Elutasította az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtök esti ülésén azt a két beadványt, amelyeket az országgyűlési választások szavazatainak részbeni, illetve teljes körű újraszámolása érdekében nyújtottak be.
A Mádl Ferenc államfőhöz eljuttatott, s tőle az OVB-hez megküldött 100 ezer körüli aláírást tartalmazó indítványt, amely konkrét bizonyítékok nélkül a szavazatok országos újraszámolását kezdeményezte a vélelmezett törvénysértések miatt, egyhangúlag vetették el.
A MIÉP által ugyancsak konkrét bizonyítékok megjelölése nélkül szorgalmazott megoldást, nevezetesen, hogy Budapesten és vidéken 2-2 szavazókörben szúrópróbaszerű teljes körű szavazatellenőrzést tartsanak, csak a párt és az FKGP delegáltja támogatta, a jelenlévő 9 másik tag elutasította azt.
Az OVB tagjai abban egyetértettek, hogy mindenkinek alkotmányos joga, hogy ügye érdekében petíciót nyújtson be az illetékes hatósághoz. A választási törvények azt azonban a választás előtti és az azt követő 41. napon belül nem teszik lehetővé, hogy hivatalos aláírásgyűjtést folytassanak népszavazás vagy népi kezdeményezés érdekében.
Az OVB végül is a választásra és a testület hatáskörére vonatkozó törvényi szabályozás alapján nem látta megalapozottnak az országgyűlési választás első fordulója eredményének újraszámoltatását.
Aztán a százezer aláíró honnan a retekből tudja, hogy választási csalás történt? Mert a Csurka mondta? Azt is mondta, hogy 15-18 %-ot kapnak. Aztán csak 0.94 lett belőle. Ezek még hisznek a mesékben?
Csütörtök délután egy állampolgár átadja a köztársasági elnöknek azt a 100 ezer aláírást, amelyben azt követelik, hogy országosan kézi számlálással ellenőrizzék a választások szabályszerűségét - jelentette be a MIÉP elnöke. Csurka István azt javasolja, hogy két vidéki és két fővárosi kerület teljes szavazatállományát számolják újra, mintavétel gyanánt, hogy "eloszlassák a társadalomban meglévő óriási bizalmatlanságot".
Ha az újraszámlálás eredménye módosulást hoz, akkor alapvető bizonyíték, ha nem, akkor megnyugtatták a társadalmat - mondta a MIÉP elnöke, hozzátéve: ezt a javaslatot felvetette az EBESZ választásokat figyelemmel kísérő megfigyelőcsoportja vezetőjének is.