Én sem tudtam, hogy Ricardo mit csinált a szögletnél, de nem ez volt az első hibája. Már a nyitómeccsen is feltettem a kérdést, hogy ez meg mit keres itt? Persze Anglia ellen megmutatta a csávó, hogy kesztyű nélkül is el tud ugrani valamelyik irányba. Arcom arcom
Szerintem meg Pintér Attila. Az ő diplomatikus stílusával szintén sikeres lehetett volna a görögökkel. Bár a sokadik "köcsög görögök" beszólása talán egy nyílt levél megírására ösztönözte volna Vryzaszékat.
Nem tudom, te a kedvenc csapatodon kívül, mikor tudnád elismerni, hogy valaki megérdemelten nyer világversenyt.
Mégegyszer megismételem (most már hiba nélkül): döntetlen az örök esélyes spanyolokkal, győzelem a házigazda felett (2x), a címvédő felett, és a favoritnak kikiáltott csapat felett.
A támadósoruk valóban nem világrengető, az igaz, talán épp azért játszották azt a focit, amit.
Aki pedig túlzottan reménykedni kezdene magyar vonatkozásban, annak itt van a külföldön játszó görögök klubjainak névsora: AS Roma, Benfica, Leicester City, Bolton Wanderers, Internazionale, Fiorentina, Werder Bremen, Atlético Madrid. És talán a görög bajnokság is színvonalsabb csöppet a magyarnál.
A lettekel összevetni magunkat reálisabb lenne - kiegyeznék egy olyan eredménnyel 2 év múlva (kijutás + pontszerzés).
azt a focit, amit a görögök játszanak lehet nem szeretni, de nekik csak dícsőség ez az eredmény. az, h a szervezett védekezés felülemelkedik a támadófocin, immáron kijelenthető, h tendenciózusan kezd visszajönni. ez a futball, tetszik vagy sem. emiatt, aki szidja a görögöket, vagy nem jártas a futballban vagy csak egyszerűen nincs fingja hozzá
Mivel feleseket is adok, így a 4-es már nagyon gyenge produkcióra utalna. Ricardot megvédeném, mert két védő elzárta előle az utat. Szeitaridisz pedig nem nagyon ment előre, ezért nem kap 7-est(és ráadásul besárgult! :-) ).
Őszintén szólva a portugáloktól nem csak ezen a meccsen, de gyakorlatilag az egész EB-n nem láttunk sok értelmes, szervezettségre és tudatosságra utaló momentumot. A hollandok elleni elődöntő rendben volt, na de ez a holland csapat egyébként is nagyon gyenge volt a tornán.
ÉN elérek, mert én személy szerint pontosan tudom, hol állok, és mik a céljaim. Nem fogok más miatt sírni, egy olyan szarság miatt, mint a magyar foci, ami semmit sem ér el, meg plána nem. És az én kurva nagy akaratom nem fog transzcendens enrgiákat áramoltatni beléjük, hogy jobban játsszanak, úgyhogy leszarom a fejüket nagy ívben.
Te igencsak kék-fehér szemüvegen át nézhetted ezt a meccset... 65 percig lefocizták a portugálokat? Azzal az egy szem helyzetükkel meg az egy darab szögletükkel? A portugálok csak az utolsó negyed órában kerültek helyzetbe? Ne mááár... Ez a döntő a foci meggyalázása volt, rosszabb, mint a németek leginkább bunkerfocit játszó csapata. Szégyen. Ennek a görög csapatnak a támadójátéka alapján már a csoportból sem lett volna szabad továbbjutni, nemhogy EB-t nyerni...
Annyi viszont igaz hogy Scolari ott hibázott, hogy Pauleta-t ennyire erőltette. Rui Costa-val kellett volna kezdenie, azután hogy beállt, ő volt a legveszélyesebb és legkreatívabb pirosmezes a pályán. Az meg, hogy a remekül védekező és támadásban is segíteni tudó Miguel megsérült, ugyanolyan balszerencse, mint a cseheknél Nedvedé volt. Ugyanannyira nem érdemelte meg Görögország ezt az EB-diadalt, mint a franciák a '98-as VB-t és a 2000-es EB-t. Az egyetlen értelmes játékosuk Dellas volt. Nagyon sajnálom Fernando Couto-t és Rui Costa-t, többet érdemeltek volna...
Igen, amúgy Kálménnal nekem sem volt bajom. Gulyás viszont szörnyű ahogy nem ért a focihoz, meg folyamatosan szerepet játszik a kamerának. Feltesz valami szellemesnek szánt kérdést, de közben nem a kérdezettre néz hanem a kamerába vigyorog hogy milyen jópofát mondott:) Amúgy meg iszonyúan nem ért szegény hozzá sztem.
Igen, így igaz, a csehek jól játszották a gyors, rövid passzokat, amivel zavarba lehet hozni a beton védelmet is. Ma ebből semmit nem láttunk a portugáloktól.
A görögök megérdemelték. Maximálisan teljesítettek, amit tudnak, azt a fontos meccseken tökéletesen végrehajtották.
A többi csapatról ez nem mondható el.
Az más lapra tartozik, hogy kinek kell ez a játék a foci helyett.
Kálmán ügyi volt az EB alatt, felkészülten ült be a stúdióba, Piluról ezt már nem lehetett elmondani. Sajnos Gyulyás és Pityke őrmester a végére kikopott.
Sajnos félő volt, hogy sok okos azt a következtetést vonja le ebből, hogy akkor a magyar csapat sem reménytelen. De amikor egy magyar játékos egy szezonban fut annyit, mint egy görög ezen a tornán, addig ilyeneken felesleges merengeni.
A szervezettség sem csak a kapitányon múlik, ehhez taktikailag is felkészült játékosok kellenek, amelyekben mi nem dúskálunk.
Az igazi döntő a cseh-görög volt, ott a cseheknek lett volna esélyük a görögöket megverni. Ezeknek a portugáloknak gyk. semmi esélyük nem volt nyerni, és a csehek is biztosan verték volna őket.
Gratu a görögöknek, megérdemelték, még ha kedvenceimet is búcsúztatták.
Épp most a tévében: Legnagyobb élmény a Hollandia-Csehszlovákia meccs volt:))))) Szegény Kálmánka megrekedte a 85-ös ifjúsági eb-nél, éljen a szakkomentátor:) Amúgy ő nem volt rossz, nem úgy mint a sótlan közhelykirály Vince Pilu.