NJ-vel értek egyet. Nagyon szép győzelem volt. Azért a németek otthon nem szoktak, teljesen megérdemelten, 4:2-re kikapni. Az első félidő valóban nem volt az igazi, de az előző 3 meccsel ellentétben, akkor sem volt megalázó német fölény. Egy kontrájuk bejött, volt még két helyzetük, de a második félidőben már csak 1 csapat volt a pályán. Ezek után ki kell, hogy jussunk az EB-re, ahol aztán minden lehet. Addig még feljön néhány újabb tehetség, és a holland foci válsága sokkal hamarabb véget ért, mint 2 éve bárki is merte volna gondolni.
Tud valaki a büntetőrúgás szabályairól valamit írni, tekintettel a tegnapi Kroos rúgás kapcsán. Nekem ez egyáltalán nem tűnt folyamatos mozgásnak, ha egyáltalán még előírják ezt a szabályok?
Szép győzelem volt, idegenben különösen értékes. Azért is jött jókor, mert így a németek is rá vannak kényszerítve arra, hogy az északírek ellen teljes erőbedobással játsszanak. Az északírek látszólag jól állnak, de eddig még csak gyenge csapatokkal játszottak, nekik most jön a neheze: a két német meccs és a két holland.
Mezőnyben az első félidőben sem játszottunk rosszul, de akkor még sok volt a pontatlanság az utolsó(előtti) passzoknál és a kapu előtt is lehettünk volna határozottabbak, néha túlkombináltuk. De a második félidőben már rendben voltak a befejezések is, még az a furcsa 11-es sem tudta megtörni a lendületet. Több jó teljesítményt láthattunk, elsősorban Babel, Van Dijk, Blind, De Jong, Depay, Wijnaldum és a csereként beálló Malen révén.
Remélem sikerül ma este a győzelem. Az utolsó 3 meccsen a németek ellen az arány 1-1-1, tehát bármi kehet. Nagy kár Donny-ért de Koemant ismerve sajnos csak cserejátékost fogunk hiányolni akinek már kezdőnek kellene lennie. Viszont a németeknél hiányozni fog Sané.
Pont ma 45 éve játszotta első VB döntőjét az Oranje a müncheni Olimpiai Stadionban. Ma az Oranje lányok játsszák első VB döntőjüket a lyoni Olimpiai Stadionban. 45 éve Cruijff-ék toronymagas esélyesként kikaptak. Most az amerikaiak toronymagas esélyesek. Legyen ez jó előjel! Ha már a fiúknak nem akar sikerülni a VB arany, legyenek a lányok az elsők egy foci VB arannyal! (Persze azért az nem ugyanaz.)
Még annyi, hogy az elődöntő győztes gólját lövő Groenen a 14-es mezt viseli. (Nőknél ez nem tiltott szám.)
Egy nagyon nehéz meccs után végül megvan a DÖNTŐBE JUTÁS !!! Már csak meg kell nyerni vasárnap
ORANJE - Svédország 1-0 (h.u.)
A meccs első 70 perce a svédeké volt akik a holland kapus segítségével kb 3 hatalmas helyzetet hagytak ki. A holland csajoknak nagyon gyenge volt a támadójátéka de volt egy hatalmas helyzete azért amit a svéd kapus védett. Aztán a maradék 20 perc már a miénk volt, bár nagy helyzet egyik oldalon sem lett.
A hosszabbítás pedig már végig holland fölényt hozott. A svédek már látszólag elfáradtak és össze is jött a gól. Utána jöttek a svéd támadások ahogy várható volt de már csak egy nagy helyzet alakult ki, az is a svéd kapu előtt.
Vasárnap összejöhet a csajoknak az ami a srácoknak sajnos még nem sikerült, a VB-ARANY
Mondjuk, azt sem értem, hogy ha a szélsők amúgy sincsenek a szélen, hanem a két szélsőhátvédnek kellene felfutni, akkor miért játszunk mégis 3 csatárral? Akkor inkább legyen gyémánt középpálya, hátul De Roonnal, kétoldalt Wijnaldummal és De Jonggal, a csúcsán pedig Van de Beekkel. A csatársorban pedig Depay és az a bizonyos - jelenleg még nem létező! :-) -, magas, labdát jól megtartó, gólerős center.
Támadó középpályásokat is írtam, tehát kiesik Modric is, Nedved is, és Matthaus is azt játszott, amikor megkapta, csak később került hátrébb.
Amúgy Sammer kapott még védőként Cannavaron kívül. 62 év alatt ez elenyésző szám. És ne felejtsük el, hogy '95-ig csak európai játékos kaphatott Aranylabdát, máskülönben Garrinchának is komoly esélye lett volna megnyerni '62-ben Masopust előtt. Jasin és Beckenbauer pedig akkora klasszis volt a maga idejében, hogy ott még a poszt sem számított.
"Félek, hogy Janssen hiába megy el, annyira leépült és olyan játékhiányos, hogy az elvesztegetett évek már nem jönnek vissza. De ne legyen igazam."
Jogosan félsz, és ettől én is félek. A pozitív példa Luuk de Jong, aki ugyancsak mindenhol kispados volt, és visszatérve az Eredivisiebe, jobb, mint valaha. Janssen nagyobb tehetség volt nála. Ha visszatérne az AZ-be, talán megtalálná magát.
Nyilván, de azért amióta a világ világ, mindig is úgy volt, hogy a támadó középpályásokat és a csatárokat szokták sztárolni. (Lásd: Aranylabda szavazás.) Mivel rendszerint ők rúgják a gólokat és nyerik a meccseket. Ez nem igazságos ugyan, mivel ehhez a csapat is kell (ismerjük a mondást, hogy a meccseket a sztárok nyerik, de a tornát a csapat), de a média már csak ilyen és ők alakítják a közvéleményt.
Arra azért kíváncsi leszek, hogy El Ghazinak hogy megy majd ősztől a Premier League-ben. Ha az Aston Villában állandó kezdő tudna lenni, őt is meg lehetne hívni. Igaz, hogy ő is szélső, de azért érzi a kaput is. Vagy legalábbis korábban az Ajaxban érezte.
"Koeman legnagyobb érdeme az, hogy nagyszerű a csapatszellem, a játékosok hajlandók egymásért harcolni, nincsenek olyan ellentétek, mint pl. Sneijder és Van Persie, majd később Van Persie és Robben között voltak abban, hogy ki a csapat vezére."
Ez kétségtelen, most láthatóan mindenki igyekszik kisegíteni a másikat. Amikor tele voltunk nagy egoval rendelkező sztárokkal, akkor ez nem működött. Viszont, ez egyben azt is jelenti, hogy most nincsenek sztárjaink sem (a védők ebből a szempontból kivételek, őket kevésbé sztárolják, nehezebben száll fejükbe a dicsőség is). 2014 után pont az volt a baj, hogy sokan még mindig azt hiték, hogy Hollandia topcsapat és úgy is álltak hozzá, holott ez a pályán egyre ritkábban igazolódott vissza.
"Van der Vaart és Ibrahimovic akkor még messze nem azok a játékosok voltak, akik később lettek."
Az Ajaxban elég komoly ellenfelek ellen tudtak a győztes csapatok vezéregyéniségei lenni. Lyon, AS Roma, de a Valencia és az Arsenal ellen sem mondtak csődöt. Egyértelmű volt, hogy sokra viszik. Jelenleg ilyen játékos a válogatottban nincs.
"Lammers 22 éves. Ha 2-3 évre van szüksége a befutáshoz, akkor már soha nem fut be."
Én azt írtam: BEÉRJEN. Bemutakozni bemutatkozhat előbb is, de a rutin megszerzéséhez idő kell. De Ligt is bekerült már közel 3 éve, de még mindig van mit tanulnia. Rutint csak válogatott, vagy komoly nemzetközi kupameccseken lehet szerezni, erre a Heerenveenben kevés esélye nyílik. Ha visszamegy a PSV-be, akkor meg lehet, hogy padozni fog De Jong miatt. Malen üges - jobban tetszik, mint Bergwijn -, de szélső. Zirkzeeben lenne fantázia, de a Bayernben nem fog játszani. Félek, hogy Janssen hiába megy el, annyira leépült és olyan játékhiányos, hogy az elvesztegetett évek már nem jönnek vissza. De ne legyen igazam.
A tegnapi vereség legfontosabb oka az volt, hogy sok hollandnak túl hosszú volt ez az idény. Nem csak azokra gondolok, akik a BL-ben messze jutottak, mint a 2 liverpooli és az ajaxosok. Olyanoknak is sok volt, akiknek ez volt az első teljes idényük komoly szinten, mint Dumfries, Bergwijn és De Jong. Számított még, hogy a portugálok szerdán csak 90 percet játszottak, eleve egy nappal többet pihenhettek, és még otthon is voltak.
Koeman a jövő csapatán dolgozik, és abban kell valaki aki a piszkos munkát elvégzi, hogy De Jong és egy támadó középpályás optimálisan tudjon működni. Hogy erre a feladatra De Roon-e a legjobb, nem tudom. Csütörtökön Pöpper jobban tetszett. Azon is el lehetne gondolkozni, hogy nem lenne-e jobb Wijnaldum helyett Van de Beek. De a BL győztes kezdőjátékosát, ráadásul, azt aki által a döntőbe jutottak, kevés edző merné kihagyni. Talán egy Cruijff igen. Lényeg, hogy a két utolsó meccs alapján kár messzemenő következtetéseket levonni.
Mindenesetre senki nem mert álmodni sem arról, hogy az Oranje az NL döntőjébe jut. Miután ismert lett kikkel került egy csoportba, még kevésbé látszott ez reálisnak. És mégis tegnap döntőt játszhatott, amire teljesen rá is szolgált. Természetesen, normális ember nem gondol még EB győzelemre, de a kijutás nem szabad, hogy gond legyen.
"A védekezést nagyon jól megszervezte, ahogy a 2000-es évek elején az Ajaxban is."
Ami a védelmet illeti, folytatta, amit Advocaat elkezdett. Advocaat utolsó 5 meccsén 12:2 volt. Nála játszott először a Van Dijk - De Ligt páros. Akkor Veltman volt a jobb-, Ake a balbekk, és Blind a védelem előtt játszott. Szerintem ez tegnap is jobb lett volna. De eleve, a védelem ereje a 2 középhátvéd, akiket normális edző nem hagyna ki, és persze sokkal jobbak, mint akik annak idején Koeman rendelkezésére álltak az Ajaxban. Koeman legnagyobb érdeme az, hogy nagyszerű a csapatszellem, a játékosok hajlandók egymásért harcolni, nincsenek olyan ellentétek, mint pl. Sneijder és Van Persie, majd később Van Persie és Robben között voltak abban, hogy ki a csapat vezére. A csapat képes vesztett helyzetből feltámadni. Még egy-két poszton meg kell találni az igazit, de az alap jó, és e csapat még messzire juthat.
"sajnos, Koemannak most nincsenek olyan támadó középpályásai és csatárai, mint Van der Vaart és Ibrahimovic volt az Ajaxban."
Van der Vaart és Ibrahimovic akkor még messze nem azok a játékosok voltak, akik később lettek. Van der Vaart Koeman legjobb évében (2002-3) még nem volt kezdő a válogatottban, és az akkori középpálya többi játékosa (Pienaar és Galasek) nem hiszem, hogy a mai Ajaxba beférne. Ibrahimovic akkor már válogatott volt, de azért akkor még ő is inkább ígéret volt. Nem állt viszont Koeman rendelkezésére egy Frenkie de Jong-hoz fogható játékos, és szerintem Bergwijn és Promes jobbak, mint Van der Meyde, Boukhari vagy Sikora voltak. Abban sem vagyok biztos, hogy a 2003-as Ibrahimovic tényleg annyival jobb volt-e a mai (nem e két meccs alapján) Depaynál, mint véled. Azért Zlatannak is voltak nagyon pocsék meccsei. Depay 48 meccsen 16 gólig és 12 asszisztig jutott, ami csak pár góllal kevesebb mint amit Van Persie ért el első 48 meccsén, viszont asszisztokban Depay a jobb.
" Így most várhatunk arra, hogy valamelyik fiatal (Lammers, Redan, Brobbey...) beérjen, de ez még 2-3 év minimum. "
Lammers 22 éves. Ha 2-3 évre van szüksége a befutáshoz, akkor már soha nem fut be. Talán Malen (20) is jó lesz. Mostanában jó volt, bár ritkán volt spicc. Zirkzee (18; Bayern) is még lehet az igazi. Az Ajax U19 ellen jó volt, és tetszik, hogy 193 centis. Persze az is lehet, hogy Janssen elmegy egy neki való klubba, és visszanyeri formáját. 25 éves, talán még nem késő. Brobbeyra nem várnék, mert lehet, hogy az Ajaxban sem lesz 2-3 éven belül kezdő. Traore csak 1 évvel idősebb nála. De szerintem még mindig Depayban van a legtöbb fantázia a következő 3-4 évre.
Arra mindenképpen jó volt ez a döntőbeli vereség, hogy az indokolatlan hurráoptimizmust, hogy most már minden rendben, egy kicsit csillapítsa. A nemetek és a franciák elleni győzelem után könnyen hihették sokan, hogy innen már egyenes út vezet az EB-döntőbe, de ettől még nagyon messze vagyunk. Ezt már jelezte a németek elleni szerencsés egyenlítés is tavaly ősszel, még inkább a márciusi vereség szintén a németektől és most a portugáloktól.
Kétségtelen, Koeman érkezése bizonyos szempontból jót tett a csapatnak. Szépen levezényelte a generációváltást, szervezettséget, taktikai fegyelmet hozott a csapatba. A védekezés nagyon jól megszervezte, ahogy a 2000-es évek elején az Ajaxban is. Nincs már össze-vissza szaladgálás, nincsenek hülye kapott gólok. Nyilván ebben közrejátszott az is, hogy Van Dijk így kinőtte magát és lassan felzárkózott mellé De Ligt is. Csak, sajnos, Koemannak most nincsenek olyan támadó középpályásai és csatárai, mint Van der Vaart és Ibrahimovic volt az Ajaxban. így most azt elérte, hogy nehéz bennünket megverni, sőt, ha az ellenfél hibázik és kihasználjuk, akkor akár el-elkaphatunk egy komolyabb csapatot is, ahogy tavaly a válságban lévő németeket és most az elődöntőben az angolokat. De ahhoz ez kevés, hogy jól játszó, erősebb csapatok ellen sorozatban felvegyük a versenyt. Sajnos, nincs megfelelő támadó középpályásunk (aki lenne - Van de Beek - az meg nem játszik) és főleg nincs igazán jó csatárunk. Van a kiöregedőfélben lévő Babel, a két súlytalan szélső, Bergwijn és Promes, a nemzetközi szinten rendre kevésnek bizonyuló L. de Jong. És Depay, aki vitathatalanul jó képességű és technikás, de túlfinomkodja a dolgokat, sokszor gyámoltalanul hagyja, hogy elvegyék a labdát tőle és alig van egy egészséges, jól helyezett lövése. És ebből a garnitúrából még tényleg ő a legjobb, csakhogy ő nem center (semmilyen tulajdonsága nem predesztinálja erre, nem is olyan fizikai felépítése, nem tudja megtartani a labdákat stb.). Tehát, nem neki kellene bent harcolni a védőkkel, hanem egy jobb felépítésű, a labdát megtartani képes támadónak, és az általa letett, lefejelt labdákra kellene lendületből érkeznie Depaynak, aki, szerintem, szélsőnek, vagy szélről induló, befelé húzó embernek lenne jó. Csak hát, amíg a választék centerből a Babel és L. de Jong, addig sok jóra nem lehet számítani, mert őket egy közepes képességű védő is megeszi reggelire. Ha Jansen nem szúrta volna el a karrierjét a Tottenhamba igazolással, akkor lehetett volna ő. Így most várhatunk arra, hogy valamelyik fiatal (Lammers, Redan, Brobbey...) beérjen, de ez még 2-3 év minimum. Ilyenkor üt vissza, hogy a 3 nagycsapatban alig játszanak holland centerek, a fiatalon külföldre szerződők pedig nem kapnak játéklehetőséget.
Annyival ér többet, hogy ennek van valami tétje és nagyobb pénzt kapnak érte a csapatok. Valójában nem sok. De mindegy ha már megrendezték akkor játszunk normálisan. Bár a mai messze nem volt az.
Az egész torna egy vicc volt, a hollandok nem tudtak felpörögni, de úgy tünt a portugálokon kivül a többieknek igazából csak púp volt a hátukon a nyári pihenő elött, ok h kiváltották vele a barátságos meccseket, de rangban nem ér sokkal többet.
3. portugál foci nem fekszik a hollandoknak. Sem válogatott, sem klub szinten
4. Ronaldo, aki, ha a szélről játszik, a csütörtöki leggyengébb holland, Dumfries lesz a párja. Igaz, ha bemegy középre, akkor már egy jó párossal kerül szembe.
a hollandok mellett szól:
1. Azt mondják, hogy a portugál foci nem fekszik a hollandoknak, de válogatottjuk utoljára 7 éve nyert a hollandok ellen, és legutóbb elég simán 3:0-ra kikapott. Bár az csak barátságos meccs volt, nem úgy nézett ki, hogy Ronaldo ne akart volna nyerni. Amikor dühében hátulról, az őt kikapcsoló De Ligtbe rúgott, csak a neve miatt, meg, hogy csak barátságos meccs volt, nem kapott még sárgát sem. Azután gyorsan le is cserélték. A portugál bajnok Benfica az Ajax mögött végzett a BL csoportban, és két meccsen csak 1 pontot szerzett.
2. Ez a holland válogatott tud harcolni, és fizikailag is fel tudja venni a versenyt bárkivel. Mentalitására jellemző, hogy Koeman 13 meccséből 7-en jött vissza hátrányból.
3. Egy olyan győzelem, mint az angolok elleni, feldobhatta a csapatot
4. Ronaldo utolsó 3 meccsén hollandok ellen kétszer kikapott, egyszer döntetlent csinált, még, ha két meccsen ebből gólt is szerzett.
5. Depay csütörtökön mindhárom holland gólnál nagyon fontos volt, de mégis inkább rossz volt, mint jó. A válogatottban, amióta Koeman van, még nem volt kétszer egymásután rossz.
A portugálok talán kicsit esélyesebbek, már csak azért is, mert otthon játszanak, de azért egy holland győzelem nem lenne meglepetés. Szép lenne, ha 11-esekkel dőlne el a meccs, és Ronaldo döntő 11-esét Cillessen kifogná. Amióta elment tőlünk fogott már meg fontos 11-eseket, bár csütörtökön esélytelen volt abban.
Kíváncsi vagyok, hogy ugyanaz a 11 kezd-e. Koeman nem szeret változtatni bevált csapatán, így egynél több változtatásra nem számítok. Az Promes lehet valamelyik szélen. Valószínűbb a jobbon, mert a portugálok balhátvédje szeret felfutni, és egy olyan ellen Promes jobb, mint Bergwijn. Ha megint impotensek leszünk elől, Van de Beek is be fog menni; gondolom.
"még egy Huntelaar után is nagy minőségi visszalépés, hogy ő a legjobb csatárunk."
Nekem sem tetszett tegnapi sok hibája, melyek nagy részének semmi köze nem volt játékintelligenciához. Viszont 120 percen át küzdött, zavarta a hátvédeket és nem egyszer el is vette tőlük a labdát. Amióta spicc, azóta a válogatottban elég hatékony, és tegnap mindhárom gólunk előkészítésében nagyon fontos szerepe volt. Az első az ő szöglete volt, a második és a harmadik előtt pedig ő szerezte meg a labdát, az ő lövését nem tudta jól megfogni a kapus, illetve ő adta a gólpasszt. Máskor gólokat is lő. Most góljai nélkül is nyertünk. Vasárnap is legyen 2 gólpassza, és amellett találjon is be! Legutóbb betalált a portugálok ellen.
"Bergwijnnak pedig lehet hogy soha nem lesz még egy olyan fél szezonja, mint a tavaly őszi."
21 éves. Ne temesd még el! Ha tavasszal rosszabb is volt, mint ősszel, azért 5 gólja és 5 gólpassza volt. Ez egy rossz játékostól elfogadható. És azért annyira rossz nem volt tegnap. Nem emlékszem labdavesztésére, rossz passzára. Egy passza, melynél ő szerezte meg a labdát, gólpassz kellett volna, hogy legyen. Promes jobban kivette a részét a játékból, de akkor Van de Beek által, az egész támadó játék jobb volt már. Így belegondolva nem tudom, Babel jobb volt-e nála. Gondolom, ha nem röppent volna fel a hír, hogy az Ajax meg akarja venni, amit ellenzel, nem néznéd ilyen kritikus szemmel. Mindenesetre Koeman lát benne valamit, és, ha tényleg akarja az Ajax, akkor Ten Hag is. De valószínűleg egy másik klub veszi meg elég sok pénzért, mert az is jónak tartja.
"...játékban azért sokkal jobbak voltunk az angoloknál."
Sokkal azért nem. Inkább egy kicsivel kevésbé voltunk rosszabbak.
"Depay az, de tegnap nem az volt."
Az Ajax topicban szoktad írni, hogy Schönére szoktad azt mondani, hogy nincs játékintelligenciája, ám az rá pont nem igaz, Depaynak viszont tényleg nincs sok esze ehhez a játékhoz. De lehet, hogy nem csak ehhez. Ordít róla, hogy mennyire ötletszerűen csinál mindent, ami még nem lenne akkora baj, ha azok jó ötletek lennének, de többnyire nem azok. Egy Cruyff, Van Basten, Bergkamp, Kluivert, Van Nistelrooy, Van Persie, de még egy Huntelaar után is nagy minőségi visszalépés, hogy ő a legjobb csatárunk.
Bergwijnnak pedig lehet hogy soha nem lesz még egy olyan fél szezonja, mint a tavaly őszi. Ami, persze, a válogatott és a nemzetközi kupameccseken nem nagyon érvényesült. Attól, hogy valaki jó a holland bajnokságban az Excelsior, vagy a NAC ellen, még nem esem hanyatt.