Szóval nekem az a nagy kérdés, hogy Wass Albert műveit meg lehet-e pusztán esztétikai szempontból ítélni (ill. elítélni), hagyjuk a francba az életét meg a viselt dolgait. És ha én teszem azt vérlibsi vagyok, és minden rosszat elhiszek róla, amit olvastam, és ha netán mégis jó író, meg tudom-é ezt állapítani, félre tudom-e tenni a politikai beállítottságomat. Nekem ez nagy próba, és mikor felette örvendeztem annak, hogy no né, én egy jobboldali írót is tudok értékelni, ha nagyon akarok, akkor szembe találkozok azzal, hogy valamiért nem örömködik velem a MÉRVADÓ irodalmi ízlés.
Hozzátenném, hogy kedvenc elfoglaltságom kritikákat olvasni és írni. És kárörvendeni a, és népszerű lektűröket ízekre szaggatni.
Mondjuk én a Wass Albert-regényeket meseként olvastam, felnőtt meseként, annak meg nem rosszak. Nem tudtam letenni őket, egy éjszaka kiolvastam kettőt. Elég rég olvastam már meséket.
Sajnos a neten nem találtam érdemi kritikát (eddig), majdnem mindenki az életével bíbelődik, hogy tényleg jelölték-e erre-arra a díjra, meg hogy tényleg csinálta-e azt a nagy disznóságot, de a műveiről érdemben keveset mondanak. Valaki azt találta mondani, hogy "didaktikus", valaki meg mentegette, hogy az az irredentizmus nem is olyan nagyon irredentizmus, hanem inkább az egyetemes emberi valahova tartozás vágyának kifejeződése...
Most már mírges vagyok. NEM provokálok, esztétikai vitát szeretnék folytatni. Kérlek, kegyelmezz! Kérlek, írj egy kis rövid összefoglalót arról, hogy mit kifogásolsz Wass Albert munkásságában. Stilisztikailag stb., mittomén, a szempontjaid szerint.
Azért vakaródzok itt magamban, mert én fel szoktam ismerni a giccset. Most meg mintha nem ismertem volna fel, de miért nem?!? Tán csak nem megrontotta az ízlésemet a bulvármédia?! Jesszus. Feltétlenül elolvasom a hszólásaidat, mert szép kerek mondatokban írsz, a vesszőket is kiteszed annak rendje s módja szerint, nem lehetsz akárki.
Én nem mondtam, hogy neked ne tetszen. Nekem nem tetszik:)
Eleinte leírtam a konkrét kifogásaimat, azokat osztatlan nemtetszés fogadta, de ha rákeresel a hozzászólásaimra ebben a topikban, gondolom, megtalálod.
Bocs, nem akarok senkit megtéríteni, ritkán is nézek ide be, csak élek a nyílt topik által nyújtott lehetőségekkel, de ha komolyan esztétikai vitát akarsz, akkor állok elébe:)
Nos, te gondolkodó embernek látszol. Mondd, miért nem üti meg nálad a mércét Wass Albert munkássága? Mármint esztétikai szempontból? Én nagyon kritikus szokok lenni, mégis tetszett, és ezt nem értem, mert nem szabadna elvileg, hogy tetsszen. Komolyan zavarban vagyok.
Miért baj az, ha leírtam ebbe a topicba - elsősorban néhány olyan embernek akivel már találkoztam korábban - , hogy mit olvasgattam az utóbbi 1-2 évben mióta nem találkoztam velük?
Nem baj, de ne tévedj, ez egy nyilvános topik, ha nem akarod a hozzám hasonló krakélerekkel megosztani az olvasónaplódat, akkor az általad amúgy is ismert emberekkel oszd meg emailben, abba, ígérem, nem fogok belepofázni...
Nem tudom te ki vagy, de kicsit sokat gondolsz magadról és igen nagy az arcod.
Ebben, azt hiszem, igazad van.
Miért beszélsz többes számban, kire gondolsz még rajtam kívül?
Azért beszélek többes számban, amiért minden sarkon áll már lassan egy WA-szobor, ami addig nem is zavarna, ameddig nem akarjátok (ti, a szoborállítók és lelkes rajongók) erőszakkal abba az irodalmi arcképcsarnokba belevetetni ezt a jómunkásembert, ahova nem való, szerintem.
És hogy szerinted de, való, az egy vélemény, az enyém meg egy másik és ez így kettő...
Tök jó, hogy ha WA engedi, néha irodalmat is olvasol, ez engem inkább örömmel tölt el.
Viszont amiket felsoroltál, azok, komolyan mondom, egy gondolkodó ember nagyjából egy éves olvasményélményei 16-18 között.
(megjegyzem, pár hónapja feladott itt valaki egy rejtvényt, hogy találjam ki, ha már műveltek vagyunk, ugye...
tippeltem egy márait, senki más nem adott le tippet és a feladó sem adta meg a megoldást...
A felsorolásod elsőrangú, kiegészíteni talán lehetne, de helyesbíteni semmiképpen.
Hát, nem tudom, a legjobb barátaimtól kaptam a Wass-műveket, de nekik is elmondtam, hogy nem túl jók, ettől még a legjobb viszonyban vagyunk.
Ámde ha te most azt mondanád akármelyik, nekem esetleg kedves kortárs szerzőnkről, hogy agyonhype-olt, én biztos nem sértődnék meg emiatt, esetleg még vitatkoznék is róla, már ha én nem gondolnám ugyanígy, persze...
Múltkor röptében elolvastam tőle 2 regényt, hogy legalább tudjam, kit utálok. Hát orcára estem: igen jó kis látomásos írónak találtam, szuggesztív meg minden... Hüm, hüm.. Atmoszféra, színes, szagos, ízes jelenetek... Jópofa ómagyar káromkodások...
Jaj, bocsi, nem emlékeztem. Ott elkezdtem egy útibeszámolót, aztán félbemaradt, mert azóta se szántam időt arra, hogy megnézzem a videót, aztán leírjam a felidézett emlékeket. majd egyszer talán.
Jól belehúztál....Nem éppen egy vékonyka regény :)
Amiket feltettél kérdéseket most csak az egyikre válaszolok: Sok szobor v sok becsmérlő cikk kérdése.
Ezek a hatások szerintem egymást generálják. Az egyik oldal azért állíttatja a 128. szobrot mert sorra jelennek meg a becsmérlő újságcikkek. A másik oldal meg már csak azért is gúnyolódni fog minél több szobor áll. Túl van ez az egész pörgetve...
Ha nem állítanának ennyi szobrot és jobboldali politikusok nem idéznének ilyen gyakran WA-t, akkor csökkenne a negatív cikkek száma is (és fordítva is igaz).
Csak hát melyik "tábor" fog hamarabb engedni? Szerintem egyik sem és marad minden továbbra is ebben az abszurd helyzeten. Nagyon túl van politizálva a személye, ami nem jó.
"Biztos van ilyen is (mármint, hogy ilyen célból népszerűsítik/járatják le), "
Az a bizonyos, talán Bíró Béla? cikk, tipikus példája a lejáratásnak, azért mert annyira buta vagy felületesen megírt elemzés, hogy először el sem akartam hinni, hogy ilyen megjelenhetett. Elsősorban azért buta, mert annyira nyilvánvalóan kilóg a lóláb, hogy ez az ember nem ismeri a regényt amiről a nyilvánosság felé ír, vagy legalábbis Cavintonra szorul.
Sok elemzés megértése is igényel némi felkészültséget, de ezt olvasva minden embernek aki van annyira írástudó, hogy elolvassa a regényt, egyértelmű, hogy ez az ember olyan kérdésekre keresi a választ, amik kiütik a szemét. Persze ehhez azért minden oldalon ki kellett volna nyitni a könyvet. Ezzel mind magát, mind az egész Wass Albert elleni hecckampányt is lejáratta.
Tételezzük fel, hogy Wass Albert tényleg rossz író, de egy ilyen cikk után nagyon nehéz ezt hitelesen állítani és a célközönséggel elhitetni.
Másrészről meg a Jobbik, hogy pályázatot ír ki, rendben. Az ő ideológiájukhoz közel áll ez a világ, tegyék, ez normálisnak számít. De Nagy Könyves szavazásnál pártként buzdítani az embereket adott író vagy könyv melletti szavazásra többet árt mint használ. Kicsit fanatikusnak tűnik ez a hozzáállás, s bennem egy már csak azértse jellegű dac merülne fel, mert nem szeretek pártkatonának látszódni, s szerintem ezzel a legtöbb ember így van. Különben sincs akkora tétje egy ilyen szavazásnak.