Ezt sem gondoltam volna, hogy 3-0-ra nyerünk a portugálok ellen.
Az első félidőben kimondottan jól játszottunk és nagy hatékonysággal értékesítettük a helyzeteinket, a másodikban inkább csak hősiesen védekeztünk. Portugália nagyon fölényben játszott a szünet után, de a védelem jól állta a sarat, ha rajtuk is túljutottak, akkor ott volt a nagy formában védő Cillessen, ha pedig már ő is tehetetlen volt, akkor ott volt még a szerencse is.
Hollandia egyébként a története során másodszor győzte le Portugáliát.
"és van legalább 2 olyan improvizatív játékos a csapatban .....
ez az utánpótlás nevelés hiányosságainak és a bajnokság (relatíve) alacsony színvonalának a következménye."
Azért ez így nem igaz. Ziyech elég improvizatív, és a holland utánpótlás nevelés terméke, Promes pedig már egy ideje az orosz bajnokság legjobbja, mint 10-es. Mindketten a holland bajnokságban nőttek fel. A baj az, hogy Ziyech nem a holland válogatottat választotta, míg Promes valamiért nem jó a holland válogatottban. De nagy probléma volt, mint már annyiszor, hogy a két középpályás, Strootman és Wijnaldum, megint csődöt mondtak. Pedig Európa jobbjai közé számító klubok jobbjai. Különösen Strootman.
"A legtehetségesebb kapusaink (Cillessen, Krul, Vermeer) nem védenek a klubjukban"
Cillessen 29, Vermeer 32, Krul 30. Ilyenekre legfeljebb sakkban mondják, hogy tehetséges. Cillessen a kupában véd, és általában jól. Vermeer pedig klubja utolsó 5 meccsén védett. Krul tavaly az AZ-ben rendszeresen védett, és rossz volt. Zoet szerintem sem a megoldás, de Cillessent nyugodtan a kapuba állítanám.
"Depay, Klaassen és mostanában: Blind bekerül egy topligás csapatba, akkor hamar kiderül, hogy ő oda kevés."
Mourinho-nál Lukaku és Kevin de Bruyne is kevés volt. Blind tudtommal most sérült. Gondolkozás nélkül betenném Strootman helyett.
"Bergwijnt, Promest, Babelt, L. de Jongot stb. már ismerjük, ők aligha jelentenek megoldást."
Bergwijn tavasszal nagyon jó lett. 20 éves; még nem írnám le. Persze, ha a Feyenoordos Berghuis-ra célzol, benne én sem nagyon hiszek. Promes 25 éves. Talán, ha egy igazán komoly bajnokságba menne, meglátnának, tényleg jó-e. Kluivert is lehet még jó, és 18-19 évesben még van egy pár ilyen. Különben spiccnek lehet, hogy Weghorst még bejön.
"Marad Janssen és Depay"
Depayban már rég nem hiszek. A Lyon kispadosa. Nagyon el van telve magától, de két meccsen egymás után régen volt jó.
Szerintem, nem voltunk egyenrangúak, az tisztán látszott, hogy az angol jobb csapat.
Nyilván, most nem az eredmény a lényeg, játékosokat kell kipróbálni és az új szisztémát (5-3-2) is be kell gyakorolni. A szervezettségre, a védekezésre kevés panasz lehetett, de a támadójáték így meglehetősen esetleges. A középső védő poszton nem lesz gond, oda van 3 megfelelő ember. De az 5-3-2 csak akkor működik, ha a szélsőhátvédek megfelelően támogatják a támadójátékot és van legalább 2 olyan improvizatív játékos a csapatban, aki meg tudja kavarni az ellenfelek védelmét, mivel létszámfölényt nagyon nehéz ebből a felállásból kiharcolni. Ilyen játékosból viszont jelenleg egy sincs.
Ezen rövid távon nyilván Koeman sem fog tudni segíteni, ez az utánpótlás nevelés hiányosságainak és a bajnokság (relatíve) alacsony színvonalának a következménye. Ha van is tehetséges játékos, a holland bajnokság nem készít fel a komolyabb nemzetközi összecsapásokra. Ha viszont egy tehetség (sőt, akár egy kész játékos, lásd: Depay, Klaassen és mostanában: Blind) bekerül egy topligás csapatba, akkor hamar kiderül, hogy ő oda kevés. Nincs megfelelően felkészítve, nem fér be a csapatba. És mivel nem játszik és folyamatosan esik vissza a formája.
A legtehetségesebb kapusaink (Cillessen, Krul, Vermeer) nem védenek a klubjukban, így marad Zoet, aki közepes képességű futballista. Szerintem, most is későn reagált a lövésre, bár tény, hogy úgy nehéz, ha senki nem lép ki a lövő játékosra.
A szélsőhátvédek kiválasztását nem nagyon értem, nálam Tete kerettag lenne, szerintem, illeszkedne ebbe a rendszerbe, ráadásul rendszeresen játszik egy viszonylag normális klubban. Mi kell ennél több? Janmaatot sem írnám le. Van Aanholt szerintem az utóbbi évek legjobb választása balhátvédnek (nem a tegnapi meccs, hanem a képességek alapján).
Középső védőből nem állunk rosszul, De Ligt, De Vrij és Van Dijk nemzetközi kaliber, végszükség esetén ott van még Hoedt is.
A középpályán Wijnaldum inkább nagy munkabírásával tűnik ki, mint a fantáziadús játékával és még ő játszik a legnagyobb presztízsű klubban. Strootmant pedig utoljára még a hosszú sérülése előtt láttam jól játszani. Frey és De Guzman eltűntek, Pröpper és Ramselaar felejtős, szerintem, de Van Ginkellel és Vilhenával lehetne próbálkozni. De itt legalább van egy tehetséges fiatal generáció: F. de Jong, Van de Beek, Bazoer stb. belőlük még lehet valami.
Csatárposzton viszont nagy a nihil. A képességei alapján Vincent Janssennek kellene állandóan kezdenie, de a Tottenhamhez ő is kevés volt. A Fenerbahcéba már beférne, de most sérült. Aki helyette szóba jöhetne (Dost pl.), az nem olyan képességű. Bergwijnt, Promest, Babelt, L. de Jongot stb. már ismerjük, ők aligha jelentenek megoldást. Más meg nincs. Az évekkel ezelőtt a jövő válogatott csatársorának gondolt El Ghazi-Zivkovic-Kishna trió egyik tagja sem tudott áttörni, feltehetően már nem is nagyon fog (El Ghazinak azért adok még erre némi esélyt). Marad Janssen és Depay. Kluivertben van még fantázia, de ő inkább klasszikus szélső, az 5-3-2-ben nem nagyon van ilyenekre szükség.
Szóval, nagy remények nem lehetnek, de egy - a holland futballhagyományoktól idegen - szervezett, jól védekező csapatot azért ki lehet alakítani, csak a góllövés lesz probléma. Aztán, hogy ez a szervezett védekezés hatékony lesz-e egy az angolnál improvizatívabb csapat ellen is, az majd kiderül a portugálok ellen.
Sajnos kikaptunk de én ennél sokkal nagyobb különbségre számítottam. Szerintem teljesen egyenértékű ellenfelek voltunk a pályán. Annyi van, hogy övék volt a legjobb lövés.
Tudjuk, hogy egy új generációt nem könnyű összeszoktatni. Időbe telik. Először az alapokat kell letenni és utána jöhet a házépítés. De nagyon remélem, hogy Koeman és edzői csapata az egyik legjobb a "házépítésben".
"Tapasztalatszerzésnek jó lesz, de ezen az úton biztosan nem jutunk kis az EB-re."
Nem egy könnyű csoport de én még nem könyvelném el a biztos bukásunkat. Bármi lehet. Ha pedig innen nem jutunk ki az EB-re akkor is marad még a selejtező. Majd meglátjuk.
"Nem tudom, hogy ez eldőltnek tekinthető, vagy szerinted van még reménye Van der Hoornnak"
Akkor más volt a sorrend, de most már az eldőlt. Ez persze nevetséges ár, mert ennyire biztos nem jó. A válogatottban valóban kezd jobb lenni, de remélem, a fiatalok között lesz nála jobb.
Tulajdonképpen csak középcsatárban látszik reménytelennek a helyzet. De az már jó ideje így van. Persze, amíg Európa egyik leggólerősebb csatára csak kispados, addig talán nincs is olyan nagy baj. Egyelőre sok a tehetség, tehát nem kell eltemetni a holland focit. Hogy ki és mennyire válik be, majd meglátjuk. Se pozitív se negatív értelemben nem lehet jósolni.
Közben jött a hír, hogy Van Dijk a Liverpoolhoz szerződött (védőért) világrekordot jelentő 75 millió fontért. Néhány éve volt egy vita köztünk, hogy Van der Hoorn, vagy ő viszi-e többre. Én Van Dijkot tartottam jobbnak, te Van der Hoornt. Nem tudom, hogy ez eldőltnek tekinthető, vagy szerinted van még reménye Van der Hoornnak (jelenleg: Swansea, értéke 2 millió EUR), hogy előzni fog? :-)
Akiket felsoroltál, azok nagy része holland szinten tehetség, vagy még az sem, csak ügyes játékos. Vagy lesz belőlük valami, vagy nem. Ilyenből volt már jó pár az utóbbi években és egyikük sem futott be, tehát valószínűbb a nem. Van néhány, aki már idősebb és viszonylag jó (topbajnokság középmezőny) csapatban játszik állandóan, sőt, Blind a MU-ban időnként, de ők védők és védekező középpályások. Megfelelő korban lévő klasszis támadó középpályás és csatár nincs. (Robbent most már ne vegyük ide, hiszen visszavonult a válogatottól és szerintem, nyáron elmegy a Bayerntől is, mert olyan szintű szerződést, mint korábban, már nem fog kapni. De lehet, hogy semmiféle szerződést sem.) Talán, esetleg Depay kinőheti magát ilyenné a francia ligából, de ez még kétséges.
És továbbra is tartom, hogy ez nem a véletlen műve. Az, hogy erős csapatban nincs holland támadó középpályás és/vagy csatár annak köszönhető, hogy ezek a tehetségek erőnlétileg nincsenek megfelelően felkészítve a topbajnokságok szintjére. A holland bajnokság irama, színvonala ezt nem teszi lehetővé. A védők, védekező középpályások némileg jobban állnak ebből a szempontból, nekik többet kell ütközni, szerelni, párharcokat kell nyerni, ezért tudnak ők jobban érvényesülni. Persze, jó védőre, védekező középpályásra is szükség van, de túlnyomórészt nem ők nyerik a meccseket. Ha elöl nincsenek klasszisok, akkor megette a fene az egészet.
Akkor lesz jó holland válogatott, ha lesz legalább 8-10 olyan középpályás és csatár, aki komoly bajnokság él-, vagy legalább szubtop csapatában játszik rendszeresen (és, persze, jól). Addig marad a kínlódás és a középszerűség.
"Én még az általad felsoroltak közé besorolnám a középpályás Van Ginkelt (25 éves) és a középcsatár Locadiat (24), a PSV két támadóját. "
Van Ginkelben nem hiszek. Angliában ugyanúgy csődöt mondott, mint Klaassen, Siem de Jong, Anita, Clasie és a spicc Janssen. Blind határeset.
Locadia talán lehet. 2 éve még kimondottan tetszett. Utána sokáig sérült volt. Mostanában, sérüléséig, nem volt túl jó. 9 gólja van. 4-et 1 meccsen szerzett, 5-öt a többi 13-on. (A 12 percet ellenünk nem számítom meccsnek). De benne inkább bízom, mint Van Ginkelben.
Viszont, ahogy vasárnap, a 25 éves Weghorst (AZ) játszott, az nagyon tetszett. Rengeteget javult tavaly óta. Lassan kipróbálnám a válogatottban.
" Ő teljesen az a tipus mint Sneijder "
Szerintem egész más típus. Sneijder két lábas un. játékmester, aki fantasztikus labdákkal tudja (inkább tudta) helyzetbe hozni társait. Emellett távolról jól lőtt, és szabadrúgásai is jók voltak. Klaassen egy nagy munkabírású, nagy játékintelligenciájú, csupa szív játékos, aki nagyon érzi, hol kell lennie. Sok gólpassza volt, de nem sok Sneijder szerű indítása. Szememben Ziyech inkább ilyen, de ő Marokkót választotta. Nouri is lehetett volna ilyen. Talán Frenkie de Jong lesz ilyen, bár Sneijder azért sokkal gólerősebb nála.
Szerintem sem áll rosszul az Oranje az új generációs játékosok alapján. Természetesen ezt össze kell válogatni és olyan edzőnek aki ért is a fiatalok nyelvén.
Én még az általad felsoroltak közé besorolnám a középpályás Van Ginkelt (25 éves) és a középcsatár Locadiat (24), a PSV két támadóját.
Sajnos azon játékos karrierje úgy néz ki, hogy kezd elúszni akit Sneijder utódjának gondoltam. Klaassen. Ő teljesen az a tipus mint Sneijder és a játéka is nagyon hasznos. De az Evertonba igazolással kettétörte karrierjét. Sajnálom.
Még az kellene de nagyon, hogy a mai fiatal tehetségeknek kitisztítanák az agyukat. Ne arra gondoljanak, hogy minél hamarabb elfogadni egy nagyobb bajnokság csapatának az ajánlatát hanem arra, hogy alapoktól lépésről-lépésre felépíteni a karriert. Csak így lehetnek sikeresek is. Sneijder is csak 5 év után 23 évesen ment el tőlünk és meg is állta mindenhol a helyét. Az agyak kitisztítása is az akadémiák dolga lenne.
„Már látom előre, hogy Gyenyi majd azt mondja erre, hogy de hát De Ligt jó felépítésű, F. de Jong nagy játékos lesz, Kluivert is sokra viheti „
Nem azt mondom, amit feltételezel, hanem azt, hogy kívülük is sok nagy holland tehetség, illetve olyan van, aki még sokáig segítheti a válogatottat akár abban is, hogy ismét a régi legyen.
Kapusokról nehéz mit mondani. Jó lenne, ha Cillessen elmenne végre egy klubba, ahol nincs nála jobb is. Van egy csomó fiatal kapus, de nem olyan csapatokban, hogy lehetne tudni, mire képesek magasabb szinten.
Jobb-back: Tete (22), Fosu-Mensah (19), Karsdorp (AS Roma; 22) sajnos most sérült, Hateboer (22; Bergamo) és Dumfries (Heerenveen; 21).
Jobboldali középhátvéd: De Vrij és Van Dijk még 5-6 évig használhatók, de a következő generáció már dörömböl az ajtón: De Ligt (18), Van Drongelen (HSV; 19), Schuurs (Ajax; 18) és nagyszerűen jött vissza sérüléséből Van Beek (Feyenoord; 23). A Man City és a Napoli ellen is jó volt.
Baloldali középhátvéd: Lehet valamelyik jobblábas is (2014-ben bronzérmesek voltunk 2 jobblábassal), de akad ballábas is. Aké (Bournemouth; 21).€23 milliót fizettek érte, és úgy néz ki, nem bánták meg. Kiscsapatban, ha van olyan az angol ligában, játszik, azaz komoly ellenfelek ellen. Hoedt a Lazioban és akkor a válogatottban is jó volt. A Southamptonban még nem megy neki. Vagy belejön vagy nem. Ouwejan (AZ; 21) nagyon jól pótolja a sérült Vlaart. Pierie (Heerenveen; 17) is jó lehet még.
Bal-back: Willems (23) állítólag nagyon jó Frankfurtban. Aké eddig jó volt a válogatottban, Haps szerintem nem válogatott szintű, de tévedhetek. Még feljöhet egy szélsőből, ballábas középpályásból csinált back. A legtöbb back ilyen.
6-os: Blind még évekig nagyon jó lesz e poszton. Vilhena (22) tavaly még olyannak látszott, de idén gyenge. A PSV-s Hendrix (22) is szóba jöhet. De az Ajax középpályások (De Jong, Eiting, Van de Beek) is jók 6-osnak is. Az AZ-es Koopmeiners (19) még csak 9 meccset játszott az Eredivisieben, de azt nagyon jól. De ilyen még sok lehet. Strootman is a védelem előtt játszik. Az AS Romában fix kezdő, de a válogatottban ritkán jó. Talán az új kapitány megtalálja hozzá a kulcsot.
Egyéb középpályások: Van de Beek, Frenkie de Jong, Eiting mellett nagy tehetség Til (AZ; 19), Duarte (Sparta, 18), Kadioglu (NEC; 18). Kívülük van néhány kettős nemzetiségű tehetség, akikről nem tudom, melyiket nemzetet választják.
Jobbszélső: Promes (Szpartak Moszkva; 25) tavaly az év játékosa volt az orosz bajnokságban. Idén is vezet, és holtversenyben a góllövő listát is vezeti. A válogatottban ritkán jó, de talán ő is jó lesz az új kapitánnyal. Hatalmas tehetség Stengs (AZ; 18). Az első fordulóban súlyosan megsérült, és ezt a bajnokságot ki kell hagynia. Kuwas (Heracles; 25). Nagyon jó tud lenni. Talán, ha komolyabb csapatba menne, megmutathatná, tényleg jó-e. A válogatottban legtöbbször jó Berghuis (Feyenoord; 25), de nem hiszem, hogy ő lesz az igazi.
Középcsatárt nehéz mondani. Dost (28) roppant gólerős Portugáliában, de a válogatottban általában rossz. Janssen (23) rendszeresen játszik a Fenerbahce-ban, de 11 meccsen csak 2 gólig jutott. Talán egy szélső lesz az igazi spicc. Van Persie, Dries Mertens és tulajdonképpen Messi és Suarez is úgy kezdte. Promes?
Balszélső: Depay (23) kezd belejönni Lyonban, és mostanában a válogatottban is jó. Kluivert (18) is lehet a jövő csillaga. Bergwijn (20) most visszaesett, de talán még összeszedi magát. A 18 éves nagy szélső reményekből kevés válik csillaggá. Az utolsó hetekben például nagyon jó egykori tehetséges spiccünk Donyell Malen (18). Tőlünk az Arsenalba ment. Idén a PSV leigazolta. Főleg a balszélen játszik. Utolsó 5 Jong PSV meccsén 6 gólt szerzett. Ki tudja, mire viszi? De ilyen még sok van.
Legjobban hátvédekkel állunk. Pár éven belül összeállhat minden idők legjobb holland védelme. A középpályán is sok a tehetség. Hogy melyikük lesz az új Sneijder, Cocu stb., nem, tudom. Többjükben látok erre lehetőséget.
Elöl, szélsőkben lehet remény. A mai fociban más középcsatárra van szükség, mint 25-30 éve volt. A statikus spicc, mint Van Nistelrooy vagy Huntelaar már nem nagyon él meg. A ma 16-17 éveseket nem ismerem annyira, Valószínű, hogy néhányuk 2-3 éven belül válogatott lesz.
Most persze legfontosabb, hogy a szövetség technikai vezetése rendbe jöjjön. Erre még kb. 2 hónapjuk van. De a holland nemzeti foci jövőjéért nem aggódom. Egy VB éremhez szerencse is kell, de olyan szereplések, mint Hiddink, Advocaat vagy Van Basten alatt voltak, hamar jöhetnek. 3-4 éven belül a világranglista első 10-e nem irreális vágy.
„Ha majd megint lesz minőségi keretünk, akkor majd kijutunk, addig ez hiú remény.”
Ez akkor lenne igaz, ha a svédek, Izland és még néhány ország, a hollandokénál gyengébb kerettel, nem jutott volna ki. A 2 holland svéd meccs alapján az is egyértelmű, hogy a svédek, mint csapat is rosszabbak a hollandnál. Hogy aztán a VB-n mi lett volna, ha az Oranje jut oda, ki tudja? Ki hitte volna 4 éve, hogy az akkori formában, abból a csoportból tovább lehet jutni? Azért ezzel a kerettel egy VB bronz még hihetetlenebb lenne, mint 4 éve volt. Az un. nagy 4-nek még nincs utódja. De ki tudja, a mai 17-18 évesek közül 2 éve múlva nem lesz-e valaki nagyon jó? De akár a mai 20-21 évesek közül is kinőheti magát valaki nagyon naggyá. Nem mindig abból lesz nagy, aki mar 16 évesen felhívja magára a figyelmet. Van Nistelrooy egy napon született Kluiverttel, de csak 22, 23 évesen érte be, majd hagyta le. Mit számítana ma egy olyan spicc, mint ő volt!
„Marokkó annyira nem érdekel.”
Ez a te dolgod. Természetesen fogok a belgáknak, Eriksennek és Suareznek is szurkolni, de egy olyan csapatnak, melyben több Eredivisie holland, köztük egy jelenlegi Ajax játékos és két egykori Ajax nevelt is játszik, nálam kicsit ezek felett áll. A svédeknek akkor sem fogok szurkolni, ha rá tudják beszélni Zlatant, hogy játsszon. Nem csak miatta, hanem ahogy játszanak, sem kell. Ahogy, még, ha szimpatikusak is, Izland fociját is utálom. A dánoknak viszont jobban szurkolok, ha Schöne és Dolberg is játszik. Hogy aztán bárkinek is komolyan fogok-e szurkolni, nem tudom. Az biztos, hogy a többinél jobban fogom figyelni azokat, ahol (volt) játékosaink, hollandok, illetve Eredivisie játékosok játszanak. (Ebben a sorrendben.)
De annyiból rám cáfoltak, hogy azt írtam, hogy nem hinném, hogy kijutnak.
Ha majd megint lesz minőségi keretünk, akkor majd kijutunk, addig ez hiú remény. A felkészülési meccsek nem számítanak.
Lehet szurkolni Belgiumnak Vertonghenék miatt, ha kijutnak, akkor a dánoknak Eriksen miatt, esetleg Uruguaynak Suarez miatt. Persze, ez csak ránk Ajaxosokra vonatkozik, egy PSV-drukker hidegen hagyja Suarez (jobbik esetben). Marokkó annyira nem érdekel.
"nem nagyon voltam elájulva a skandinávoktól, de rám cáfoltak. "
Nem cáfoltak rád. Ugyanolyan rosszak voltak, mint mikor láttad őket. De ugyanolyan szerencsések is, mint a selejtezők során végig.
Az olaszok labdatartása 74%-os volt. 15 gólkísérletükkel szemben a svédeknek 2 volt. Otthoni meccsüknél is 8 emberrel védekeztek, mint ahogy a franciák elleni, roppant mázlis győzelemnél is. Óriási mázlijuk volt a hollandok elleni otthoni döntetlennél is.
Persze, ha így kitart mellettük a szerencse, még a VB-n is vihetik valamire.
Két meccsen voltak rosszabbak a hollandoknál, de ott lesznek a VB-n. Legutóbb Marokkó is kikapott a hollandoktól, de ott lesz. A VB-re jutottak közül az utolsó másfél évben Hollandia nyert még az angolok és a lengyelek ellen is. De mit számít mindez? A selejtezőket elszúrták a szövetségi kapitányok. Szó se róla, a holland foci visszaesett, de a VB-n azért ott lenne a helye, mert jó néhány, a hollandnál rosszabb csapat lesz ott.
E mellé jön, hogy ilyen csapatokkal, mint semleges szurkolónak, nem sok örömöm lesz a VB-ben. Gondolom, a sok holland játékos miatt kicsit Marokkónak fogok szurkolni, de sok jót nem jelent játékuk élvezhetősége szempontjából, hogy a selejtezők során nem kaptak gólt.
Hát, azért ez így nem igaz, hogy "helyette", mert Irán, Panama és Ausztrália a hollandok és olaszoktól kiesésétől függetlenül, másik földrész selejtezőiből jutott ki. Izland pedig másik csoportból.
Viszont a svédek valóban a hollandok és olaszok rovására jutottak ki, ez kétségtelen.
A FIFA 5-ik helyén álló belga válogatott állandó játékosa Vertonghen, Alderweireld, Vermaelen, Chadli és Mertens. Mind az 5-en a holland iskola termékei, kettő kivételével komoly bajnokságok, élcsapatainak jobbjai.
Eriksen lassan az angol bajnokság legjobb középpályása, de megállja a helyét komoly bajnokság komoly csapatában Tete, De Vrij, Strootman, Blind és Wijnaldum is. A német bajnokság nem nagy csapatában, de komoly ellenfelek ellen is jó Hateboer, hollandnál jobb bajnokságban nagyon jó Promes és Dost. A válogatott jobb lenne, ha abban játszana El Ahmadi és Ziyech, és jobb lesz, ha azt választja, a talán jelenlegi legjobb középpályás vagy jobbhátvéd Amrabat. Mind a mai holland iskola termékei. Még mindig kevés bajnokság ad több játékost a nagy bajnokságoknak, mint az Eredivisie. Még mindig sok fiatal megy az Eredivisie-be, mert azt tartja, hogy az a legjobb út a naggyá váláshoz. Nincs Robben vagy a 2-3 évvel ezelőtti Sneijder, Van Persie szintű most, de jó játékos van elég. Még csatár is. Dost tavaly második lett az arany cipőért való versenyben. Olyan is régen volt már. Promes tegnap a Sevilla ellen 2 góllal, 2 assziszttal nagyon fontos volt. Érthetetlen, miért bízik minden kapitány Janssenben, és miért nem képes Promes a válogatottban is úgy játszani, mint klubjában. Wijnaldum és Strootman sem képes.
======
A legjobb holland edzők nagy edzők alatt, nagy klubokban játszottak. Kezdő edzőként nagy edzők segédjei voltak. Kitől kellene még tanulniuk?
Az egyetlen baj, hogy most nincs 4 olyan szintű, mint Robben, illetve legjobb napjaiban Sneijder, Van Persie és Van der Vaart voltak.
De a jelenlegiekkel is illett volna kijutni az EB-re és a VB-re. Hogy nem sikerült az a szövetség és a szövetségi kapitányok bűne, mert nem hozták ki a keretből azt sem ami benne volt. (Valószínűleg elég lett volna, ha Hiddink helyett Koemant nevezik ki.) Sokkal gyengébb játékosokkal lesznek országok a VB-n, voltak országok az EB-n.
Hogy az EB-n, VB-n mi lett volna, nem tudhatjuk. Én 2010-ben sem gondoltam ezüstre, 2014-ben még arra sem, hogy túljutunk a csoporton. Persze most egy bronz elképzelhetetlen lett volna. De a holland foci jól meg van szervezve. A tehetségekre hamar felfigyelnek. Ha lesznek új Robbenek, visszatérnek a szép idők. Pár éven belül biztos lesznek új, nagyon jó játékosok, és lesz jó válogatott.
A holland klubfoci jövőjével kapcsolatban nem vagyok ilyen optimista.