Bocs, hogy erős késéssel - az 1 hét helyett legalább hat -, de munka miatt nem volt rá időm előbb:
Meg vagyok én áldva!
A fenti kifejezés Lőrincze Lajos egyik írásának címe. (Az Emberközpontú nyelvművelés című tanulmánykötetben jelent meg, Magvető Kiadó, 1980.) A cím nyelvi példával jelzi a tanulmány témáját: a határozói igenév és a létige kapcsolatával szerkezet használatának kérdését. A kérdés tehát az, helyesek-e az ilyenfajta kifejezések: a levél meg van írva; az ügy el van intézve; meg voltunk nyugodva; nem leszünk kétségbeesve. Lőrincze Lajos - mai nyelvművelő irodalmunk véleményével egyetértően - arról tájékoztatja olvasóit, hogy a határozói igenév és a létige kapcsolatával alkotott szerkezet egyike a magyar nyelv szükséges, tehát helyes kifejezéseinek. (kiemelés tőlem)
A tájékoztatás azért volt időszerű, mert a régebbi nyelvművelő irodalom számos korlátozó, sőt tiltó szabállyal igyekezett kiiktatni ezt a szerkezetet nyelvünk kifejezéskészletéből. A "germanizmus" alaptalan vádjával szemben népköltészetünk alkotásai, valamint költőink, íróink művei is tanúsítják, hogy ez a szerkezet a magyar nyelv múltjában és jelenében egyaránt élő, használatos kifejezésmód: (idézetek, ezeket nem írom le).
Az említett idézetek nemcsak azt bizonyítják, hogy a létigével összekapcsolt határozói igenév magyaros szerkezet, hanem azt is, hogy sokféle jelentésárnyalat kifejezésére alkalmas. Ez a megállapítás azonban nem általános érvényű. Egyrészt: vannak olyan igék, amelyekkel nem lehet ilyen szerkezetet alkotni. Másrészt: a szóban forgó szerkezet használata csak akkor helyes, ha valóban sajátos jelentésárnyalatot (jelentéstöbbletet) fejez ki. A címül választott kifejezés például mást jelent, mint a következők: engem megáldottak; megáldott az Isten; áldott vagyok. A tréfásan panaszkodó felkiáltás helyesen így hangzik: Meg vagyok én áldva!
Rácz Endre - Takács Etel: Kis magyar nyelvtan, Gondolat Könyvkiadó, 1987.
ISBN 963 281 835 1
B+ olvasad mán el mégeggyszer,ezzel télleg befelyezttetem eztet az idióta vitát he.
mán midég csak szelektyív az tekkinteted van a dógokra?
Megbünteteöm magam ha mégegyszer szólok hozzád me igencsak a platódra kerülök az meg mentálisan káros.
Aha. Ezek szerint vagy olvasni nem tudsz, vagy magyarul.
Csak idéznék:
"A germanizmus vádja természetesen nem igaz, a szóban forgó szerkezet a rokon nyelvekben is megvan, ősi eleme nyelvünknek. Ezt régi nyelvi, népnyelvi és irodalmi példák tömkelegével lehet bizonyítani..."
De nyugodtan idézz ide egy német vagy angol határozói igeneves szerkezetet. Repesve várom. Vagy akár azt a kifejezést e nyelveken, hogy határozói igenév.
Nemrég hallottam,mikor Kovácsot pont erről kérdezték.
Azt mondta,mindenképp visszaállítják a heti ülésezést.Kidolgoztak vmi szankciós rendszert,a távolmaradások ellen.
Nagy pénzlevonásokra célzott,ezzel.
Az utazásait is ezt figyelembe véve kívánja szervezni,már amelyiket lehet.
A 2/3-os szavazásokra szerinte ritkán kerül sor amúgyis,ezekhez meg mindenképp úgyis tárgyalni kell az ellenzékkel.
Szvsz,nem lesz könnyű dolguk,az biztos.
vagy hajlando egyutmukodni az ellenzek a parlamentben (ahogy igertek ugyebar), vagy ki kell jelenteni, van parlament ellenzek nelkul is :))))))))))))))))))))))))
az a ti nagy szerencsetek fijjug, hogy a szocik nem abbol a gengszter fajtabol vannak csinalva, amibol ti...
A nem 2/3-os törvényekkel is baj lesz, és azok sokkal fontosabbak, mivel a 2/3-osakat a tapasztalat szerint lehet halogatni, de mindent azért talán mégse.
A koalíció nyilván vissza fogja hozni a heti ülésezést, hiszen percenként háromszor elmondta, hogy a háromheti milyen antidemokratikus. Viszont ki kell találnia valamit, mivel technikailag nem tudja biztosítani a stabil többséget minden egyes alkalommal. Ehhez ugyanis nekik ott kell lenniük, az ellenzéknek pedig nem, így az ellenzéknek sokkal könnyebb. Ha látják, hogy kevés a kormánypárti jelenlevő, egyszerűen nem nyomnak gombot, ehhez nem kell sokan lenniük, és máris elakad a törvény, jó hosszú késedelmet szenved.
Valószínűleg a kormányoldalon ki fognak majd találni valami köztes megoldást, pl. havonta lesz egy igazi ülés, ahol törvényekről is lehet szavazni, és erre minden kormánypárti elmegy, a többi meg lesz az anyázós ülés, ahol csak az van benn, aki beszél, meg esetleg a következő, aki addig rendezgeti a papírjait...
Amíg az itt vázolt problémák nem lesznek megoldva,addig a kockák nem lesznek elvetve!/:)/
Remélem számodra is elfogadható stílusban fogalmaztam,most pedig alámerülök,és kibekkellek.
A germanizmussal kapcsolatos süketelésedet pontosan a linkelt cikked cáfolja.
Tudod, az ilyen nyelvészfélék feltételezik, hogy a felnőtt magyar emberek tudják ragozni a létigét minden időben és módban. Ezért nem is írnak példát, csak a jelen idővel. Úgy gondolva, hogy értelmes ember megérti, hogy a többi igeidőben is működik, mert ha nem így lenne, kiemelnék, hogy csak jelen idővel használható. A szótárban sem szerepel egy ige vagy főnév összes ragozott alakja, de az nem jelenti azt, hogy azok nem léteznek.
Mondom: értelmes ember. Most dönthetsz, az vagy-e vagy sem.
Igen, a germán nyelvek annyira ismerik, hogy még szavuk sincs a határozói igenévre (a gerundium ugyanis nem az - a latinban van valami adverbium verbale (tudo, nem germán nyelv), de nem vagyok biztos benne, hogy ott is nem egy utólag alkotott összetétel-e - mint mondjuk az ókorban nem ismert állatok latin neve -, de a németben meg az angolban nincs is rá szó).
Akkor a 96-os állításoddal szemben a germán nyelvek kifejezetten ismerik az ilyen megfogalmazásokat.
A cikkben viszont változatlanul nem találtam jövőidejű fordulatot.
"A probléma tehát egyhamar nem lesz megoldva."
Na, még valami neked:
határozói igenév és a létige kapcsolata E kapcsolat akkor helyes, ha a határozói igenévvel állapotot fejezünk ki. Ilyenkor nem használható helyette melléknévi igenév.
Bachát László: Magyar nyelvi műszótár
Ez ugyan nem tankönyv, csak "segédkönyv a magyar nyelvtan tanulásához és tanításához, diákoknak és tanároknak egyaránt."
Egyébként hoznék egy példát, talán te is hallottad már:
A kocka el van vetve.
Szerinted ez is helytelen?
Most épp nincs nyelvtankönyv a közelemben, de ígérem, keresek egyet, és idézek belőle, de erre csak valamikor a jövő héten lesz időm.
Amennyiben orgazmust okoz neked ha engem oktatsz(nem tudom mire föl)akkor örüljél.Nekem még megy hagyományos módon.Kérlek hagyjuk már abba!
Különben b... meg ha ilyen k... okos vagy, idézzél már abból a tankönyből. Pontos forrás megjelöléssel, amíg ez nem megy, úgy kérlek helyezd a nagy arcodat a megfelelő farpofák közelébe(tudom ajánlani az enyémet). Legközelebb akkor válaszolj ha idézel a megfelelő helyről,oly pontossággal ,hogy az ellenőrizhető legyen!
Nem sértegetlek, csak a MN szerkesztőiből nézek ki ekkora hozzáértést (országos napilapról volt szó, ahol megjelenik publicisztika is, tehát bulvársajtó kizárva). Oktatni viszont kell téged, mert a tudásod erősen hiányos. Ha én nem győztelek meg, vegyél egy nyelvtankönyvet, hátha az meg fog győzni.
Azt meg, hogy gimazista vagy, nem én találtam ki. Te állítod magadról. Én az adataid közt olvastam.
Biztos,hogy a pénzbeli juttatásokat,nyudíjemelés,pedagógusok,stb ők is megszavazzák majd.
Viszont ezeknek a hatása,mondjuk infláció,az már a kormány felelőssége.
Ez utóbbit én sem szeretném,és remélem nem is így lesz.
csak az országnak ártó, népnyomorító törvényeket nem fogják megszavazni. Miután az MSZP csak ilyen törvényeket képes előterjeszteni, valóban igaz, hogy "2/3-os döntések sose lesznek meghozva".
Arról mi a véleményetek, hogy a Fidesz besétált a saját csapdájába. Ui. végig azt ugázta, hogy " nem szavazta meg". Amikor majd, egyébként természetes módon, ők sem szavaznak meg törvényeket, akkor mit fog majd Ovi mondani? NEM SZAVAZTUK MEG!.-)))))
Ez az országos napilap nem a Magyar Nemzet volt? :-)
Egyébként egy szerkesztő is lehet hülye, kevés köztük a nyelvész (másrészt az is igaz, hogy nem minden igével használható a szerkezet, ilyenek pl. az ikes igék). Mellesleg volt időszak (kb. 5 év), amikor én is tengettem újságíróként (is) az életem, van némi fogalmam a szakmáról :-)
Szerintem inkább a stílussal lehetett baja, meg valóban a helyesírással, a vesszőket úgy dobálod szét, mintha kaptál volna egy marékkal, hogy ennyit kell felhasználni, aztán teljesen véletlenszerűen szétszórod (valamint a te kisbetű, tudom, udvariasság, meg ilyenek, de nagyon erőltetett és régies nagybetűvel írni).
A címben nem fordulat, hanem nyelvtani szerkezet van, ún. határozói igeneves szerkezet.
Az anyagit? Írsz egy mailt, hogy nincs pénzed nyelvtankönyvre, aztán valahogy eljuttatom (a könyvet :-)
Nyelvit nem ígértem.
Hát, a nyelvi fordulatok már csak ilyenek :-), azért vannak, hogy meglepjenek vagy lenyűgözzenek. :-)
Ui.:
Csak most néztem meg, hogy még gimis vagy - biztos nem vettétek még ezt a részt, de kérdezd meg nyugodtan a magyartanárodat.