Gratulálok a mai MU elleni győzelemhez ! Csak így tovább a BL-ben, hogy minél több pontot szerezzetek ti is a Holland focinak idén. Mert az nagyon kell.
Vitesse pipa. Megérdemelten nyertünk, meg ha a 2. félidőben rossz volt nézni, amit támadás helyett műveltünk. Mondjuk ha Ibarra megkapja a jogos sárgáját könnyebb lehetett volna.
Az azért már mindennek a legalja, amikor a Cambuur ellen 6 védővel és 2 védekező középpályással kell játszani a meccs végén, hogy megtartsuk az 1 gólos előnyünket. És még így is izgulni kell. De legalább nem kaptunk ki.
Amit szombaton kaptunk a Bayerntől az igen durva volt, de úgy látom, Ti sem panaszkodhattok....először azt hittem, 2-0, csak azután vettem észre, hogy az ott egy hatos...
Hát, ez a kezdés elég csúnya volt. De legalább a maradék 15 pontot gyűjtsétek be. A Dinamo Zagrebbel meg vigyázzatok, mert nem a sportszerűség mintaképei, hogy finom legyek.
Pedig jó nagy mozgás volt a csapat táján a nyáron és a Waregem alapvetően a Jupiler League egyik élcsapata. Bár a pótlás megtörtént szerintem, csupán aprópénzből így bőven maradt erősíteni még talán hátra hoznék még játékost nagyon fiatal a védelem. ( ui: Nem csodálom hogy egy ideje nem látogatsz át az Ajax topikba :) )