Keresés

Részletes keresés

kéremszépen Creative Commons License 2002.04.15 0 0 3
Dr. Kövér László

1938.április. 25-én születtem Szikszón munkás családból. Gyermekéveimet Vizsoly községben töltöttem. Középiskolába Miskolcon és Abaújszántón jártam. A középiskola elvégzése után 10 évig a diósgyőri kohászatban dolgoztam fizikai munkásként. 1967-ben ifjúsági vezető lettem a sátoraljaújhelyi járásban, majd 1970-től a városi pártbizottság titkáraként, 1977-től a városi tanács elnökeként dolgoztam. 1983. január 1-jétől kineveztek a szerencsi Járási Hivatal elnökévé. 1984-ben Szerencs város tanácselnökévé választottak. 1987-től vállalati, intézményi jogászként, 1992-től 1998-ig, nyugdíjba vonulásomig községi jegyzőként dolgoztam.

Munka mellett szereztem felsőfokú politikai és katonai végzettséget, elvégeztem az állam- és jogtudományi egyetemet. Nős vagyok, két felnőtt családos fiam és két unokám van. Feleségem egy iskolában gondnok.

Életpályámat meghatározta az a 10 év, mit a diósgyőri kohászatnál töltöttem. Itt megtanultam, hogy munkásemberek gyermekeként mindig a munkások, a dolgozó emberek érdekeit kell szolgálni. Ezt tettem mindig életpályám során, ezt kívánom tenni a jövőben is. Vallom azt, hogy értékalkotó munka és az azt végző ember az elsődleges.

A zempléni dolgozó emberek érdekeinek szolgálatát megtisztelő feladatnak és élethivatásomnak tekintem.

Dr. Kövér László

kéremszépen Creative Commons License 2002.04.15 0 0 2
kéremszépen Creative Commons License 2002.04.15 0 0 1

Dr . Kövér László munkáspárti képviselő

MajomEmber Creative Commons License 2002.04.15 0 0 0
0
; ez a topic ertelmere is vonatkozik . . .
kéremszépen Creative Commons License 2002.04.15 0 0 topiknyitó
forrás

Dr. Kövér László a Munkáspárt színeiben indult, de kiesett

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!