"...csak egy jogtalan 11-es miatt nem nyerünk 90 perc alatt..."
Szabadrúgás.
"Különösen figyelemre méltó érv, hogy 20-25 éve a felnőttek mikor vesztettek 11-esekkel. :) A 2014-es VB-n például nyertek is 11-esekkel, majd vesztettek is. Az utolsó 10 évben, ha az összes holland csapatot vesszük, nem hiszem, hogy, ami a 11-esket illeti, lehet tendenciáról beszélni."
Jóval többször kaptak ki 11-esekkel, mint nyertek.
"Kár, hogy ez az eredményben egyáltalán nem látszódott meg. Lehet, hogy technikailag jobb játékosaink vannak, de a hozzáállásuk csapnivaló."
Többek hozzáállásával én sem voltam elégedett. De ezzel együtt is egy olyan meccsen, melyen minden statisztika mellettünk szól, és csak egy jogtalan 11-es miatt nem nyerünk 90 perc alatt, majd 11-esekkel kikapunk, mondhatjuk, hogy nem a jobb csapata nyert. Különben a mexikóiak hozzáállásáról nem sokat lehet mondani. Egész meccsen 1 lap sem volt, és még a hollandok szabálytalankodtak többet. A mexikóiak védekeztek, majd pocsékul kontráztak, és a végén pontrúgásokból veszélyesek voltak.
"Az viszont igaz, hogy U21 és ifi szinten viszont volt néhány győztes 11-es párbaj az utóbbi időben."
A 11-es rúgással meccset eldönteni 70-80%-ban lutri. Akár ifik, akár felnőttek. Különösen figyelemre méltó érv, hogy 20-25 éve a felnőttek mikor vesztettek 11-esekkel. :) A 2014-es VB-n például nyertek is 11-esekkel, majd vesztettek is. Az utolsó 10 évben, ha az összes holland csapatot vesszük, nem hiszem, hogy, ami a 11-esket illeti, lehet tendenciáról beszélni. Tegnap kapusunk kettőt kifogott. Annyival meg lehet nyerni egy ilyen sorozatot. Ha ugyanezek újra rúgnák a 11-eseket, lehet, hogy az Oranje nyerne. (Persze, még, ha nem is, sem következne abból semmi.)
Hansen sem volt jó, de Unuvar és Taabouni volt igazán nagy csalódás számomra (előbbi az egész tornán csak tudása töredékét tudta nyújtani). Braafot nem láttam korábban játszani, ezért nem vártam tőle sokat, sajnos, ebben nem is kellett csalódnom, mert gyenge volt ő is.
Valószínűleg egy egészséges Brobbey-val centerben és Hansennel a szélen többre mentünk volna.
De a legnagyobb baj ez a nagyképű, unott, motiválatlan hozzáállás volt, ami egy ilyen enervált játékot eredményezett. Hiányzott a játékból a dinamika, hiányzott a tűz, az elszántság. A mexikóiakon sokkal jobban látszott, hogy ők meg akarják nyerni a meccset és ezért sikerült is nekik.
Mindegy, nem ifitornákat kell nyerni (persze, azért nem baj, ha sikerül!), hanem jó játékosokat kell nevelni, de ha ezen a hozzáálláson nem változtatnak, akkor felnőttként sem lesznek sikeresebbek.
"A franciákkal játszunk a 3. helyért, papíron ők jobbak, mint Mexikó."
Mi nem csak papíron voltunk náluk jobbak. Egész meccsen egy helyzetet sem dolgoztak ki, és csak egy tévesen megadott szabadrúgás által jutottak el a 11-esekig. Amiben ugyan kicsit jobbak voltak, de abból aztán végképp nem következik, hogy jobbak nálunk. Az persze igaz, hogy az EB-n, 2 hónapja, kikaptunk a franciáktól. Meglátjuk, mi lesz.
"Amikor kiderült, hogy 11-esek lesznek, már biztos voltam benne, hogy kikapunk."
Téged ismerve, meglepett volna, ha nem lettél volna ebben biztos. :) Ők kettőt rontottak el, mi hármat. Lehetett volna fordítva is. A 11-essel eldöntött meccseken főleg a szerencse dönt. [Kivéve, ha Cillessen áll a kapuban.:)] Szó se róla, Regeernél éreztem, hogy nem fog merni erősen rúgni. Amikor viszont Alvarez a 11-eshez állt, biztos voltam abban, hogy Panenkázni fog. Ahogy gólját ünnepelte, látszott, hogy nagyon nagyra tartja magát. Úgy látszik Raatsie is Panenekára számított.
"Mi ez a hülye szervezés, hogy azonnal büntetők jönnek mivel nemsokára kezd a pályán egy másik meccs és nincs idő a hosszabbításra ?"
Ezt már a meccs előtt megmondták. Az az érv, hogy egy 16-17 évesnek kétszer 45 perc is sok.
Sajnos ez a foci. Néha nem a jobb nyer. Ami viszont érthetetlen, hogy Mexikó miért nem legjobb játékosával, Alvarezzel kezdett. Amikor bejött, egyből veszélyesek lettek a pontrúgások, és végül azzal egyenlítettek ki. Pech volt, hogy a jobbhátvéd Ki-Jana Hoever el volt tiltva, és a középpálya vezére Kenneth Taylor megbetegedett. Persze az is kár, hogy az eddigi legjobb, Hansen, szerintem nem volt olyan jó. Nem is volt igazán spicc, de egész meccsen egyszer sem lőtt kapura, egyszer sem hozott senkit sem helyzetbe, amikor pedig a 16-oson belül hozzá került a labda, azzal nem tudott mit kezdeni. Nekem egy spicc ne a 16-oson kívül legyen jó! Tetszett a középpályás Regeer, bár ő hagyta ki a legnagyobb helyzetet, és persze az utolsó 11-est is. Mintha kicsit több élet lett volna Ünüvarban is, mint eddig. A meccset eldöntő szabadrúgás szerintem is jogtalan volt. Ezért lenne jobb egy VAR, melyet néhányszor egy edző is megkérhet, hogy nézze meg, mi volt. Ami azért zavart, az a sok felesleges, és általában be nem jött sarkalás, "no look" passz és egyéb nagyképűsködés volt.
Persze a lényeg az, hogy ez egy nagyon jó generáció, és remélem, közöttük több is eljut a nagy Oranjéig.
Hát, igen, be kellett volna lőni a helyzeteket... A szabadrúgás előtt a szerelés szerintem is szabályos volt, de a VAR mezőnybeli szabálytalanságnál csak akkor szólhat közbe, ha piros lap lehetne belőle.
Amikor kiderült, hogy 11-esek lesznek, már biztos voltam benne, hogy kikapunk. Taabounin már a rúgás előtt látszott, hogy retteg, hogy kihagyja és nem is futott neki rendesen. Braafnak pedig már a meccsen sem volt egy normális lövése, mindent fölé-mellé rúgott.
A franciákkal játszunk a 3. helyért, papíron ők jobbak, mint Mexikó.
Ezt elcsesztük, büntetőkkel kiestünk. Bár az egész meccset irányítottuk és valójában saját magunkat ejtettük ki. De az is valódi állítás lenne, hogy a bíró ejtett ki minket. Gólhelyzetek száma alapján megnyertük 6-1 arányban, csak a kihasználásban maradtunk alul. Nem volt jó meccs de elég gólhelyzetünk volt, hogy simán megnyerjük. De nem tettük.
Amúgy pedig a mexikói gól....szabálytalan volt !!! Illetve nem a gól mert az szabadrúgásból lett hanem a szabadrúgás !!! Tisztán lehetett látni hogy a holland védő nem az ellenfelet hanem a labdát rúgta el először. Ilyenkor miért is nem szól közbe a var? Kb 15-20 mp lett volna visszanézni. Éreztem hogy gólt fogunk kapni.
A büntetőknél pedig megint kijött az az ún. "holland-szerencse", ami 10ből 9szer sújt minket.
A legjobbjaink Hansen és Raatsie voltak Bár Hansen sem gólt sem assistot nem szerzett mégis legjobbunk volt. Az assist nem rajta múlt mivel kb 3 óriási helyzetet hagytunk ki amiknél ő adta a passzt Raatsie pedig kapott egy szabadrúgás gólt - ami nagyon pontos volt - de más dolga nem volt. Viszont kivédett 2 büntetőt is. Tehát nem rajtuk múlt a kiesés.
Még valami. Mi ez a hülye szervezés, hogy azonnal büntetők jönnek mivel nemsokára kezd a pályán egy másik meccs és nincs idő a hosszabbításra ??? Mindenki meg volt lepődve. A szervezők nem tudták, hogy a csoportmeccsek után hosszabbítás is lehet? Szerintem ha tisztán hosszabbítással folytatták volna akkor 90% hogy továbbjutunk.....de ezt már nem tudjuk meg.
Bár a 17 évesek játszanak előbb, azért már a szombati meccsre koncentrálok.
Most, hogy Depay, Bergwijn és Malen hiányoznak, választ kapunk arra a kérdésre, hogy milyen erős csatárok terén a kispad.
Én mindenesetre így kezdenék:
Cillessen
Veltman, De Ligt, Van Dijk, Blind
Van de Beek, Wijnaldum, De Jong
Stengs, Babel, Promes
Veltman, ha főleg hátvéd, akkor jó. Dumfries főleg fizikumával, harcosságával hasznos, de sem nem hátvéd, sem nem csatár, pontosabban egyiknek sem jó. Talán, ha nem megy, az utolsó percekre be lehet tenni harcos, erős spiccnek.
Van de Beek jelenlegi formájában, szerintem kihagyhatatlan, bár Koeman van olyan konzervatív, hogy lehet, hogy mégis Pröpert választja.
Elől, szerintem csak a középcsatár kérdése lehet vitás. Nekem Babel tetszene legjobban, de a másik három mellett is vannak érvek.
Egy döntetlen már elég az EB-hez, de inkább nyerjünk, és csoportelsőként várjuk a sorsolást!
És még les címen elvettek 2 gólunkat. Egyet Hansentől, egyet Braaftól. Mindkettőjüknek ez volt az első gólja a meccsen de aztán lőttek olyat is amit nem vehettek már el
Lehet, hogy még időben ébredtek fel a srácok? Hansen nagyot játszott az utolsó 2 meccsen, Unuvar viszont eddig elég csalódás. Bár sok nagy játékos visszaesik a válogatottban.
"Bodau teljesen az, de Malen is eléggé az. Meglepne, ha nem lennének mindketten az EB-n. Ha csak az egyik, akkor Boadut vinném ki."
Mindkettő kellene, már amennyiben tartják a formájukat. Éppen ez az, ami kérdéses. És nemzetközi rutinjuk nincs, nem várható el tőlük, hogy meccseket döntsenek el. Malen testalkata alapján nem egy tipikus center.
"Dost, Weghorst és Luuk de Jong még inkább azok, de olyanból 1 is bőven elég."
Klasszis csatárról beszéltem!
"Kluivertet csak az U23-ban láttam mostanában. Ott nem tetszett."
A hírek szerint Olaszországban rendszeresen játszik és többnyire jó is.
Legalább is, nem biztos, hogy az ő EB-jük lesz. De, ha tartják formájukat, miért ne? Nem törvényszerű, hogy a következő hónapokban visszaesnek. Sneijder is 18 évesen lett válogatott, és nem emlékszem visszaesésére. Ihattaren nem látszik kisebb tehetségnek. Stengs addigra már 21 lesz. Az egy normális kor.
"Klasszis center/befejező csatár kellene még Depay mellé, mert az még nincs."
Bodau teljesen az, de Malen is eléggé az. Meglepne, ha nem lennének mindketten az EB-n. Ha csak az egyik, akkor Boadut vinném ki. (Még nem jutottunk ki, de azért kicsi a valószínűsége annak, hogy nem leszünk ott.) Dost, Weghorst és Luuk de Jong még inkább azok, de olyanból 1 is bőven elég. Boadu és Malen inkább Kluivert szerűek, amit, gondolom, hiányolsz.
"Kluivertet és jobbnak tartom, mint Bergwijnt, jelenlegi formájában meg pláne."
Kluivertet csak az U23-ban láttam mostanában. Ott nem tetszett. Bergwijn viszont most a bő keretben sincs. Berghuis igen, de neki sincs ott keresnivalója. Nekem Gapko általában tetszik, de amíg sem a PSV-ben, sem a U23-ban nem kezd, addig nem lesz válogatott. Másrészt lehet, hogy Lang is szóba jönne, ha nem nálunk lenne, azaz rendszeresen játszana az Eredivisieben.
"hogy mit keres a keretben Strootman, Berghuis, vagy Weghorst, az rejtély számomra."
Számomra is.
"Ha az észak-íreknél sikerülne pontot szerezni, akkor az észtek ellen lehetne próbálgatni a fiatalokat."
Annyira azért nem félek tőlük, hogy ne azt tenném be, aki formában van. De kezdjen a megszokott 11, és csereként menjen be legalább az egyik fiatal! Persze lehet, hogy egyikük az U23-nak lesz adva, mert ők még nem biztosak az EB-ben. Gondolom, ezért sincsenek az általad említett AZ-esek sem a keretben. Arra számítok, hogy legalább az egyikük ott lesz Belfastban. Például Berghuis helyett. Nem tudom, Malen sérülése milyen súlyos. És talán sérülése miatt nincs Bergwijn sem a keretben.
Azért írtam, hogy szerencse, mert nem a saját kezükben volt a sorsuk.
"Velük egyszerre mások lettek a perspektívák."
Kétségtelen, tehetségesek, de még fiatalok. Most jó formában vannak, de jövő nyárig még visszaeshetnek, ebben a korban természetes a hullámzó teljesítmény és az is előfordulhat, hogy nem tudnak kijönni a hullámvölgyből. Ez még nem az ő EB-jük lesz, már, persze, ha kijut az Oranje, mert azt ne felejtsük el, hogy még nem jutottak ki. Addig ne írjunk tényként arról, hogy melyik játékos várhatóan hogyan fog ott játszani. Ihattaren érkezésével 5-6 jó középpályásunk lett (De Roon, De Jong, Wijnaldum, Van de Beek és esetleg Pröpper) és vannak jó szélsőink, de azok Stengs előtt is voltak. Klasszis center/befejező csatár kellene még Depay mellé, mert az még nincs.
Promes szerintem éppen most szilárdította meg a helyét a keretben, hogy rendszeresen játszik az Ajaxban és jól. Malent, Babelt sem hiszem, hogy kihagyják a közeljövőben. Kluivertet és jobbnak tartom, mint Bergwijnt, jelenlegi formájában meg pláne. Boadu, ha jól tudom, még nincs a keretben, de olyan alapon, mint Stengs ő is bekerülhet. Sőt, Koopmeiners és Wijndal is, utóbbi esetben Blind lehetne középpályás is.
Ezzel szemben, hogy mit keres a keretben Strootman, Berghuis, vagy Weghorst, az rejtély számomra.
Ha az észak-íreknél sikerülne pontot szerezni, akkor az észtek ellen lehetne próbálgatni a fiatalokat. Már, persze, aki egyáltalán a keretben van.
" éljenek is vele, ha már ilyen szerencséjük volt!"
Azért az inkább lett volna pech, ha Argentína nem nyer Tádzsikisztán ellen vagy Kamerun nyer a spanyolok ellen. Az a vicces egy ilyen VB-n, hogy az ember, legalább is az átlag szurkoló, semmit nem tud az ellenfelekről. Mindenesetre Nigéria csoportelső volt, jónak látszó eredményekkel. Igaz mi pedig szétvertük, a két hete még komoly esélyesnek tartott Amerikát.
Ha már írok, valami egész más. Egy hét alatt lehet, hogy sok minden megváltozott a nagy Oranje körül. Dest Amerikát változtatta, így nem tudjuk meg, ő lett volna-e a megoldás a jobbhátvéd posztra. Adottságai, karaktere alapján Dumfries lenne az igazi, de meg kellene már találnia egy évvel ezelőtti formáját. Veltman nem megoldás a szélen.
Sokkal jobb hír, hogy Ihattaren az Oranje-t választotta, és Stengs a bő keretben van. Velük egyszerre mások lettek a perspektívák. Már az EB-n is nem Bergwijn és Promes fognak küzdeni a jobb-szélért, hanem Ihattaren és Stengs. Emellett mindketten 10-esként is nagyon jók, és elég kétlábasok. A spiccben csak az a kérdés, ki lehet Depay backupja. E címért Malen és Boadu küzdhetnek. Mindketten nagy iramban fejlődnek. A balszélen egyelőre van Babel, de ott még használható Bergwijn, Promes és talán Malen is. Kluivertet sem kell még leírni. Hátul, mint mondtam, a jobb-bekk még probléma. Lehet, hogy a jövő a 17 éves Ki-Jana Hoeveré (Liverpool), de az EB még biztos korai számára. Hátul más baj nincs; a kispad is roppant erős. A középpálya is erős, és, ha kell, Blind még erősítheti, hiszen balhátvédnek Aké és Van Aanholt sem rosszak.