Ma, 2012. október 25-én a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletet hozott abban a Mayer Aranka - Magyar Nemzet napilap ellen indított személyiségi jogi perben, amely talán utolsó állomása annak a kálváriának, amelyet a Fidesz okozott Mayer Arankának. A párt azért támadta meg az asszonyt, mert Orbán Viktor miniszterelnök feleségének korábban résztulajdonában álló tokaji cégről szóló, -az Élet és Irodalom hetilapban „Tokaji borcsaták” című - cikksorozathoz ő adta át a nemtaggyűlési jegyzőkönyveket az ÉS-nek, amely Orbán Viktor „Ne mi nyerjük a legtöbbet” elhíresült állítását is tartalmazta.
2005 augusztusában a Fidesz azt a látszatot keltette hazug állításaival mintha a 2006. évi sajtóperben felperes tanúként meghallgatásának bármi köze lett volna az asszony nevén levő ingatlan vételéhez. Mindezt az akkori szóvivő – Révész Máriusz, egy sajtótájékoztatón tárta az ország elé. A hamis állításokat átvette az egész magyar sajtó.
Mayer Aranka ezért pert indított a Fidesz ellen és miután a pártot és szóvivőjét a Legfelsőbb Bíróságon is elmarasztalták, bocsánatkérésre és kártérítésre kötelezve, az asszony szisztematikusan az összes médiaképviselőt felkereste, hogy a fideszes hazugságokat távolítsák el honlapjaikról.
A Fővárosi Törvényszék 2012. februári ítélete ma jogerőssé vált, mely szerint a Magyar Nemzet felperes megsértette Mayer Aranka jó hírnevét azzal, hogy azt a hamis látszatot keltették írásaikkal, hogy pénzt kapott azért, hogy Orbán Viktort gyanúba keverje.
....valótlanul állították, hogy felperes megrágalmazta Orbán Viktort ......cikkükkel azt a hamis látszatot keltették, hogy felperes valótlanságokat állítva részt vett volna az Orbán Viktor elleni lejárató kampányában és a felperes által Budapest II. kerületében eladott és megvásárolt ingatlanok közötti vételár különbözetet az Orbán Viktor lejáratásában érdekelt politikai erők fedezték......
Az elsőfokú bíróság az alperest a további jogsértéstől is eltiltotta, az ítélet rendelkező részének közzétételére és egy szövegrész törlésére kötelezte, valamint 300 ezer forint nem vagyoni kártérítést is megítélt, melyet a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft.-nek a mai napon jogerőssé vált ítélet kézhezvételétől számított 15 napon belül meg kell fizetnie.
A Fővárosi Ítélőtábla mai tanácsának elnöke ugyanaz a bíró - dr. Kizmanné dr. Oszkó Marianne -volt, aki eddig is ítélkezett az összes "nemtaggyűléses - taggyűlésközeli" perben- kezdve az Élet és Irodalom hetilap sajtó helyreigazítási perétől, a Fidesz elleni perig. A tárgyalóterem ajtaján függő kiírás ellenére, azonban az elnölnő helyett a tanács egyik tagja elnökölt, dr. Kisbán Tamás. Ő volt az a bíró aki előtt, dr. Karas Mónika, a Magyar Nemzet jogásza, egy másik perben elismerte, hogy Mayer Arankáról hazugságokat állított.
Apropó: ha én olvasó lennék, föltenném a kérdést: ha ilyen szép és jó a jobbsajtó, miért kellett eljönnöd onnan, Gyuri? A válasz: nem kellett. A jobbsajtó sem szép és jó, csak nem rosszabb a másik oldalnál. Azért mentem el, mert egy: rá kellett jönnöm, hogy amit gondolok a világról és a társadalomról, nem fér el a jobboldalon – meg a balon se. Kettő: a jobboldali sajtótól nem várható, hogy szigorú kritikával illesse a jobboldali kormányt, én viszont ezt teszem, amíg úgy látom, hogy rossz irányba kormányoz.
Summa: nem egymást kéne csesztetni, kollégák, inkább a politikusokat.
Ezt viszont elsősorban a jobboldali sajtó tette, mert a baloldali tudomást se vesz nagyon róla. Legfeljebb Avar jános mondja, a "MN nevezett újság" :D
Nos ezért kell a bírókat nyuggerezni:)) Tulképp az egész bíróságot nyugdíjba kellene küldeni, úgyis sok fiatal jogsz teng leng:(( Túlképzés volt eddig:(
Tudtok róla, hogy a MaNem eleget tett volna a bírósági ítéletnek?
Fővárosi Ítélőtábla
2.Pf.22.207/2011/4.
„A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett részét helybenhagyja.
Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.
Budapest, 2012. május 8.
Kizmanné dr. Oszkó Marianne s.k.
a tanács elnöke
Dr. Győriné dr. Maurer Amália s.k. Dr. Kisbán Tamás s.k.
előadó bíró bíró”
Kézbesítették: 2012. június 14-én, hatályba lépett: 2012. június 29-én
Az elsőfokú bíróság jogerősen helybenhagyott ítélete:
„Fővárosi Bíróság
19.P.27.243/2010/9.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A Fővárosi Bíróság
VADÁSZ JÁNOS budapesti lakos felperesnek
NEMZETI LAP- ÉS KÖNYVKIADÓ KFT. alperes ellen
személyiségi jog megsértése miatt indított perében meghozta a következő
Í T É L E T E T
A bíróság megállapítja, hogy az alperes azzal, hogy az általa kiadott Magyar Nemzet című napilap 2010. október 5-i számában megjelent „Vadászéknak mégsem kell fizetni” című cikkben
- olyan hamis látszatot keltett, hogy a Vadász János vezette Szenior Foglalkoztatási Szövetség nem szabályosan nyerte volna el a 45 éven felüliek foglalkoztatásának bővítésére kiírt pályázatot, valamint
- annak valótlan állításával, hogy a Vadász János vezette Szövetségnek 15 millió Ft-ot kellett volna visszafizetnie az Országos Foglalkoztatási Közalapítványnak,
megsértette a felperesnek a jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait.
A bíróság az alperest eltiltja a további jogsértéstől.
A bíróság kötelezi az alperest, hogy az általa kiadott Magyar Nemzet című lapban, a perbeli cikkel azonos helyen és betűszedéssel az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül az ítélet rendelkező részét kommentár nélkül tegye közzé elégtétel adásaként, és a megállapított jogsértésért fejezze ki sajnálkozását.
A bíróság kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 500.000 (ötszázezer) Ft tőkét, ennek 2010. október 5. napjától a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző napon érvényes jegybanki alapkamatát.
A Magyar Nemzet pénteki számában azt írta, hogy tovább csúszhat a Kulcsár-ügyben folytatott büntetőeljárás, mert egészségügyi okok miatt új igazságügyi és tőkepiaci szakértőt kell kirendelni.
A Fővárosi Törvényszék pénteken délelőtt közölte, a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben nem tervezi és jelenleg nem látja szükségét annak, hogy a sikkasztás bűntette miatt Kulcsár Attila és társai ellen folyamatban lévő büntetőügyben új igazságügyi értékpapír, tőkepiaci valamint könyvszakértőt rendeljen ki, ezért a Fővárosi Törvényszék visszautasít minden olyan feltételezést, amely megalapozatlan találgatásokhoz vezethet.
Mindez azt jelenti, hogy alaptalanul hozta hűtlen kezeléssel összefüggésbe a hazai filozófia legjelesebb képviselőit az Orbán-kormány elszámoltatási kormánybiztosa
Szerintem meg csak annyit jelent, hogy nem lehetett bizonyítani a hűtlen kezelést, ami mondjuk az ügy jellegénél fogva borítékolható volt. Ettől függetlenül nem árt, ha perelnek, már amúgy is túlságosan a háttérben keverte a xart az egész Heller-féle társulat:)
A filozófusok remélem leperlik róluk a gatyát... Filozófus-botrány: Budai a Magyar Nemzet alapján feljelent Két újabb filozófuspályázat ügyében tett feljelentést a rendőrségen az elszámoltatási kormánybiztos pénteken.
Bűncselekmény hiányában a rendőrség az összes, az úgynevezett "filozófusüggyel" kapcsolatban folyó, gazdasági jellegű nyomozást megszüntette a napokban - erősítette meg a Népszava értesülését Horváth Katalin Fanni, a BRFK szóvivője. A négy különálló nyomozás közül egyet még a múlt hét elején zártak le, a másik hármat pedig azóta szüntettek meg azzal, hogy a gazdaságvédelmi nyomozók bűncselekményre utaló jelet nem találtak a csaknem másfél éve folyó eljárások során.
Mindez azt jelenti, hogy alaptalanul hozta hűtlen kezeléssel összefüggésbe a hazai filozófia legjelesebb képviselőit az Orbán-kormány elszámoltatási kormánybiztosa, valamint a jobboldali sajtó. Budai Gyula ugyan ismeretlen tetteseket jelentett fel, ám a jobboldali sajtó segített "nevesíteni" az általa gyanúba kevert szakembereket, akadémikuspkat. Egy ízben Budai azt mondta: azért jelentett fel ismeretlen tetteseket, mert "neki nem dolga megállapítani", ki mennyire felelős, de "úgy döntött", a büntetőjogi felelősség "megállapítható".
Nekem egy vezércikk ne bújjon a szerkesztőségi megjelölés mögé. Átlagpógár nem azt látja, hogy szerkesztőségi, csak annyit, hogy az a vezércikk, ami tegnap alá volt írva, meg tegnapelőtt is, az most nincs.
A mai vezércikkel kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg (ha már az mno fórumán ezt az ismert okból nem tehetem), hogy baromi visszatetsző egy ilyen horderejű kérdésben, a nem mellesleg szakmai tisztességet is feszegető állásfoglalást aláírás nélkül megjelentetni.
Lezárásként Kis János tartott egy előadást arról, hogy miért párbeszédképtelen a magyar bal- és jobboldal. Utóbbi nem tudta feldolgozni a két nagy, általa okozott katasztrófát, mert 1945 után nem hagyta élni a baloldal, amelyik nem tudott mit kezdeni 1956 vérbefojtásának terhével. Példája szerint Nagy Imre újratemetése körül szembesültek azzal, hogy szemben azzal, amit magukról gondolnak – szovjet csapatok árnyékában tevékenykedő reformerek –, sokan hóhéroknak tartják őket. Éppen ezért – érvel Kis – 1989-ben a jobboldalnak nem volt esélye, hogy szembesüljön a Horthy-korszakkal, inkább legitimálni kezdte azt. Éppen ezért fulladhatott kudarcba a filozófus szerint a Medgyessy-féle árokbetemetés az őszödi beszéd idején, mert azzal olyan mértékűvé vált az ellenfél-elutasítottság, hogy azt már nem lehetett köztársaságnak nevezni.
Úgy látja viszont, a Fidesz nagy esélyt kapott arra, hogy konszolidáljon, „de ez nem történt meg”. Kis szerint nagyon súlyos közpolitikai problémákat kellett volna megoldania a kormányerőknek úgy, hogy elhitessék annak sikerességét például a politikai korrupció, a romakérdés, a magyar államháztartás újraelosztása területén, de az egykori SZDSZ-elnök szerint a polgári pártok ellenzéki tevékenysége miatt ez nem lehetséges. „A 2008-as népszavazás megszerezte a baloldaliak tömegét” – mondta, és ezért szerinte 2010-ben kiegyezést kellett volna felajánlani a baloldali pártoknak. Az intézményes bebetonozás, az egyoldalú alkotmány helyett kérhették volna cserébe a baloldaltól, hogy ne verjék le rajtuk azt, amit tenni kényszerülnek. Ehelyett – véli Kis – Kötcse jegyében az utcára nyomták a baloldalt, ami minden, csak nem konszolidáció, és nem is a két oldal közti hidegháború megszüntetése. Amely szerinte ugyanolyan ártalmas, mint a '89-es alkotmány visszaállításának megígérése, vagy a frissen kinevezett tisztségviselők eltávolításának belengetése.
Előítéletességben viszont az élmezőnyben vagyunk a magunk 48 százalékával, a pártok szavazótáborában ez úgy oszlik el, hogy a Jobbik szavazói állnak a dobogó tetején, és őket az MSZP támogatói követik.