Keresés

Részletes keresés

HORI Creative Commons License 2002.04.15 0 0 64
"Nekem 1 MIEP-es is sok. Amiben benne vannak,attol elmegy az etvagyam. Ez a csodálatosan megteritett, inycsiklando etelekkel tele asztalra hasonlit, melyen van egy icipicike darabka szar."

Neked szar. Nekem ínyencfalat.

"Állampolgári jogom, hogy a köztévé jelezze nekem, miszerint x számu MIEP-es jelen volt, mit lobogtatott, mit énekelt, mit kiabált."

Tájékoztatnék mindenkit, hogy valóban voltak MIÉP zászlók a rendezvényen. Már sokan leírták, hogy kb. 5000 MIÉP szimpatizáns vonult át a Szabadság térről a Kossuth térre, ahol az FVM előtt álltak meg és visszanyúltak a Báthory utcai torkolatig.
A rendezvény folyamán néhány rendező elérte, hogy néhány MIÉP zászlót levegyenek. Talán ebből adódhat, hogy ki ennyi, ki annyi MIÉP zászlót látott.

Ja és ezeket onnan tudom, hogy az elnök úr (Cs.I.)kiséretében álltam, tehát pontosan tudom mi történt.

zsuzsa!

Ugye a köztévében azt is sikerült értelmezned, hogy kedvenc MSZP/SZDSZ párosod azzal a Munkáspárttal fog együttműködni a 2. fordulóban (esetleg még azután is), melynek elnöke háborús bűnösöket és diktátorokat támogatott személyesen; ezzel is buzdítva a szövetségeseink (NATO országok) és képletesen hazánk elleni harcra?

Előzmény: zsuzsa (46)
zsánpól bemondó Creative Commons License 2002.04.14 0 0 63
ez aranyos!

1. lépés: a qrvannyát a rtl-nek, mert odahamisított néhány miépzászlót

2. lépés: gyerekek, ott voltunk és tényleg voltak miépzászlók

3. lépés: hát tényleg, de az rtl-nek akkoris a qrvaannyát

4. lépés: igen, tényleg azt neki!

közben meg az rtl nézettségét (ergo a reklámbevételét)a qrvanyázók is emelik.

:))))))))

dornröschen Creative Commons License 2002.04.14 0 0 62
Hogy Te mekkora balf... vagy.
KIragadsz egy momdatot az írásból és baromi bátran-humorosan odacsapsz nekem. Ez igen!
Csakhogy én azt írtam: először még hazudott szerintetek a TV, majd néhány zászló vol(hátul)stb.
Szóval csak a módszereitekről írtam, nem minősítettem a pártot, sem mást.
Ennyit tudsz( meg a nevedet)...
Előzmény: Tájékoztató Iroda (60)
Törölt nick Creative Commons License 2002.04.14 0 0 61
a polfórum valóban nem hírforrás (bár néha az is), ezzel szemben olykor sokat elárul a miépes lelkek rezdüléséről... ugyanúgy, ahogy a pannonba betelefonálók is...
szóval ezek alapján gondolom azt, amit gondolok, s amit most te is megerősítettél
Előzmény: lakika (57)
Tájékoztató Iroda Creative Commons License 2002.04.14 0 0 60
Ne mondd, 50 zászló? Azannya faßistái! Tényleg ne foglakozz velünk. Ott van neked a részeges, puccsista szovjetorosz Janajev, Milosevics és Szaddam Husszein barátja, Thürmer Gyula.
Előzmény: dornröschen (50)
askdas Creative Commons License 2002.04.14 0 0 59
sokan bizony. mert ezt a kormányt el kell zavarni, és el is fogjuk zavarni, mert ez így nem mehet tovább. minden határon túlmentek, de most ki lesznek vizsgálva az ügyek. nem fogják felülről megmondani a rendőrségnek, melyik ügyben ne nyomozzon, nem fogják megakadályozni a vizsgálóbizottságok felállítását... sokan fognak börtönbe kerülni a fidesz soraiból.
Előzmény: lakika (55)
lakika Creative Commons License 2002.04.14 0 0 58
"hihetetlen felsobbrenduseggel minositesz embereket"
Hol volt abban a felsőbbrendűség???

Előzmény: azzo (56)
lakika Creative Commons License 2002.04.14 0 0 57
"de bizony elvárták - legalábbis az indexen olvasható miép-vernyákolás tükrében"

Az index számomra nem hírforrás. Mellesleg tudom, hogy elvártak volna némi köszönetet a gáláns ajánlatukért cserébe - ez naiv dolog volt, főként hogy a visszalépési ajánlatukkal többet ártottak, mint használtak.

Előzmény: Törölt nick (53)
azzo Creative Commons License 2002.04.14 0 0 56
buszkesegre nem is ad okot. De Te paranoiaban szenvedsz ezen beirasod alapjan,es hihetetlen felsobbrenduseggel minositesz embereket.Akkor meg mi a f...t lehetne Neked elmagyarazni? legy buszke magadra, minden okod megvan ra, gratulalok.
Előzmény: lakika (55)
lakika Creative Commons License 2002.04.14 0 0 55
Sajnos sokan.
Ha győz az MSZP, akkor azok az emberek jutattják hatalomra, akik inkább szeretik gúny tárgyává tennik azokat, akikre mások felnéznek, és teszik ezt pusztán azért, hogy megmutassák - itt senkiből nem lesz jóarcú csávó, ha ők nem akarják.
Ez a cinikus és irígy emberek hozzáálása.
Nem lennék büszke arra, hogy hozzájuk hasonlóan gondolkodom.
Előzmény: azzo (54)
azzo Creative Commons License 2002.04.13 0 0 54
magasrol teszek az mszpre.Sokkal inkabb a fideszre nem szavazok. De akkor most egy tipikus gonosz fikazo vagyok, aki mindenre nemet mond, tudom.Sokan vannak igy.
Előzmény: lakika (51)
Törölt nick Creative Commons License 2002.04.13 0 0 53
az ortt kuratóriumában kormánypárti többség van (menj rá a honlapjukra, magad is meggyőződhecc erről) - szvsz ezzel a pannon-b@sztatással azt üzenték meg finoman a miépnek, hogy most már kihátrálnak a miép mögül, annál is inkább, mert van nekik saját kis miépesük pl. strigalaca személyében

de bizony elvárták - legalábbis az indexen olvasható miép-vernyákolás tükrében

hja, hogy miért a fideszre szavaztak esetleg? azt tőlük kérdezd meg, én nem tudom

Előzmény: lakika (47)
GepárdClick Creative Commons License 2002.04.13 0 0 52
Én az m1-en követtem az eseményeket, és a kameramann (tévedésből) tökéletesen ráfókuszált egy olyan 5-8 igen nagy MIÉP zászlós csoportra.
lakika Creative Commons License 2002.04.13 0 0 51
Ugy van, ott voltam. Minden szava igaz volt. És épp ideje volt már, korábban is elmondhatta volna ezeket. Kovács Laca szerint diktátorként szólt a néphez.
Baromság.
Nem riogatott. Az MSZP ilyen. vegy nem ismered őket, csak egyszerűen rájuk szavazol? Szociális érzékenységről papol, miközben kizárólag a makrogazdasági mutatókkal foglalkozik. Nem váltja be az ígéreteit, és irreáli helyekről von el pénzeket (családi pótlék, gyes, kórházi ágyak leépítése, stb.) De valószínűleg te sem emlékszel, milyen volt ez az 1994-98-as MSZP-SZDSZ kormány.
Előzmény: azzo (49)
dornröschen Creative Commons License 2002.04.13 0 0 50
Na , ennyit tudtok( nem is minősítelek Benneteket, mert annyit sem érdemeltek)..
A nyitó írás még hamisítással vádol, mert nem volt ot egy darab sem, majd később " a hátsó sorban néhány", még feljebb 50-60 db is akár( és aezt nem mi írtuk.
Így hazudtok és csúsztattok, fikáztok mindenben.
azzo Creative Commons License 2002.04.13 0 0 49
megdonthetetlen ervet, konkretumot nem tudok mondani Neked. Es Te sem nekem.
Meg kell hallgatni OV keddi beszedet, en ennel nem tudok meggyozobbet mondani.(de ez szamodra pont ellentetes iranyban meggyozo).
Előzmény: lakika (48)
lakika Creative Commons License 2002.04.13 0 0 48
De most ne hátrálj ki a válaszadás elől, ha végre egyetlen megdönthetetlen érvet, vagy konkrétumot kellene mondanod!!!
Előzmény: azzo (45)
lakika Creative Commons License 2002.04.13 0 0 47
1. ORTT != kormány
2. ezt nem is várhatták, legalábbis aki gondolkodik
3. ez viszont elgondolkodtató... Ugyanakkor most bazi nagy összefogásra van szükség. És ezért a Fidesz-MDF rendezvényen résztvevő nem szövetséges, de szimpatizáns pártok tagjai engedjék le a saját zászlaikat.

A Fidesz pedig biztosan sok szavazót elszívott. De szerintem az a MIÉP érzületű szavazó, aki az 1. körben a Fideszre szavazott... hát, hogy is mondjam - nem jól taktikázott. Nem volt kérdés, hogy a Fidesz bejut, akkor meg miért nem a MIÉP-re szavaztak? Nem is értem...

Előzmény: Törölt nick (43)
zsuzsa Creative Commons License 2002.04.13 0 0 46
Nekem 1 MIEP-es is sok. Amiben benne vannak,attol elmegy az etvagyam. Ez a csodálatosan megteritett, inycsiklando etelekkel tele asztalra hasonlit, melyen van egy icipicike darabka szar.
A Fidesznek kellene tudnia mennyit nyer és mennyit veszit velük.

10 eve egy lakasavato bulin ismertem meg az akkori MIEP-esek kemeny magját, Szabo Lukacsot stb
kedves, intelligens emberek, de valami baj volt/van a fejükben, ami bekattan a zsido, szocialista, Erdely stb szavakra. Akkor elkezdtek sátánozni meg egyebek.

Semmilyen partra nem szavazok, amely szimpatizál a MIEP-pel. Állampolgári jogom, hogy a köztévé jelezze nekem, miszerint x számu MIEP-es jelen volt, mit lobogtatott, mit énekelt, mit kiabált.

Ha vörös csillagot lóbálna valaki SZDSZ rendezvényen és követelné az egypártrendszert, az oroszok visszahivását és a szerzetesrendek betiltáást, ugyanigy elutasitanám mint bármilyen jobboldali szélsőséget.

Tehát : MIÉP-nek joga van ugy gondolkodni ahogy, nekem jogom van tudni választások előtt hol és milyne számban jelennek meg szimpatizánsként és ezt nem az RTL klubbol kéne megtudnom, hanem a királyi mtv-ből.

azzo Creative Commons License 2002.04.13 0 0 45
szereny velemenyem szerint

mar probaltam magyarazni, nem tudom jobban. Ellentetesen latjuk a dolgokat(de remelhetoleg nem TELJESEN), erosen elfogultak vagyunk, magyarazhatnank egymasnak napestig.

Előzmény: lakika (44)
lakika Creative Commons License 2002.04.13 0 0 44
Ugyanezt? Hogyan? Magyarázd el légy szíves! Meg azt is, hogy mi az az "szvsz". Már sokszor láttam, de még nem tudtam megfejteni.
Előzmény: azzo (42)
Törölt nick Creative Commons License 2002.04.13 0 0 43
megmondom, kérlekalássan

1. azért, mert a fidesz beintett a miéprádiónak, a pannonnak az ortt-n keresztül (elkezdték firtatni a tulajdonosi struktúrát, ami egyértelmű pártkötődésre utal, ami viszont a médiatörvény értelmében akár a frekvencia visszavonásához is vezethet, az ortt elkezdte b@sztatni a pannont a műsorai és a hangnem miatt, talán még valami elmarasztalás is született ezügyben, de ebben már nem vagyok biztos);

2. azért, mert a fidesz nem állt ki mellettük egyértelműen (olvasd el a miép-fan-ek idevonatkozó kesergését akár itt a PolFórumon, akár a Gondolán);

3. azért, mert pontosan tudta, hogy mi ez a nemzetgyűlésnek hazudott pártrendezvény, és úgy vélte - megjegyzem: joggal -, hogy ha az emelvényen ott viríthat a bazi nagy fidesz-mdf pártembléma, akkor a miépes zászlók is beleférnek;

4. &c, &c.

szóval, azért, mert nem kicsit berágott a fideszre, meg azért is, mert valszeg úgy véli, hogy a parlamenti küszöb eléréséhez hiányzó pártízezer szavazatot a fidesz szívta el a miéptől

Előzmény: lakika (29)
azzo Creative Commons License 2002.04.13 0 0 42
(szvsz ugyanezt teszi eppen a fidesz...)
Előzmény: lakika (41)
lakika Creative Commons License 2002.04.13 0 0 41
Illetve próbálják még mindig félelemben tartani.

Az MSZP választási stratégiája a saját aljas módszereik által megfélemlített emberek rémképeire épít. Midemellett még van pofájuk a politikai ellenfeleiket vádolni "árokásással", és az ország kettészakításával.
Aljasok.

Előzmény: Baphomet (37)
lakika Creative Commons License 2002.04.13 0 0 40
"A közszolgálati TV ... egyes műsorai nem objektívek"

Igaz. A HÉT című például kifejezetten elfogult. Meg van néhány más is.
De tegyük fel, hogy lenne egy olyan TV, amely nem közszolgálati, de mégis kormánypárti. Tuti, hogy akkor meg arról ugatnátok, hogy miből üzemel az a TV? Milyen Fidesz közeli cégek állnak a hátterében, és hogyan kerül át az állami vagyon a kormánynak "lefeküdt" kereskedelmi TV-be?

Ti szeretnétek egész egyszerűen BELEFOJTANI a szót a kormányba és az egész jobboldalba. Nagyon fáj nektek, hogy van néhány médium, ahol a kormány még mindig hallathatja a hangját.
De kérdem én - ha ti olyan nagy hívei vagytok a szólásszabadságnak, akkor miért nem tűritek, hogy a politikai ellenfeleitek is megszólalhassanak itt-ott? Megmondom mi ez: liberális álarc mögé bújó diktatórikus, ha úgy tetszik, kirekesztő állásfoglalás.

Előzmény: psycho-pata (36)
di manó Creative Commons License 2002.04.13 0 0 39
Igaz.
Előzmény: azzo (13)
askdas Creative Commons License 2002.04.13 0 0 38
mi a franc bajotok van??? ott voltak a MIÉP-es zászlók vagy nem? mindegyik tv mutatta a zászlókat az m1 is, meg is mondták Csurkáék előre, hogy ott lesznek és zászlókkal lesznek ott... az lett volna a furcsa, ha nincsenek zászlók.
Baphomet Creative Commons License 2002.04.13 0 0 37
A MIÉP-veszély egy balliberális sajtólufi volt - ezt a választás bebizonyította. Szomorú, hogy hónapokon át emberek százezreit tartották félelemben Kovácsék és a kereskedelmi tévék...
Előzmény: azzo (35)
psycho-pata Creative Commons License 2002.04.13 0 0 36
Tudod, a közszolgálati TV-t azért nevezik királyinak, mert nem a KÖZ TV-je, hanem párt TV. Sokak szerint egyes műsorai nem objektívek. Ezekután hogyan képzeled egy kereskedelmi TV megregulázását? Csacsi vagy...

Te hallgattad korábban Baló műsorait OV-val, mikor a MIÉP-pel való kapcsolatát fírtatta. Ha hallottad próbáld meg interpretálni:-)))

Előzmény: lakika (26)
azzo Creative Commons License 2002.04.13 0 0 35
a fenyegetozest, remisztgetest tartom ocsmany dolognak mindket oldalrol.Gondolj bele egy baloldalinak a mieppel valo fenyegetes tunik teljesen jogosnak es realisnak.
Kende Peter konyvet nem olvastam, nem tudok az ugyben nyilatkozni.
Csak onkritikusan...:-)
Előzmény: lakika (33)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!