Ez megfogott,mert bizonyos mértékig az én hitemnek felel meg.
A hit egyébként szerintem olyan dolog,amit annak ellenére fenn tudunk tartani,hogy igen sok érv szól ellene. Amit mások sokszor egyszerűen naivitásnak könyvelnek el,mivel racionálisan nem bizonyítható. Mint isten léte pölö.
Én is az emberben hiszek. Abban,hogy tulajdonképpen alapjaiban jó és értelmes. Abban,hogy végül talál megoldást. Pedig minderre rengeteg ellenpélda van. Mégis hiszek benne.
Félreértesz. Nem azt mondtam, hogy megértettem, mi a vallásod, mikben hiszel, azt kapiskálom, hogy hogyan működik nálad az, amit hitnek nevezünk, és beszélgetünk róla. Ezt tökéletesen elmagyaráztad. Visszaadni csak úgy lehet, hogy ugyanazt elmondom én is. :)
Nem érdekes, hogy most mégis tudtál beszélni róla? Na nem arról, hogy miből is áll, de arról igen, hogy nagyjából milyen. Méghozzá úgy, hogy azt hiszem, értem is, miről beszélsz. :)
Amúgy én meg is vesznék, ha a hitemet nem tudnám megindokolni, hogy miért az, ami. Egyik nagy próbája volt az idők során a hitemnek, hogy képes vagyok-e kívülről szemlélni, és elhelyezni az életemben (tulajdonképpen önmagában) - azaz a lehetőségekhez mérten törekedni arra, hogy kritikus szemmel, és nem elfogultan felmérjem, milyen is.
"és én vagy 'veszem az adást' vagy nem; vagy tanulok, vagy nem."
Ez a része velem is így van. Ha kivétel nélkül mindenből tanulnék, ami történik velem, akkor már rég nem itt volnék, rég nem ennyi pénzem lenne, és rég blablabla... :)
"A hit 'definíciója' nekem magába foglalja azt is, hogy szavakkal megmagyarázhatatlan, és csak azon az érzés/látás szinten fogható, amit mondtam korábban. "
Ez fura - számomra! Akkor Te nem is tudsz beszélgetni a hitedről?
"Oké, hiszel az őszinteségben. Ez nem valami megmagyarázhatatlan izé? Ha már megindoklod, hogy miért hiszel, az már nem is hit. Azt én inkább elvnek mondanám."
Nézzük csak... Az, hogy hiszek az őszinteségben, számomra megmagyarázható izé, csak az előbb nem magyaráztam meg. :) De megvan a magyarázata.
Habár nem látom mindíg tisztán magam előtt azt, hogy az őszinteség célravezető, ergo nem tudom pl. végigvezetni, mi lesz egy beszélgetés kimenetele az őszinteség tükrében, mégis próbálok őszinte lenni, mert hiszem, hogy az jó.
Szerinted miért szűnik meg hitnek lenni, ha megindokom, sőt logikusan megmagyarázom, hogy miért hiszek valamiben? Lehet, hogy meglepődsz, de azt is meg tudom indokolni, hogy a másik részben részletezett "vallásos" hitemben miért hiszek.
"Egyszemélyi vallásos, de az..."
Naná hogy egyszemélyes. Nem véletlenül hangoztattam mindíg is azt, hogy amit én a világomban igazságként élek meg, az korántsem biztos, hogy mások világát is működtetheti.
"Én ha az én hitszerűségemre gondolok, akkor az nem néz ilyen 'magasra', nem akar mindent se megmagyarázni, se elhinni (azt csak én akarom néha...)."
Ezt hogy érted? Számomra a hit értelme éppen az, hogy a dolgokat (emberek, cselekedetek, stb, azaz bármi), amik az életedbe kerülnek, valami szerint tudd rendezni, az életedbe helyezni, ha úgy tetszik, kicsit erősebben fogalmazva: "megítélni".
Szóval hogy tudd, hogy mit hová teszel az életedben - és ha valamit nem tudsz a vallásod tükrében az életedben nyugvópontra helyezni, akkor tisztában lehetsz arról, hogy az a dolog olyasvalami, ami nem működteti a világodat, ami számodra nem "igazság". Ergo a vallást meg kell próbálni mindenre ráhúzni, ami az életedbe kerül, és megnézni, hogy stimmel-e a dolog bele, vagy sem. Aztán következtetést levonni, és tanulni valamit. Számomra legalábbis valami ilyesmit jelent a vallás.
Hogy az elv, és a hit (nem vallásos hit) között miért teszek különbséget? Mert egyszer egy beszélgetés során zsoltuval oda likadtunk ki, hogy különbséget teszünk közte. Ő tudta jól elmagyarázni miért. Az elveink a mindennapi cselekedeteinket befolyásolják, a hitünk pedig inkább azok mozgatórugóit. Talán az elveinket is... (elvégre az elveimet valamilyen formában meghatározza az, hogy pl. hiszek az őszinteségben)
Itten meg a beígért magyarázat. Tehát a kiindulás, az egész összegzése:
"Ha úgy tetszik, az emberben hiszek, a képzelőerőben, az képzelet illúziójában."
Hogy mit akarok azzal mondani, hogy az emberben hiszek? Mindazt, amit egy keresztény ember Istennek tud be (a világ teremtése, stb.), azt én az embernek tudom be. Persze csak olyan fokon, ahogy a vallásos ember. A vallásos ember ugyanúgy tisztában van a fizikai törvényeivel, és számol is velük, ahogy én is, de mégis abban hisz, hogy ezt az egészet Isten teremtette.
Én abban hiszek, hogy a világunkat, amelyben épp élünk, mi magunk teremtettük képzeletünk erejével - mert ha nem teremtünk valamit, amiben többé-kevésbé azonos játékszabályok szerint jelenhetünk meg ebben a létidőnkben, akkor nem is volna alkalmunk egymástól tanulni.
Ez már némileg meg is magyarázza azt, hogy mit jelent számomra az, hogy a képzelőerőben hiszek.
Ebből következik számomra az, hogy a képzelet illúziójában hiszek. Hogy miért?
Ha elfogadom azt, amit márpedig én személy szerint elfogadok (hiszen ez a vallásom), azaz azt, hogy a világot mi magunk, emberek teremtettük nem sokkal azelőtt, hogy "megszülettünk" ebben a létidőnkben, akkor elfogadom azt is, hogy csupán mi miattunk van itt az egész. (ego szerint tetszés szerint egyeszámelsőszemélyesíthető a dolog, azaz mondjuk csak miattam). Amiben itt vagyunk, jelen létidőnkben, messze nem a valóság, ez csupán kép. Játékszabályok (a fizikai törvényei), amelyeket azért fogadunk el, hogy egy valami szerint rendszerezett illúzió-világban (ebben most) tudjunk találkozni, beszélni, kommunikálni, tanulni egymástól. Nem kötelező persze elfogadni. Aki nem fogadja el ezeket a szabályokat, az egyszerűen nem születik meg ebben a világban. Ő azt, amit mi itt tanulunk meg, megtanulja valahol máshol. Elvégre szabadságában áll olyan illúzióvilágot alkotni magának, amilyet csak akar. Ha kellően extrém szabályok szerint építi fel, előfordul, hogy rajta kívül senki sem születik mellé abba a világba. Persze tanulni akkor is tanulhat - azt egyedül is lehet.
Igaz most kicsit elkanyarodtam, de azt hiszem azt is leírtam, mit értek az alatt, hogy az emberben, a képzelőerőben hiszek.
Ezeket nem tudom bizonyítani - bár az illúziók vonalán továbbmenve akár még tudnám is - de minek. A vallás az, amit nem bizonygatunk, hanem elhisszük, és jól alszunk tőle. :)
A keresztény ember attól boldog, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek, én meg attól, hogy illúzió az egész, és minden éppen azért olyan, mert épp olyannak akarjuk - akarom.
Nem fogjátok elhinni, nekem van egy jó barátom, Péter, aki hívő ember (hisz Istenben).
Hiába mondtam neki, ne higgyen vakon mindenkinek, mert egyszer póruljárhat, ő csak hitetlenkedve a
fejétcsóválta: kishitűség!
Történt egyszer, ha hiszitek ha nem, hogy egy ember, akit Pálnak hívtak, barátomtól egy nagyobb
kölcsönt kért, buzgón bizonygatva hogy a pénz nemes célra kell és hamarosan visszafizeti.
Péter hitt Pálnak és kölcsönadta a kért összeget, holott neki is nagy erőfeszítésébe került előteremteni.
Pál azonban többé nem jelentkezett, Péter nem akarta elhinni hogy becsapták, még mindig azzal
hitegette magát, Pál biztosan nehéz helyzetbe került, (bár közben saját családja hihetetlenül szegényes
körülmények között élt) és hamarosan ismét jelentkezni fog.
Pál nem jelentkezett többé, ahogy mesélték, mások hiszékenységéből nagyon jól élt.
Péter pedig élete hátra levő részében az adósság visszatörlesztésén fáradozott, amit hiszékeny hívőként szerzett...
tézis? hinni olyanban, ami nem felettünk álló, hanem velünk együtt lévô dolog. a munkában, a szavakban.
határeset, ez majdnem morál. de a hit és a morál között az a különbség, hogy a morál tudatos részen mozgó elvárás, a hit pedig nem kötelezôen tudatos és nem kötelezôen elvárás mások felé.
az ember morális bázisa több lábon áll jó esetben. egyik ilyen bázis az ôszinteség. lehet úgy vélni, hogy az emberek nagyobbik része ha jó rányba viszed ôket, ôsz9ntén reagál. vagy: pontosabban azt lehet hinni (de ez a hit nem az a hit), hogy ha te ôszinte vagy, az máést is erre sarkall.
ez morális megközelítés.
szerintem: kétféle hit van. egyik egy fölöttes dologban, teremtôben való hit, istenben, buddhában, nem sorolom. önmagunkban is.
a másik egy tézisben való hit.
Úgy, mint a Micimackóban, egy "feljebbvalóban", az ismereteidben, tárgyakban, és legfőképpen Önmagadban.
Mindenkinek mást jelent a hit. Mást kell, h jelentsen!
Lehet, h a hitet megtestesítő "valami" képileg ugyanolyan (ld. isten), de soha nem éli meg mindenki ugyanúgy az érzést. Vagy legalábbis ezt nem tudom elképzelni másként.
Ahogy Quick írja, egy "Érzés". Egy erős valami, amire azt mondod: "ez jó nekem". "ez kell nekem". És a végén magad is elhiszed, h így a helyes. De ez a lényege.
Azért említettem meg külön konkrétan a vallásos hitet, mert számomra a vallásos hitnek nem kitétele az, amit a tárgyi részről említesz, hogy isten.
Én úgy gondolom, hogy van a vallásos hit, az nálam az, amit az előbb leírtam (ergo a megmagyarázhatatlan dolgokra valami izé - ez most nagyon pongyola volt), és van a hit.
Ez alatt meg azt értem, hogy olyan dolgok, amik szerint a hétköznapi életemet élem. Teszem azt hiszek az őszinteségben, az őszinteség helyességében, ezért megpróbálok őszinte lenni, ahol, és amikor csak tudok. De ez más, mint a vallásos hit.
Viszont más, mint az elv, még mielőtt belekevernénk azt is. :)
Anno a Lady megkérdezte ezt még tőlem, és csúnyán össze is vesztünk ezen. Aztán jópár hónappal később egy beszélgetésünk során csak úgy hirtelen frappánsan kinyögtem neki. :)
