Bizonyítékok is vannak arra, hogy a magyar hatóságok engedték ki az országból a pótolhatatlan műkincset, Gustav Klimt festményét, amely ötven éve magyar tulajdonban volt. Az örökségvédelmi szakértőket megtéveszthették, pedig a kép magán viselte a bélyegzőt, amely a festő hagyatéki tárgyaira rákerült.
Óriási szenzációnak számított műkereskedelmi körökben, hogy Bécsben előkerült Gustav Klimt száz éve lappangó festménye. Ám találtunk arra utaló nyomokat, hogy a kép valójában Magyarországon volt korábban, és a műtárgyvédelmi hatóság tudta nélkül hagyta el az országot.
A Klein házaspár annyira rajongott Klimtért, hogy megvette a festő villáját, és ott rendezte be az otthonát. Az anschluss után a zsidóüldözés elől Kleinék azonnal elhagyták Ausztriát, és Monacóban telepedtek le. 1938-tól nem volt követhető a kép sorsa.
Ebben a cikkben számomra egy új információ van: "Az eljáró Nemzeti Nyomozó Iroda műkincsvédelmi alosztálya olyan információk birtokába jutott, amelyek alapján feltételezni lehetett, kik követték el a bűncselekményt, de abban már korántsem voltak biztosak, hogy mind a két gyilkos életben van."
Ezek hivatásos katonák lehettek (tehát nem a Sümegh sorkatona-társai). Sümegh minden jótét léleknek mutogatta a tárgyakat. Otthon a faluban is látták többen (a szomszédja még tisztította is az egyiket, a tanárjának is megmutatta), roma régiségkereskedőnek is adott el belőle (az asszony szerepel is Dézsi filmjében, sőt, a a New Yorki perben is tanúskodott), de ők akkoriban nem tudták jól felbecsülni az értékét: a gyerekek az udvaron játszottak vele, a pécsi vásárban is kint volt, de nem tudták eladni). Aztán Sümegh bevonult katonának, és a laktanyában is eldicsekedett a kincseivel. És ott volt valaki (nyilván nem sorkatona), aki rájött, hogy ezek nagyon értékesek. Még egy emberéletet is megérnek.
Sümegh sajnos kissé fösvény volt, és az életével fizetett érte. Persze az a baj, hogy az állam nem fizet sokat az ilyen talált kincsekért - ezt talán jó lenne átgondolnia az államnak. Mert akkor most lenne Mogyoróországnak egy teljes Seuso-gyűjteménye.
Nem félreveztő a cím, mert a cikk szerint valóban katonák találták meg.
Ja nem is úgy félrevezető, hogy kamucím, hanem hogy aki ismeri a törénetet, az Sümeghre és a katonai egyéb emberekre gondol(hat) először ennek olvastán, nem 1944-es dolgokra, amikről eddig szó sem volt. Így értettem. Engem legalábbis így vezetett meg a cím. Hogy az ugrott be rögtön: PERSZE. Tudtuk ezt eddig is. És? Oszt nem is erről szól az írás, hanem 44-ről. Na de ez nem érdekes, a lényeg, hogy érdekes és új dolgokat állít.
Nem félreveztő a cím, mert a cikk szerint valóban katonák találták meg.
Azt viszont nem tudom, honnan veszi a cikk,hogy oldalkocsis motoron vitték el a kincset.. Elég pletyka szagú, de meg kellene vizsgálni a részleteket. Melyik alakulat, mikor volt arrafelé, milyen hadi események pontosan mikor voltak náluk, stb.
Illegális papírokkal Sümegh József máig nem tisztázott halála után a Seuso-kincs a kétes hírű műkereskedők, a libanoni Halim Korban és a horvát Anton Tkalec bécsi antikvitás üzletében bukkant fel. Ők a kincseket libanoni eredetpapírokkal adták el Spencer Comptonnak, Northampton márkijának, és az általa vezetett befektetési társaságnak (1982), akik a lelet együttest az angol Sotheby's-en keresztül, nyilvános árverésen szerették volna értékesíteni.
És ha közben, a 20 év alatt volt bármilyen nyomozati cselekmény, onnnatól újrakezdődik a 20 év.
A bankok is ezért szoktak semmitmondó leveleket küldözgetni a behajtásra alkalmatlan adósoknak, hátha egyszer lesz pénze és a levelezés miatt nem évül el az adósság.
Én épp most vettem meg és olvastam el a könyvet. Lényegében fiction, de azért érdekes megvilágításba helyezi a dolgokat. Egy egész élvezetes "kalandregény".
