Most, hogy a privatizáció 'leállítása' megint szóba került, egyet kerestem a neten, s lám, mit találtam.. :)
"
Kiválasztottak
A tizenkét volt állami gazdaság között szerepelt a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Rt. és a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság Rt. Az elsőt illetően az elmúlt hetekben napvilágra került, hogy Nyerges Zsolt, a Várhelyi-per egyik védője és sok más szállal a Fidesz alapítóihoz kapcsolódó ügyvéd – miután az ÁPV Rt. delegáltjaként bekerült a társaság igazgatóságába – rögtön esélyessé vált arra, hogy az MFB Rt. által nyújtott igen kedvező, húszéves lejáratú hitel segítségével jelentős érdekeltséget szerezzen az állami gazdaság jogutódjában. A társaság döntő hányadát pedig Papp József, volt katonatiszt vásárolhatta meg, akit a sajtóhírek (HVG, Magyar Hírlap, Világgazdaság, Népszabadság) szerint a szolnoki fideszes érdekkör szemelt ki erre a feladatra. A herceghalmi privatizációban két felcsúti – a településhez a miniszterelnök kötődése jól ismert – vállalkozó neve bukkant fel, Bognár Sándoré és Flier Jánosé, utóbbi a helyi futballpálya-beruházáshoz is kötődik.
Ahhoz, hogy az ügyletek a benne érdekeltek számára rugalmasan alakulhassanak, néhány szabályozási módosításra vagy éppen „feledékenységre” is szükség volt. Például arra, hogy a privatizációs pályázaton induló „dolgozók” közé lehessen sorolni a nemrég kinevezett igazgatósági tagokat is, illetve hogy az igen kedvezményes állami hitel felvételének kritériumai között ne szerepeljen tiltásként a közvetett tulajdonosok részvényeinek szabad adásvétele. No és persze szükség volt arra a tavaly tavaszi kormányhatározatra, amely lehetővé tette, hogy az állami gazdaságokat az ÁPV Rt. ellenszolgáltatás nélkül adja át az MFB-nek. Az ügy márciusban Polt Péter legfőbb ügyészhez került. Immár tizenöt kérdésből álló beadványában Keller László arra is felhívta a figyelmet: ha az MFB-nél lesz az összes részvény, megszűnik a közvetlen állami tulajdon. Ebből viszont az következik, hogy a cég az új földtörvény értelmében nem szerezhet földtulajdont. Az érdekeltek ezt a szabályt egyetlen állami kézben maradt részvénnyel próbálják kikerülni.
Hat szo se rola, hogy sok komcsi, meg komcsi ugynok volt az Orban kormanyban, de hogy szocit raktak volna az MFB elere?
Na ja...
Most mar lathato miert vittek keresztulazt a torvenyt a mszp/szdsz ellenere, hogy az MFB-t ne lehessen ellenorizni, es bianco felhatalmazasa legyen barmire!
Nyomozást rendelt el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) ismeretlen tettes ellen 12 állami mezőgazdasági társaság magánosítása ügyében - közölte Garamvölgyi László az MTI-vel szerdán. Az ÁPV Rt. 21 milliárdot bukott az ügyleten: ingyen odaadott a cégeket az MFB-nek, mely kedvező fizetési feltételekkel, kedvezményesen adott túl rajtuk. A KEHI semmisnek nyilvánította a tranzakciókat.
"
Nyomozás indult 12 agrárcég privatizációja miatt
Index
2002. október 16., szerda 17:13
Nyomozást rendelt el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) ismeretlen tettes ellen 12 állami mezőgazdasági társaság magánosítása ügyében - közölte Garamvölgyi László az MTI-vel szerdán. Az ÁPV Rt. 21 milliárdot bukott az ügyleten: ingyen odaadott a cégeket az MFB-nek, mely kedvező fizetési feltételekkel, kedvezményesen adott túl rajtuk. A KEHI semmisnek nyilvánította a tranzakciókat.
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének!
Nyomtatható változat a támogatásával
f i z e t e t tp o l i t i k a ih i r d e t é s
Az ORFK szóvivőjének tájékoztatása szerint a rendőrség - a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) feljelentése alapján - különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett alapos gyanúja miatt rendelte el a nyomozást.
Az MTI úgy tudja, hogy a cégek eladásának vizsgálatában a KEHI megállapította: az ÁPV Rt.-t 20,67 milliárd forintos vagyonvesztés és kár érte a törvényellenes privatizáció miatt.
Az MFB keresztül adták el a cégeket
A KEHI vizsgálata szerint az ÁPV Rt. 2001-ben térítésmentesen adott át 12 állami tulajdonú mezőgazdasági társaságot a Magyar Fejlesztési Bank Rt.-nek (MFB). Ezt követően az MFB kedvező fizetési feltételekkel, kedvezményesen értékesítette a társaságokat.
A KEHI szerint az ÁPV Rt. és az MFB között létrejött tranzakció jogszabályellenesen jött létre, ezért - a hivatal megállapítása szerint - azok semmisek.
A KEHI október 10-re készítette el az FVM-hez tartozó agrárcég vizsgálatáról szóló jelentést. Akkor Sepsey Tamás, a hivatal elnöke kijelentette: a körülbelül 600 oldalas jelentés a Concordia Közraktározási Rt.-nél, a GMS 96 Kft.-nél, a Tartalékgazdálkodási Kht.-nál, az ATEV - Állati Fehérjefeldolgozó Rt.-nél, és a szegedi Gabonakutató Intézetnél végzett vizsgálat megállapításait tartalmazza"
Milyen igazad van, és mégis milyen mélyen hallgat az ügyről mindenki. Persze az MH még nyomatja a részleteket, de valaki tényleg észbekaphatna mán a kormányváltó pártok házatályán is.
Hát nem furcsa, hogy nincs itt egy jobbos asztaltárs sem? érdekes, hogy őket nem izgatja a dolog. Hun vannak drága MIÉP-es kartácsaink, akik önnön vérükkel védenék meg a hazai termőföldet?
Nem értem. Pedig ez a téna fontos lenne...
nem arról van itt szó, hogy újdonság vóna a dolog. A következményeit próbáljuk taglalni, vagyis azt, hogy mekkora adag mihezképest van a síbolás mögött. Elég szépen levezettük, hogy ez nem eccerű lopás, hanem nagyon komoly időzített bomba, merthogy az egész parasztságunkat érinti.
Ez a dolog önmagában is több kárt okoz, mint Torgyán 3 éves regnálása...
kartácsok,
A bayer lumpenprolis topikban írtam, de annyira beleszerettem a saját 5letembe, hogy ide is beteszem:
"Mostan az van ám, hogy a lumpenprolik jó eséllyel foglyák eldönteni a szavazást. Bayer úr jól lássa, istánlom, merthogy ők azok, akik tuttira semmit sem kaptak a Fidesztől az elmúlt 4 évben. No, meg a lumpenagrárproletárok, akik nagy örömmel értesülhettek a minap, hogy amíg ők nem kapnak egy kanyi hitelt sem, addig a Fideszfijjúg által kisíbolt 12 Állami Gazdaságnak milliárdos hiteleket folyósít az ország bankja.
A Fidesz sikeresen megteremtette a munkás-paraszt hatalmat, legalábbis a választások idejére :-))) "
Szóval az van, hogy az elmúlt években a lumpenprolikon kívül a mezőgazdaság amásik nagy vesztes, azzal a különbséggel, hogy a mg.-tól netto el is vettek. Eddig csak pénzt, mostmár lehetőséget is....
Eszembe jutott még valami. A 12 ÁG kisíbolása nem csak azért fontos, mert tönkreteszi a magyar parasztot (v.ö. agrárproletár), de lehet még legalább egy dolog miatt izgalmas.
Nézzük meg, mire is tették rá a kezüket a fijjúg. Építőipar - tudjuk.
Média: ez mán zavarosabb, de mintha a Dojcs Tomi családjáé vóna valamelyik rádió, tán a Bridge, no meg állítólag a TV2-be is bele akartak vásárolni.
Ipar: Ilyesmi nincs kis hazánkban, ezzel nem köll foglalkozni.
Ingatlan: csak a jó ég tuggya....
Pénzügyi szektor: erről is hallottunk ezt-azt...
És koronának ott amezőgazdaság.
Miért is fontos a 12 ÁG?
Mert ezek zömmel komplett termelési rencerek, vagyis
A)akár önellátók is tunnak lenni, vagyis, kis túlzásssal energiján és munkaerőn kívül jelenleg nemigen kell venni semmit (esetleg 1-2 gépet, azt is hitelből, mert NEKIK van, ugye), ergo nem függenek annyira a piac mozgásaitól, mint a kisebbek, sőt ármeghatározók is lehetnek
B)Amit megtermelnek, azt ugye el is kell adni. De kinek és mennyiért? Ha a fijjúg árkartellt csinálhatnak a felvásárlási oldalon, akkor ugyanezt megtehetik az értékesítési oldalon is. Ráadásul, a terményeket és atermékeket fel is kell dolgozni. Ehhez is kell kapacitás. Vajon, miért ül Balogh "Lecsókirály" Gyula a fityisz padsoraiban????
"2002 04 16. lmTIFelülről épített monopóliumok a mezőgazdaságban "Miután a 12 nagy értékű állami gazdaságot áron alul, kedvezményes halasztott fizetéssel juttatott az állam magánkezekbe, e gazdaságokat további állami hitel milliárdokkal képessé tette arra is, hogy versenytársaikat - a családi gazdaságokat, kisebb tőkeerejű mezőgazdasági vállalkozásokat - tönkretehessék.
Ezután a gazdasági monopóliumukkal élő volt állami gazdaságok már érvényesíthetnek olyan magas élelmiszer árakat is, amelyek a lakosság számára még igencsak borsosnak számítanak.
A versenybe beavatkozó állam tehát nem csak az önerőből gazdálkodó mezógazdasági vállalkozók tízezreit fosztja meg piacaiktól, hanem a vásárlókat is kiszolgáltatja e vállalatóriások kényének-kedvének" - áll a Temelők és Fogyasztók Szövetségének közleményében "
Kormányközeli helyekről cáfolják, hogy visszaélés történt volna az államigazdaságok körül
Munkatársunktól:
Az Állami Vagyonügynökség és az FM illetékesei egyhangúan cáfolták, hogy törvénysértő lett volna a tartósan állami tulajdonban maradt 12 ÁG értékekesítése. Mint azt munkatársunknak elmondták, a Slecht Csaba nevével fémjelzett, 150 milliárd forintot meghaladó összértékű MFB hiteleket ugyan megkapták az új tulajdonosok, ám annak, hogy a Felcsút SE tulajdonosai is benne vannak a cégek tulajdonosi körében, nincs köze sem Orbán Viktorhoz, sem a miniszterelnök édesapjához. Minisztériumi illetékesek ugyanakkor elmondták, továbbra is fennáll annak a veszélye, hogy a társaságok külföldi kézbe kerülnek.
Esse jó derága gazduram, mert akkor meg a városi népek mongyák azt, hogy: Hurrá, ócsóbb a hús!
Valami olyasmi köllene ami megragad az emberekben. Most papolt éppen Vityka a pénztőkéről, ezt köllene összefüggésbe hozni ezzel a züggyel. Valahogy úgy, hogy azér' nem köll neki a külföldi tőke, mert ami van, azt is ő akarja szétosztani a felcsút focicsapat között.
Ha az lenék akkor aztat mondanám, hogy elkelt mostan Herceghalom meg Gödöllö Pest megyében és ketten együtt csinálják a itten a legtöbb disznót.
Ennyi pénzzel a zsebükben, holnaptól 20%-al olcsóbban aggyák, mig csak a paraszt tönkre nem megy.
Az mondjuk lyó esetben 1 hónap::))
Szóval holnap után vagy 21%-al adja olcsóbban paraszt vagy a nyakán marad.
Nincsen akkora kokárda a földön és ollan kisgazda, hogy ezután a szöveg után aztat még feltegye a lajbira::))
Látod gazduram, hiába igaz amit írsz, még az se érdekes túlzottan, hogy loptak - néhány milliárdra már fel se kapja a fejét a zember -, hanem hogyan magyarázod el? Szebben szólva kommunikálod?
Az könnyen érthető - mégha nem is igaz -, hogy a bűnözők a szocikra szavaznak, és ha ők nyernek kiengedik őket. Ezt megérti Mari néni, de tán még a részeges ura is. Az is könnyen érthető, hogy ezek a mocskos kommunisták csalnak a választásokon - speciel ez sem igaz.
Te meg gyüssz a halasztott fizetés, fedezet, kartell, monopólium, árelőny, mifene szavakkal. Egy eccerű lopásról van szó, amit csak többoldalas elemzésekkel lehet valószínűsíteni, a bizonyítás néhány tízezer oldal. Ezt tudod min lehet lemérni? Például amit az Áderpánik topikban írogattam. Két-három mondattya vótt összesen Ádernek, de azt érdemben cáfolni csak 8-10 extra hosszúságú hozzászólással tudtam.
Ugyanez a helyzet itt is. Ha szóba kerül a dolog? A magyar mezőgazdaság megmentőinek szerepében tündökölhetnek - glória nem kizárt -, lám: mekkora hiteleket adtunk a mezőgazdaságnak. Erre köllene egy maximum 2-3 mondatos slágfertig fogalmazást kitalálni, ami elmogya a lényeget: A fijúgg már nem csak a bányában dolgoznak.
Mer ugye az elemelt Rt-k földje mostan csak bérlemény, tán a Nemzeti Földalaptól és én lyóhiszemüen aztat gondolom, hogy ilyen suskus esetén, nem adná ismét bérbe a földet, ha egy osztrák jönne RT-t venni.
De az anyukám szerint ez attól van, hogy zsenge koromban igen óvatlanul bánt velem::)))