Keresés

Részletes keresés

tipla Creative Commons License 2010.04.26 0 0 6734
Szerintem nagyon jól megfogtad WA igazi "küldetését" :)
Én is úgy érzem a regény cselekményeiben a legfontosabb rész nála a TERMÉSZET ábrázolása. S benne az ember, az ami, legtöbbször és nagyon sokszor alatta önmagának. Én amúgy nagyon kedvelem A funtineli boszorkány című könyvét, csak úgy néhány percre is szeretek bele olvasni, a tájleírásai miatt is, de Nuca miatt is.
Mert ennyire embernek lenni? Hát nem semmi. Úgy, hogy igazán mindent a természetből tanult, tett magáévá. Kevés volt neki az az emberi példa, ami úgymond nevelhette, okíthatta. Bár ha belegondolunk a 3 kötetbe, akkor volt számára éppen elég jó és rossz, hogy eldönthette, melyik Út az övé.

Ezért is fogott meg nagyon a véleményednek az a része, hogy az erdei emberek még nem ösztön lények. S ezt én még kiegészíteném annyival, hogy nem is érdek lények...,vagy legalábbis annyira csupán, hogy úgymond csak annyit vesznek el önmaguk számára, amennyi az életben maradásukhoz kell.
Mint a "jó" állatok, mert hogy az állat többnyire tudja a határt..., nem úgy mint az ember, mert sajna nálunk embereknél nagyon sokszor a csillagos ég se bír határt szabni...

Szóval érdemes WA-t a meséi által megismerni :)))
Előzmény: Mollly (6726)
EdgE Creative Commons License 2010.02.20 0 0 6733
Elolvastam ezt az írást. Szerintem is van pár ember aki csak azért olvas WA-t mert az bizonyos körökben sikk, de ahogy Livi is írta, ez így általánosítás.


A cikkíró nagyban ecseteli, hogy csak az erdéyi irodalmat nézve sokan nem olvasnak WA-n kívül mást és még olyanokat is felednek, mint Tamási Áron. Szerintem ez a többségre nem igaz. Aki fogékony az erdélyi irodalom iránt az általában nem csak WA-t fog olvasni. Aki meg utál olvasni, vagy nem érdeklődik, az WA könyvet se fog levenni a polcról.

A magam részéről a cikkben idézett írók 80%-ától olvastam könyveket...

Egyébként fordítva is meg lehet közelíteni ezt a témát. Miért kell nekem bizonyos körökben magyarázkodnom azért, ha elolvasok mondjuk egy WA regényt (pl. Farkasverem, Elvész a nyom...ezek nekem nagyon tetszettek!) és miért nem kell azért magyarázkodnom ha épp egy Kodolányi-, Bánffy-, Tamási-, Móricz-, stb. regényeket olvasok...

Ez olyan tehát, hogy mi volt hamarabb: a tyúk vagy a tojás. Ki kezdte előbb a másik provokálását és mivel.

WA politikai megközelítése, mint téma nekem meg már unalmas. Többek között ezért nem olvastam ezt a topikot sem az utóbbi időben, mert sajnos legtöbbször az ment, hogy bejöttek ide emberek provokálni és állandóan ilyen hülyeségeket húztak elő amin utána vitatkoztak.

Az meg hogy aktuálpolitikát tesz a cikkbe a szerző (Jobbik) szánalmas. Én amikor olvasni szoktam egyetelen aktuálpolitikai párt se jár az eszembe, de lehet én vagyok a furcsa. Sok esetben éppen azért állítanak pl. WA-nak szobrot bizonyos csoportok, mert úgy érzik igaztalanul van lehúzva és mi az, hogy neki nem lehet szobra.

Tehát nagyon a másik irányból is meg lehet ezt a témát közelíteni. De talán ebbe ne menjünk bele, mert akkor megint az lesz hogy nem fogom a topikot olvasni...Ez a fórum a Kultúra, művelődés/Irodalom részlegbe van, szóval elsősorban irodalom legyen a téma (szerintem).
Előzmény: Törölt nick (6730)
EdgE Creative Commons License 2010.02.20 0 0 6732
Nem is tudom mikor írtam ide utoljára...WA-t nagyon régen olvastam. Mivel épp most fejeztem be egy regényt, a tegnapi találkozó tiszteletére gondoltam előveszek egy WA-t, de itt a pesti lakásban nincs most úgyhogy végül egy Tamási Áron novelláskötetet vettem le a polcról délelőtt, most azt fogom olvasni. Majd akkor ez után jön WA.

Szabicsek, jól vagy? :) Tegnap amúgy nem voltunk túl sokan, de azzal a néhány emberrel jó volt találkozni!

Leevee Creative Commons License 2010.02.18 0 0 6731

Szeritem általánosít, és az nem jó.

Mellesleg, csak borakát tudom idézni: "Funtineli"

Előzmény: Törölt nick (6730)
Törölt nick Creative Commons License 2010.01.31 0 0 6729
Funtineli ;-)
Előzmény: Mollly (6726)
Mollly Creative Commons License 2010.01.30 0 0 6728
TErmészetesen én is benne vagyok.
Mollly Creative Commons License 2010.01.30 0 0 6727
Az ilyen ábrázolásával nagyonis sok.
Előzmény: Bogyó 2 (6703)
Mollly Creative Commons License 2010.01.30 0 0 6726
De miért is lesz Nuca boszorkány? Mit is mond neki a cigányné? Ő a bosszú a férfiak hitványsága miatt. Szóval nem szeretem a Funtinellit. SEhol egy lélek. Csak ösztön. A legvadabb ösztön, mintha az ember más sem volna. Kivételt az erdei emberek képeznek. Vénség, Farkas Dumitru, Ivan.
Előzmény: Leevee (6692)
szabicsek Creative Commons License 2010.01.26 0 0 6725
Akkor most megegyeztünk valamiben?
Leevee Creative Commons License 2010.01.21 0 0 6724
Küldtem levelet azoknak, akiknek tudtam a címét, aki nem kapott, írjon a mélemre!
Törölt nick Creative Commons License 2010.01.21 0 0 6723
Sziasztok! De jó látni megint Benneteket! :-) Jelentkezem én is a találkozóra.
Előzmény: Leevee (6721)
Gurg Creative Commons License 2010.01.20 0 0 6722
Én már 2 éve megszűntem fővárosinak lenni, visszamentem vidékre (ahonnan jöttem), úgyhogy bár részemről jó volna, csak sokkal nehezebb a kimozdulás. A többit magánban.
Előzmény: Leevee (6721)
Leevee Creative Commons License 2010.01.20 0 0 6721
Akkor már ketten vagyunk, ha pár napig itt ne jelentkezik más, akkor emilben folytatom az érdeklődést ez irányban.

Amúgy nekem is vannak képeim :) És szerintem az utolsó komolyabb topiktali a Blues Kocsmában volt.
Előzmény: szabicsek (6719)
Gurg Creative Commons License 2010.01.20 0 0 6720
Nekem vannak valahol fényképek a Bujdosó Székely-beli talákozóról.

De visszatérve Mózsi almafáira, ahogy azt írtam volt még régesrég, W.A. képzeletbeli Kommandója valahol Bikfalva környékén van, elolvastattam Marci komámmal mindkét könyvet, ő, mint a környék összes hegyeinek, völgyeinek, patakjainak, stb. ismerője - lévén fakitermelő - a földrajzi elnevezések viszonylatában nem Kommandó helyén van a regénybeli falu. Eleve a cím kicsit abszurd, Kommandón alma (ha volna almafa), sose érne be, a klima nem engedi. A murok él meg és a pityóka, de az utóbbi is nagyon minimálisan ad.
Előzmény: szabicsek (6719)
szabicsek Creative Commons License 2010.01.20 0 0 6719
Én benne lennék...

Eszemet sem tudom, mikor volt utoljára.
Előzmény: szabicsek (6716)
Leevee Creative Commons License 2010.01.19 0 0 6717
Nem akartok "topiktalit"?
Előzmény: szabicsek (6716)
szabicsek Creative Commons License 2010.01.19 0 0 6716
Ennek szegény Mózsi nem örülne.
Ha ilyen tendenciában - és koncepció hiányában épül arrafelé minden, akkor lassan el fogja veszíti varázsát termkészeti/kultúrális értékeit a hely.

Hogy fogom így a lurkóknak megmutatni a Mózsi almafáit? Nem fogják elhinni:(
Előzmény: Gurg (6715)
Gurg Creative Commons License 2010.01.18 0 0 6715
Komámék jól vannak, sajnos eléggé nehéz mostanában az élet arrafelé, óriási szerencse, ha valaki régiséggel tud munkát vállalni. Az úgynevezett világválság oda is begyűrűzött, nem vitték úgy a fűrészárút...
De ott sohse volt könnyű az élet. Minden a fától függ.
Mostanában viszont nagyon sok román épít hétvégi villát fenn.
Még Bige Lászlónak, a mittudoménhanyadik magyar leggazdagabb emberének is van egy kisebb palotája ott. Helikopterrel szokott érkezni...
Szóval így....
Előzmény: szabicsek (6714)
szabicsek Creative Commons License 2010.01.18 0 0 6714
Mi újság Kommandó környékén?
Előzmény: Gurg (6713)
Gurg Creative Commons License 2010.01.17 0 0 6713
...minden jót!
Előzmény: szabicsek (6712)
szabicsek Creative Commons License 2010.01.17 0 0 6712
Adjon az Isten!
Előzmény: Gurg (6711)
Gurg Creative Commons License 2010.01.17 0 0 6711
Ahoj!
Snipper Creative Commons License 2010.01.06 0 0 6710
Wass Albert emléktúra lesz hétvégén a Börzsönyben, rajt reggel 7 körül Verőcéről, több táv is választható 20 és 45 km közt.
Részletek a http://ttt.tr.hu/naptar/tura.php?id=2417 oldalon
Garson Creative Commons License 2010.01.06 0 0 6709
                                         
Garson Creative Commons License 2010.01.06 0 0 6708
Wass Albert est Csömörön
Bogyó 2 Creative Commons License 2009.08.08 0 0 6704
ilyen dolgok engem is zavarnak, sokszor ismétel karaktereket, s néha egyoldalúak is. Ugyanakkor ezek hiányt pótló művek, ezt az időszakot szinte senki más nem írta meg ilyen népszerű, "jókais" módon, erre föl is a népszerűség.
Azt hiszem a 60 éve be nem gyógyult sebek miatt is szükség lenne az ilyen jó vagy rosszabb művekre. A lényeg a dolog egyfajta kibeszélése lenne, hiszen pl. 1848-at is sokszor "megírták". Szándékosan nem a holocaustot mondtam.
Az azóta történtek viszont nincsenek elmondva kellően irodalmi, filmművészeti szempontból.
Előzmény: kimber (6694)
Bogyó 2 Creative Commons License 2009.08.08 0 0 6703
Még az én egyik decemberi hozzászólásomra írt februárban reakciót Molly, nem figyeltem azóta. De azt hiszem nem nagyon tudok semmi többet hozzátenni, teljesen egyetértek.

Szerintem sincs semmi probléma a szex ábrázolásával, sőt pont így hiteles. Az élet ilyen körülmények és emberek között ilyen, és ilyen általában a szex is. Én még nagyon durvának se nevezném, ösztönös, egyszerű, pórias, mert nem egy párizsi főúri szalonban történnek a dolgok.
A Funtineli az egyik leghitelesebb és mégis misztikus regénye Wassnak. Romantikára vágyóknak vagy szigorúan a realizmust számonkérők számára nem ajánlott. Ellenben ajánlott azoknak, akik szeretik a hiteles környezetben játszódó, fantáziát igénylő és sok kérdést nyitva hagyó történeteket.
Előzmény: Leevee (6692)
LinkX Creative Commons License 2009.07.25 0 0 6702
Egy honlap a hangos versek kedvelőinek.
Turul Hangos Verstár
http://hangosverstar.net
A weboldalon lehetőség van hangos vers feltöltésre.
abani Creative Commons License 2009.07.23 0 0 6701
http://igazsag1.extra.hu/BOLDOG%20ASSZONY/GONDOLJ.html
Garson Creative Commons License 2009.07.06 0 0 6700
Július 4-én Esztergomban volt az idei Árpád-pajzs átadási ünnepség, melyen Szörényi Levente elénekelte Elég volt! címmel Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet! szövegrészleteire írt kóruskantátáját. Felemelő, szép előadás volt. A mű ősbemutatója szintén Esztergomban volt 2003-ban.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!