Budapest, 2002. március 27. (MTI) - A Független Jogász Fórum nem tarja összeegyeztethetőnek, hogy valaki egy személyben a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkára és egy politikai párt igazságügy-miniszter jelöltje - derül ki a szervezet szerdán az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásából.
A dokumentum szerint a jogász fórum meglepetéssel tapasztalta, hogy röviddel megválasztása után a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkára egy politikai párt igazságügy-miniszter jelöltjeként lépett nyilvánosságra.
Az állásfoglalás nem nevezi meg, hogy Bárándy Péter ügyvédről van szó, akit a kamara március elején választott meg újra főtitkárának, a szocialista párt pedig március 20-án sajtótájékoztatón mutatta be igazságügy-miniszter jelöltjeként.
- Közismert, hogy a polgári demokráciák igazságügy-miniszterei javarészt az ügyvédi hivatás gyakorlói közül kerültek és kerülnek ki. E körben azonban nem egyforma a miniszterségre pályázó ügyvéd és az ugyanerre törekvő köztestületi tisztségviselő helyzete. Kiváltképp, ha hivatalát nemrég foglalta el, anélkül, hogy politikai szándékát az érintett ügyvéd-választók megismerhették volna - mutat rá a Független Jogász Fórum.
A dokumentum szerint így ugyanis a választókban és az esetleges más jelöltekben az a téves feltevés alakulhatott ki, hogy a főtitkár a következő teljes kamarai ciklusban szolgálni kívánja az ügyvédi közéletet - áll a dokumentumban.
Az állásfoglalás rámutat: ez a helyzet az összeegyeztethetetlenség végleges megszüntetésével oldható fel. Így a választások eredményétől függetlenül is tartósan betölthető lenne a főtitkári poszt és megőriztetne a magyar ügyvédség és kamaráinak eddig óvott politikai semlegessége. +++
Nézd meg mégegyszer! Azt írtam, hogy ESETLEGES felvetésére.
Valami olyasmi, amire a másik fél nem tud felkészülni. Most is erről volt szó: a FIDESZ-oldal nem volt képernyős háttérre fölkészülve, ezért nem mentek bele a vitába. Nyilván azon is feltűnhettek volna olyasmik, amire nem tudtak volna a helyszínen reagálni.
Egyébként nem a helyben reagálás képessége dönti el, hogy ki az alkalmasabb. Bárki mondhat olyat, amire az ellenfél nincs felkészülve. Szerintem mindkét oldal igyekszik ezt a helyzetet elkerülni. Ezért gondolom, hogy a két óvatosság összehasonlítható.
Nagyon gyerek lehetsz, ha nem emlékszel miket mondott Horn a saját kormányáról. Ami igaz, az igaz. Ebben ő volt jobb. Olyan szemérmetlenül hazudni, nem sokan tudnak, mint ő. Nem véletlenül olyan a pozíciója. Végül is a hazugok között nagy tekintélye van annak aki jól míveli mesterségét.
Én nem az általad említett másnapi magyarázásra gondoltam. (Ez pártérv, azokkal nem lehet vitatkozni.) Hanem arra, hogy nem lehet reagálnia az MSZP-nek Orbán Viktor esetleges április 5-i esti felvetésére. Elhangzik, kész, vége. Érdemben válaszolni rá csak az első forduló után lehet.
A FIDESZ mostani óvatosságát hasonlítottam össze az MSZP-jével. Én mindkettőt érthetőnek és védhetőnek gondolom. Az már megint más, hogy a két fél hogyan interpretálja az eseményeket.
na akkor ott tartottunk, hogy imho bárándy tisztességesen levitázta volna a vitát dávid ibolyával - ha a maszop nem kavar be a szokásos _nemtelen_ módszereivel. bárándy fején látszott hogy nem ért semmit. ezért nyomta a süketet - debil mosoly, forgó szemek. vélemények?
NEM: azzal, hogy úgy állítják be, a FIDESZ ürügyet keresett arra, hogy kibújhasson a vita alól. MOndj egyetlen értelmes embert ebben az országban, aki elhiszi, hogy azért tárgyaltak napokig, éjszakába nyúlóan, szerveztek helyszínt, sajtót, kötötték le a minisztereik programját, hogy aztán egy előre nem látható okra hivatkozva lemondhassák a vitát.
SZERINTEM ez annyira átlátszó, hogy az már fáj!
És jóérzésű embernek kiáltó a sportszerűtlenség, nem kell mindenféle képekkel illusztrálni, hogy mi minden beleférhet abba, hogy "ami nincs tiltva, az szabad".
Sziasztok, jó éjszakát!!!
Mindenki szavazzon arra akire akar, attól még ugyan olyan ember mint a másik.
A lényeg jó legyen Nekünk !!!!
Olyanokon embereken veszünk össze akik kilopják, kiloptak a szemünket. 1ik kutya, másik eb!
ui: én az MSZP-re szavazok( nem azért mert ők makulátlanok, SŐTTT!!!), de csak egy dolog miatt mert nem szeretem, ha a saját kormányom magyarázza meg nekem, hogy milyen jó is nekem. + még a szemembe is hazudik.
El vagyunk tévedve Ők szolgálnak minket nem mi őket!!!! és ezt a Fidesz elfelejtette ebben a 4 évben
azért olvasd végig a hozzászólásokat nem ismételném önmagam
szerintem korántsem nevetséges, hogy nem akartak úgy kiállni, hogy azt sem mondták meg neki mi lesz a TV-n.
Sőt, a Bárándy-nak sem mondták meg, hiszen még este sem tudta. Vagy nem érdekelte. Vagy tudta és inkább nem mondta. Mindegyik baj és nem az MSZP mellett szól.
na most ennek a topicnak nem orbán a témája. bárándy kényszeredett amatőrsége. bárándy elvitt ma egy balhét, ami imho nem az ő sara volt. az mszp megvezette? vélemények?
"Végig azt éreztem a beszélgetésben mintha Bárándy-t is becsapták volna. Ő egy régivágású konzervatív családból származik ezért nem igazán tud hazudni. Meg sem próbálta ezért próbált örökké kitérni."
Nagyon egyetértek. Én is így éreztem. Sőt, teljesen ismeretlenül még sajnáltam is, amiért a Werber-féle MSZP-s mocsokkampány áldozatává teszik! /Elnézést az indulatért, de hihetetlenül aljasnak érzem a szocialisták módszereit, és szerintem egy egész ország képébe hazudnak gátlástalanul. Elszomorít ha arra gondolok, hogy a fél országnál eredményesen./
arra gondolok, hogy a Fidesz egy nevetséges érv mögé bújva (legalább is az MSZP szerint) megfutamodott megint.
Fidesz nem volt hajlandó kompromisszumra a MP-OV vita kapcsán sem. Helyette ragaszkodnak egy olyan időponthoz egy olyan helyen ahol fizikailag sem lehet vitatkozni mert nem üres a terem már 2-3 hónapja le van foglalva valaki más által. Ehelyett inkább makacsúl ragaszkodnak a megvalósíthatatlan dologhoz. Nekem a kormányom ne ragaszkodjon csak azért egy rossz dologhoz, hogy neki legyen igaza. Tudod ez a komunizmusra volt jellemző (amit persze az MSZP irányított).
Én ezútán elveszteném a bizalmamat a vitapartneremben és komolyalannak tartanám.
Én sem örülök a vita lemondásának.
De: ha nem történt szerződés szegés és - nem történt - akkor a FIDESZ miért is mondta le a vitát? Mert a mai napot ők mondták le.
Annyi történt -ez most az ATV riportjából kiordított - hogy Isépy Tamás megijedt az ismeretlen médiától. Ha frappáns, akkor kér két óra technikai szünetet, és megoldják, vagy egy nap haladékot. Ehelyett elkezdték magyaráztatni a bizonyítványt Isépyvel (nagyon rosszul), Dávid Ibolyával(rosszul) és Pokornival(vele sem korrekt módon, de ügyesebben.)
Az MSZP pedig szerintem is rugalmasabb kellett volna, hogy legyen. Amit kifejezetten sajnálok a nyilvánosságra hozott párosok fényében. (Azt meg baromira sajnálom, hogy Dávid Ibolya megúszta Bárándyt...)
Legegyszerubb pelda, hogy nem allitottak fel egyetlen vizsgalobizottsagot sem.
De egyebkent O.V.-nek sok ilyen kalandja volt a fideszen belul is.
Diktator tipus.
Felre ne erts, attol lehet okos.
Sot, akar az is lehet, hogy mindenben igaza van.
Csak nem tetszik a mentalitas.
Igaz, az sem tetszik, ha valaki buta, o meg legalabb okos.
na akkor ott tartottunk hogy bárándy műanyag mosolya az mszp "profi" kampányával ma este nem volt összhangban. ez van. tudta-e hogy a maszop lerántja a mélybe? ki hazudik?
Majdnem egyetértek veled, a másik oldalról.
Szerintem az MSzP álláspontja a konkrét ügyben védhető, az viszont nem, hogy erre hivatkozva minden vitát lemondanak.
Azzal a Fidesz-t segitik!
En is orulnek ennek, ha nem felnek, hogy igy esetleg a fidesz nyer.
Mert az kisebb fajta katasztrofa lenne.
Ugyanis ok nem veszik figyelembe mas akaratat, es ez veszelyes.
Nagyon veszelyes.