Hát az UFO-kban is kb. annyira hiszek mint a "szabad és független" román bíróságban. Szóval épp azzal van bajom, hogy ott van az a szó, hogy román, ami nálam szinte a hazug szinonímája.
Wass Albert jogerősen háborús bűnös, ezt két éve a Román legfelsőbb bíróság is helybenhagyta.
Úgy gondolom, hogy aki pusztán hevületből, az ügy körülményeinek minimális ismerete nélkül, a jogerős bírósági ítéletek ellenére egy jogerősen elítélt háborús bűnöst véd,
az csak magáról állít ki szegénységi bizonyítványt.
Üdv!Véletlenül kerültem ide a topicra, és felháborodottan olvastam egy korábbi bejegyzést. (mamuci 70). Honnan veszi valaki magának a bátorságot, hogy leháborúsbűnösözze és csupakisbetűvel írja Wass Albert nevét. Ezzel csakis önmagáról állított ki szegénységi bizonyítványt.
A francia forradalom hihetetlen terrorral járt, de azért az előtte lévő feudális királyság se volt fenékig tejföl, főleg egy jobbágynak. Azért oka volt a forradalomnak, nemcsak unalomból rombolták le a Bastille-t.
Én mindenesetre örülök, hogy a születésem nem szorít be egy pozícióba annyira, mint abban az időben, nem szeretnék feudalizmusban élni, ellenkezik az elveimmel.
A francia forradalom mégiscsak demokratikusabbá tette a világot, az áldozatok ellenére is, és azért az jobb egy társadalomnak, ha nem születési előjogok alapján rétegződik.
Te sem gondolod, komolyan, hogy van köze a választásokan Wass felfedezéséhez. Ehhez a rendszerváltozásra és a szabadabb médiára volt szükség.
Abban nyilván igazad van, hogy sokan politikai megyőződésük jelentős részeként kedvelik Wasst, s antiliberális, antiszocialista, antikommunista nézeteik igazolását látják benne. Sokszor joggal.
De Wassnak ettől még vannak más értékei is. Az általa leírt témák irodalmi értékétől függetlenül kibeszéletlen témák, a '45-ös szovjet megszállás alatt a lakossággal történtek, a mai napig nincsenek normálisan feldolgozva se történészi, se művészi szempontból. Wass ritka kivétel, hiánypótló eset, nyilván nem támadhatatlan, már csak a közvetlen személyes tapasztalatok hiánya miatt is. Mégis hitelesnek tűnik.
Én ismerek baloldali megyőződésű embereket is akik kedvelik némelyik regényét. Olyan baloldaliakat, akik hisznek a szocilaista, az emberek minél nagyobb jogi és gazdasági egyenlőségét célul kitűző ideológiában de nem hisznek az ezt erőszakosan elérni kívánó, terrorban, nem azonosulnak a szovjet és más kommunista megvalósításokban. Wass természetleírásait, jellemábrázolásait, életszerű, keserű sorsokat felmutató képességét, a különböző nemzetiségek finom ábrázolását -lásd Funtineli boszorkány sokan kedvelik és kedvelhetik.
Hidd el, nem csak politikai fanatizmusból érdemes Wasst olvasni akkor sem, ha egyesek ezért teszik.
Gondolom, Petőfivel se értesz mindenben egyet, s talán nem szavalnád Londonban, hogy akasszuk fel a királyokat. De ettől még Petőfi érték, akkor is, ha mondjuk rá hivatkozna valaki, amikor megölték az orosz cárt és a családját.
Wast a fentiek miatt kedvelik oly sokan, ha csak egy gyűlölködő, tehetségtelen dilettáns lenne, nem lenne ekkora tábora, hidd el, a jobboldali megyőződésű emberek se mind elvetemült gonosztevők. A kibeszéletlenség miatt divat most, a 40 éves elhallgatás miatt. Egyszer majd a helyére kerül, Jókaiék mellé vagy mögé, mindegy is. De azért több mint egy irodalmi propagandaanyag, megosztja az irodalmárokat, de lehet rajta vitatkozni, s már az is valami.
Wasst egyszerűen csak "leháborúsbűnösözni" pedig végtelenül egyszerű és egyoldalú - ne haragudj, de - primitív minősítés, hiszen konkrétan semmit sem sikerül bizonyítani, és a frissiben kommunistává vált, magyargyűlölő román szervek 40-es évekbeli ítéleteit ne tekintsük már a jogállamiság minden követelményének megfelelő döntéseknek. Nem kicsit vitathatók az állítások, s ma is megvan a politikai érdek, amiért nem lehet ezt valóban tárgyilagosan megvizsgálni.
Úgyhogy addig illesse meg őt is az ártatlanság vélelme.
Megrongálták Wass Albert író síremlékét az erdélyi Marosvécsen (Brincovenesti), az ottani Kemény-kastély kertjében közölte szerda este Nagy Kemény Géza, a kastély egyik tulajdonosa. Elmondása szerint a kő síremlékről ismeretlenek lecsavarozták és elvitték az író portréját ábrázoló, Hunyadi László szobrász által öntött bronz emlékplakettet.
A bűncselekményről a helyi rendőrség értesítette Nagy Kemény Gézát. A rendőrök azt mondták neki: lopás vagy garázdaság történt, esetleg sírgyalázásról van szó.
Úgy tűnik, holtában sem hagynak neki nyugtot. Persze lehet, hogy csak színesfém-begyűjtőkről van szó, ha más rongálás nem történt.
Április 9-én, holnap irány a székesfehérvári ALBA Pláza! Az egykori koronázóváros lesz az első állomása a Duna International Kiadó és a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó által az olvasás népszerűsítésére indított országos rendezvénysorozatnak. Szombaton délután 16:00-17:30 között a Vörösmarty Színház társulata tart felolvasást Wass Albert műveiből az ALBA Pláza bevásárlóközpontban. A művészek után, 17:30-tól a helyi diákoké a színpad!
2011. április 7-én Kőbányán a volt Patakyban Wass Albert: A funtineli boszorkány című drámáját lehet majd megtekinteni este 19.00 órai kezdettel a Főnix Színházi Műhely előadásában. Jegyeket elővételben olcsóbban lehet kapni online is és a helyszínen is. Várunk mindenkit szeretettel!
Van van két eladó jegyem március 18-án 19.30-ra a Thália színház Új Stúdiójába. Wass Albert-est Rékasi Károly előadásával. Szerelmem, Erdély a darab címe.
Milyen igazad van nézd meg mikor nyílt ez a topik 2002-ben mikor felfedeztétek vass albertet ha akkor a vezír nem veszti el a választást akkor lehet,hogy ez nagy bánatába eszében sem jut. Nézd meg van e Mikszát, Jókai ,Arany stb. topik. ugye hogy nem, de kellett a jobboldalnak egy eszménykép,mint mindenben, de miért egy halálraitélt háborúsbűnös.
Megmondom őszintén szégyen vagy nem én nem tartozom a nagy olvasók táborához. Az egyik nagyon kedves barátom mondta, hogy olvassam el az elvész a nyomot, mert nagyon szörnyű időszakon mentem át.
Teljesen megváltoztatott, feltöltött és másként tekintek kicsit a világ dolgaira. Azt szeretném kérni egyszerű emberek révén, hogy ajánljatok nekem még a szerzőtől általatok legjobbnak tartott könyvet és egyéb hazai vagy világirodalmi klasszikust aminek enyire fogyasztható a nyelvezete és ennyire tartalmas.
Végre elolvastam az Adjátok vissza a hegyeimet, bár nekem továbbra is a kedvencem a Funtineli Boszorkány, ismét bebizonyosodott, hogy Wass az egyik legnagyobb XX. századi magyar író volt, zseniális.
A sorozat amit említettél szerintem jó ötlet, már csak anyagi okokból is megéri - az első kötetet megvettem próba szerencse alapon. A minősége teljesen jó - mint a legtöbb könyvnél - bevallom, ilyen árfekvésben másra számítottam.
Monduk arra, kíváncsi vagyok lesz-e rá kereslet,sajnosmégmindigsokanelítélikőt,mintírót-perszeazisjellemző,hogyolyanok,akiknemolvastaktőleegysortsem.
Végre elolvastam az Adjátok vissza a hegyeimet, bár nekem továbbra is a kedvencem a Funtineli Boszorkány, ismét bebizonyosodott, hogy Wass az egyik legnagyobb XX. századi magyar író volt, zseniális.
A sorozat amit említettél szerintem jó ötlet, már csak anyagi okokból is megéri - az első kötetet megvettem próba szerencse alapon. A minősége teljesen jó - mint a legtöbb könyvnél - bevallom, ilyen árfekvésben másra számítottam.
Monduk arra, kíváncsi vagyok lesz-e rá kereslet,sajnosmégmindigsokanelítélikőt,mintírót-perszeazisjellemző,hogyolyanok,akiknemolvastaktőleegysortsem.
Az ára miatt tényleg sokan olvashatják, talán azok is, akik eddig nem nagyon engedhették meg maguknak, hogy több WA kötethez jussanak hozzá, majd meglátjuk.
Mondjuk az első kötetre biztosan beruházok - Adjátok vissza a hegyeimet! :)
Díszkötésben megjelenik kéthetente 30 Wass Albert(majdnem teljes) életműve kötetenként 1490,- Ft egységáron.
Ha valakinek még hiányzik, most itt a lehetőség.
Azért az furcsa, hogy a Kard és kasza 4 kötetben jelenik meg, de a legfurcsább az, hogy az egyébként 3 önálló regényből álló Funtinelli boszorkány is 4 kötetben jelnik meg.
Nem tudom, hallotta-e valaki a barátokköztös Rékasi Károly W.A. estjét szombaton Rákoskerten. Felemelő, nagyon szép előadás volt. A Koltay filmből vett bejátszások mellett az előadás Wass Albert amerikai éveire fókuszált, elsősorban a Németországban maradt feleséghez és az Erdélyben maradt kedveshez írt levelekből és egyéb prózából és versekből hallottunk részleteket. Az est végén megérdemelten dübörgött a vastaps, amely meg is hatotta a művészt, magam az előadás közben is könnyeztem néha, nem azért, mintha bármi érzelgősség lett volna benne, hanem azért, mert annyira emberi volt. Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Nemrég olvastam a Funtineli boszorkányt. Nagyon lenyűgöző, reális elemekkel vegyített romantikus, meseszerű történet, amely újra Erdélybe kalauzolja vissza az olvasókat.