"Úgy látszik megszoktátok a harmadik helyet, és nem vágyódtok jobbra."
Szerintem meg 2 forduló után még korai nagyképűsködnünk! Olyan nagyon eddig a mi vásárlásaink sem váltak be. Boerrigter jó, de Janssen töredékét nyújtja annak, mint a Twentében (mondjuk, nem is ennyire hátravontan játszatták, mint mi, védekező középpályásként viszont úgy néz ki, elég gyenge, viszont De Boer így miatt nem tesz be egy valódi védekező középpályást (Anita vagy a most éppen sérült Enoh)), Sightorsson sincs még nagy formában.
Strrotman és Wijnaldum azért jobb játékos annál, mint amit leírtál róluk és Toivonen azért lehet középcsatár is... Derijck viszont valóban nem egy karakteres védő.
Mit tagadjam, továbbra sem értem vásárlásaitokat. Szórjátok a pénz, és mintha csak a szurkolók kibékítése lenne a cél, és nem egy jobb csapat.
Mertens valóban jó lesz Dzsudzsák helyén. Strootman talán nagy tehetség. Tavaly 14-szer játszott az Utrechtben, ebből 12-szer észrevehetetlen volt. Pont az Ajax ellen viszont valóban jó volt. Ennek alapján válogatott lett, és ti is megvettétek. Egyelőre nálatok sem tündököl. Wijnaldum is nagy tehetségnek indult, de már 1-2 éve nem igen fejlődik. Tavaly neki is csak 2-3 jó meccse volt, de ebből egy ellenetek. Legjobb 10-esként, de annak nálatok Toivonen az igazi. Strootman és Wijnaldum árából (lehet, hogy az volt az elv, hogy, ha nálunk vannak, legalább ellenünk nem lehetnek jók?) vehettetek volna egy jó középcsatárt. Derijck nem lehet még Marcellonál is rosszabb, de azért mond róla valamit, hogy a Feyenoordnak nem volt elég jó. Ha Pieters elmegy, és a pénzén középcsatárt vesztek, akkor egy, a tavalyinál is rosszabb védelemmel maradtok, és Wijnaldum a kispadra kerül. Ha nem sikerül középcsatárt vennetek, akkor lehet, hogy Toivonen megy el. Legalább is ezzel fenyeget. Tyton jó kapus, de úgy néz ki, Isaksson mögött csak 2-ik lesz. Jövőre Isaksson elmegy. Azt hittem Zoet áll a helyébe, aki addigra lehet, hogy jobb lesz Tytonnál, és semmibe nem kerül.
Ha egy posztra van saját neveltetek, akkor oda gyorsan vesztek valakit. Azt mondod, van elég pénzetek, így van miből kiadni. Szerintem lehetne kevésbé esztelenül is, de lehet, hogy nem értünk egyet..
Úgy látszik megszoktátok a harmadik helyet, és nem vágyódtok jobbra.
Nem lehet könnyű ma egy PSV szurkolónak, de nem is olyan rég, minket sem kellett irigyelni.
Tytonért 2,5 milliót ajánlottunk. Gondolom ha jön, akkor Isaksson vagy Cassio mehet.
Ha eladjuk Pieters a Newcastle-nek, akkor az árából megvesszük Matavzot. Többe kerül, mit El Hamdaui, de jobb, fiatalabb és kevesebb fizetést kér. Már csak azt nem tudom, mi lesz így a védelmünkkel, mert Tamata eddig még nem győzőtt meg.
Nem hittem, hogy lehet, de sikerült alúl múlni a múlt heti teljesítményünket... Pedig reméltem, hogy Rutten lesz elég tökös ahhoz, hogy otthon az RKC ellen Ojo helyett Zeefuikkal kezdjen. De ha ennyire punci, akkor inkább vegye a kalapját és húzzon el!
Borzalmas volt. A védekezésünk csapnivaló, a támadójátékunk kilátástalan volt... A Marcelo - Engelaar párosnál két zsák krumpli komolyabb védőmunkára képes, úgyhogy nem 1, de legalább 3 középső védőre szükségünk lenne. Meg egy rendes csatárra is.
Átsiklottatok a lényegen. :) A Swiss Ramble a klub pénzügyi helyzetét boncolgatja, nem azt, hogy ki hol futott be. Bár sok új információval nem szolgált, hasonló, mint az Ajaxról szóló írás:
Jó, hát Stam, Cocu vagy Van Nistelrooy érthető, előző klubjukban nem voltak olyan nemzetközileg is simert játékosok. Viszont valóban lehetett volna még említeni Robbent, vagy a Van de Kerkhof-fivéreket.
De a Van Breukelen - Gerets, R. Koeman, Nielsen, Heintze - Linskens/Arnesen/W. van de Kerkhof, Van Aerle, Vanenburg, Lerby - Kieft, Gillhaus BEK-győztes csapatban nem sok olyan futballista van, akinek a PSV volt az első komoly csapata.
Sikeres holland játékosaik listája nagyon jellemző. Szó se róla, Vanenburg-ön kívül valóban mind nagy nemzetközi hírnevet szereztek, de egyikük sem PSV nevelés. (Miért nem említik Robbent? Azért csak nagyobb, mint Vanenburg volt.) Saját nevelésű játékosuk még nem ért el nagy sikereket. Lehet, hogy Afellay lesz az első, de a Barcelona és a válogatott kispadja még nem elég ehhez.
Bár összesen csak másodikak, de sajnos fontosabb, hogy az utolsó 10 évben messze a PSV volt a legeredményesebb. De most már mintha ennek is vége lenne. Azt hiszem a következő bajnokságban nem az lesz a kérdés, hogy bajnok lesz-e a PSV, hanem, hogy ki lesz januártól az edzőjük. Mert nem hiszem, hogy Rutten, mint PSV edző fog szilveszterezni.
"In fairness to their other coaches, PSV is the second most successful club in Dutch football history behind Ajax with 21 league titles and 8 cups, and is recognised for developing many great Dutch players over the years, such as Ruud Gullit, Gerald Vanenburg, Phillip Cocu, Jaap Stam and Ruud van Nistelrooy."
Mondjuk, már az is megkérdőjelezhető, hogy Gullit fejlődéséhez mennyit tettek hozzá a PSV-s évek, de hogy Vanenburg már kész (válogatott!) játékosként olyan nagyon sokat nem fejlődött, az hótzicher!
"érdeklődünk Ronnie Stam iránt, csak azt nem értem, miért..."
Talán azért, mert bár valóban nem egy világklasszis, de azért még mindig sokkal jobb, mint a futóbolond Manolev. De ne félj, csak eladni hajlandók, arra pedig nincs pénzetek.