Barikád honlapján találtam ezt a gyűjteményt. Kösz! Remélem mindenkinek tetszeni fog!
Itt idézeteket olvasshatok ennek a nagyszerű székely írónak a műveiből.
Wass Albert
S te mit akarsz csinálni?
Háborút -(…)- Ameddig igazság nincsen ezen a földön, addig csak háborút! Valakiknek pusztulniuk kell!
S ha te leszel az a valaki?
(…)
Akkor a zsidóké, meg az uraké, meg ilyen Durdukás-féléké lesz itt a világ.
(Adjátok vissza a hegyeimet!: 114. old.)
… hogy aki egy uraság szolgálatába elszegődött, és hűséges volt és becsületes: az olyan után, ha meghalt, ház maradt és föld és pénz és jószág, mert az uraságok mellett meggazdagodott a tisztes ember, ha nem is akart. De vajon az irigyek s a lopók, akik felülkerekedtek most az egész világon, vajon azoknak az árnyékában miképpen él majd meg a szegény ember?
(Adjátok vissza a hegyeimet!: 167. old.)
Mert a politika nagyurai csak beszélnek a békéről, de nem akarják a békét, csak beszélnek az emberi jogokról, de félnek az emberi jogoktól. Mert sem a béke, sem az igazság, sem az emberi jogok nem jövedelmeznek nekik semmit, csak az üzletek jövedelmeznek, és egy szegény kis nép igazsága nem üzlet senkinek.
(Adjátok vissza a hegyeimet!: 227. Old.)
Valahol azt olvastam régen, hogy akik az igaz ügyért halnak, föltámadnak megint.(…) S hogy addig és addig támadunk föl, míg végül is győz az igaz ügy. Isten akarata lehet ez, aki nem hagyja veszni a jót, és győzni a gonoszt.
(Magukrahagyottak: Első rész: 63. old.)
Háromféle ember van ebben az országban-(…)- háromféle magyar. Mind a három egyezik abban, hogy elégedetlen a világgal, a kormánnyal, ami ennek a világnak a nyakán ül, a rendszerrel, mindennel. Panaszkodnak, morognak, keseregnek, átkozódnak. Ebben mind egyformák. Aztán egy részük úgy próbálja megoldani a maga bajait, hogy kiszolgálja a hatalmon lévőket. Csatlakozik hozzájuk. Hasán csúszik, farkát csóválja, s ha odalöknek neki egy koncot, s befogadják cselédnek, akkor veszettebb lesz a veszett kutyánál, marósabb a vadfarkasnál, kegyetlenebb az ellenségnél, kommunistább a kommunistánál, csakhogy bebizonyítsa a maga hűségét, és nagyobb koncot kapjon érte. Egy másik részük az ellenkezőjét teszi: feláll a két lábára és verekszik. Védi azt, amiről úgy érzi hogy, az övé. A maga jussát az élethez. A maga jussát a szabadsághoz. A maga jussát ehhez a földhöz, melyen született, s mely a hazája. Verekszik másokért is, mindenkiért. A mások jussáért, a mások szabadságáért. A még csak meg sem születettekért is verekszik. Mindenkiért és mindenki helyett. Aztán van a harmadik csoport, a nagy csoport, amit úgy is nevezhetünk: a nép. Akinek nincsen arca, sem rossz, sem jó. Sem szép, sem csúnya. Se nem hős, se nem áruló. Senki és semmi. Tömeg. Nyáj. Nem tesz se jót, se rosszat. Semmit se tesz. Csak meghúzódik és vár. És mint a fű a rátaposó láb alatt, meghajlik, meggörbed, tűr, mindent eltűr, s amikor tovább lép a nagy láb, akkor lassan felegyenesedik megint. De soha sem egészen. Egy kissé mindég meghajolva marad, készen arra, hogy újra lelapuljon egy másik láb alatt. Érted? Eszébe se jut, hogy tegyen valamit a rátaposó láb ellen, megvágja, megszúrja, küzdjön ellene, kockázatot vállaljon a jussáért, a szabadságért, bármiért… Ez a nagy tömeg. A nagy magyar tömeg. Ez a nép.
(Magukrahagyottak: Harmadik rész: 100. old.)
Ahol szabadság nincs, ott élet sincs
(Magukrahagyottak: Harmadik rész: 103. Old.)
(…) én nem csalok, mert én nem vagyok zsidó.
(Elvásik a veres csillag: 74. Old.)
Látod azt a veres csillagot ott? -(…)
Látom hát-(…)
Hát amiatt fordult föl a világ. Ami ezelőtt a tied volt, az most másé. Ami ezelőtt jó volt, az most rossz. Ami ezelőtt okosság volt, az ma lopás, s ami ezelőtt lopás volt, az most törvény. S mindezt együtt úgy nevezik, hogy szociálizmus.
(Elvásik a veres csillag: 113. Old.)
MAGYAR TESTVÉREM Erdély szomorú földjén! A Te számodra készült ez az írás. Nem regénynek akartam, hitnek, reménynek, nagy, szent bizonyságtevésnek akartam.
Ha nem az lett mégsem, gyarló emberi erőm az oka.
De kérlek, nézd el a gyöngye külsőt s csak önmagadat keressed benne, a csillagfényes úton mindig visszatérő örök feltámadást, Csabát.
Hidd a regét, mint ahogy én hiszem, s szobád falára, szíved falára, életed falára égő nagy betűkkel tűzd fel jelmondatnak a halott költő halhatatlan versét:
“…Így készülünk szelíd háborúra,
mindig magunkért, soha mások ellen,
sót párolunk és vásznakat szövünk,
s míg kisebbítenek, lassan megnövünk!”
Magyar testvérem Erdély szomorú földjén, higgyél Csabában, higgyél önmagadban!
(Csaba: 241. Old.)
Ezek most azt mondják, hogy mi csináljuk a háborút! Hát kérem: kell nekünk háború? Azt mondják, nálunk van a pénz. Hát kérdem én: akinél pénz van, az akarhatja a háborút? Mi? Most tessék megmondani, nem az veszíthet legtöbbet a háborúban, akinek pénze van? Mert kérem! Mit veszíthet ön? Az állatait. Mit veszíthet ön? Az életét. De mi, kérem, az egész vagyonunkat elveszíthetjük.
Márpedig akkor inkább veszítse el maga a vagyonját, mint én az életemet – jegyezte meg az egyik székely az ablaknál.
(Tizenhárom almafa: 169. Old.)
Megérdemeltétek.
Kicsoda? – horkant föl Mózsi.
Ti. Magyarok.
Mózsi elvicsorodott, mint a farkas, úgy nevetett Filimonra.
Tiszta igazad van, hallod-e! Meg kellett volna nyuvasszunk apró korotokban, mint az egereket, akkor nem lenne most semmi baj!
Nana - húzta ki a pakurár a derekát - próbáltátok, de nem sikerült!
Nagyapáink idején kevesen voltatok – adta vissza Mózsi a szót mogorván.
S mért nem tettétek hát, mi?
Mert emberek voltunk. Ez vót a hiba.
(Tizenhárom almafa: 250. Old.)
S akármi is történik körülöttünk, ők tudják, hogy ez a tavasz, közeledőben van már. Mert Isten, aki a kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, nem hagyja elveszni a népeket sem, akik benne hisznek.
(Tizenhárom almafa: 259. Old.)
Elszoktam a rajongástól, eszményeim nem voltak. Sokat voltam azokban az időkben olyan társaságban, amely nem hitt az eszményekben. Kigúnyolt mindent, amit könyvekből szépnek, jónak, nemesnek ismertem meg, s ezt az eszményekkel való gúnyolódást kezdtem megtanulni. Ez a társaság szerette a nagy embereket apró hibákkal lekicsinyíteni, véletlennek tüntetni fel a nagy tetteket s eszmények hordozóit haszonlesőnek bélyegezni. Abban az időben sokat voltunk zsidókkal együtt, s bár nem vagyok gyűlölője semmiféle fajnak, meg kell állapítsam, hogy a zsidók oltották belénk ezt a minden nagyságot lerántó, minden szépséget kigúnyoló szenvedélyt. Nem jöhetett Petőfi úgy, hogy valaki meg ne állapítsa: ’sze’ nem is volt magyar. Ady részeges disznó. Kossuth csirkefogó. (…) Restellem de, bizony nem egyszer gúnyoltuk az istentiszteletet, s papunkat, szegényt. Azért mondom el mindezt, hogy látni lehessen: az irány, amerre haladtam, cinikus, léha lelki pusztulás felé vitt akkor.
(A titokzatos őzbak: 33. Old)
Az állomáson mérges arcú katonák kiabáltak, lompos tisztviselők futkostak, s én tisztán és világosan láttam, hogy idegenek. Idegenek és nem odatartozók, vendégeskednek csak, és bitorolnak valamit. Futkosnak, kapkodnak, kiabálnak. Lomposak és rendetlenek. Céltalanok és mérgesek. Láttam és megértettem, hogy ez nem is lehet másként, ilyenek kell legyenek, mert idegenek, s mert Erdély nem szolgálja őket. Nem tudnak rendet csinálni, mert nem őket jelölte az Isten, hogy rendet tartsanak. Futkosnak, kapkodnak, mert nem tudják, mihez kezdjenek a hatalommal, ami véletlenül a nyakukba szakadt. Mérgesek és kiabálnak, mert nincs a szavaiknak súlya és tekintélye. Céltalanul élnek és hebehurgyák, mindig csak annak a napnak, amelyikről biztosan tudják, hogy az övék, mert a holnap már ijesztő árnyaktól nyüzsög. Lármáznak, mert félnek a csöndtől, mely a földek felől árad, komoran és roppant súlyosan, félnek a hallgató mezőktől, mert hallgatásuk mélyén ismeretlen fekete törvények lapulnak, múltnak és jövőnek, vérnek és kultúrának törvényei. Félnek a házaktól és az utcák néma csöndjétől is, mert mohos kőfalaikon a történelem betűi komorulnak, törvénybe öntve múltat és jövőt, s nincs tudósuk, ki a rejtelmes betűket megfejtse. Tolakodó vendégek ők csupán, s ezt tudják maguk is, ezért rombolnak, dúlnak, gyaláznak mindent, mert nem lehetnek büszkék reá, hiszen nem az övék itt semmi.
(A titokzatos őzbak: 74-75. Old)
De a zászló az mégis valami más volt. Nemcsak egy ünnepi kellék, egy színes rongy, ami ostoba és felfújt szónoklatok a hátteret adja. A zászló, az valahogy mégis valami szent dolog volt. Egy szimbólum. Annak a múltnak a szimbóluma, amelyiknek a révén én, mint magyar, szabad ember vagyok, egyenlő a többi szabad emberrel, aki ezt a földet lakja és más nyelvet beszél.
(Ember az országút szélén: 36. Old)
A könyvespolcomon volt egy díszkötetes magyar történelemkönyv, azt lapozgattam esténként, de ezer évre visszamenőleg sem találtam ehhez hasonlót. Hogy sok háborút elvesztettünk már évszázadok folyamán, azt megtaláltam benne és gyakran előfordult az is, hogy idegen katonaság dúlta végig az országot. De hogy hozzácsatoljanak egy másik országhoz, amelyikhez semmi közünk sem volt, olyasmit nem találtam feljegyezve abban a könyvben.
(Ember az országút szélén: 35. Old)
A hiba ott van, hogy az emberek munka nélkül szeretnének pénzhez jutni és arra vágynak örökösen, hogy osztozkodhassanak azon, ami másé. (…) Már pedig az emberek nem lelkesednek a becsületes munkáért. Jobban szeretik, ha kevesebb fizetést kapnak, de lophatnak amellett kedvükre.
(Ember az országút szélén: 76. Old)
“a bolsevik egy olyan ember, aki elégedetlen, irigy és tele van gyűlölködéssel. Mindenkit gyűlöl, aki nem úgy gondolkozik, mint ő, mindenkit gyűlöl, aki jobb körülmények között él, mint ő és mindenkit gyűlöl, akinek van valamilye. És akit gyűlöl, azt megöli.”
(Ember az országút szélén: 95. Old)