Amúgy persze bennem is kisebb megdöbbenést váltott ki, amikor láttam, hogy Zorán azzal a sok félelemtől reszkető jóemberrel egy színpadra áll ki a Budapest Klezmer Band előzenekaraként (Koncert a köztársaságért rendezvény , ha esetleg túl burkolt lettem volna). Mindamellett nem kezdem el szekálni, semmi okom rá, ilyen társaságba keveredett, kész. Tolerálom a dolgot, de ugyanezt elvárnám fordított helyzetben a tőlem eltérő politikai nézeteket vallóktól is. De az ő hangadóik annál sokkal kisszerűbbek, hogy magukban tudnák tartani a másként gondolkodás láttán ébredő féktelen iszonyatukat.
Biztosan igazad van, de most azt hiszem, ez egy felülről irányított akció, annyira sokrétűen aljas, hogy azt egyszerű lelkes MSZP-aktivista libuskák/fütyikék nem tudnák kitalálni.
Nekem rögeszmém, hogy az állítólagosan lejárató kampányanyagokat egyáltalán nem pártszinten terjesztik. vannak aktív emberek, akik valamit tenni akarnak, és ezt látják célravezetőnek. Holott a fénymásolás az egyik legdrágább soxorosítási megoldás. Ha pártszinten menne ez akkor nyomdai úton állítanák elő ezeket az anyagokat.
Ami meg a médiasztárokat illeti, ők is emberek...de a megítélésük a szokásos kettős mérce alapján történik...
Vegyétek észre, hogy a baloldalnak nevezett hatalmi érdektömörülés köreiben hisztérikus rohamokat vált ki, ha valaki másképp gondolkodik, főleg ha az illető köztiszteletben álló személyiség. Ezt meg kell magyarázni saját maguknak is, kézenfekfő magyarázat pl., hogy a hatalom egyszerűen "megvette" az illetőt (mondjuk Egeret is - a könnyeivel együtt persze drágább volt :-).
Épp ma olvastam a www.nol.hu-n, hogy az ifjú baloldaliak elkezdték begyűjteni a - valljuk be, rájuk nézve igencsak kompromittáló, és ráadásul igazságokat tartalmazó - Fidesz-es röplapokat, mondván, el kell takarítani a hazug kampányszemetet. A csak tonnaezrekben mérhető papírmennyiséget a MÉH-be adják majd be, és az ebből befolyó összeget a szegény gyermekek élelmezésére ajánlják majd fel. Szívszaggató, hogy ezek a srácok mennyire érzékenyek szociálisan. Az egész pedig a kommunista szombatok hangulatát idézi (fém/papírgyűjtés, oszt irány a MÉH).
A sztorinak két üzenete is van:
1. Ahelyett, hogy kampányanyagokra költi az állam pénzét a Fidesz, karitatív célokra is áldozhatná. Szép párhuzam tapintható ki az Országimázs kontra Magyar Bálint lélegeztető motívummal.
2. (és ez a súlyosabb) Az ún. baloldal nem tűr meg semmiféle ellenvéleményt. A fiatalok máris előrevetítik a cenzúra sötét képét. Nehogy már eljusson a tömegkhez a másképp gondolkodók által megfogalmazott kritika! Főleg ha az igaz!
Higgyétek el, kezdhetünk aggódni a szólászabadságért...
Erről olvastam egy nagyon hülye véleményt, miszerint ők már 10-12 éve felvállalják az SZDSZ-t
és hogy Egerszegiék csak most áltak ki.
Szvsz. ez azért hülyeség mert attól hogy ezek az
emberek nem akartak soha politikával foglalkozni
(ezt mindannyian elmondták)attól mág lehetett
véleményük a dologról.
Most hogy ilyen rosszul áll a Fidesz,valamit tenni
akartak.
Milyen érdekes. Megszólják Kovács Kokót, Egerszegi Egérkét, hogy a Fidesz rendezvényen jelenlétükkel nyíltan megvallották hovatartozásukat. Vajon Jancsó Miklós, Bodrogi Gyula, Bródy János, és mások mennyiben mások, ők miért nem feketeseggűek, amikor nyiltan felvállalják hovatartozásukat azzal, hogy pártrendezvényeken jelennek meg.