Az agyakban van sötét. A teázóban tank dübörög. Csendben, halkan, lábujjhegyen. Csak jött és megy. Sok emil, szívfájdalommal értesítenek, hogy megharcolhatok a /dev/null-lal, ha sérelmezek. A tankbrain elment, maga mögött vastag nyomot hagyott. Még nagylelkű. Elnézett. Mint a kékszakállú. Elnézte, mit elnézte, tett érte, hogy válik A Hely egy egyszerű hellyé. Kihalt hellyé, pár kóbor, űzött lélek utolsó mentsvárává. Menekülttábor vagy holofedélzet? Szürreálisabb mindkettőnél. INteRNeTTo revisited. Szellemkastély? Nem vagyunk annyira viccesek. Elnézem néhanapján, ahogy el/fel/ki/újrahasználták a topicokat. Újak, idegenek, mások. Sosem lesznek ismerősek, ó nem, már nem, senki sem. Nem akarok megismerni már régóta, az ismerősök száma is csak negatív irányba változik. Eltűnnek, ilyen a net; elmennek, ilyen az élet; elidegenednek, ilyen az ember. Kerestem a régi nettót nemrég, a mile-féle maradékát. Mennyi ideig élt, élőhalottkodott még... senki se tudott róla szinte. Iszonyú volt látni ami néhol ott ment, de mégis jobb, mint azt, hogy a keresett oldal nem található. Végleg eltűnt a hely, ahol annó elkezdtem netezni, fórumozni. Ez a hely eleve már csak másolatnak indult, halovány, kényszeredett, nemszeretem, nemakarom másodpéldánynak és ennyire is lett sikeres. Mire is kellett az indexóriásnak a mininettó? Hogy eltüntethesse a gyökereit? Oly mindegy már... kesernyés mosollyal olvasom a klubosodást, a mi lehet, mit lehet, hogyan lehet emlékeit. Azóta született és meghalt egy igazi klub is. Ez is meg fog. Ahová a tankok beteszik a lánctalpukat, az már nem fórum. Mindegy, hogy igazuk van-e, nincs-e, hiszen ők írják a szabályokat. Izomból. Ők tartatják be is. Izomból. Elveszik valami megfoghatatlan, amikor ez történik. Már a titkos kertben sem tudtam megfogalmazni, hogy mi az... valami, amit az ember érez. Nem tud, csak érez. Már nem is akarom megfogalmazni, mert tudom, hogy nem lehet. Mára már nem is érdemes. Hiszen elveszett. Akkoron, ifjon, dőrén még lelkesedtem; hát keressük meg! Csak nem tudtam hol keressem. Mára már tudom; végleg elveszett. Ha volt egyáltalán.
Csend van. Fülsüketítő csend van. Az a fajta, ami kimondatlan gondolatokkal terhes, de sosem szüli meg azokat. De a szivarfüst kihűlt, a keret romokban hever, a hajó elment, noha senki se szállt fel végül rá. Ketten hallgatunk. Meg a szivar.
A Történelemkönyv már senkit sem érdekel, nem rázzák a csontvázak se a láncaikat, nem mesél se a hold, se a csillagok, felhők, ne sírjatok. A gyertya lángja elfújva, a kéklángérzés elmúlt. Ideje élni. Utat kell engedni a fórumon a modern időknek. A tanknak.
Kezdetben még álltam a sarat, az voltam, akinek születtem, akivé váltam ésszel s erővel.
- Nem akarom - mondtam. - Nem is kérem - mondtad.
Amire föleszméltem volna, balzsamos ujjaid kiszedték zsigereim, ördöngős erőművekbe vezetted vérem, idegeimből pulóvert kötöttél születésnapomra, hogy védjen legalább a hidegtől, ha már a halál ellen neked sincs hatalmad.
Naaaaa... micsinátatok ide, míg kicsit nem vótam má' mit összerószakottatok pedig émmeg hoztam nektek magammal egy szegény nénit, az útszélin tanátam, fe' ke' kicsit őtöztetni, me' nagggyon meg fog fááázni... aggyunk má' rá valamit...
na nem ke ekenyődnöd, a tuttam vón, aréb kavirnyásztam vóna, de nem tuttam, meg ha oan rég irt nem akora kár irte. töb nap mint kalbász. + rohatt csok név vammég itt ne virnyikoj mán. . . . . . .
Még mielőtt kitörne a balhé, figyu, NO THING szentem ez a fazon jobb neki, uhhogy ne hari, hogy átcuccoltam ide az üzikből, no + 1 kicsit renováltam, nekem így okés:
Az én Kedvesem a legszebb e világon. Szépségénél jobban, csak jóságát csodálom.
Kedves, tapintatos, vidám, jókedélyű, csinos és takaros szerény természetű.
Szinte el sem hiszem, hogy lett az én párom, nyugalmát türelmét, naponta csodálom.
Becsülöm szerelmét, Bölcsességét áldom, csak méltó legyek hozzá EZ A LEGHŐBB VÁGYAM!
Károlyi Amy
A neved
Látlak – nem látlak, inkább csak sejtem,
hogy a szobában rajtam kívül valaki van.
Ahogy az árnyék bútorok közt suhan.
Mert idegen minden körültem,
az asztal, a szőnyeg, a lámpa, a szék.
Csak a neved, az a sokat mondott, ismerős még.
Mi ez a hely?
Nekem az utolsó emlék volt.:(
Egy hely ahol utolsóként az Ő hsz-ét láttam.
Nem gondoltam, hogy erre téved valaki, de hát…
…talán jobb is így. Sőt biztos jobb így, köszönöm.
Dalból szabtam kabátot, ősrégi mitológiák hímezték át meg át; de felöltötte, látod, a sok bolondja, s benne parádéz, mintha ő szabta volna. Hát csak viseljék, akkor már jobb nekem a meztelenség.