egyetértek, borzalmas, hogy ez a topic a politikában van. Borzalmas, hogy bizony itt van a helye... Az egész Nemzeti Színház-ügy, úgy, ahogy van, mindenestül politika (lett)...
Koltai Tamás (egy számomra igen mérvadó) színikritikus elmondta, hogy az elmúlt évtized(ek?)ben Magyarországon bemutattak vagy 20 Tragédia-előadást. Kivétel nélkül mind bukás volt. (Ez valahol érthető: a Tragédiát nagyon nehéz színpadra vinni.) Az előadások jóformán észrevétlenek maradtak... Most meg, lám, egy "egész ország" ezzel az eggyel foglalkozik...
Én még sajnos nem láttam végig (de fölvettem a közvetítést). Amit eddig láttam belőle, annak alapján: Alföldi remek, Pap Vera és Szarvas József - bocsánat - borzalmas, az összhatás és a technikai megoldások (az eddigiek legalábbis) viszont nagyon tetszettek. Szerintem Szikora minden tőle telhetőt megtett, hogy olyan előadást rendezzen, amelyet nem lehet politikai szimpátiák alapján nézni és "értékelni". Vagy legalábbis igen erős kompromisszumokra "kényszeríti" Szikora azt a nézőt, aki így próbálná nézni a rendezését... Ez az előadás minden, csak nem "konzervatív", "hagyománytisztelő", "jólfésült" stb. stb. ...
Nem volt hatalmas bukás a Tragédia. Nagyon izgalmas és lebilincselő előadás volt. Nem a TV-ban, a helyszínen. Nem másoktól, magamtól idézek, a saját szememmel láttam.
Jelenits István parista kritikáját teszem közzé a Tragédiáról, ami a Kossuth
Rádió Katolikus Krónikájában hangzott el, és hangfelvétel útján írtam le.
A rendezôknek nyilván az volt a legfôbb igyekezetük, hogy egy olyan darabot
keressenek, amelyik alkalmas arra, hogy a színháznak a sokféle lehetôségét
mutassa. S ebbôl a szempontból is nagyon szerencsés választás volt az Ember
tragédiája, hiszen a magyar drámairodalomból ez az egyetlen olyan dráma,
amelyik egy ilyen nagyon gazdag megközelítést lehetôvé tesz. Ugyanakkor
hogyha ezt a bemutatót úgy nézzük, mint Az ember tragédiája - nak egy új
értelmezését, akkor szintén megemelhetjük a kalapunkat, de sokfajta
hiányérzetrôl is beszámolhatunk. Ez a sajátos értelmezés, amellyel itt
találkozunk, azt kereste a tragédiában, ami a modern világ számára
megközelíthetô vagy továbbfejleszthetô, és a mi huszonegyedik század
küszöbén lévô tapasztalatainkkal valami különös kapcsolatba hozható. És ez
az értelmezés egy lehetséges és nagyon érdekes értelmezése a tragédiának, de
hogy matematikai nyelven szóljak, sajátos gyökvesztésekkel jár.
Például arra gondolok, hogy mondjuk akkor, amikor természetesen rövidebbre
vették a tragédia szövegét - hiszen minden elôadásban húzni kell belôle-
akkor bizonyos típusú szövegek maradtak ki rendre belôle, amelyeknek a
kimaradása az alakoknak a gazdagságát, a szereplôk személyiségének a
gazdagságát szegényítették.
Például Évának a szövegeibôl, a párizsi színbôl, amikor a márki nôt játssza,
kimarad az, hogy "Az elhagyott oltárnak is lehet mártírja. Oh Danton,
magasztosabb kegyelettel megóvni a romot, mint üdvözölni a felkelt hatalmat;
s e hivatás nôt legjobban megillet." A mostani rendezésnek az Évája nyilván
nem a szereplônek a szándéka vagy tehetsége miatt, hanem a rendezô szándéka
szerint egy baba-figura, aki sohasem bontja ki a nôi lénynek, a nôi
személyiségnek azt a hallatlan titokzatos gazdagságát, amelyik a
Madách-szövegben állandóan megjelenik. Sokkal inkább a szexualitásnak a
tárgya, mint valamilyen gazdag kapcsolatlehetôség hordozója és megnyitója.
Ádám mondja a nôrôl a prágai színben: "Minô csodás kevercse rossz s nemesnek
a nô, méregbôl s mézbôl összeszurve. Mégis, miért vonz? mert a jó sajátja,
míg bune a koré, mely szülte ôt." Ez is kimaradt, és ez a fajta szemlélete a
nônek megcsonkult az elôadásban.
Nem véletlen aztán, hogy a zárószínben is, akkor, amikor Éva bejelenti, hogy
ô anya lesz, akkor kimarad belôle az anyaságának az az áldott vonatkozása,
amelyik a tragédia szempontjából olyannyira jelentôs, hogy mikor Lucifer azt
mondja, hogy a fiad se lesz különb, a gyermeked se lesz különb, mint te
voltál, vagy ti voltatok, akkor erre Éva azzal replikál, "ha úgy akarja
Isten, majd fogamzik más a nyomorban, aki eltöruli, testvériséget hozván a
világra." Vagyis Jézusra utal, és az anyának arra a nagyszeru hivatására,
hogy egyszer majd Isten anyja lesz.
Hasonló ilyen szegényedést tapasztaltunk Ádám alakját tekintve is. Például a
prágai jelenetben a Kepler-Ádám könyvek között görnyed és könyvhalmazokat
cipel, és rázuhannak ezek a könyvek, és kiszolgálja a hatalmasokat, és
elmarad például az a csillagászra jellemzô és a nagy emberre jellemzô néhány
szó, hogy "Oh tárd ki, tárd ki, végtelen nagy ég, rejtélyes és szent
könyvedet elôttem; Törvényidet ha már-már ellesém, felejtem a kort és
mindent körulem." Az embernek, a férfinak ez a nagysága, hogy igenis fölébe
nô a kornak, és kapcsolatot nyer az örökkévalósággal akkor is, hogyha mások
beletörlik a cipôjüket vagy csizmájukat, mert ki van szolgáltatva nekik.
Valami módon ez az Ádám azért mindig több, hogy egyszeruen beletörpüljön a
korába.
Kimarad az is az athéni színbôl, hogy amikor Miltiádésznak meg kell halnia,
és utoljára fohászkodik érte a felesége; "Pallasz, segíts meg!", akkor
Miltiádész ezzel köszön el Évától, hogy "Pallasz meghallgatott. -Az ég
veled, megnyugvás szállt szívembe, Lúciám." És ezzel a megnyugvással hal
meg.
És milyen megrendítô ebben az Ádámban, hogy például a konstantinápolyi
jelenetben akkor, amikor elszakad tôle az, akit szeret, Izóra, és ugye nem
egy metrón, hanem a kolostorkapu mögött tunik el, akkor azt mondja neki,
hogy "nem félsz-e így a csendes éjbe nézni, mely, mint nagy szív,
szerelemtôl dobog?" Ennek az Ádámnak a szerelme nem egyszeruen a szexualitás
öröme. Amikor a darab elején megint azzal a nagyszeru rendezôi ötlettel
találkozunk, hogy a paradicsom egy kristálygömb, amibe be van zárva ez a két
teremtmény, akkor úgy tunik, minthogyha a paradicsom az volna, hogy ez a két
mezítelen fiatal egymást fölfedezi, és a szexualitásnak a kristálygömbjébe
van bezárva. De a szerelem a tragédiában sokkal több, mint a szexualitás
rabsága vagy kristálygömbje. Ádám miatt, és Éva miatt is több.
És milyen érdekes, hogy akkor, amikor a zárójelenetben Lucifer visszatekint
és a maga módján levonja a tragédiának a tanúságait, amely számára kudarccal
zárult, akkor azt mondja, hogy "miért is kezdtem emberrel nagyot, ki sárból,
napsugárból összegyúrva tudásra törpe, és vakságra nagy?" Én azt gondolom,
hogy ez a tragédiarendezés a tudásra törpe embert, a sárból valót mutatta
meg, de hogy ebben az emberben napsugár is van, és hogy ez vakságra nagy, ,
ez a nagyság, amelyik sokszor olyan áldottnak mutatkozik, hogy még Lucifer
fölé is emeli az embert, ez nem mutatkozik meg ebben a rendezésben, sem
Ádámban, sem Évában, sem a kapcsolatukban.
És ide tartozik az, hogy nagyon mostohán bánnak a rendezôk az Istennel, és
az Istennek az az elhanyagolása, ez az emberrôl alkotott képünket is
megcsonkítja, mert az ember nagyságát Madách szerint az adja, hogy valami
módon még az elveszettségében is az Istennek a sugarát, meg a szeretetét
hordja homlokán. És azután megrendítôen ügyetlennek tunik föl a sok minden
ügyes ötlet között, hogy a bevezetô jelenetekben az Isten szava nem is
hangzik el, hanem csak írott betuként hullik be a nézônek a tekintete elé.
Az igének pontosan a hangzengése ad nyomatékot és az ad életet neki. És ez
tunik el az Isten szavából. És a végén pedig meg sem szólal az Isten, a
híres mondat, hogy "Ember, küzdj és bízva bízzál!" elmarad, és igaz, hogy ez
a tragédiaelôadás is reménnyel végzôdik, de ez a remény kicsit inkább a
Becketnek a világába vezet, Godotra várva jelenetéhez érezzük közel magunkat
akkor, amikor ezt a párt látjuk ott, akiket a földbôl fakadó sugár
megtisztít a mocsoktól, de nem találnak kapcsolatot azzal az Istennel, akire
föltekintenek.
Azokat, akik a tragédiának ezt a hallatlan gazdagságát ôrzik az
emlékezetükben, azok számára egy picit csalódás is, hogy most ez az új
tragédiaelemzés olyan áron hozott valami újat, hogy a ezt az emlékezetes
szépségét letörülte a szereplôknek az arcáról.
Kedves umo,
ismeretlenül is tiszteltetem Fenes urat, mégis úgy vélem, hogy idézett kijenetésével kevesen értenek maradéktalanul egyet.
Nem akarok elöadást tartani, a rendezési stilusokról, de a 100 évvel ezelötti modern stilust követték a különbözö realizmusok, abszurd, absztrakt, konkrét szinház amik után a neo, szupper, és hiper modern korszak is lezárult. A szop és fikció bizonyos mértékben még uralkodik, de a komoly szinházban, úgyanugy mint mindenben az épitészettöl a könnyüzenéig kevesebb mint egy év alatt robbanásszerüen beivódott a digitalis retro-eklektizmus neo-müfaja.
Elakadt a lélegzetem. Ezzel a "szupper" áttekintéssel nehezen tudnék vitába szállni...:-)
(Azért javaslom, hogy mielőtt elküldesz ide egy hozzászólást, előtte olvasd át azt)
Nagyon helyes az érvelésed. Egy gimnáziumi fizika tanárom jut eszembe róla. Ő is elmagyarázta háromszor a feledat megoldását, de voltak, akik még akkor sem értették. ezeket megjegyezte, és azt a feladatot soha nem adta nekik feleléskor. Te öt nap alatt 4x4 órát szántál a megértésre. (A családot sajnálom.) Szerintem hagyni kéne leülepedni a dolgokat, már azért is, mert a tv-n keresztül a szinpadi hatások 20-45 százaléka jön át (pl. kameraváltás, totál vagy közeli, akusztika, hangdinamika) a helyszini élménynek. Ebből a szempontból a foci is hasonlóan brutális példa (pl. nincs ismétlés 4 kameraállásból) figyelni _kell_.
Azt mindenki tudta az első pillanattól, hogy lesz tv közvetítés, kampényrész, tehát ezzel ne takarózzon senki.
Másoknak!
várhegyi attila nem bűnöző "csak" ELITÉLT. Addig még másik bírósági itélet nem születik ügyében.
Szykla,
szerintem is nagy teljesitmeny, amit a Pap Vera + Szarvas (eas a tobbiek is ) nyujtott. HOgy a darab szakmai szemmel nem igazan jo, az nem az o, hanem a rendezes es a rendezore nehezedo nyomas hibaja.
off: Pap Verat eloadas utan feher szutyukiban lattam, integettem is neki es visszaintett kisse faradt mosollyal. (Ket P a csaj?)
Szoval ahogyan szavaltattak oket, az a patosz, az mar nem lehet hiteles eloadasmod, mert az legfeljebb a 70-es evekig lehetett ertelmes eloadasmod (lsd. Bessenyei vagy Sinkovits etc.) Sokszor nem lehetett erteni a szoveget a sok indulattol, ahogyan jatszaniuk KELLETT. Es valoban a kepisegre jobban tamaszkodott Szikora, mint a szovegben. Mert ez utobbi nehez, a kepek pedig szelesebb retegeket megfoghatnak. Szoval necces az ugy, tobb szpb-ol is. Ez van. Mindenki elb@szta volna.
Kedves curvoisier,
azt én tényleg nem tudom, hogy a darab egészére vonatkoztatva átjött-e a tartalom, én csak az elejét láttam, meg még részleteket (közben vendégek+kutyasétáltatás+az eleje elvette a ledvem az egésztől), de - és ebben az is benne van, hogy elég régen olvastam már a darabot - én spec. szívesebben gondolkodtam volna azon, hogy mit akart Madách, mint azon, hogy mit akart Szikora:-) ezért zavart pl. a vetítési sebesség: 1részt elég fáradt is voltam, ahol nem emlékeztem még kb. se a szövegre, ott igencsak kapaszkodnom kellett, hogy elolvassam, másrészt meg találtam egy-két (számomra) újdonságot a szövegben, amit jó lett volna kicsit nyugisabban elolvasni/meghallgatni. Meg a párbeszéd jelleg szerintem tényleg nem jött át.
Szimbólumok: pl. a csontvázzal a bajom, hogy amiket leírtál, annak nem egy szimbólumból, hanem a darab menetében, a rendezésből és a színészi játékból kéne kiderülni. Az a csontváz, akkor, ott túl direkt annak aki tudja/sejti miről van szó, akinek meg nem, az fölöslegesen gondolkodik rajta. Persze ez erősen ízlés kérdése:-)
Kedves ez_már_nekem_is_sok,
szerintem se Madách, hanem a drámai mű vegye le a kalapját, vagyis saját érdekében tartsa tiszteletben az eltérő környezet szabályait, de ezt a képzavaros dolgot nem folytatnám... :)
Abban teljesen egyetértünk, hogy a tartalomnak nem szabad változnia, szerintem ez lényegében meg is valósult.
Az Úr szövegének egy része számomra tényleg elveszett, mivel ekkor egy pelenkázás és pizsamaosztás vezénylése elvonta a figyelmemet; Sinkovits hangjával ezért jobban jártam volna :) Viszont amikor odapillantottam, el voltam bűvölve az ötlettől és a vetítési sebességet is másodikos elemistákra méretezettnek éreztem.
Feltételes igazat adok neked az zajokat illetően, csak remélni tudom, hogy mindezt a közvetítés, ócska készülékünk és a 2900 ft-os szobaantenna együttes hatása okozta. Talán élőben jobban szól a dolog, ezt majd szeretném ellenőrizni.
Lucifer kacsóiban az is jó, hogy van mit törni a fejünket, a csontváz lehet az a fa, melyről a halált, a kiűzetést, a bűnt szakította le az ember magának. A mozgólépcső egyike azon hatásoknak, melyek az előadáson végig azt verik belénk, hogy nem egy poros múzeumban vagyunk, hanem az ember tragédiája örök; Keplernek könyvtárszábájában, Dantonnak a nyaktiló alatt, neked és nekem pedig a mozgólépcsőn, a hetes buszon meg a plazában kell szembesülnünk vele. Szerintem.
Az a vicc, vagy az a szomorú, hogy én is új élményekre éhesen kezdtem el nézni az előadást a tévében, mert nem mindenki Bp-i, hogy legyen ideje, módja és pénze Pestre utazgatni színházi jegy váltás és színházi látogatás kedvéért. A rendező tudta, hogy a tévé közvetíteni fogja a darabot, tehát nem ártott volna ezt a tényezőt is figyelembe vennie. Visszatérve a darabra, az éhségem a kultúrára, a befogadásra nagyon hamar ment át csömörbe, de a londoni színig bírtam, és nem tovább. És csak napokkal később írtam az élményemről, volt időm emészteni. Én mást láttam, mint amit Te, ez baj?
Kedves tantris17,
1. Értem. Én úgy vélem, hogy ebben a Nemzeti Színház játszmában, amelybe a társadalmat a régi épület felrobbantásakor kényszerítették, a legkisebb veszteségre kell törekedni. Ennek lényege, hogy az egyre több pénzt és reményt fogyasztó folyamatot le kell állítani, a -politikai- játékból ki kell szállni. Mert nyerni nem lehet. Az eddigi kormányzatok -köztük a mostani- nem ezt a taktikát követték. A nyitóelőadás, melyet végül egy tudomásom szerint nem feltétlen Fidesz-szimpatizáns rendező csinált meg, alkalmas (lett volna?) egy lokális reminek és a politikai vita lezárásának. Ezért nem tartom jó dolognak ezt a játékot tovább vinni.
2. Az index szerint: "Mint ismeretes Várhegyi Attila 2001. november 30-ig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára volt, aki azután távozott posztjáról, hogy a bíróság elsőfokon hanyagkezelésért bűnösnek találta és 300 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta évek óta húzodó perében. A bíróság a korrupciós vádakban nem találta bűnösnek Várhegyit." Én is műveletlen vagyok e terén, de az elsőfokon történő elmarasztalás nem jelent büntetett előéletet.
curviosier, ezt meg Te nem gondolhatod komolyan...Addig OK, hogy a színpadra vitelhez szükséges a húzás, de ehhez nem Madáchnak kell levenni a kalapját, hanem annak, aki színpadra viszi. A műnek nem a szövege "szent", hanem a tartalma. Aki hozzányúl a műhöz, az igenis törekedjen arra, hogy a szöveggel együtt a tartalom ne vesszen el. (Persze azt nem tudom, hogy a végén mi jött át/mi veszett el, azt már nem láttam, szóval ez inkább elvi állásfoglalás)
Ami viszont szerintem indokolhatatlan, az a húzáson felül alvesző iszonyatos mennyiségű szöveg: az Úr teljes szövege sokak számára gyakorlatilag követhetetlen volt kisebb részben a háttér, nagyobb részben a vetítési sebesség miatt. A színészek szövege is sokszor elveszett, pl. a gömb miatt, vagy mert közben zajoltak a színpadon. Ezek egy pici odafigyeléssel elkerülhetőek lettek volna.
No, ha már nekikezdtem: pl. a kivetítő önmagában jó ötlet is lehetne, amitől igazán kiakadtam, az az alig-olvashatóság és, hogy teljesen elsikkadt a párbeszéd, az Úr és Lucifer vitája Lucifer mológjának hatott.
Szintén már a legelején fejbe kólintottak (szerintem) ízléstelen és oda nem illő szimbólumok: Lucifer kacsói, a csontvázról lógó alma.
Az ordítozó színészekről nem is beszélve.
A köztes vetítéseket (mozgólépcső, stb) meg nem értettem, valaki elmagyarázhatná.
Szóval szvsz ez a rendezés legjobb esetben kiforratlan a szoros határidő miatt, rosszabb esetben sem a nézőre, sem a darabra nincs tekintettel, de hogy nem zseniális, abban eléggé biztos vagyok.
1. Ebben a nemzeti szinhazban nyitoeloadas rendezeset elvallalni - az politika. Illetve legalabbis moralis kerdes: tobben nem vallaltak el, o igen. Soha nem ertettem azokat az embereket, akiknek a vaj is kell, meg a vaj ŕra is, ahogy egy francia szolas tartja, vagy hogy erthetobben mondjam, akik b@sznak, de azert szuzek akarnak maradni. Szar egyebkent, hogy igy lett, mar ugy ertem, hogy ez igen politizalt dolog lett, de a fidesznek koszonheto: ok sinaltak vegig a legaljasabb es machiavellistabb modon ezt a szinhazsztorit 98-tol a valasztasok elott ket hettel torteno atadasig, de akkor ne csodalkozzon az altalam egyebkent igazan szeretett es tisztelt Szikora. Varhegyi Attila mint micsoda keni nekik meg mindig a penzt?
2. A hutlen kezeles az nem buntetett eloelet? En nem vagyok jogasz, szoval javits ki nyugodtan. De telleg abszolut fideszfele pofatlansag, hogy jogcim nelkul o intezi a dolgokat.
Mindenkinek ajanlom olvasasra a mai MH-ban Bota Gabor Szikora-interjujat, ami inkabb vita, mint beszelgetes.
Egyszeruen nem ertem Szikorat: beletenyerel a politika kozepebe, aztan csodalkozik, hogy ot bantjak; pedig raadasul nem ot fikaztak szemelyesen, hanem a rendezeset.
azonkivul: MIERT LEHETETT OTT HAZIGAZDA A BUNTETT ELOELETU BUKOTT ALLAMTITKAR VARHEGYI ATTILA? Igy hogy akarjak lemosni magukrol, hogy ecceru fideszvircsaft az egesz? Micsinal Schwajda?
Kedves umo,
engedd meg, hogy vitába szálljak az alant kövér betűkkel szedett két mondatoddal, melyet bár legalább tízszer bemásoltál, talán magad sem gondolhatsz komolyan.
Amikor a Fausttal meg a Commediával hasonlítod össze a Tragédiát, a értékítéletben súlyosan tévedsz. Mégis, magad is elismered, hogy Madách műve drámai költemény, de nem dráma, vagyis nem színpadra szánt írás. Ha az előbbi kettőt különösebb húzás és a színpadi adaptációhoz szükséges szerkezeti átalakítás nélkül előadnák s te az előadásokat végig tudnád ülni, azonnal vendégem lennél egy láda sörre meg egy katula tyúkszemtapaszra.
Ugyanezért értelmetlen és téves a második mondat. Szent könyv a biblia. Átvitt értelemben szent, de inkább sérthetetlen a Tragédia is a maga környezetében: leírva és könyvalakban kiadva. A mű ellenben a színházban vendég, és mint ilyen, neki kell levennie a kalapját a házigazdához belépve. Ha a rendező ügyes (és Szikora szerintem méltán dicsérhető) akkor megfelelő invencióval és ötletekkel az eredeti mű alapján nagyszerű előadást hozhat össze. Az ilyen megvalósítás a szerző, Madách dicsőségére is szolgál. Ehhez azonban a színpadi környezet által támasztott kötöttségek miatt bizonyos szabadságot kell élveznie az írott mű kezelésekor.
A Nemzeti megnyitása vagy egy értelmetlen pénzszórás betetőzése (miért nem az anyagi gondokkal küzdő többi színházat támogattuk?) vagy egy felbecsülhetetlen színháztörténeti jelentőségű tett, mely fényes jövőbeli távlatokat nyit a magyar színjátszásnak. Ha a második változatot fogadjuk el, akkor a színház megnyitó előadásán egy új, többször írtam én is: friss, ropogós változatot kell készíteni, mely megrázó drámaiságával komolyan megszólítja a ma emberét. Megcsinálni egy "hagyományosnak stílusúnak" nevezett előadást roppant unalmas dolog lett volna, no meg ezért kár lett volna egy új színházat felépíteni.
Kedves umo,
engedd meg, hogy vitába szálljak az alant kövér betűkkel szedett két mondatoddal, melyet bár legalább tízszer bemásoltál, talán magad sem gondolhatsz komolyan.
Amikor a Fausttal meg a Commediával hasonlítod össze a Tragédiát, a értékítéletben súlyosan tévedsz. Mégis, magad is elismered, hogy Madách műve drámai költemény, de nem dráma, vagyis nem színpadra szánt írás. Ha az előbbi kettőt különösebb húzás és a színpadi adaptációhoz szükséges szerkezeti átalakítás nélkül előadnák s te az előadásokat végig tudnád ülni, azonnal vendégem lennél egy láda sörre meg egy katula tyúkszemtapaszra.
Ugyanezért értelmetlen és téves a második mondat. Szent könyv a biblia. Átvitt értelemben szent, de inkább sérthetetlen a Tragédia is a maga környezetében: leírva és könyvalakban kiadva. A mű ellenben a színházban vendég, és mint ilyen, neki kell levennie a kalapját a házigazdához belépve. Ha a rendező ügyes (és Szikora szerintem méltán dicsérhető) akkor megfelelő invencióval és ötletekkel az eredeti mű alapján nagyszerű előadást hozhat össze. Az ilyen megvalósítás a szerző, Madách dicsőségére is szolgál. Ehhez azonban a színpadi környezet által támasztott kötöttségek miatt bizonyos szabadságot kell élveznie az írott mű kezelésekor.
A Nemzeti megnyitása vagy egy értelmetlen pénzszórás betetőzése (miért nem az anyagi gondokkal küzdő többi színházat támogattuk?) vagy egy felbecsülhetetlen színháztörténeti jelentőségű tett, mely fényes jövőbeli távlatokat nyit a magyar színjátszásnak. Ha a második változatot fogadjuk el, akkor a színház megnyitó előadásán egy új, többször írtam én is: friss, ropogós változatot kell készíteni, mely megrázó drámaiságával komolyan megszólítja a ma emberét. Megcsinálni egy "hagyományosnak stílusúnak" nevezett előadást roppant unalmas dolog lett volna, no meg ezért kár lett volna egy új színházat felépíteni.
kedves Setmana, szvsz tök mindegy, kire mondtál amit mondtál, aki így beszél, az eleve kizárja magát abból a körből, amelyikből művészetre és kultúrára lehet okítani az emberiséget.
Tudod, az úgy van, hogy a művészet az nem McDonalds. Meg nem is Dallas. Meg nem is Fradi meccs.
A művészet igyekszik egy pillanatra kivonni téged a mindennapok szürkeségéből és rohanásából.
Ezért nem az a művész célja, hogy te előre legyártott panelek között otthonosan érezd magad, és előre tudd, hogy mi mit fog jelenteni. (Tudod, szar a McDonalds kaja, de mindig ugyan úgy szar, ezért sokan veszik. Az igénytelen fogyasztó biztonsága...)
A művész arra igyekszik, hogy új összefüggések láttatásával új élményt szerezzen.
Azt szeretné, ha rádöbbennél, hogy máshogy is lehet nézni a világot alkotó dolgokat, mint ahogy eddig tetted.
Ezért a művészetekre nyitott emberek számára elsődleges fontosságú, hogy megpróbálják megérteni az általuk nézett előadás koncpcióját és tartalmát.
És tudod, mi ott fenn a Parnasszuson nem tudunk úgy egy alkotás hatása alá kerülni, hogy közben már fikázzuk azt. Ezzel ugyanis elzárjuk magunkat a befogadás lehetőségétől. Sőt! Nálunk itt fenn a Parnaszuson az a szokás, hogy ha valóban MŰVÉSZI élményre vágyunk, akkor mindenféle előítélet nélkül, befogadó alanyként kezdjük el nézni az előadást.
Persze ez ott az Index fórumon másképp is működik.
Csak hát mi itt a Parnasszuson még nem jutottunk el arra a tökéletes létformára, amikor valaki úgy tud egy műnek befogadója lenni, hogy perkoncepciója van, és a mű nézése közben fikázik az interneten.
Következő látogatásomkor majd tanítsd meg nekem ezt is!
Azoknak a 99,9%-a akik az Indexen fikáztak nem mentek el az előadásra.
TV-n keresztül nézték - ahogy én - de már KÖZBEN nyomták a fikázást!
Ezekre mondtam, hogy egy rakás hülye. Nem azokra, akik ott voltak és tetszett vagy nem tetszett.
Aki ott volt, az ugyanis legalább egyszer végignézte úgy, hogy igyekezett a mű hatása alá kerülni. Tetszett vagy nem tetszett, igyekezett megérteni az rendező üzenetét.
Azok a barmok akik itt fikáznak, azok EGYSZER SEM nézték végig a művet úgy, mint művészeti alkotást. Egyszer sem akartak befogadói lenni valaminek, nemhogy esetleg többször megnézni valamit, hátha közelebb kerül hozzájuk a megértés által.
Szóval ne akard tisztára mosni ezeket a fikahuszárokat! Semmi közük a művészethez!
Köszönöm, hogy leereszkedtél hozzám a Parnasszusról. Köszönöm, hogy felnyitottad a szememet. Azt ugyan tudtam eddig is, hogy a színház kollektív művészet, de azt csak néhány éve a kísérletező színház jóvoltából, hogy ebben a kollektivitásban semmi keresnivalója a befogadónak. Eszi, nem eszi, nem kap mást. Csak akkor mért sírnak a művészetek művelői, hogy nincsen néző, tárlatlátogató stb? Ugyis csak maguknak alkotnak, mihez kellene a közönség?
Valószínűleg azért mentek színházba, mert egy kis kultúrát akartak tapasztalni.
Mert kíváncsiak voltak arra, hogy mivel nyitják meg a nemzet hőn áhított színházát.
Volt akinek tetszett, volt akinek nem tetszett.
Volt akinek úgy tetszett, hogy nem értette, és volt aki értette, és épp ezért nem tetszett neki.
De akadtak olyanok is, akiknek tetszett, pedig értették, és még olyanok is voltak, akiknek azért nem tetszett, mert egy kukkot sem értettek az egészből.
De arra egyikük sem számított, hogy jön majd valaki, aki a Parnasszus csúcsáról lekajabál nekik, hogy mivan hüjék, barmocskák, nem ééétitek a kultúúúát? Pedig ha éétenétek, akkó ojanok lehetnétek mint én.
Barmocskáim, mondjátok már meg nekem: mi a jó fenének néztek ti meg egy színdarabot?
Miért mentek el a Zeneakadémiára?
Miért mentek el megnézni egy Tarkovszkij filmet?
Vagy nem is jártok ilyen helyekre? Ez volt az első kútúrális ééémééényetek?
Én megnéztem az előadást. Felvettem videóra, és azóta megnéztem még négyszer.
Tudod miért?
Mert Szikora egy művész-ember, aki ÜZENNI akart.
Nem az ő feladata olyat rendezni amit mindenki egyből átlát, megért, hanem a néző feladata (ha érdekli őt egyáltalán a darab), hogy próbáljon meg rájönni az általa "gyengének" vélt rendezői és előadói pontok hátterére. És mit ad Isten: harmadik, negyedik megnézésre bizony jócskán elcsodálkozik az emberfia, hogy ez a Szikora mi mindent belecsempészett ebbe a darabba a díszleteken és a dramaturgián keresztül!
Sok-sok agyalás és gondolkodás után előfordulhat, hogy néhányan azt mondják: nem megy, nem látom át mit akarhatott ezzel a momentummal a rendező, ezért ez és ez a pont nem tetszik a rendezésben.
De ez egyedül annak a baja, akinek a rendezés nem tudott élményt adni!
Vegyétek már észre barmocskáim: saját magatokról állítotok ki szegénységi bizonyítványt!
Az új Nemzeti Színházban bemutattak egy darabot. A hülye nem érti, és ezért elkezdi fikázni.
Az okos ha nem érti megnézi még egyszer. Vagy kétszer. Vagy ötször.
Én a Stalkert tizenkétszer néztem meg, míg úgy éreztem, hogy a filmben rejlő szimbólum és jelképrendszerek öszefüggését megértettem, és így meg tudtam érteni a film sokrétű mondanivalóját.
Ti meg már egyszer láttátok az Ember tragédiáját, és nem teszett, tehát Szikora és az előadók hülyék.
Minek mentek ti színházba, minek néztek színdarabot ha ilyen hülyék vagytok a művészethez?!
