgy sem volt első osztályú meccsre alkalmas pályája. Pl. Vasas, III. Kerület, Nemzeti, Budai 11, Törekvés, Szürketaxi, ill. 1926 előtt a Zuglói AC és az UTSE!
Vidéki csapattal az Újpest 1926 és 1939 között a következő években játszott mindkétszer hazai pályán:
1926/27: -
1927/28: Bocskay, Sabaria
1928/29: -
1929/30: Attila, Somogy
1930/31: -
1931/32: -
1932/33: -
1933/34: Szeged, Attila, Somogy
1934/35: Somogy, Bocskay, Attila
1935/36: -
1936/37: -
1937/38: -
1938/39: Bocskay
13 szezon alatt mindössze 11 alkalommal fordult elő, hogy az Újpest hazai pályán játszott volna egy vidéki ellenfelével, míg 35 alkalommal lement a csapat vidékre. Miközben a vizsgált 13 szezon alatt mindössze 2-szer fordult elő, hogy a III. Kerülettel nem Újpesten játszottunk... pedig majdnem végig első osztályúak voltak.
Sőt, a tendenciákat figyelembevéve, én úgy gondolom, hogy sokszor az is közrejátszhatott, hogy a vidéki klub mintegy "kérte" a fővárosit, hogy vegye meg a pályaválasztói jogát, hiszen így a jegybevételnél nagyobb bevételre tehetett szert. Főleg a kiesést már elkerülő csapatok szezon végi meccseire igaz ez. Ja és azért is jellemző, mert pl. az 1930. tavaszi utolsó fordulóban az Attila - Újpest meccsre nem az Újpest FC vette meg a pályaválasztói jogot az Attilától, hanem a szurkolók dobták össze rá a pénzt, hogy saját pályájukon ünnepelhessék meg a bajnokcsapatot! Nem bizniszelés volt, hanem rajongás :D
Tudtommal vasutasokat nem soroztak be. Nem csak vasutas futballistákat, hanem senkit. Az, hogy mennyit ért a sportolói státusz nem igazán tudom. De meglátásom szerint a focistáknak korántsem volt akkora presztízse, mint az logikusnak tűnik. Hasonlították őket prostituáltakhoz, vagy a régi idők színésznőihez. Akiket egyszerre csodáltak és néztek le.